Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-06-03 / 21. szám
June 3, 1954. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 REV. GROSS A. LÁSZLÓ: Vak vezet világtalant “Vájjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é? (Luk. 6:39) Teljesen mindegy, hogy valaki azért képtelen látni, mert megvakult vagy elvakult; teljesen mindegy tehát, hogy valaki fizikai vagy emocionális okokból vesztette le a látóképességét — ha egyszer képtelen látni: az illető vitathatatlanul vak. Fájdalom, az az ember, akinek mi országunk külügyi politikájának a kormánykereke: John Foster Dulles híján van a látóképességnek. Csak egy teljesen vak vagy egy végképen elvakult ember követhet olyan veszedelmes útirányt, amilyent ő választott és csak egy ilyen világtalan ember kívánhatja, hogy szövetsége- Rev Gross . seink vakon bandukoljanak utá- { na, miközben ő maga kétségbeesetten botorkál a kietlen sötétségben... Ha csupán rövidlátó volna Mr. Dulles, még talán volna némi reménység, hogy — ha kissé ködösen is — felismeri a tátongó vermeket, amelyek ezt az. útirányt jobbról- balról szegélyezik és talán az utolsó pillanatban visszatorpan a feneketlen üueg szélétől, de-mivel teljesen elvesztette a szemevilágát — és ezzel egyetemben józan ítélőképességének utolsó morzsáját — csak egy isteni csoda mentheti meg ezt a világot attól, hogy ez a szerencsétlen vak vezető a verembe juttassa. Csak egy teljesen megvakul wagy elvakult ember nem látja a szörnyű veszélyt, amelybe a mi nemzetközi politikánk taszíthatja ezt a jobb sorsra érdemes és valóban vezetőszerepre hivatott országot és vele együtt az egész földkerekséget. Hiszen egy unciányi tisztánlátás elég annak felismeréséhez, hogy a mi kétbalkezes kezdeményezéseink és azoknak elkerülhetetlen következményéi csak egyetlen végkifejléshez vezethetnek: olyan világkatasztrófához, amelyhez foghatót eddigelé még lidércálmainkban sem láttunk... Ilyen vakság talán érthető volna (ha nem is menthető), ha Mr. Dulles szűkölködne józanabb forrásokból származó tanácsokban és figyelmeztetésekben. Dulles bőven kapott útmutatást, intést baráttól éppúgy, mint vélt ellenségtől és annak is tudatában van, hogy az amerikai nép túlnyomó többsége határozottan ellenzi az ő katasztrófájával fenyegető politikáját. Ámde az amerikai nép érdekei — úgy látszik — éppoly távolesnek Dulles célkitűzéseitől, minit — mondjuk — a pennsylvaniai bányász vagy a detroiti autómunkás érdekei a Wall Street világuralmi aspirációitól. Ezek között pedig hej! de nagy a távolság... A sok-sok tanács és útmutatás közül, amelyekre Dullesnek illenék hallgatni, én csak kettőt idézek itt. Az egyik W. 0. Douglas szövetségi főbírónak a szájából, a másik Chester Bowles volt indiai U. S. nagykövetnek a tollából (“Ambassador’s Report’’) ered. Mindkét egyén nagytekintélyű, jólinformált, megbízható hazafi, akiről mék McCarthy sem merné állítani, hogy a kommunisták irányában á legkisebb jóindulattal és megértéssel viseltetik. A főbíró három évvel ezelőtt figyelmeztette Amerikát: “Ha a jelenlegi külügyi politikánkat — különösen Ázsiában — folytatjuk; ha a jelenlegi irányt követjük tovább is, pusztulásra vagyunk káhoztatva (doomed to disaster). Az ázsiai világ ugyanolyan forradalmon megy most keresztül, amilyenben Franciaországnak és Amerikának volt része annakidején. Én az információimat nem az ázsiai országok fővárosában, h^nem az istenhátamögötti földművesekkel és kecskepásztorokkal való beszélgetések révén szereztem. A világ egészen más, mint amilyennek mi itt Amerikában elgondoltuk. A nyers valóság az, hogy a világ forradalmi állapotban van és ezt dollárokkal megvásárolni hem lehet. A Földközi-tengertől a Csendes-óceánig minden falu háborog. Mi azt hisszük, hogy ez kommunizmus, pedig nem az. A kommunisták csupán kiaknázzák ezt a helyzetet.” Chester Bowles, aki szintén közvetlen és személyes tapasztalatból beszél, értésünkre adja: “Ha az indokinai háború nem alakult volna át világkommunizmus elleni hadjárattá (vagyis: ha mi nem siettünk volna a francia kolóniálizmus segítségére a dollárok számlálatlan millióival), akkor a franciák már régen ki lettek volna kergetve erről a gazdag gyarmatukról, éppoly véglegesen, mint a hollandusok ki lettek ebrudalva Indonéziából.” (49. o.) Meg is magyarázza Bowles : miért: “Vietnamban, Kambodzsában és Laos- ban még a legtüzesebb antikommunisták is ki- hangsülyozzák, hogy a francia uralom nekik semmivel sem kívánatosabb, mint a kínai és visszataszítónak találják, hogy nekik Párisban kell alkudozniok azért a szabadságért, amely őket magától értetődően, jogosan megilleti.” (55. o.) Sem ezek a figyelmeztetések, sem a többi százak és ezrek, amelyek minden oldalról — nagyon fontos személyiségek szájából — elhangzottak, nem voltak képesek megállítani v^gv lelassítani Mr. Dullest a tönk felé vezető utón. Az amerikai kormányrendszerben a kabinet tagjai nem a kongresszusnak, hanem egyedül az elnöknek tartozik felelősséggel. Ilyenformán csak pz elnök csaphatja el a külügyminisztert. A kongresszus kritizálhatja, lecsepülheti, de meg nem buktathatja. A mi derék elnökünk pedig nemrég jelentette ki, hogy ő nem tud visszaemlékezni egy nagyobb külügyminiszterre, mint Dulles, ő tehát nagyon meg van elégedve Dulles működésével. De ha az elnök tudná, hogy az, akit ő igy felmagasztal, az amerikai nép szemében a legrosszabb külügyminiszter, aki valaha is szolgált az amerikai kormányban, nem lehetetlen, hogy revideálná Mr. Dulies felől alkotott — nyilvánvalóan téves — véleményét. Amennyire én látom, csak egy nagy nemzeti felzúdulás, csak a tiltakozó levelek áradata tudná meggyőzni az elnököt arról, hogy a külügyminiszteri képességek megítélése dolgában az ő nézete nem egészen csalhatatlan. Kiknek kellene e leveleket megírni? A szülőknek, ama katonaköteles korú ifjak szüleinek, akik ennek az esztelen, mondhatnám: tébolyult dullesi politikának az áldozat-jelöltjei.-. Ha ilyen levelek millióival elárasztanák a Fehér Házat, akkor talán jobb belátásra lehetne bírni annak jelenlegi lakóját és talán meg lehetne győzni róla, hogy a “nagy külügyminiszter”, akinek tanácsát ő szentirásnak tekinti, voltaképpen olyan világkatasztrófát készít elő, amelyről a történelem — ha lesz, aki megírja és olvassa — mint az ő adminisztrációjának a bűnéről fog megemlékezni. Nem hinném, hogy Mr. Eisenhower különösképpen vágyik erre a disztinkcióra. Az amerikai nép józanságában van minden bizodalmám. Ha értésére adja Washingtonnak, hogy nem kér a harmadik (s bizonyára utolsó világháborúból,) akkor lehetséges, hogy az elnök felcseréli a vak külügyminisztert egy tisztánlátó, józanfejü, hűvösen latolgató államférfiuval, aki felismeri és elkerüli a vermet. Ha ezt nem teszi, akkor Douglas főbírónak van igaza: “Pusztulásra vagyunk kárhoztatva.” kezeben van a Wall Street önvallomása Multheti számunkban már foglalkoztunk Roger W. Bab- son cikkével, amely a szinte csak magánkézen forgó “The Financial Chronicle” hasábjain jelent meg. Hogy most ismét visszatérünk rá, annak az a magyarázata, hogy a cikkben még más olyan fontos tények is olvashatók, melyeket kár volna elhallgatni. Babson ebben a cikkben azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy hogyan is lehetséges, hogy a newyorki értéktőzsdén az árfolyamok szilárdan állnak, sőt emelkednek, amikor mindenfelől azt halljuk, hogy gazdasági depresszió van, az AFL szerint 5.5 millió a munkanélküliek száma, az országos termelés határozottan megcsappant, az indokínai háború rosszul áll, külpolitikánkkal baj van Londonban, Párizsben és Genfben egyaránt stb., stb. Valljuk be, olyan kérdés ez, amelyet nem csak a közgazdaságban és politikában avalatian emberek is csodálkozva vetnek fel, ha- ftem még komoly közgazdászok is, akiknek pedig kisuj- jukban van a nagy tudomány és mindent meg tudnak magyarázni. Nos, erre a kérdésre ad választ Babson az említett cikkében. A kérdés nyitja — Írja Babson — abban a kis mel- ( lékutcában van, amelyről a világ legtávolabbi zugában is hallottak az emberek: a Wall Streetben. Ez a központja az ország iparvállalatainak, itt van a newyorki értéktőzsde, itt jegyzik az egyes vállalatok részvényeit. De bármilyen hosszú is a vállalati részvények listája, voltaképpen csak 65 mammuttröszt részvényei döntik el a tőzsde állását. Ez az a 65 nagy tröszt, amely nemcsak hogy kezében tartja j a kormányt, hanem ugyszól-1 ván ők teszik ki majdnem az egész kormányt és részvényeik körülbelül olyan szilárdak és biztosak, mint az állampapírok és kötvények. — Olyan hatalmas gazdasági erők ezek, amelyeket nem érint, mi történik a nemzet- gazdaság rajtuk kívül fekvő területein, nem érdekli őket, hogy más vállalatoknak jól megy-e vagy rosszul, nem befolyásolja az ő üzleteik menetét az, hogy ezer vagy tiz- ezerszámban mennek tönkre, ujtnak csődbe emberek, kis és középvállalatok. A nemzetgazdaság oly ha- mas területe van a birtokuk- ben, hogy mindentől mástól függetlenül, a maguk terén, folytathatják üzleteiket és . harácsolhatják profitjaikat. Nekik pedig jól megy s ha , nekik jól megy, akkor szá- , mukra nincs gazdasági visz- szaesés, pangás vagy depresz- szió. Ezért szilárdak a tőzs- depapirok árfolyamjegyzései. Ez természetesen még nem minden. Kell, hogy valami oka legyen annak is, miért megy csak őnekik jól és miért nem másnak is. Erre vonatkozólag van Babson cikkének egy másik igen fontos és alapos megállapítása, erről is tudomással kell bírnunk, hogy a helyzetet megérthessük. Ez a megállapítás a következőképpen szól: “Az árak azért magasak, mert a Wall Street meg van l győződve, hogy ‘tüzes háborút’ fogunk irányítani a kínaiak ellen és atombombák használatával fogunk fenyegetőd zni.” Tovább majd kifejti, hogy miután eddig is mindenféle hadiszert és fel- | szerelést küldtünk, “végszükség esetén atombombákat is szállíthatunk Indokinába anélkül, hogy belekevernénk Oroszországot vagy anélkül, hogy elindítanánk a har- önvallomásra sem gyakran akadhatunk. Az ember csaknem nem tud hinni a szemének. Ennél nyíltabb és szemérmetlenebb véve is dőreség, mert ezzel csak felbőszítik a népet, a- mely a novemberi választáson minden jel szerint feltétlenül meg fogja gondolni, a fasizmus útjára gördülő törekvésekre adja-e áldását, vagy pedig egy messzekihangzó, tör ténelmi “megállj ”-t kiáltn oda nekik törvényes utón. A hindu béketanács Paul Robesonért UJ-DELHI, India. — Az ossz indiai béketanács a U. S. ható Ságokhoz intézendő kérvényr gyűjt aláírásokat. A kérvénybe azt kivánják, hogy adják vissz Paul Robesonnak, a világhír énekművésznek, a tőle immé két éve megvont útlevelet. A B’nai B’rith a ((hatalmi visszaélés” ellen BOSTON. — A B’nai B’rith számú körzeti páholya határ zatot fogadott el, amelyekbi elitéli, hogy a kormány biz nyos tisztviselői” tekinteten 1 vül hagyják az alkotmányos f hatóságot. Nevet nem emlitf tek, de a szövegben célzást teí nek a McCarthy szenátor és hadsereg közti vitára. bevallását a háborús szándéknak nem minden nap olvashatjuk a tőkés sajtó komoly orgánumaiban s ugyanakkor nyíltabb beismerésre, nyíltabb önvádra sem gyakran akadhatunk. Minthogy a háborúhoz katonák is kellenek, Babson meggyőződése szerint a szükséges katonákat Formózáról, Koreából, a Fülöp-szigetekről, Ausztráliából és más a határhoz közelfekvő és közvetlenül érdekelt országokból fogják hbzatni, hogy azok harcoljanak, miközben mi (a Wall Street) a fegyvereket szállítjuk. Hogy miért onnan, erre is megfelel Babson, amikor kijelenti, hogy “Eisenhower elnök nem fog engedélyt kérni a kongresszustól amerikai gyalogsági csapatok szállítására Indokinába, legalább is nem a novemberi választások előtt.“ (A vastag betűk az eredeti cikkből valók.) Tehát választási fogásból! Nehogy a republikánus kormány kockáztassa választási esélyeit, amikor az amerikai nép esetleg beleszól a mesterkedésekbe. Választások után aztán majd szabad lesz a vásár és lehetséges lesz amerikai katonákat belevetni az indokinai harcba, akár tetszik az amerikai népnek, akár nem. Ez a bevallás már magában HÖREKORD A nyár ugyan csak junius ikén kezdődik, de hétfőn, má utolsó napján, már beköszi egy 82 fokos hőséggel.
