Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-15 / 14. szám
April 15, 1954 Kilenc éve volt április 12-én, hogy az amerikai nép eltemette nagy fiát, lloosevelt elnököt. Az amerikai reakció azóta szüntelenül iparkodik emlékét elsötétíteni, jellemét beszennyezni. De az amerikai nép többsége szivébe zárta lloosevelt emlékét. A háborús uszitók, a bankárok kiszolgálóinak rágalmai lefognak peregni nevéről. TILTAKOZNAK A SZAKSZERVEZETEK (Folytatás az 1-ső aldalról)) fiumei gyarmatosító rendszert. Azonban inkább legyen depresszió, inkább álljunk sorba kenyérért, «emmint ez megtörténjen!... De mi tudjuk, hogy a békéért éppenugy kell dolgozni, mint a prosperitásért... Meg vagyunk győződve, hogy az amerikai népnek résen kell lennie, nehogy ujabb ‘Koreá’-ba rántsanak be bennünket, hogy kikaparjuk az egyébként már úgyis elégett francia gesztenyét a tüzből.” A CTO Amalgamated Clothing Workers, a szabóipari munkások szakszervezeti lapja, az “Advance”, legutóbbi számában azt követeli, hogy az Eisenhower-kormány hagyjon fel a H-bombás hatalmi politika játékaival és lásson hozzá a , munkához — a béke garantálására. Szemére lobbantja az elnöknek, hogy amig a nép háborutól való félelmét szépen- hagzó beszédekkel csititja, ugyanakkor megengedi külügyminiszterének, John Foster Dullesnek, hogy háborús gyújtogató beszédekkel terrorizálja a világot. “Nem pokert játszunk itt. Mi a hidrogénbcmbával játszunk”, Írja az “Advance”. Csakhogy, folytatja, a jelentések szerint a szovjetnek is van hidrogénbombája és az elnök kijelentése, hogy mi csak akkor folyariiodunk e fegyverhez, ha elsőnek egy ellenséges nemzet kezdi meg a játékot vele, egyáltalán nem megnyugtató. “Nagyobb megnyugtatás és vigasz volna számunkra az, folytatja a munkáslap, ha mi és külföldi barátaink, sőt talán lehetséges ellenségeink is tudnák, hogy USA elmegy a legvégső határig, hogy a békét biztosítsa. Beszéljen a kormányunk H-bomba robbantás helyett arról, miféle uton-módon lehet biztossá tenni, hogy soha többé a jövőben nem kell az embereknek a H-bombától való szörnyű félelemben élni, hogy nem fog a H-bomba lemenydörögni, hogy elpusztítsa az embereket és a világot is, amelyben élnek.” HÉTVÉGI LEVÉL ( íjytatás a 8-ik oldalon) siteni, tehát minden. további védelem egyrészt lehetetlen, másrészt teljesen szükségtelen volna. Nyilvánvaló tehát, hogy a hid- rogéhbombát NEM külső ellenség támadása esetén akarják jTru- manék) alkalmazni, hanem még mielőtt egy ilyen támadás megtörténhetett volna. Nem védelem, hanem támadás forog a bombagyártók fejében, de attól félek, egy dologról megfeledkeztek: Még ha meg is előzik az ellenséget a támadásban, az távolról sem jelenti azt, hogy a harmadik világháború sorsa el van döntve, ők ugyanis azzal élveinek, 'hogy aki hamarabb használja a hidrogénbombát, az kerül ki győztesen ebből az összeütközésből. Első látszatra ez az okoskodás logikusnak tetszik. De Oroszország és Amerika között van égy alapvető különbség, amellyel — úgy látszik — ezek az urak nem számoltak. Nevezetesen az, hogy ebben az országban az ipari gócpontok egy tucat nagyvárosban és azok környékén vannak összpontosítva, tehát a megbénításuk aránylag könnyű feladat, viszont a Szovjet ipari centrumai szét vannak szórva egy hatalmas országnak két kontinenst átölelő területén — ezeknek paralizálása korántsem olyan könnyű feladat... Vagyis Oroszországot nem lehet egy pár bombával néhány óra leforgásán belül harcképtelenné tenni, de Amerikát igenis lehetne. Oroszországnak az első támadás után még mindig volna módja arra, hogy VISSZAÜSSÖN, de Amerikának aligha. Másszóval: Oroszország használhatná a hidrogénbombát, ipint VÉDELMI fegyvert, de Amerika kizárólag mint TÁMADÓ fegyvert alkalmazhatja csupán, mert ha őt érné az első támadás, a védekezés minden eszközétől egyszerre meg volna fosztva. AMERIKAI MAGYAR SZÓ KONZERVATÍV magyarázat DULLES FENYEGETŐ BESZÉDÉRŐL John Foster Dulles kit lü try miniszternek az Eisenhower- kormány ázsiai politikáját bejelentő, multheti beszédét sokan magyarázták, azonban a McCarthy csoport és a washingtoni Kina Lobby embereit kivéve, még a konzervatív Kommentárokban is ijedelmet keltett, amit nehezen tudnak leplezni. A washingtoni tudósítások beismerik, hogy 'a beszéd elhangzását követő napon a baráti követek egész sora vonult fel a külügyminisztériumba, “udvariasan, de aggódva”, hogy magyarázatot kérjen az Indo-Kina' elleni “egyesült akciót” illetőleg. Egyike a legérdekesebb és legőszintőbb magyarázatoknak Jame Reston, a N. Y. Times fő diplomáciai riporterének cikke. Reston a következőkben fejti ki Dulles célját: Elsősorban az amerikai népet akarta előkészíteni nagyobb áldozathozatalra (fiainak feláldozására) az indokinai háborúban s ugyanakkor “rá akarja venni a franciákat, hogy ne kössenek békét a kommunistákkal, valamint figyelmeztetni Pekinget és Moszkvát, hogy a U. S. inkább háborúba megy, mint megengedje, hogy Délkelet-Ázsia kezükbe kerüljön.” Restön tisztában van azzal, hogy sem Moszkvának, sem Pekingnek nincs hódítási szándéka a területen s csupán i gyarmati népek szabadságharcáról van szó, amint kitűnik magyarázatának következő szakaszából. Mr. Dulles nehéz fába vágta fejszéjét, — hangoztatja Reston. “A franciák irtóznak az indokinai háborútól', nem akarnak több áldozatot hozni sem az Egyesült Államok segítségével, senr anélkül. Annak hangoztatásával, hogy a U. S. esetleg belekapcsolódik a háborúban, Mr. Dulles hasznos fegyvert adott a franciák kezébe, hogy azt a béketárgya- ásban felhasználják, azonban ugylátszik, hogy a franciák már annyira megelégelték a háború meghosszabbítását célzó beszédeket, bárkitől is származzanak azok, hogy nem tudják kihasználni ezt a pontot”. (Helyesebb lett volna, ha Reston úgy Írja, hogy nem akarják felhasználni, miután tudják, hogy Dulles nem a békét akarja, hanem a háború folytatását és kibővítését, azonban Reston ügyel arra, hogy csak félig tárja fel a valóságot olvasói előtt.) Cikkéből azonban még igy is sokkal több derül ki, mint amennyit szeretne s ámbár annak célja meggyőzni a Times olvasóit Dulles politikájának elfogadására, ő maga is szkeptikus, hogy az sikerülni fog. A kobaltbomba A tudomány elérkezett a pontos megoldáshoz, ha az atomerő a trösztök kezében marad: 400 stratégiailag jól irányított kobalt bomba az egész földgolyónk életét kiolthatja. Ezek radioaktiv porfelhőket bocsátanának ki" magukból, amelyeket a szelek szétszórnának a föld minden részére. A föld újra a halak birodalmává válna, amint évmilliók előtt vala, ha ugyan a halak is megmaradnának. Vissza az egysejtüekhez, visz- sza az ázalagokhoz! A műszaki problémák hiányzó láncszemeit megtalálta a világ legnagyobb tudományos regény Írója, a “N. Y. Times” William L. Lau- rence-e, aki megadta azoknak a szerkezeteknek leírását, amelyek immár ötven év vagy régebb idő óta kísértenek a rémtörténetnek gigászi álmaiban. A megoldás néminemű hasonlóságot mutat Caligula római császár látomásával, aki azt óhajtotta, bárcsak egy nyaka lenne az egész emberiségnek, hogy egy csapással lenyiszanthassa a fejét. Nos, a megoldás egyszerű. Csak módosítani kell a hidrogénbomba jelenlegi szerkezetét. Még csak nem is kell valami újat kieszelni. Csak a hidrogénbombánál használt acélburkolatot kell kobaltburkolattal helyetesiteni. Az ionizált kobalt 320-szor radioaktívabb, mint a rádium. Laurence—Leo Szilard pro- feszort, a chicagói egyetem tanárát idézi, akinek becslése szerint 400 kobaltbomba, ha robbantását megfelelően beállítják a szelek járásába, egy csapásra meggyógyítaná a világ öszes bajait. Laurence cikke élesen megvilágítja Einstein professzor 1950-es intelmét, amelyet annak idején egy kissé elengedtek az emberek a fülük mellett. Einstein a következőket mondta: “Ha végrehajtják, az atmoszféra radioaktiv mérgezése és ebből következőleg a földi élet megsemmisítése a műszaki lehetőségek körébe I lép.” 'A RADIOAKTÍV POR Hajóról is fel lehet robbantani, amely a Csendes-óceánon úszik és az éppen arra fujdogáló szelek a radioaktiv port elviszik a nyugati tenger partra és végigsuhanhatnak vele Északamerika többi tájain. Laurence erre nézve idézi Harrison Brown nukleáris vegyészt, aki a következőket mondta: “Ha ez a bomba Kaliforniától nyugatra a Csendesóceánon egy északról délre húzott vonalon ezer mérföld távolságra robbanna fel, a radioaktiv por körülbelül 1 nap alatt érné el Kaliforniát, négy-öt nap alatt New Yorkot, miközben minden életet kiirtana a kontinensen való átvonultában.” Ugyanez történne, ha a Szovjetunió felé irányulna. De 400 darab ilyen bomba elintézne mindenkit... Kitűnik cikkéből, hogy lehetetlenségnek tartja Nehru, indiai miniszterelnök, valamint a nyugati, baráti vezetők meggyőzését Dulles részéről, hogy az indokínai háború a szabadságot szolgálja, azonban ugyanakkor sejteti azt, hogy Dulles ezzel keveset törődik. “Dulles igen makacs ember,” írja, “aki elszánta magát, hogy megtalál egy olyan formulát Délkelet-Ázsia számára, amivel megnyeri Francia- ország és a szövetséges országok támogatását, ha nem is azok lelkesedését.” Arról nem beszél, hogy ezt politikai eszközökkel, vagy más utón akarja-e elérni, azonban ez is kiderül végső következtetéséből: Dulles “egy olyan kormányt képvisel, mely azt hangoztatja, hogy a külpolitika terén fő érdeme a koreai háború befejezése, mely azonban ma meg van győződve arról, hogy szükség van az Egyesült Államok vezetésére s ha szükséges, beavatkozására, Rogy megakadályozza Délkelét-Ázsia elvesztését.” A gyarmati országok felszabadításával ugyanis megszűnne a gyarmati kizsákmányolás s a szabad országok sa- játmaguk rendelkeznének a nyersgumi és egyéb természeti kincsek fölött, melyek fölött a jelenben a nyugati, elsősorban U. S. monopóliumok rendelkeznek. Ezt jelentené Délkelet- Ázsia “elveszítése.” “Én annyit értek a hidrogénbombához, mint hajdú a harangöntéshez, de a józan eszem azt mondja, hogy a harmadik világháborúból nem az a fél kerül ki győztesen, amelyik az ELSŐ bombát hajitja az ellenség területére, hanem az, aki az UTOLSÓ bombát ejti le. Washingtonban azonban az a felfogás lett úrrá, hogy ha sietünk és mi hamarabb elkészülünk az atombombánál ezer- szerte rombolóbb hidrogénbomba elkészítésével és mi vagyunk az ELSŐK, akik alkalmazzuk, akkor kész a kocsi: megnyertük a háborút. Szinte nem is akarom elhinni, hogy a mi háborús uszitó- irík ennyire naiv, emberek lennének. Hiszen ha ez a teória meg- gállja a helyét, ez csak Oroszországra volna alkalmazható, de nem Amerikára. Feltéve, hogy Oroszországnak megvan a hidrogénbombája, ,ő Amerikát valóban képes volna néhány órán belül knock- out-olni; nem kellene egyebet tennie, mint egy tucat ipari gócpontot eltüntetni a térképről... De Amerika — akármilyen mennyiségű atom- és hidrogénbomba áll is rendelkezésére — ezt nem tudná végrehajtani, mert az orosz ipar nem egynéhány nagyvárosban van összezsúfolva, mint itt, meg aztán fogadni mernék: a százmilliókat pocsékoló amerikai kémszervezet még azt sem tudja, hogy az orosz hadianyag-gyárak hol is vannak elhelyezve... “Lehetséges volna, hogy az emberiség sorsa olyan kezekben van, amelyeknek a tulajdonosai képtelenek felismerni, hogy a hidrogénbomba nem oldja meg a világ legnagyobb és legégetőbb problémáját: a háború és béke kérdését? Az ember szinte bele- borzong, ha meggondolja, hogy ilyen rövidlátó és elvakult emberektől függ a sorsa...” Eddig az idézet. Most pedig: “Boldog húsvéti ünnepeket!” 8
