Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-15 / 14. szám
April 15, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ KEVÉSBBÉ ÉRTÉKELIK A MAGYAR SZÓT AZ OLVASÓI MINT A TÖBBI PROGRESSZÍV LAP OLVASÓI AZ ÖVÉKÉT? — A Magyar Szó szerkesztőségének, kiadóhivatalának és ügyvezető bizottságának nyilatkozata — A mai súlyos időkben a haladószellemü munkásság minden országban lelkesebben és áldozatkészebben sorakozik föl lapja mögé mint bármikor ezelőtt. Különösen áll ez Amerika és Kanada haladószellemü sajtójára. A testvéri szolidaritásból fakadó büszkeséggel tekintünk kanadai testvérlapunkra, a Munkásra, amelynek olvasótábora nemcsak hogy betöltötte a maga lapfenntartási kvótáját, hanem 60 SZÁZALÉKKAL TÚLTELJESÍTETTE AZT. Ily módon fejezte ki elismerését a lap nagy munkájáért és elhatározását, hogy most, amikor a haladó sajtó a béke biztosításáért vívott élet-halál harc első tűzvonalában küzd, e sajtót fenn fogják tartani. Ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban megjelenő progresszív lapoknál, amelyek olvasótábora kivétel nélkül minden eddigit túlhaladó módon teremtette elő az anyagiakat a maga lapja életének biztosítására. Minden nemzetiség megértette azt is, hogy az IWO felosztásával az utolsó összefogó kapcsát erősíti, támogatja a sajtója támogatásával. ELHIHET.TÜK-E AZT, HOGY EGYEDÜL AZ AMERIKAI MAGYARSÁG NEM ÉRTÉKELI HASONLÓ ARÁNYBAN LAPJÁT? NEM TEKINTI FONTOSNAK A TOVÁBBI MEGJELENÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSÁT? Nehezen tudjuk ezt elhinni, de a fenntartási kampányunk eddigi állása erre mutat! Talán még mindig vannak olvasóink között olyanok, akik nem értik meg miért kell oly gyakran olvasóinkhoz fordulni a lap fenntartása végett. Ezek számára megismételjük a közismert tényt: Amerikában egy újság fenntartásában az előfizetések dijai csak 20—30 százalékot fedeznek. A költségek túlnyomó részét, 70—80 százalékot, a tőkések érdekeit szolgáló lapok a hirdetéseikből kapják. A mi lapunk, mint a béke és haladás lapja, nem kap ilyen hirdetéseket. A különbözetet mindenkor az olvasóink adományai teremtették elő. Ezért kell nekünk évente egykét gyűjtési kampányt rendeznünk. Olvasótáborunk eddig még minden évben megértette ezt és csodálatos áldozatkészségével lehetővé tette lapunk megjelenését. Jelenleg $15,000 szükséges ahhoz, hogy lapunk zavartalan megjelenése biztosítva legyen. Ebből az összegből eddi- gelé csak $3,693.69 jött össze. Ha a kampány nem indul meg, akkor lapunk ismét komoly helyzet elé juthat. Tudjuk, hogy legtöbb olvasónk sok más érdemes ügyre áldoz, sok olvasónkat máris sújtja a gazdasági válság, ismét mások aggkori nyugdíjból élnek. De tudjuk, hogy nagyon sok olvasónk valahogy úgy érzi, hogy a lap “valahogy” csak meg fog majd ezentúl is jelenni. Munkástársak, a helyzet ennél sokkal komolyabb! Nem akarjuk szükségtelenül aggasztani olvasóinkat, elég sok aggasztó van a mai világhelyzetben, de olvasótáborunk nak AZONNAL meg kell mozdulnia, ha nem akarjuk, hogy a lappal újabb VISSZAVONULÁST kelljen eszközölnünk! Nem hisszük, hogy az összes progresszív lap közül ép a magyar lapnak kellene ezt megtenni! Miként már hangoztattuk, a lapfenntartási akció egyik leghatásosabb módja összejövetelek, házimulatságok rendezése. Ha minden nagyobb városban‘csak 2—3 olvasónk határozná el ily összejövetel rendezését, a kampány sikere j máris biztosítva volna. Ki fog elsőnek jelentkezni ily összejövetel rendezésére? ! Ha azok az olvasóink, akiknek anyagi helyzete megen-1 gedi az azonnali támogatásnyújtást, postafordultával lapunk ! segítségére sietnének, a kampány sikere máris biztosítva volna! Ki lesz az első olvasó, aki válaszolni fog e felhívásunkra ? Eddig még mindig megértésre talált felhívásunk, hisz- szük, hogy e felhívásunk nyomán valóban megindul a lap fenntartásának és — mondhatjuk — megmentésének munkája. Deák Zoltán Rosner Sándor Dattler Lajos Petrás Pál A kampány állása városok szerint Kvóta Beküldve % Elsinore ÉLVÁROS 200 211 105 Detroit, Mich. 1,000 736 74 Long Island, N. Y. 500 358 72 Gary, Ind. 100 40 40 Chicago, 111. 600 259 43 Newark, N. J. 200 58 29 Bridgeport, Conn. 200 57 28 Trenton, N. J. 200 49 25 Perth Amboy, N. J. - 100 24 24 Akron, Ohio 300 68 23 Hammond, Ind. 200 45 23 New York Downtown 500 118 23 j Milwaukee, Wis. 200 41 211 Miami, Fla. 1,500 245 16 Cleveland, East 1,000 156 15 New Brunswick, N. J. 200 23 12 Cleveland, West 500 54 11 Canton, Ohio 200 20 * 10 Los Angeles, Caj. 2,000 183 9 I Toledo, Ohio 50 5 10 Pittsburgh 200 13 6 Lehigh völgye 500 26 51 South Bend, Ind. 200 13 6 West Virginia 100 3 3 Nem küldött EGYETLEN CENTET SEM e kampányban lapja támogatására: Brooklyn Avenel, N. J. Yonkers Clifton, N. J. Schenectady Garfield, N. J. Buffalo Linden, N. J. Poughkeepsie Rah way, N. J. Philadelphia Scotch Plains, N. J. Niles Woodbridge, N. J. Youngstown Passaic, N. J. Flint Elizabeth. N. J. Racine E. Chicago, Ind. San Francisco Philipsburg, N. J. Alpha, N. J. Lorain, Ohio valamint a következő államok magyarsága: Washington, Montana, Wyoming, Arizona, Texas, Delaware, Virginia és , Alabama. A Clevelandi East Sidei Munkásotthon Női Csoportja április hó 24-én társasvacsora keretében ünnepli az ANYÁK NAPJÁT az East Sidei Munkás Otthonban, 11123 Buckeye Rd. alatt A Női Csoport ezúton kéri fel a csoport minden tagját és minden clevelandi haladószellemü nőt, hogy ünnepeljenek velük együtt. — Hozzuk magunkkal ismerőseinket, barátainkat, családtagjainkat. ADOMÁNY 2 DOLLÁR ' , Tisztelettel, a RENDEZŐSÉG Melyik város lesz a legközelebbi, amelynek neve mellé odailleszthetjük a megtisztelő ÉLVÁROS díszes jelzőjét, a kvótája betöltése után? !-! MAGYAR CATERING A BR0NXBAN !-! KITŰNŐ AMERIKAI MAGYAR KONYHA BRONX HUNGARIAN RESTAURANT \ 2141 Southern Blvd. (a 181 és 182-ik utcák közt) Bronx, N. Y. ! Bankettek, lakodalmak, születésnapi partyk és minden más ; alkalomra ! GYÖNYÖRŰ TERMEK — SZÍNPAD — MÉRSÉKELT ARAK! ; Érdeklődni lehet esténként WE. 3-2522 vagy TA. 8-4618. j Amikor a francia katonák egy jól lekent pofon formájában tudatták hadügyminiszterükkel (a szemüveges, alak a képen) hogy mi a véleményük az indokinai “piszkos háború” folytatásáról. Dulles és az Eisenhower-kormány ezzel szemben min- ' dénáron folytatni akarja a háborút RÖVIDEN DULLES külügyminiszter kijelentette, hogy USA eladja az összes telepeit, ahol gumit mesterséges utón készítenek. Ehelyett vásárolnak gumit, amit angol, francia és holland gyarmatokon termelnek. Sokan kétségesnek látják, hogy Dulles az Egyesült Államók érdekeit képviseli-e, vagy pedig a nemzetközi gumi-kartellt? ★ CHARLES GARRET Ganes- ville, Texasban egy uj módot talált ki, amely szerint a befőt- tes-üveget a méhházba teszik, amelybe a méhek egyenesen be- lecsepegtetik a mézet. Ha megtelik, kihúzzák, tetejét rácsavarva küldik a boltba eladásra. Már a méhek kiszákmányolását is fokozzák. b ir CHICAGÓBAN a repülőállo- mást erősen felfegyverzett rendőrosztag vette körül, amikor egy New Yorkból jövő repülőgép beérkezett. A pilóta ugyanis előre rádiógrammozta, hogy két gyanús kinézésű, fegyveres ember van az utasok között. Amint a két ember leszállt a repülőgépről a chicagói rendőrök letartóztatták és a rendőrállomásra vitték őket igazolás végett annak rendje és módja szerint igazolták is magukat, az egyik hadnagy, a másik pedig egy kapitány volt. Mindketten a newyorki rendőrség tagjai, akik hivatalos ügyben repültek Chicagóba. ★ TEXAS egy részében nagy szárazság volt U. S. kormánya a károsultakon segíteni kívánt és gyapotmag-lisztet ajánlott a legnagyobb kárt szenvedetteknek 35 dollárért tonnánként állatjaik táplálására. Bexas countyban az élső segítségkérő nagy Cadillac-autón jelentkezett, összevásárolt any- nyit, amennyit csak tudott. Megtelefonálta irodájának, hogy azt legalább 45 dollárért tonnánként adják el az igazi károsultaknak, ő pedig elment Alas- kába medvékre vadászni. Ez csak egy példa. De az egész körzetben hasonlóan történt a segítség. A nagypénzüek összevásárolták az összes készleteket és akiknek tényleg szükségük volt a segítségre, azoknak drágábban kellett megfizetni érte, hogy a McCarthyt pénzelő texasi nagy milliomosok zsiros profitot harácsolhassanak a károsultak bőrére. ★ H. R. CULLEN 72 éves Houston, Tex.-i sokszoros olaj milliomos, az utolsó néhány évben 175 millió dollárt költött reakciós politikai célokra. 1952-ben ő volt a legnagyobb adakozó McCarthy és Jenner megválasztására. — Mr. Cullen a munkád sok barátjának tartja magát és büszkén mondja, hogy az ő munkásai boldogan dolgoznak 56 órát hetenként és nem kapnak másfélszeres fizetést túlórázásért. Eiatal emberek részér re az a tanácsa, hogy aki nem tud megélni 8 órai munkából, az dolgozzon 12, 18 vagy ha kell 24 órát naponként. Michigan City, Ind.-ban a Pullman-Standard vagongyár munkásainak egy-harma- dát, 600 embert bocsáj tóttá el. A fagyasztott narancslé árát kannánkint két centtel felemelik. 7