Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-05-20 / 19. szám
AMERIKAI MAGYAR SZ6 May 20, 1954 JL6 A TOKAJI BOR TITKA — Magyarországi riport — C | Hová megyek? Ahol Rákóczi született és Kossuth. Ahol királlyá jelölték — egy pince hüs gádora megett Zápolyait. Hol szétszórt hajával, talpas seregével rohamozott Esze Tamás. Ahol tort ült a 19-es proletárhadsereg legyőzetésén. . . Pétain! Ahol mindén szurdok, minden csapás, dombok, házak, hegyhajlatok, vén kövek a magyar történelem édes, vagy keserű emlékét idézik. ' Amelynek drága termékéről azt irta Voltaire: ’*. . .a sötétsárga tokaji az agy minden rostját mozgásba hozza”. Amelynek bora megindította Hz édes és keserű (mintha a történelmet őrizné!) ^ gondolatsorokat Anatole France-ban: “Fölhajtottam egy pohárral irás közben s egyszerre az édes nyugalom tündére kezdett velem játszadozni.” Ahová el vágyott Nagy Péter, a nagy cár szive: ihatna bár a hely színén egy itce tokajit ,.. Irt róla Kossuth, Cromwell, Erasmus és Hunyadi Mátyás. Édes nedű: eltartotta a törökverő hires fekete sereget és holland aranyakkal táplálta Rákóczi, Bercsényi, Vak Bottyán hadát. Nagy vidék. A hegygerincen lopakodó kék párák. nyitott ég, kövekbe dermedt láva, ős falvak, furmint és Chasselas-tőkéket melengető teraszok: Tokaj hegy alj a ! Ide indulok. Amikor deres járt egy elhullott szölöfürtért . . . Bodrogkeresztur felől érkezem Tokajba. A Bodrog kisér, himbálózó ladikok a vizen, serkedő mezők. Mozgalmas piactér. A vén kövek egy királyra és egy parasztra emlékeztetnek. A király lengyel volt, a paraszt magyar. A király a 15. században élt s Albert volt a neve, a magyar a 18. században és Ongi Miklósnak hívták. Szomjas. ,völt a király. Átsétált hadával V'ereckén és kétezer liter jófajta tokaji bort rabolt. Ezeken a köveken csattogtak a lengyel vértesek, itt dübörgő tt gács lovak vasalt patája. Egyszer éhes volt. a paraszt. A Nagykopasz hegyén három fürtöt felemelt. 1737 szeptember Wén megvasalva ezen a piactéren védekezett: “Csak felvettem a szőlőt, már le volt szakajtva.” Zsong a mai piactér: egyhusz a tojás, tizenöt-húsz forintokért kapni tokaji bort, kárálnak az eladó tyúkok. Én meg a szegény Ongi Miklósra emlékezem: nyakvasba tették, itt a piacon töltött tizenkét órát. Utána nyolc napig kalodában senyvedett (... és meg kellett fizesse a kaloda “használati diját”). S hogy ne panaszkodjék, “menyecskére” is fektették és húsz pálcaütést mértek rája. A derest hívták menyecskének akkor... ★ “Arra kérem kegyelmeteket. . .” A tokaji Rákóczi-pincében vagyunk, alkonyaikor. A pince teremnek is beillik. Egyik sarkában kandalló. Folyosói — a Bodrog vize alatt valamikor a tokaji várba vezettek. Ha elfogyott a védősereg, nosza Esze, jó Kuczug Balázs, vigyetek segítséget a föld alatt! De ki beszél a századok mélyéről a régi fáklyafüsttől fekete falak alatt? Délceg férfi, harminchat éves, tigrisprémes bankában áll. Hangja csöndes: — ... kegyelmetek engem nem választhatnak királlyá. Csak a jelölést fogadom el. S majd a királyválasztó országgyűlés dönt Székesfehérváron. 1526 október tizenhetedike van. Este. Fáklyák lobognak a pincében. (Füstjük korma maradt csak meg.) A férfi, aki beszélt: király jelölt. Zá- polyai János, Tokaj, Trencsén, Pápa, Lippa ura, kezén van az adózó termőföld negyede. Mérhetetlen hatalom. . . Mohács után vagyunk, Budavár ostroma előtt: Az ország testén mély vágás: a török már a Duna—Tisza közét dúlja. S afiogy később is, akkor, Mohács után is ez a kicsi város, ez a kicsi falu, ez a vén hegy hátába kapaszkodó Tokaj védi a magyar függetlenség gondolatát. Aztán Bocskaié lett Tokaj, az után Rákóczié,' aztán... jó néhány pillanat szünetet kell itt tartani. .. Windischgrátz Lajos hercegé. — Állítom, hogy nem járt itt. Állítom, hogy azt sem tudta, mije van. Ezt Kubus István mondja, szélesvállu, kövér férfi, jó borok izével és zamatéval arcán. A to- kajhegyaljai állami gazdaság helyi üzemegységének vezetője, ő kisér a százados hordók közt. (Egyik olyan nagy, hogy a harcok idején, 44-ben. kilenctagú család talált benne menedéket.) A nagybor, a hosszúkor meg a gömbölyű bor . . . Hogy árulták Windischgraetz idején a tokaji bort? Egy társaság kivette a pincét. Mi is kell ehhez a társasághoz? Egy üzletember. Azután a helyi főjegyző, aki elsimítja a hivatallal a dolgokat. Aztán egy pap, aki kiállítja a miseborhoz a nyilatkozatot, hogy a bor nem kevert. Meg egy ügyvéd, jó csavaros eszü. hogy megvédje az üzletembert. De az üzletembernek cim is kell, mert sok a gróf, meg a báró. Nem elég a tokaji. Kéne hozzá egy hercegi korona is. A herceg? Ki kiváncsi arra? A koronája, amit rányomtatunk a címkére. A fTankhamisitó Windischgraetz, aki árulásért kapta a koronát,- szivesörömest odaadta pénzért : hg. W. L. — És szakember? — kérdem Klubust. — Az volt tömérdek. És a kedves, gömbölyű ember magyarázni kezdi a borok életét: van ám itt is gyerekkor, férfikor, aggkor. Hogy van gömbölyű bor (csurog a garaton), van nagybor (az a bizonyos “királyok itala”), meg azután hosszubor, amelynek tüze, mint indiai tűznyelőknél, mélyen a testbe árad. “Ez itt például az iskola.” Vén folyosó, a bort érlelő nemes penésszel borított falak alatt ülnek a “nebulók”. 'Még gyerekek, tavalyi, tavaly- előtti borok. Már itt, az iskolapadban megmutatkozik a tehetségük: melyikből lesz nagybor, gömbölyű bor, hosszubor? Itt is úgy van, mint az életben: a rossz megrontja a jót. Rövid utón kicsapják: a kevésbbé értékes bor hordóját gyorsan elguritják egy másik pincébe, ne rontsa a társait. Kedves, jó nebulók.. . kóstolgatom a szokásaikat s a harmadik pince végén már forró homlokkal kérdezem: — De az emberek morognak ánr: kevés a hazai piacon a-tokaji. Mert nemcsak Voltaire szerette e drága nedűt, még Nagy Péter cár, aki a tokaji Orosz-utcában külön pincét tartott egy kozák szotnya őrizete mellett a pétervári udvar borellátására. . . Nemcsak Anatole Francé, de a komlói mérnök vagy a csepeli tanító is szeretné, ha “az édes nyugalom tündére” kezdene játszadozni vele két- három deci tokaji után. A tokajhegyaljai évi tizenkétmillió liter ország- épitésünkhöz komoly “hollandi aranyakat” jelent. De ezen túl — ahogy Kubus, a gömbölyű szakember mondja — már megkezdődött a nagy hazai szén vidékek ellátása is tokaji borral. Meg aztán: tavaly hatvan forintot kértek itt a gazdák egy literért, amelyet ma tizenöt-husz forintért is meg lehet kapni. Kopaszodik a hegy . . . Arra utazunk, hol valaha véres homlokkal, jó hegyi lovakon lovagolt “seriny Balogh Ádány*’, jó Kucugh Balázs, a talpasok, hü magyarok. . . Szarvasszőlő, "Disznókő; Mád, Tárcái. Valamit keresünk. Zengenek a hegyek, jó nótaszó illatát hozza a szél, lobog a lányok pettyes fejkendője: nyitják a bankhátakat, metszik a csapokat, takargatják ki végig Hegyalján a földben telelt rügyeket. Öregek állítják, hogy messzi idő óta nem volt ilyen termelési kedv: tavaly ősszel annyit kaptak a mustért a gazdák, amennyit régen a borért s a fölösleget 12—15 forintért is megveszi már a Borforgalmi. Csökkent a beadás, a kormányprogramul végig Hegyálján felszította a jó kedvet, munkát. Közel száz esztendős könyvvel a kezünkben keressük a régi körajzok mai helyszínét. Izgalmas utazás. Pontosan abból a nézőszögből akarjuk lefényképezni a helyszint, ahonnan valamikor — száz éve? kétszáz? — egy régvolt művész rajzol- gáttá. Mindent megtanultunk._Csak egyvalamivel van baj. — Ezt lehetetlen, hogy innen rajzolta — mondja Szarvasszőlő mellett a fotoriporter. — Miért? — Kisebb a hegy. Zsugorodik a hegy és kopaszodik. Ahol százkétszáz éve szőlő virult, ott pusztassággal találkozik a szem. Valami őserő szorítja a völgyek felé a telepítéseket. ★ Lengyel Bélával, a Szőlészeti Kutató Intézet" tarcali kísérleti telepének vezető kutatójával gyors számvetést csinálunk. (Mondanom sem kell, Rákóczi-házban ülünk. Széles falak, mély ablakmélyedések, Tárcái is Rákóczié volt. Mikor a “nagymajtényi síkon letörött a zászló”, az áruló Károlyi Sándor kapta.) A számvetés: Mátyás idejében tizenötezer hold szőlő volt Tokajhegy- alján. A múlt században pusztított íiloxera előtt: 4,000 hold. Filoxera után: 400. 1912-ben: 8,000 hold. — Ma?-T- Kilencezer, ebből elfogadható, termő ötezer. — Miért csökkent a terület? A természet kergeti le az embert a hegyről. Viszi a szél a kővé dermedt láva felől a löszt, mossa ki az eső a nyirkot. Marad a szikla, az andezit. Kegyetlen küzdelem: a termüszeí tódul lefelé... és az ember? Nekirugaszkodik? Megy vissza ? Hellyel-közzel. A rézsszinü arcú, kékszemü férfi ezt feleli: — Idén nyolc holdat kellett volna telepítsünk, de csak kettőt tudtunk. ★ — Miért? — ezt már a tokajhegyaljai állami gazdaság tarcali üzemegységének oltványszapori- tó telepén kérdezem. Szerény kezek metszik a filoxérával szemben ellenálló vadvesszőt, az “angol nyelv”-be beleillesztik a nemes oltást, letakarják fenyőfa forgáccsal, rászórnak szénport, hogy ne penészedjék, gurulnak ki az oltvánnyal teli ládák... — Kétmillió vesszőt kellene a terv szerint előállítanunk. — És a teljesítmény? — Kétszázhatvanezer. — Miért? — Májusi fagy, jégverés. És azután: — Kevés a faanyag. Alig kapunk karót. A titkok titka . . . Alkonyaikor Rácz Ferdinánd bácsinál, Mádon, a hegyen. Lent, a falu közepén áll a háza: “Béke- ház.” Idefenn, a hegyen, kicsi szőleje. Korty borok. Megidézett századok. A “titok”-ról beszélgetünk. Hogy mi a titka e forró nedűnek? Egy német fejedelem tokaji vesszőket telepített a Rajna mentén: nem termett tokaji bort. II. Katalin Patyomkin herceg segítségével vesszőket és magyar vincelléreket hozatott Krímbe: nem lett belőle tokaji. Az a különös zamat, az a forró iz hiányzott. Mária Teréziának azt mondta egy alkimista: arany van benne. A földből íölszivott “növényi” arany. Mária Terézia 1779-ben a bécsi egyetem vegyi laboratóriumában megvizsgáltatta: a fénylő szemek, igy hirdette ki, nem aranyszemek, csak a nap hevétől kicsordult mézga. Tehát a nap hévé? Erre kiszámították, hogy Hegyalján egy évben 1780 napsütéses óra van. Osztrák báró számolta ki, órával kezében, tolvaj igyekezettel, hogy kilesse a “titkot”. “Még az angol király orvosának is volt egy tokaji aszufürtje, húsz évig őrizte, mondván, “az aranyszemei mi- a'tt.” Rácz Ferdinánd bácsi (nyolcvan éves, Pesten soha nem járt) csak néz, bogárszeme huncutul figyel. Aztán volt egy hires vegyész — dr. Preysz Mór — aki negyvenegy tokaji bort vizsgált meg és talált benne vizet, szenet, szénsavat, cukrot, mézgát, glicerint, magnéziumot, vasat, alumíniumot, mangánt, proteint... szóval ez kell hozzá! A titka? Lehajlik az öreg ember, kézbe vesz egy marókkal s’ kissé nedves, szép tekintettől kisérve elmor- zsolgatja: , .. L — Ez, fiam. Ez a magyar föld.
