Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-15 / 14. szám
April 15, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 ARCCAL A HOLNAP FELÉ DR POGÁNY BÉLA ROVATA BUFFALO ÉS BIKINI Könny futja el az ember szemét, amikor a buffaloi Cleveland Hill School tiz perc alatt földig égett faépülete tiz 11-éves halálos áldozatának fényképeit nézeget/sorra a buffaloi “Courier Express” címlapján. Hat életerős, szép leányka, négy értelmes, nevető szemű fiúcska, aki teljesen elhamvadt és a még életükben készült fényképeken, hamvaikon és néhány gombon, csaton kívül semmi sem maradt utánuk. Ámde hangos zokogás törne ki az ember száján, ha a katasztrófa után készült fényképekkel hasonlítaná össze őket. Lehetetlen, hogy az, akinek gyermeke van, ne fedezne fel döbbent szívvel hasonlóságot ez emberbimbók és saját gyermeke arcvonásai között és lehetetlen nem gondolnia ugyancsak döbbent szívvel arra, hogy minden 5 amerikai kisdiák közül 1 olyan iskolába jár, amely nem felel meg a tűzbiztonság legelemibb követelményeinek. Az egész országon végigsuhant a borzalom, amikor e lesújtó katasztrófa hire megjelent. És okkal. Vájjon meg fog-e mozdulni az amerikai nép, az anyák és apák, a polgái'- ság és munkásság hatalmas tömege, hogy felemelje tiltakozó szavát és vádat emeljen nemzetünk azon vezető elemei ellen, akik sajnálnak szövetségi segélyt kiutalni a rozzant iskolák felszámolására és újak építésére? Nemrég gyermek- kocsikat tologató anyák zárták el a forgalmat iskolák előtt az utcakereszteződéseknél, mert vigyázatlan autók elgázolták a pötömnyi gyerekeket. Akkor megmutatták, hogy megvédik gyermekeiket... Hidrogénbombás háborúval fenyegetőznek marcona tábornokok és martalóc pénzemberek, akik Korea után Indokinában szeretnék folytatni a háborút és az indokinai há borút magára Kinára kiterjeszteni, ahonnan továbbterjedni az egész világra. Az ember olykor fejéhez kap és égnek álló hajjal néz az életbe és a halálba. És azt kérdezi magától, teljesen megkergült-e a világ vagy csak ő vergődik egy kusza, gyötrelmes lidércálomban, amelyben semmiféle logikának nincs helye? Hogyan lehet a Kínai Népköztársaságot hidrogénbombával fenyegetni azért, mert az indokinai néf ki akarja vívni magának nemzeti függetlenségét? Dullesél hordóval döntik a milliókat az indokinai háború folvtatásá ra, erőnek erejével beleavatkoznak olyan háborúba, amelyet a francia tőkések vívnak az indokinai szabadságharcosokkal de már belefáradtak a nyolcévi hasztalan küzdelembe és szeretnék a békés megegyezést, — ámde Dullesék nem engedik s ha a franciák feladnák a küzdelmet, Dullesék a saját szakállukra folytatnák. Milyen jogon? És ha nekik var joguk beavatkozni, miért fenyegetik a népi Kínát hidrogénnel, ha ő is beavatkozik ? De különben is: miféle fennhatósá got akarnak a francia imperialisták gyakorolni Indokina fe lett, amikor az indokínaiak erősebbek, mert még amerikai tőkés segitséggel sem bírják legyűrni? Ki érti ezt? De megértjük, ha arra gondolunk, hogy 1849-ben a megvert Ausztria a cári Oroszország segítségével ült vissza legyőzője, Kos suth Magyarországának nyakára. Szóval, ha máskép nem megy, jöjjön a hidrogénbomba, amelynek pusztító erejét épp most próbálták ki Bikininél, hogy a fenyegetés súlya annál nagyobb legyen. Kezdetben, az első jelentések alkalmával, még azzal dicsekedtek, hogy a hidrogénbomba er.eje sokkal nagyobbnak bizonyult, mint amilyennek a szakértők gondolták. Ezzel is csak a mérhetetlen. erő, hatalom, a világhíré imperializmus jogosultságát akarták hirdetni, s a hatalmi mámor olyan káprázatába akarták hódítani az ország népét, hogy mindenkiben kedvet ébresszenek, hogy e gigászi erő, amelynek jellemzéséhez nincs is szó az emberi szókincsben, hogy e gigászi erő birtokában mindenki már a világ urának képzelje magát és elfelejtse, .— hogy az “ellenség”-nek is van hasonló fegyvere. Hányán lehetnek elkábitott lelkek az országban, akik azt képzelik, hogy ha Japánt a Hirosimára és a Nagaszakira dobott kőkorszakbeli régifajta atombombácskákkal térdre lehetett kényszeríteni, (amire már nem is volt szükség, mert akkor már tudták az illetékesek, hogy Japán kész megadni magát) akkor egy-két j ólirányzott hidrogénbombával a népi Kinát is le lehet rogyasztani! ? Ezek a tébolyodott elmék nem gondolnak arra, hogy egy-egv hidrogénbomba milliók életét olthatja ki és e milliók között száz és százezer olyanforma virágzó, gyönyörű, tündöklő mosolyu gyermek, fiúcska és leányka, lehet, mint ama tiz szerencsétlen, akit a Cleveland Hill School földszintes, ócska faépületében porrá égetett az ódivatú láng. És elégnének a sokkal gyilkosgfbb- erejü lángtól és megpörkölődnének a halálsugarak gyilkos porától is százezrek, kisebb és nagyobb gyermekek, hajadon leányok és asszonyok, anyák, öregemberek, munkások és boltosok, ügyvédek és földművesek, akiknek nincs fegyver a kezükben, nem katonák, csak egyszerű civilek, akikre még az ókori barbár hadak is több kegyelmet pazaroltak, ha másért nem, hát azért, hogy rabszijra fűzzék és zsákmányként elhurcolják, de életben hagyták, — mig a hidrogénbomba válogatás nélkül semmisítené meg valamennyit. És ha ezek A T-H törvény ‘megjavítása” ürügy a sztrájkok betiltására Miközben a hidrogénbombával és Dulles külügyminiszter fenyegetésével egy uj háborús félelem lépett előtérbe, a washingtoni törvényhozás bizottságai a Taft-Hart- ley törvény átalakítására, ahogy a kormány nevezi, “megjavítására” irányuló javaslatokat tárgyalják. Úgy a szenátus, mint a képvselőház munkaügyi bizottsága elővette a javaslatokat, melyeket sietve keresztül akarnak hajtani. A nagyiparosok ugyanis ,akik a T-H törvény “módosítására” irányuló javaslatok mögött állnak, attól félnek, hogy a nép megelégedett a reakciós republikánus Kongresszussal és az őszi választások után a liberálisabb, a munkásság és a nép érdekeit jobban szolgáló törvényhozók kerülhetnek többségbe, akik nem szavaznák meg a “javító” javaslatokat. Eisenhower választási kampányában ígéretet tett a T-H törvény átalakítására, hogy az “igazságos” legyen a munkássággal szemben. Az AFL vezetőből munkaügyi miniszterré lett Durkin ezen ígéret írtelmében próbált elkészíteni egy javaslatot, mely erősen szem előtt tartotta a nagyiparosok érdekeit, de mégis magában foglalta a szak- szervezetek néhány követelését. Az eredmény az volt, hogy Eisenhower nem volt hajlandó támogatni a javas- 'atot s Durkin kilépett a mil- iómosok kormányából. Az a i avaslat, melyet Mitchell munkaügyi miniszter készített el, már megnyerte Eisenhower támogatását, azonban még az Eisenhowert dicsére jobboldali szakszervezeti vehetők is kénytelenek beismerni, hogy az ugynevezettt “javítások” jóformán kivétel nélkül a profitérdekeket szolgálják. Ettől eltekintve, a képviselőház és szenátus, a javaslat tárgyalásán még hozzáfűzheti a javaslathoz mindazokat a reakciós követeléseket, melyeket a kormány kihagyott, hogy megmentse a látszatot. . A CIO és AFL valamint a független szakszervezetek ve-! zetői egyöntetűen tiltakoznak | a “javítások” ellen. Időbeli sorrendben az utolsó tiltako-' zás Arthur J. Goldbergtől, a^ CIO jogtanácsosától szárma- j zik. A képviselőház mnkaügyi, bizottságához intézett levél' a javaslat több szakasza ellen irányul. Az első szakasz felhatalmazza Eisenhower elnököt, hogy a “nemzeti szükséghelyzetre” hivatkozva, jóformán tetszés szerint betiltson bármely sztrájkot. A javaslat, inja Goldberg — bizonytalan időre kitolja a T-H törvény 80 napos sztrájktiltását. “Ez azt jelenti, hogy a sztrájk jogát elveszik a munkásoktól, lehetelenné téve számukra sérelmeik orvoslását. Goldberg ugyancsak rámutat a levélben arra, hogy a j “javító” javaslatok megj akarják semmisíteni a Nor-| ris-La Guardia törvény azon) csekély maradványát^ amit j még meghagytak a T-H törvényben. Ez a törvény volt az, mely lehetetlenné tette, hogjj a nagyipar bármely sztrájkot megakadályozzon bírósági letiltással s törvény-; telennek mondhassa ki a pike telést. Az uj javaslat, — Írja Goldberg, — ismét lehetővé akarja tenni, hogy a pri- J vát munkaadók a bírósági j sztrájktiltásokat alkalmazzák, j a Munkaügyi Bizottság ki-, hallgatása nélkül. Egyszerűen | elegendő volna számukra azt I hangoztatni, hogy a sztrájk] “igazságtalan” s ennek alapján a helyi bíróság letilthatná azt. Ugyancsak tiltakozott Gold-I berg azon javaslat ellen, mely a munkásság titkos leszavaz- tatását követeli, minden sztrájk előtt. Eddig is szavazás utján határozták el a munkások a sztrájkot, azonban a szavazás a szakszervezet által összehívott gyűlésen történt. Az uj javaslat szerint függetlenítenék a szavazást a,1 szakszervezettől s annak a veszekedett elmék nem gondolnak arra, hogy milliók életét olthatják ki az atombombák, mert azok távoli, ismeretlen j civilek, de még ezek homályos agyfelhőiben is fel kell, hogy1 merüljön az a sejtés, hogy esetleg a mi városainkra is le- j hullhatnak hasonló irtózatok és mi lesz.akkor? Ezek koponyafalába talán nem ütközött bele a megpor- kölődött japán halászok panasza, vagy csak nagyon kevéssé] érdekelte kihullott hajuk, megfeketedett bőrük, fittyet hány-j nak talán a sugaraktól megmérgezett tonhalakra is. Pedig az amerikai népnek teljes mértékben tudomást kellene ven-J nie a jövő méhében rejlő borzalmakról. A sajtó, a rádió és televízió mind mellébeszél a kérdésnek. Pedig olyan hangra, olyan dübörgő és mindenhova elható hangra volna szükség, amely a hidrogénbomba, az atomháború minden borzalmát beleviszi, belevetiti minden ember tudatába. Elképzelhetetlen, hogy ha az amerikai népnek világos tudata volna, mi-j csoda iszonyatos boszorkánykonyhában főzik Dullesék a holnapok tragédiáit, elképzelhetetlen, hogy a nép nyugodtan ülne otthonában, vagy a kafetériákban és á vendéglőkben és nyugodtan szürcsölné kávéját. Ha tudná mindezt az amerikai kai nép, lerázná tespedését vagy bódulatát, fölrúgná meg- rökönyitő közönyét és feltétlenül megragadná a bombával hadonászó kezeket, kicsavarná belőlük a halált, amely az egész világ felett forgatja kaszáját és lengeti-lebegteti fekete köpenyét, kicsavarná kezükből és megfenyítené, amiért mint kárvallott gazdák, őrült félelemükben és dühükben magukra akarják gyújtani a házukat, mint ha az a ház az ő magántulajdonuk volna és nem a népéi amely lakja és amely mindig békét akar, nem pedig háborút, élni akar s nem ru- tul elpusztulni. alapján a sztrájk csak abban az esetben volna megengedhető, ha az összes munká.- sok töbsége megszavazza. Goldberg rámutatott levelében, hogy e javaslattal a munkaadók azt akarják elérni, hogy megpróbálják eltávolítani a munkásokat a szak- szervezeti vezetőktől és két táborra szakítani őket. A munkaadók a javaslat alapján jogot kapnának arra, hogy kényszerítsék a munkásokat propagandájuk meghallgatására az üzemekben. Goldberg ugyancsak tiltakozott azon javaslat ellen, mely azt írja elő, hogy az Országos Munkaügyi Bizottságnak igazolnia kell minden szakszervezetet, melynek tagjai sztrájkra szavaznak. A sztrájk nem kezdődhetne meg, csak az NLRB igazoló végzése után, amit hónapokig el lehetne odázni. Goldberg Eisenhower szavait idézte Tiltakozásában, melyeket egyik nyilatkozatában hangoztatott: Vannak sokkal rosszabb dolgok is, mint a sztrájkok, ezek egy ike a szabadság elveszítése.' Korábban Walter Reuther és David McDonald tiltakozott a CIO nevében a szenátus munkaügyi bizottsága előtt, hasonlóan az AFL ve- zetoi es a fügetlen szakszervezeti veze’tők. A tiltakozások e bizottság előtt főleg azon javaslat ellen irányultak, mely az célozza, hogy az egyes államok munkaügyi törvénye fölötte álljon az országos törvénynek. E javaslat lehetővé tenné, hogy az. egyes állami törvények alapján minden sztrájkot betiltsanak, a nemlétező “szükség- helyzetre” hivatkozva s a munkáság teljes egészében ki volna szolgáltatva a munkaadók kényének, mint a múltban. Egyetlen szakszervezet sem tudna eredményes munkát végezni. Sajnos a helyzet az, hogy a jobboldali szakszervezeti vezetők tiltakoznak ugyan, miután kénytelenek belátni, hogy a cél a valódi, erős szakszer- vezetek megsemmisítése, azonban annyira félnek attól, hogy “vörösöknek” bélyegezik meg őket, hogy legna- gyobbrészük semmit, vagy igen keveset tesz a munkásság általános mozgósítására. Pedig csak a munkásság általános megmozdulása és ösz- s z e f ogása akadályozhatja meg, hogy a Kongresszus mindenben sürgősen végrehajtsa a nagyipar célkitűzéseit s minél tovább húzzák a munkásság felsorakoztatását, annál kevesebb eredményt fog az elérni a reakciós törekvéssel szemben, vagy teljesen elkésik, mint az több esetben megtörtént, a múltban. Végeredményben a munkásellenes törekvéseket nem lehet természetesen szétválasztani a reakció háborús és általános politikájától. Valódi eredményt nehezen érhet él a szervezett munkásság, mindaddig, mig legfőbb vezetői a háborús politikát támogatják, vagy elfogadják.
