Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-05-20 / 19. szám
May 20, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ iá. SZEMTANÚ INDOKÍNÁBAN lila: JOSEPH STAROBIN. ! (Befejező rész) HA A HÁBORÚ FOKOZÓDNI FOG, akár abból a hiú ostoba reményből kifolyólag, hogy leverik Ho Si Minht, akár pedig abból az ugyancsak hiú reményből kifolyólag, hogy kedvezőbb feltételeket harcolnak ki maguknak egy végső megegyezés esetén — egy dolgot világosan kell látnunk azokból a bizonyítékokból, melyeket felsoroltam^ Vietnamban a végső és alapvető döntés azoknak a gyökeres változásoknak az eredményeképpen fog végbemenni, amelyek akkor következnek be, amikor a régi és i'othadt félfeudális, imperialista rend összeomlik, s a Vietnami Demokratikus Köztársaság által képviselt és vezetett uj, egészséges és alkotó erők megerősödnek. Ez a döntő kérdés, amelyet az amerikai népnek, Ugyanúgy, mint minden más népnek, meg kell értenie. Miért nem sikerült a francia gyarmatosítóknak leverniök a szabad Vietnamot, a dollármilliár- dok és a feláldozott százezernyi emberélet ellenére sem? A fő ok nemcsak a haditaktikában és a politikai stratégiában rejlik. Ezt az okot sokkal mélyebben kell keresnünk. A régi vietnami társadalom a feloszlás stádiumában van. S azt, hogy e régi társadalom helyébe ne lépjen uj, fegyverek erejével nem lehet megakadályozni. A fegy- ' verek valójában meggyorsítják a bomlás folyamatát, mivel a vietnami nép is fegyvert ragadott, és tudja, hogyan forgassa fegyverét. Ho Si Minh ellenállása nem egy maroknyi “külső parancsnak engedelmeskedő’’ “lázadó” “összeesküvése”: ez a mozgalom megfelel Vietnam létérdekeinek és a vietnami helyzet feltételeiből folyik. Mint minden gyarmati és félgyarmati országnak, Vietnamnak is uj, produktívabb gazdasági viszonyokra van szüksége, amelyek lehetővé teszik természetes fejlődését. Vietnamnak demokráciára és demokratikus kormányra vari szüksége, amely el fogja söpörni a félfeudális, imperialista rendőruralmat. Az országnak békére van szüksége, hiszen a feudalizmus és a gyarmatosítók uralmának 85 esztendeje végnélküli háborút jelentett, hábffrut az idegen urak szolgálatában, háborút, amely Vietnamot pusztította. Hogy mindez valóra válhasson, ahhoz függetlenség keli, amely nemcsak remény és célkitűzés, hanem a történelem alakításának fontos eszköze. A SZABAD VIETNAM nemcsak ígéri mindezt, hanem máris sok mindent megvalósított e célkitűzésekből magának a háborúnak a folyamán. Vájjon miért tartják be Ho Si Minh határozatait, miért teljesitik az adófizetési kötelezettségeket, miért tartják oly nagy becsben a kormány pénzét, s miért küldenek vezetőiknek naponta 20 ezer üdvözlő levelet? Miért árad az ifjúság az erdőkbe és miért viseli el a szörnyű nélkülözéseket? Miért küzdenek a nagyanyák és az őszszakállu öregek utolsó leheletükig, ajkukon a “Dop Lap” — függetlenség — jelszavával? Azért, mert ebben a felszabadító háborúban a nép valóban szabaddá vált, mert a mezőgazdaság so- -kat fejlődött, mert újjászületett a nemzeti kultúra, mért mindenütt rend, igazságosság uralkodik. .. S mit tud ezzel Bao Daj rendszere szembeállítani ? Demokráciát ? Szaigen és Hanoi utcáin nyüzsögnek a rendőrök és a kegyetlenségéről hírhedt Ngüin Van Tani miniszterelnök rendszabályai nyomán megtelnek a börtönök. Gazdasági fejlődés? Ilyesmit a francia uralom alatt lévő területeken aligha láthatunk. A rizst ugyanúgy rosszul táplált parasztokkal tei’melte- tik, ugyanolyan félfeudális viszonyok között, mint régen, s Hongkongban vagy Japánban adják el, a külföldi spekulánsok által megszabott álon. Hát a gumi? Ugyanúgy termelik, mint azelőtt, az ültetvényes éhhalállal küszködő munkásainak kezemunkájával, s árát az ingadozó világpiacon szabják meg. Hon Gaj és Dong Triu antracitbányáinak szene Japánba vándorol, a profit pedig a francia társaságok kasszáiba. S a cement? A hajfongi cementgyára^ keresik a munkásokat, hiszen kell a nyersanyag az uj erődök számára, ahonnan idegen katonák vietnami munkásokat gyilkolnak halomra. Az egész dologból árad a parazitizmus: a- profitot idegen társaságok vágják zsebre, melyek egyáltalán nem invesztálnak Vietnamban. Néhány vietnami üzletember tagja a repülőtársaságok igazgatóságainak, vagy ügynök az amerikai tulajdonban levő mozikban, ahol olyan filmeket mutatnak be, amelyeknek végképpen semmi közük sincs a vietnami élethez. A népet nyomorúságba döntő adók egész sorával gyötrik — adót kell fizetni a kerékpárok, a születések, a halálesetek után, sőt még azért is, mert lélegzik az ember./ A szerencsejáték általános jelenség; nagy szindikátusok foglalkoznak vele, s ontják a pénzt a császár pénztárába. A korrupció tombol, s Hanoiban 30,000 piaszterért bárki megvásárolhatja Sálán-főkormányzó vietnami szeretőjének kegyeit. A prostitúció, mely egy hanyatló társadalomban mindig “szabad üzlet” volt, az ifjúság erkölcseit rontja. A VIETNAMI HÁBORÚ a következő fantasztikus képet mutatja: ugyanakkor, amikor a francia államkincstár csődbe jut a végnélküli gyilkolás katonai költségei miatt (amelyekhez az amerikai adófizető is hozzájárul), osztalékot ad minden kalandornak és spekulánsnak, akit csak talál Bao Daj rendszerében, a hadseregben és magában Franciaország kormányában. Függetlenséget ? A függetlenség tiszta fikció Szaigonban és a felföldön lévő fővárosban, Dalaiban, ahol “az éjszakai mulatóhelyek császárának” alig van ideje a kormányzáshoz, mert teljesen lefoglalják a yachtkirándulások és a vadászatok. Miniszterei hivatalaikban ülnek, és azzal foglalkoznak, hogy a franciák és az amerikaiak között ingadoznak; gondolkozniolí azonban nem kell, mert a döntéseket Párizsban és Washingtonban hozzák. Függetlenségről szó sirfcs, csak a függetlenség látszatáról, egy ^ nyomorúságos színjátékról, melynek szereplői szánalmas bábok, akik maguk is velejükig korrupt földbirtokosok. Évekkel ezelőtt George Leruy a “Quinzaine”- ben ,egy francia katolikus lapban a következőket irta: “Általános az a vélemény, hogy Bao Daj kormányából hiányzik az őszinteség, hogy nincsenek ideáljai és nincs hatalma sem. Általában- vó-ve megvetésreméltó ez a kormány, s tagjai kevés kivétellel korruptak... Minden eladó... az árak közismertek és a hatalom nem annyira tekintély és ambíció kérdése, mint inkább pénzkérdés. Arról van szó, hogy a lehető leggyorsabban annyi piaszterre tegyenek szert, amennyire csak tudnak, hogy Franciaországba vagy Afrikába hajózhassanak és előkészíthessék a kényelmes visszavonulás útját, ha el kell hagyni a süllyedő hajót.” Philippe Devillerá pedig, akit már előzőleg idéztem és aki korántsem baloldali érzelmű, 1952- bén ugyanezt mondja, tartózkóbban bár, de ugyanolyan éllel: “Minden Bao Dajon, a császári kormányon, valamint Tani és IIüu urak rendőrségén fordul meg. Nincs alkotmány, nincs nemzetgyűlés, nincsenek pártok, sem pénzügyi szabályok. Minden ingatag. Minden ideiglenes, mindenből hiányzik az eszme, a kezdeményezőerő, a következetesség és a világosság. Mindent az opportunizmus inspirál, s ami a leginkább hiányzik — az a becsület.” VÁJJON AZ AMERIKAI INTERVENCIÓ tud-e változtatni nagyobb arányokban ezeken a tényeken? Egyáltalán nem. Amit Franciaország nem tudott megcsinálni hét esztendő alatt zsoldosaival és saját katonáival meg tisztjeivel, azt az Egyesült Államok sem tudja megtenni. A koreai tapasztalatok bebizonyították, hogy a régi társadalom bomlási folyamatát vérbe lehet ugyan borítani, de feltartóztatni — soha. Bao Daj csapatainak növelése talán megváltoztathatja a helyzetet? Egyáltalán nem. Kínában öt évvel ezelőtt Csang Kaj-sek több mint ötmilliós hadserege sem tudta ezt. megtenni, éspedig ugyanezen okokból kifolyólag. E csapatok felfegyverzése és felszerelése valójában csak közelebb hozza azt a napot, amikor e katonák tömegesen, minden fegyverükkel együtt megadják magukat. E csapatok katonái ugyanis Ho Si Minh katonáinak testvérei és rokonai; s ugyanazon körülmények között nőttek fel, amelyek a fiatalság tízezeréit arra késztették, hogy az ellenálláshoz csatlakozzanak. Vájjon elfogadható érv-e egy ilyen háború folytatására az, hogyha Vietnam “kommunistává lesz”, akkor a “szabad világ” el fogja veszíteni a vietnami rizst, ónt és a vietnami gumit, s ennek hatását Délkelet-Ázsia összes többi országaiban is érezni fogják? Ha Maláj föld, Burma és Thaiföld érezni fogja a vietnami forradalom hatását, ez azért lesz ig.v, mert ezeknek az országoknak is rothadt és elavult a társadalmi rendje. Minden népnek joga van ahhoz, hogy maga döntsön saját ügyeiben és kifejlessze saját erőforrásait. Soha, egyetlen vietnami sem javasolta azt, hogy bombázzák aa amer ikai Közép-Nyugat városait, azért, mert ott szintetikus gumiüzemeket építettek, s ezáltal megingatták a vietnami gumi háború előtti piacait. Soha, egyetlen vietnami sem mondta, hogy okot szolgáltat egy amerikaellenes háborúra az, ahogyan az amerikaiak az amerikai gabonával és az amerikai vassal rendelkeznek. TUDNÁ-E VALAHA IS iielyettesiteni az ame- rikai “szabad vállalkozás” az idejét múlta feudális rendet, és ezáltal megakadályozni a népi demokrácia győzelmét Vietnamban? Nem tudná. Hiszen azok közül a feltételek közül, amelyek lehetővé tették az amerikai kapitalizmus vagy a burzsoá-demokrácia korea amerikai formáinak kifejlődését, egyetlen egyet sem lehet alkalmazni Vietnamra. Az “amerikai ut” semmit sem jelent e nép számáx-a, amely a maga útját csak úgy találja meg, ha egyedül azokat az erőket követi, amelyek a sajátjai: a vietnami kommunisták vezette antíimperialista; antfeudális forradalmat. Ha Franciaország és a Francia Unió ezt nem érti meg, akkor bármit ajánljanak is fel az amerikai prof es szórók, diplomaták és üzletemberek, az nem felelhet meg Vietnam szükségleteinek és realitásainak. " Semmiféle amerikai nemzeti érdek nem forog kockán ebben a szakadatlan harcban, mely ez ország történelmi fejlődésének meghiúsítására irányul.. Az amerikai nép jövője homlokegyenest ellenkező politikát követel, s ezt nagyon egyszerűen meg lehet fogalmazni: engfedjék, hogy e nép maga intézze sorsát, hagyják abba Vietnam és .Franciaország sanyargatását. Hadd fejezzem be azzal, hogy még egyszer visszaemlékezzem az erdőkben töltött napjaimra. Egy este a vietnami nemzetgyűlés több képviselőjével beszélgettem. Néhány markáns, sovány, mosolygós arc rajzolódott ki a lámpafényben; olyan emberek arca, akik harcoltak és. szenvedtek, s akiknek arcvonásaiban a sziklaszilárd akaraterő nemes, finom jellemmel párosul. Egyikük- hirtelen előhúzott valamit a zsebéből és igy szólt: — Nézze ezt. ^ Indokina térképe volt, kitűnő, viaszosvászonra ragasztott térkép, amelyet az amerikai légierők állítottak össze 1943 novemberében. A térkép száma 302,089. — Az időjárásra és a szelekre vonatkozó adatok csak a téli évszakban, novembertől márciusig vehetők figyelembe — mondja. — Hol szerezte? — kérdem. — Egyik pilótájuktól kaptam tiz esztendővel ezelőtt, válaszolta a képviselő. Akkoriban igen sokan ereszkedtek le ejtőernyővel ezekben a hegyekben, hogy segítsenek bennünket Japán elleni harcukban. Igen sokan megsebesültek közülük, s mi meggyógyítottuk őket. Sokan meg is haltak itt, s mi segítettünk, hogy testüket hazájukba szállítsák. Nincs mit hozzáfűznöm. í Vájjon nemzeti érdekeinknek mi az igazi megnyilvánulása — pilótáink akkori utjai, avagy mai utjai, amikor amerikai gyártmányú “Hellcat”- és “Prívateer”-mintáju repülőgépek bombázzák, azt a népet, amely amerikai életeket mentett meg tiz esztendővel ezelőtt? Vájjon ki képviseli Franciaország igazi érdekeit. Henri Martin, ez a bátor katona, aki a nácik ellen harcolt hazájának szabadságáért s akit ötévi börtönbüntetésre Ítéltek azért, mert elitéit egy olyan nép ellen irányuló háborút, amely csupán a “Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelszó valóra váltását akarta a magg számára? Vagy Franciaország megtévesztett, léprecsalt fiai, akik Párizstól 13,000 kilométernyi távolságban egy szennyes ügyért harcolnak ezekben az erdőkben és ezekben a deltákban? S Kuang politikai tiszt meg a hozzá hasonló százezernyi ember — ezek az olajbamarcu, nyugodt fiatalemberek, akik börtönt, számtalan kínzást és megpróbáltatást viseltek el, s akik hazájuk völgyeiben és síkságain teljes odaadással küzdenek a győzelemért... vájjon nem az igazi Vietnamot képviselik-e? Az igazi Franciaországot és az igazi Vietnamot nem lehet elhallgattatni. Itt az ideje, hogy az igazi Amerika is hallassa szavát, s cselekedjék igazi érdekeinek megfelelően.
