Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-22 / 15. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ April 22, 1954 Meg kell férnünk egymással Egy egyetemi segédtanár levele a N. Y. Times-hoz Tisztelt Szerkesztőség! A hidrogénbomba-kisérletek elérték azt, amit eddig semmiféle felvilágosítás nem tudott elérni. Megadták a képzeletnek azt a lökést, amely hozzásegített öngyilkossági hatalmunk megértéséhez. Levonják-e azonban a nyilvánvaló tanulságot? Itt-ott levonták, de nem saját kormányzatunk, amennyire legalább is eddigi nyilatkozataiból meg lehet ítélni. A tanulság azzal a meggyőződéssel kezdődik, hogy újabb háború elgondolhatatlan. De ha el- gondolhatatlan, akkor valószínűtlenné is kell tenni annak a zsákutcának elfogadását, amelyet a múltban kölcsönös kimerültség alapján ráerőszakoltak a vetélykedő imperializmusokra és ideológiákra. Katolikusok és protestánsok gyűlölködése a tizenhatodik században sem volt vadabb, mint ma kommunistáké és • demokratáké, csakhogy hamarosan rájöttek, hogy nem sikerül kiirtaniuk egymást és nincs számukra más választás, mint hogy éljenek és hagyjanak másokat is élni. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezzel a kiirtással kísérletezzünk. Elfogadhatjuk-e az eredményeket ? Ha nem fogadjuk el annak szükségességét, hogy meg kell férnünk egymással, akkor természetesen nincs remény számunkra. Mindkét oldalon meg vannak győződve, hogy teljesen igazuk van és hogy el tudják pusztítani a másikat. Ha azonban elfogadjuk a szükségesség parancsát, akkor legalább megközelíthetjük a politikai problémákat a kompromisszum azon szellemében, amely egyedül tud csak reményt nyújtani a feszültségek enyhítésére. E beletásnak nyilván kölcsönösnek kell lenni és mindaddig, amíg ok van annak feltételelésére, hogy van készség a másik oldalon a világ létező megoszlásának állandósítására, van másik ok arra is, hogy továbbra is egyre nagyobb bombákat gyártsanak. De vájjon kutatunk-e az együtt élés lehetőségei után? Van-e valami jel, hogy a kormány fel van készülve, hogy megfontolt céljául az együttélést tűzi ki? Eddig a bombakisérletek által világszerte keletkezett riadalomra mindössze az volt a válasza, hogy a-leszerelési megbeszélések újból való megkezdését indítványozta. Mintha bizony valaha is elérhetnének bármit is a leszerelési viták, ha nincs meg előre a készség az élni és élni hagyni elv elfogadására. Ettől a külsőséges lépéstől eltekintve, továbbra is tömeges megtorlással fenyegetődzünk tekintet nélkül a másik oldalról jövő megtorlási képességre. Továbbra is azt követeljük, hogy a másik fél tisztuljon meg bűneitől tekintet nélkül arra a szempontra, hogy mi is hasonlóképpen vétkesek vagyunk. Ajánlunk ugyan egy távolkeleti konferenciát, de nem kínálunk fel egyebet, mint a feltétlen behódolás követelését és közben eltűrünk saját körünkben olyan kommunistaellenes hisztériakampányt, amely éppenannyira alkalmas a belső egészség és nemzetközi megegyezés megteremtésére, mint egy pápaellenes hisztéria korábbi századok folyamán. Dulles külügyminiszter nemrég “uj köntös”-t kínált fel nekünk. Amire azohban csakugyan szükségünk volna, az — uj lelkiség, uj gondolkodásmód. Alan Simpson, Chicago, 111 Dulles katasztrófapolitikája ellen jj “Külügyminiszterünk, elképesztő kijelentése —> írja a N. Y. Times levélrovatában M. A. Ellis, hogy azért hivatkozhatunk a ‘megtorlás’ elvére^ mert kínai műszaki emberek, akik Vietminh-cí együttdolgoznak, ‘borzasztóan közeljárnak’ az Eisenhower által lefektetett vonalhoz, megmutatja külpolitikánk ‘uj köntös’-ének veszélyét és őrültségét. “A hidrogénbombának az egész világra kiható következményeit látva, Dulles külügyminiszter ahelyett, hogy egy világkonferencia előtt enyhítené a feszültséget, jobbnak látja előre lekicsiny*- leni egy ilyen konferencia minden lehetséges eredményét, sőt valósággal invázióval fenyegeti meg Kinát, mert felfogása szerint a kínai vörösök túlságosan közeljönnek az általunk lefektetett formulához. “Belerohanunk-e egy katasztrofális háborúba csak azért, mert nincs helyes megfogalmazás arra nézve, hogy mi az agresszió? Ki határozhatja meg felelősségteljesen, mikor lépik át a láthat' lan vonalat és miféle eljárással kell kivizsgálni, igazak-e a vádak, mielőtt szabadjára engednék a háborút ? “Olyan időket élünk, amikor nagyembereknek kell megbirkózni nagy problémákkal, nem pedig kardot csörtetni bizonyos politikai csoportok kielégítésére. A Dulles-féle módszer nyilván arra az elvre épül, hogy: “Bármikor meg tudunk verni benneteket. Ha ti kezditek, ha megbénítotok, megnyomorittok, sőt megöltök bennünket, akkor mi ugyanezt bírjuk csinálni veletek.” “Kell, hogy hangok tiltakozzanak az országban ilyen katasztrófapolitika ellen.” HONORÉ DAUMIER (1810-1879) UETVENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1879 íebrun árjában halt meg a XIX. század egyik legnagyobb müvészegyénisége, Honoré Daumier francia festő, grafikus és szobrász. Gazdag életműve — mintegy kétszáz festmény, többezer rajz és litográfia — találó keresztmetszetét adja egész korának. Müveiből megismerhetjük a múlt század derekának társadalmi állapotát, a haladó és a reakciós erők küzdelmét, azokat az embereket, is, akik ennek a kornak cselekvő szereplői voltak: a reakciós polgárkirályság és III. Napoleon császárságának hazug és álszent uralkodóosztályát, valamint a jogaiért küzdő, elnyomott, de erejében törhetetlen dolgozó népét. DAUMIER EGÉSZ ÉLETÉN ÁT a demokráciáért, a nép igazáért, a forradalmi eszmékért harcolt — ezeknek szolgálatába állította művészetét. Nyomor és nélkülözés közepette nevelkedett. Első litográfiáival mindjárt Lajos Fülöp királyt vette célba, alakját egy körte körvonallal foglalva tette nevetségessé. Ezért bebörtönözték, de kiszabadulása után ujult erővel harcolt tovább, leleplezte az akkori politikai élet aljasságait, küzdött a szabad sajtóért, az elnyomottak jogaiért. Ebből az időből származnak első jelentősebb festményei is. “Mosónő” cimü remekművében a dolgozó ember heroikus, hatalmaserejü ábrázolását nyújtja, s ezzel uj szemléletet visz a festészetbe: a műalkotásokban addig csupán szána- lomraméltó, és elesettnek ábrázolt proletár az ő esetje nyomán félelemetes erejű, jövőjét alakítani képes emberként jelenik meg. AZ UJ PROLETÁRTIPUS kialakítása idején formálta meg Daumier felejthetetlen torzalakjait is: bírákat, ügyvédeket, nyárspolgárokat — a kapitalista rend e jellegzetes alakjait. A burzsoázia életének és típusainak felvonultatásában Daumier fantáziája, leleménye és megfigyelőereje szinte kiapadhatatlan. Felfelé Ívelő fejlődése során művészi kifejezőeszközei is szüntelenül gyarapodnak, a korai részletező rajzok után ábrázolása egyre tömörebb, nagyvonalúbb lesz. Bátran elhagyja a lényegtelent, hogy annál szemléletesebben adja a fontosat. 1848 forradalmi eseményei idején is megtalálta azokat a témákat, amelyek ábrázolásával a népet bátoríthatta. Ez a hősi időszak nemcsak grafikák alkotására ihlette. Ekkor és később is — a forradalom leveretése után, III. Napoleon császársága idején — ismételten foglalkozott olajfestményeiben az 1848-as forradalommal. De- lacroix-hoz, nagy romantikus elődjéhez hasonlóan, többször megfesti a barikádon harcoló népet. Delacroix nagyjelentőségű képén — a Szabadság vezeti a népet — egy allegorikus alak, a francia szabadság jelképe a központi személy, s az egyébként kitünően jellemzett forradalmárok még csak másodlagos fontosságúak. Daumier-nek azonban nincs szüksége ilyen áttételre, jelképre, az ő kemény, tettrekész proletártipusai, lelkes értelmiségei már uralkodnak a müvein. NINCS MÉG EGY MŰVÉSZ a festészet történetében, aki olyan nagyszerűen tudta volna ábrázolni a színpad drámai feszültségeit, mint 6 (“A dráma”) vagy az élet sorsdöntő fordulatainak gyötrelmes izgalmait (“A védőbeszéd”). Fáradhatatlan gyöngyhalászként leszáll az érzések legmélyére: nemes, humánus művészet az övé, amelyet az ember megértésének izgalma füt át. S ha borongós, szomorú világ is az, amely ecsetje nyomán életre kel, nem hiányzik belőle a bizakodás, a legnagyobb nyomorban is megtalálja az előremutatót. Jellemző alkotása a “Harmadik osztály” cimü festménye, amelyen a fáradt, törődött proletárok gyűrött arca mögött szunnyadó erőt és bensőséges emberi érzéseket is elénk tárja. A KIS MÉRETEK ellenére képei monumentálisak — nem véletlenül hasonlították Doumier-t kortárSai a képzőművészet 'egyik legnagyobb alakjához, Michelangelóhoz. Az átérzés meghitt, máskor szinte szónoki hangján fordul hozzánk Daumier és mondja el a világról szerzett ismereteit, eszméit, amelyek az érzelem kohójában ötMunkásoké vagy kereskedőké május elseje? ötvenezer röplapot osztogatnak a városban, nyomatékosan felkérve Wagner polgármestert, hatálytalanítsa a közterek ügyosztályának döntését, amely megtagadta a Union Square használatát a newyorki munkásoktól a május elsejei felvonulás céljaira. A röpiratot a május elseje 69. évfordulója megrendezését intéző ideiglenes bizottság bocsátotta ki, tiltakozva a városi tanács próbálkozása ellen, hogy a Union Square-t ezen a napon a kereskedőknek bocsássa rendelkezésére. A röplap emlékezteti a polgármestert, hogy a munkásság támogatásának köszönheti megválasztását, tartsa hát tiszteletben a munkásság hagyományszentelte jogát, hogy ezen a napon ezen a téren ünnepelje május elsejét, békésen követelve munkát, békét és polgárjogokat. Az ideiglenes bizottság sürgetésére a közterek ügyosztálya módosította korábbi határozatát és megengedte, hogy este fél 7-től 8 óráig a munkásoké legyen a tér. Az ideiglenes bizottság azonban nincs ezzel sem megelégedve és még több időt követel a tér használatára. vöződtek művészi gondolattá és az értelem világossága formálta őket műalkotássá. Nehéz anyagi viszonyai miatt azonban festdí fejlődése abbamaradt. Ismét az ujságrajzolás akkor nehéz robotjával kellett keresnie kenyerét. Azonban mindaz, ami igy került ki keze alól, szintén magasrendü műalkotás. A hatvanas évek körül uj ciklus alkotásba fog. A kispolgárt vesíi tolla hegyére, és ha lehet, az eddigieknél is élésebben bírálja müveletlensége, ostobasága, üre8 és hazug szokásai, természetellenes életmódjá miatt. A FRANCIA TÁRSADALOM belső fekélyof azonban nem vonják el figyelmét az európai ese? ményekről. Uj háború, szörnyű pusztítás rémeit látja megelevenedni, a porosz militarizmus kard- csörtetésére figyel fel, amely a gyengülő szomszédot, Franciaországot fenyegeti agresszióval. A hamarosan kirobbant porosz-francia háború minden szörnyűsége tőrdöfés a hazáját szeret« öregedő mesternek. A gyorsanpergő eseményeket reszkető kézzel is követte: ekkor készült rajzai!) uj alakokat formál, az elvetemült porosz agresz- szort, a halállal komázó Bismarckot, a népét elárvuló francia politikust stb. Hazája szenvedéseinek ábrázolásában most jelképes eszközökhöa is nyúl. Egyik rajzán a guzsbakötött Franciaországot az 1851. évi ellenforradalom és a porosz militarizmus ágyucsöVei közé állítja, kegyetlenül leleplezve III. Napoleon demagóg politikájának igazi tartalmát. Másik rajzán a megelégedett halál tilinkózik a holtakkal borított mező felett. Megdöbbentő képekkel szemlélteti a nyomort éis pusztulást, amelyet a porosz vandalizmus, majd a párizsi Kommün felett diadalmaskodó burzsoázia idézett fel. De mint egyik utolsó müvében erről hitet is tett — ahol egy ágaitól megfosztott, de a szélnek ellentálló fatörzsnek ábrázolta hazáját — nem szűnt meg a jövő iránti bizakodást. Nemsokára elvesztette szemevilágát és elhagyottan, csupán festőbarátja, Corot támogatásáéval élte le hátralévő napjait. DALTMIER ÉLETMŰVE szinte íelmerhetetleí örökség a mai művészek számára. Munkásságával hatalmas példát nyújtott — elődjéhez, Goyához hasonlóan — a realista politikai és társadalmi szatirikus rajz művelőinek. Még legfantaszti- kusabbnak látszó figuráiban is érzékelhető ^ élet ismerete — az élmény. Nem torzít, csupái az alakra jellemző külső és belső tulajdonságól lelnagyitásával fogalmazza meg szatirikus tipli sait. Ábrázolásának szemlélttességét és igazsága az elmélyült és xnindig találó lélekrajzzal erősn meg. Szatirikus alakjainak arckifejezését éppé olyan gonddal formálja meg, mintha olajképé festene. Végvári Lajos __________ 11