Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-22 / 15. szám
J10___ AMERIKAI MAGYAR SZÓ April 22, 1954 Hírmagyarázat és kritika I’Az Oppenheimer ügy Dr. J. Robert Oppenheimer az első atombombát előállító los alamosi atomtelep igazgatója volt a ljáboru alatt. Hivatalos körökben azt hangoztatták róla, hogy “az ő lángesze nélkül talán még ma sem volna atombombánk.” . Dr. Oppenheimernek ugyancsak nagy szerepe vplt a hidrogénbomba előállításában, azonban kezdetben “erkölcsi okokból” ellenezte azt, minthogy az egész emberi civilizáció pusztulásához .vezethet. Most hűtlenséggel vádolják Dr. Oppenheimert, szebb megfogalmazásban: “megbízhatatlansággal”. Az országos Atomerő Bizottság még a múlt év decemberében levélileg értesítette, hogy felfüggeszti hivatalából, mint a kormány atomerővel foglalkozó tanácsadó bizottságának tagját. Ezekben a napokban folynak a titkos kihallgatások Dr. Oppenheimer ügyében, annyira a suba alatt, hogy még a helyet sem hozták nyilvánosságra, ahol a vizsgálóbizottság üléseit tartja. ★ ' A haladószellemü National Guardian vezércikkében azt írja, hogy az egész Oppenheimer- ügy emlékeztet egyes rovarok azon szokására, hogy a megtermékenyítés, illetve a peték lerakása jután felfalják társukat. így történik ma Washingtonban az atomtudósok nagyrészével, kik elvégezték munkájukat, — hangoztatja a lap. Miután a hidrogénbomba megszületett, a tudósok erkölcsi gátlásai ingerük azokat, akik e szörnyetegre akarják alapozni Amerika politikáját. ★ ' A vádakat, melyek alapján felfüggesztették hivatalából az ország vezető, atomkutató fizikusát, nemcsak a hidrogénbomba elleni, “erkölcsi” alapon történt tiltakozást foglalják magukba, hanem Dr. Oppenheimer azon bűnét is, hogy ifjúkorában kommunista és baloldali körökkel érintkezett, sőt felesége egy időben tagja volt a kom- |uunista pártnak. Mindezeket a vádakat azonban 'már többszörösen letárgyalták az Amerika-elle- nes Tevékenységeket Kutató Bizottság zárt ülésén és más vizsgálatokon. Oppenheimer múltját pontosan ismerte a kormány, Valamint a Kongresszus és megbocsátották. Nemcsak azt tudták róla, hogy hosszú évek óta megszűnt minden kapcsolata baloldali barátaival, de hírek szerint segítette mint tanú az Amerika-ellenes bizottságot, hogy “leleplezzen” két “vörösnek” minősített tudóst, akiket menesztettek kormányhivatalukból s akik közeli barátai voltak a múltban, így az egyetlen vádat, melynek alapján az uj vizsgálat indult, az Országos Atombizottság áltat Dr. Oppenheimerhez intézett, felfüggesztő levél ezen szakasza tartalmazza: “Jelentették, hogy 1949-ben és aztán is, ön erősen ellenezte a hidrogénbomba létrehozását, j. erkölcsi alapon, 2. azzal, hogy lehetetlen, 3. azt hangoztatva, hogy nincs sem megfelelő felszereltség, sem elég személyzet hozzá, 4. azt hangoztatva, hogy a bomba nem kívánatos politikai Szempontból.” <• Ámbár a vádak között nem szerepel leírva, egészen bizonyos, hogy nagy szerepet játszik azokban Oppenheimer többszörös kijelentése, hogy a tU. !S. és a Szovjetunió között egyezményt kell (létrehozni az atomfegyverek betiltására. A Fortune magazin 1953 májusi számában, a következőkben foglalkozik e kijelentésekkel: “Oppenheimer meg volt győződve arról, hogy a fegyver (H-bomba) fölötte áll a szovjet tudomány lehetőségeinek és felkészültségének. Mindazonáltal az Egyesült Államoknak erkölcsi szempontból azt az utat kell választania, hogy kezdeményezze az atomfegyvereket betiltó javaslatot lés lépjen olyan egyezségre USSR-al, mely mindkét felet kötelezi, hogy soha nem hozzák létre ezt a fegyvert.” . A múlt kedden Mundt szenátor, McCarthy fegyvertársa felfedte az újságírók előtt, hogy a fortune magazin ezen cikke keltette fel az érdeklődést, ami a jelen vizsgálatra vezetett. A szenátor hallgatott egy másik cikkről, melyet maga Oppenheimer irt a Foreign Affairs Quaterly lapban s melyben azt hangoztatta, hogy úgy a U. S., mint a Szovjetunió elérkezett arra a pontra, az ;jatomerőt illetőleg, hogy “hasonlítanak két harcban álló skorpióhoz” s ebben a harcban egyik sem győzheti le a másikat’, anélkül hagy elkerülje haját szétrombolását. Ez a cikk biztosan nem növelte az atomkutató tudós “megbízhatóságát” a hidrogénbomba washingtoni lovagjai előtt, akik ellenzik, hogy az erkölcsi szempontokra hivatkozó atomkutató tudósok felfedjék a teljes valóságot. A tudósok közül, akik segifették elkészíteni az atombombát, többen figyelmeztették a hidrogénbomba ellen. Most azonban, mikor a Dulles féle politika a hidrogénbombára alapozza a célt, hogy az Egyesült Államok vegye kezébe a “szabad világ” erkölcsi irányítását s mikor az egész világ tiltakozik a hirogénbombás kísérletek ellen, a tudósok kijelentései teljesen ellentétben állnak Washington ugyancsak “erkölcsi alapra” hivatkozó politikájával. A március 1-én, Bikiniben felrobbantott hidrogénbomba teljesen igazolja az előre tiltakozó és habozó tudósokat s maguk mögött érezve a világ népeinek támogatását, egyre többen figyelmeztetnek közülük arra a tényre, hogy a H-bom- bára alapozott háborús politika öngyilkossághoz vezet. Azok a vezetők pedig, akik most az indokínai beavatkozással fenyegetnek, elejét akarják venni minden tiltakozásnak és megfélemlítéssel akarják elérni, hogy a valóban erkölcsi alapon álló atomkutatók egyéni véleményüket kifejezésre juttassák. Ezért történik, hogy az ország legnagyobb fizikusai jóformán kivétel nélkül Dr. Oppenheimer mellé állnak. Ezek a tudósok tisztában vannak vele, hogy az Oppenheimer ellen indított hajsza lényege: hűtlennek minősíteni mindazokat, akik erkölcsi alapra hivatkozva tiltakoznak a H-bomba ellen s árulónak minősíteni azokat, akik azzal a gondolattal játszanak, hogy a szocialista világgal létre kell hozni a békét, egyezmény utján. Hammarskjöld a H-bombáról A hidrogénbomba ellen tiltakozók táborába a múlt héten bekapcsolódott Dag Hammarskjöld, az Egyesült Nemzetek főtitkára is. Washingtonban; az újságírók klubjának bankettjén tartott beszédben Hamarskjold kijelentette, hogy csakis a Nyugat és Kelet közötti egyezménnyel kerülhető el a háború és feltétlenül létre kell hozni ezt az egyezményt, mert az emberi civilizáció nem tudná túlélni hidrogénbomba használatát. “Egészen bizonyos, hogy a H-bomba jobban megértette az emberek millióival, mint azt valaha is megértették, hogy egy uj háborút nem tudna túlélni a civilizáció,” hangoztatta Hammarskjöld. “Ez a bomba a fizikai pusztítás olyan lehetőségét teremtette meg, hogy használata öngyilkosságot jelentene az emberiség számára.” A Nyugat-Kelet közötti ellentétben meg kell találni az egyezség útját — hangoztatta Hammarskjöld, majd hozzátette: “Sem a nyugati, sem a kommunista világ nem elég ahhoz, hogy akaratát ráerőszakolja a másikra. Még abban az esetben sem, ha a nyugati világ egységesebb volna, mint amilyennek ismerjük, vagy a kommunista világ még tömörebb. Meg kell tanulnunk, hogy szembenézzünk a tényekkel s ez azt jelenti, hogy a nyugati világnak és a kommunista világnak meg kell tanulnia az egymás melletti élést, vagy harcolnia kell egymás ellen egy harmadik világháborúban. Hammarskjöld ezután rámutatott arra, hogy manapság egyetlen ország sem szigetelheti el magát s mindegyiknek alkalmazkodni kell a tényhez, hogy egyik a másikra van utalva, valamilyen szempontból. S ez a kapcsolat — hangoztatta: “nem ismer ideológiai, vagy faji határokat. Magában foglalja a kapitalistákat, a kommunistákat és szocialistákat, a katolikusokat, protestánsokat és zsidókat, a hindukat, moheme- dánokat és buddhistákat, a fekete, barna, sárga és fehérbőrüeket, valamint a felfogások igen sok más változatát, a különböző életformákat. “Attól félek, hogy igen sok azoknak az embereknek a száma, akik nehezen tudnak alkalmazkodni a tényhez, hogy az egymástól való függőség fogalma valóban ezt jelenti. Ez azonban letagadhatatlan és természetes valóság.” Az nyilván merő véletlenség, hogy e jelentőségteljes figyelmeztetésről egyetlen szó nem jelenik meg a New York Times-ban, amely pedig, büszkén hirdeti a lap fejlécén, hogy közöl minden hirt, amelyet — érdemes leközölni. Az Egyesült Nemzetek titkárának fontos figyelmeztetését nem tartották érdemesnek közölni, úgy látszik azért, mert nem követi — Dulles vonalát. * A politikai vezeklés kudarca A pittsburghi “Magyarság” cikkben számol be a Mikó-Göndör-per történetéről. Mi nem kívánunk ezzel a cikkel érdemileg foglalkozni, mert színvonala olyan földalatti tájakon bujdokol, ahova józan és egészséges elme semmiféle érvekkel el nem bir hatolni. Maga a per abból állt, hogy Göndör évekkel ezelőtt cikkekben támadta Mikó István színigazgatót és leleplezte nyilas múltját. Mikó rágalmazás és becsületsértés címén sajtópert indított ellene, de Göndör tanukkal bizonyította állításai valódiságát, amire Göndört a bíróság felmentette. Most a “Magyarság” a Horthy-éra orgoványi sajtóstilusának elkorcsosult módszerével védelmébe veszi Mikót és Göndört piszkolja. Ebbe az ügybe nem akarunk beleszólni, nem akarunk hozzá se nyúlni, mert olyan maszatos, hogy bárhol érintenénk is meg, bepiszkolnánk vele kezünket vagy lábunkat. Mi mindössze egy tanulság kedvéért említjük meg olvasóink előtt, egy tanulság kedvéért, amely önként adódik belőle. Göndör költséget és fáradságot nem kiméivé pályájának egész amerikai szakaszában azon volt, azért irta cikkeinek tömegét, hogy tisztázza magát és bizonyítsa, hogy ő mindig középutas volt, mindig az arany középuton járt. Minthogy a támadások a szélső jobboldalról érték, nem győzött elég canossát járni, vezekelni, biinbocsánatot kérni, jobbfelé megalázkodni, kezet, lábat, csizmát és minden megcsókolható tárgyat csókolni, eskiidözni, fogadkozni és mint főfő bizonyítékot, a baloldal felé irányozott rúgásait sorolta fel alibiül. Most nem érdekel bennünket az se, hogy ebben az igyekezetében mennyi volt a múltját megtagadó renegátból, mennyi nem. Csak arra a tényre hívjuk fel az olvasó figyelmét, hogy minden igyekvése elenére sem sikerült Göndörnek elhitetni ellenfeleivel töredelme őszinteségét, nem tudta elérni, hogy megbocsássanak neki, hogy a sáncaikba beengedjék, hogy őt is meghívják maguk közé a pecsenyesütéshez. Egész idő alatt ütötték-verték, vérig sebezték, korbácsolták, vágták, csúfolták, ezerszer fejéhez haji- gálták a múltját és a régi változatlan vádakat. A McCarran-bizottság előtt lapját mint felforgatót könyvelték el. Szélsőséges vörösfalók kivetették maguk közül és megbélyegezték. Élete reménytelen és értelmetlen vesszőfutás volt, nem használt se magának, se másnak, se semmiféle ügynek. Idegei felőrlődtek, emberi roncs lett, érdemeit, kvalitásait pocsékká verte a céltalan szélmalomharc. Mi az olvasók szempontjából hozzuk fel a kérdést, helyesebben azokéból, akik olykor, tartva a politikai mániákusok kilengéseitől, olykor feltehették lelkűk magányában azt a kérdést, hogy helyesebb ut-e a félreállás, a visszafordulás, a “vezeklés”, az önmaguk és múltjuk megtagadása és elárulása — a biztonság kedvéért? A Göndör-eset megadja a választ. Hírnevét, becsületét annak köszönheti, hogy a Horthy-éra rablóvezérei ellen verekedett. Itt azonban fogadott hazájában, belemelegedett a hangos hazafiaskodásba és bár volt idő, amikor azt hangoztatta, hogy a náci fenevadak ellen még az ördöggel is szövetségre lép, később meggondolta és annak a trumani politikának szolgálatába szegődött el, amely a ‘kommunizmus elleni harc” jelszava alatt az Eisenhower-kormány fedezete mellett a mccarthyzmust, vagyis az amerikai veretű fasizmust a mögötte csörtető fasiztákkal együtt felhizlalta. Ezek a fasiszta elemek segítik elő a nyilasok beözönlését az országba. Ez a téves politikai helyezkedés mutatja legvilágosabban Göndör felfogásának önmagát pusztító ellentmondását. Mennyivel szebben vívhatná harcát Göndör az igaz ügyért. Mennyivel emeltebb fővel járhatna. Mennyire lepattanhatna róla a meghurcolok gya- lázkodása. Milyen történelmi értelme és nagysága volna küzdelmeinek, ha a munkásosztály oldalán harcolna, azt támogatná, annak érdekeiért Írna, verekedne. Mennyivel tisztább és nyugod- tabb lenne lelkiismerete. Mig igy az eladott örökségéért kapott tál lencséjébe minduntalan csak belepiszkitanak.
