Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-03-11 / 10. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 11, 1954 Szegő Zsófi naplója AZ ÓBUDAI Goldberger-gyár irattára vaskos számlakönyvek, üzleti levéltömegek közt évszázadnál is tovább megőrzött néhány poros, sárgult lapu iratot: egy naplójegyzetet s néhány levelet. A napló egy leányé volt, Szegő Zsófié, ki akkor, 1848-ban itt dolgozott Óbudán, Goldberger posztógyárában és kelmefestödéjében.. . Ahogy peregnek a poros, sárgult lapok, ahogy egymás mellé lépnek a tépett, fakult betüjü emlékek. az emlékezés tükrében kirajzolódik ez a kis történet... ★ ...Macskaköves óbudai utcában — ott, ahol ma ezernyi daloló gépével lüktet a nagy textilnyomó és kikészítő gyár — vastagfalu, börtönhöz hasonló ház állott. Súlyos, vassal kivert tölgyfakapu őrizte, rácsok nehezedtek pára lepett ablakaira is. A kapu vascirádái fölött hivalkodott a név: Goldberger. Pest-Buda legnagyobb műhelye volt ez akkor; másfélszáz férfi és asz- szony hajolt az olajlámpák sárga fényében az emberi erővel hajtott gépek, a gőzölgő festékkádak fölé.. 1848 hideg feburárjápak közepén vagyunk. — Ha, Zsófi, hozd hamar a cinóberes vedret! — A rekedt kiáltásra Zsófi megemeli és viszi a forró oldott festékkel teli vedret, óvakodva kerülgeti a bugyborékoló, mérges gőzt lehelő festékkádakat, hiszen verem mindegyik. Csak egyetlen apró, vigyázatlan lépés, s már. . . “Az isten is csak a lelkét huzza ki a szerencsétlennek!” ...Fél éve, hogy meghalt Zsófi apja. Nem tette le a szabóollót, mig csak el nem homályosult a szeme. Január elején anyja is ágynak esett... És alig néhány napra rá Lőrinc Pálnak, Szegő Zsófi szive szerelmének a kopók üldözése elöl menekülnie kellett. . . S mig a gőzös festékkonyha, a posztóverő robotosai csodaként látták, mint bírja mind tovább a nehéz munkát Szegő Zsófi, aki gyenge, mint a tavaszi szirom, mig lassan rádöbbentek, hogy Zsófi erejének forrása valami különös, hevítő belső tűz, mi oly keményre izzítja akaraterejét, addig Szegő Zsófi igy irt naplójába: “Reggel sincs még, hogy elkezdem a munkát, csak hideg hajnal. Erősen szürkül már, mire az elsőt szívhatom a Duna felől jövő tiszta levegőből- Azelőtt nem volt szokásom, de most nézem magam a tükörben. Mennyire elnyúlt az arcom, a szemeim meg akkorára nőttek. . . Mig napközben hordom a vedreket,, sok gondolat fordul fejemben. Gyógvul-e anyám ? Birom-e várni, kivárni öt? És mi lesz a világban? Fordul-e az emberi sors, jön már Kosuth forradalma, eljut-e végre Március 15 — Magyarországi riport — “Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek. És ha a csatában a halál eléri, Utószor e két szót mondja ki a férfi!” (Petőfi) A magyar nép szabadságharcos múltjának egyik legszebb, legdicsőbb, ma is elevenen ható eseménye volt az 1848-as forradalom. Azon a százhat esztendővel ezelőtti koratavaszon európa- szerte végigsöpöri a népi forradalom vihara és március 15-én Pesten is kitört a forradalom. A magyar nép, az értelmiségi ifjúság legjobbjai — “ a márciusi ifjak” — vezetésével olyan forradalmi követeléseket valósított meg, mint a sajtószabadságot. a törvény előtti egyenlőséget “polgári és vallási tekintetben”, ar jobbágyság megszüntetését. “Legyen béke, szabadság és egyetértés” — ezekkel a szavakkal kezdődik a hires tizenkét pont, mely a magyar nép legégetőbb kívánságait tartalmazta. Az események folytatása sem volt kevésbbé nagyszerű- A haza függetlenségéért, a nép szabadságáért folyó harcban a dicső haditények, győzelmek egész sora mutatta meg, hogy mire képes az igazsága tudatára ébredt nép. A Habs- burg-reakció hatalmas túlereje nem volt elég ena friss levegő a fullasztó gőzbe?” “...Szerencsés vagyok osztályos társaim között minden nyomorúságomban is. Hozzám eljut a világ hire, Kossuth szava, Petőfi verse. És én nem tehetem, hogy ne biztatnám társaimat, kik velem robotolnak, de kiktől oly távol zajlik a világ, hogy lelki szemeikkel sem látják a hajnal közelgését. Mi tőlem telik, segítem őket szóval. Be felráznám őket mind! Halljátok Petőfit, értetek küzd!” Talán ugyanazokban a percekben, mikor Szegő Zsófi e sorokat vetette papírra, a gyár irodájában Goldberger töprengve járt fel s alá, ráncolt homlokkal, gondolatokba mélyedt fejjel. Asztalán gyűrött hírlapok hevertek, s Goldberger a forradalom tiizét érezte kicsapni soraikból. Töprengett. . . Jó volna szabadulni Bécs fojtogató öleléséből, de mi lesz, ha a vihar ledönti műhelye vaskapuját és a férfiak és az asszonyok, kik eddig némán, tűrve hajoltak munkába, most lángra gyulnak a szabadság füzétől ? ... Ekkor kopogtattak és belépett Károly mester, kit odalent mindenki gyűlölt alattomos kegyetlenségéért. Hangja alázatos volt. .. — Már jelentettem hirét annak a szüntelen lázitó leánynak! Egyre többen hallgatnak szavára. Hiába mondom már, hogy síiletlen fecsegés... Úgy lesik az emberek szavát, mintha arany volna. Erővel is megvédenék! ... Ma arról mesélt, hogy Kossuth minden szavából a közeli szabadság tüze lángol, meg az urak gonoszságáról is szólt. Hogy az újság irja, mi pénzt költenek Bécsben cicomára főrangú hölgyeink, kik uraikkal nyalják őfelsége talpát s csak egy érdekli őket: önön vagyonuk és gőgjük dagasztása. — És ellen senki nem szólt? — kérdi Gpld- berger. — Egy valaki odakiáltott neki: “Fiatal vagy Zsófi, hevességed ködbeveszi józan eszedat... ” De mind lehurrogták s a szemük fénylett. . . .. .Goldberger újra járkálni kezdett, arcán elmélyültek a ráncok. ★ . . .Utoljára szól az esti harang. Zsófi még mindig olvassa, újra meg újra olvassa a várva-várt levelet: “Zsófim, egyetlenem! Hiszem, hogy már nem soká választ el a távolság, hogy már nem soká kell bujdokolnom. Tűnnek a napok, a kalendáriumról sorra lehullnak a lapok, tavaszba fordul a tél, meglásd, Európa tavasza elér Magyar- hon fölé is... Hát barátim tartják-e szavukat? Kapod-e a hírlapokat? Ha igen, ne restelj fáradozást, olvass, tanulj, nézz mélyen a világba s mit megértesz, mondd el azoknak, kiknek szeme homályos. Magam élek s remélek. Merre csak járok boldog szívvel látom a nép mindenütt Kossuthtal áll... ” ... A lámpa tüze nagyot lobban, amikor Zsófi elfujja. A Göncölszekér már elfordult az égen! Közel a hajnal. . . ...1848 március 16. Éjjel három óra- Apró asztalkája fölé hajlik Zsófi, tolla siklik a papiroson. Ezek a sűrűn teleirt lapok varázsolják majd évszázad múlva is elevenné Szegő Zzsófi nek a tűznek az elfojtására. A monarchiának szövetségesei fegyvereire is szüksége volt, hogy vérbefojthassa a magyar nép szabadságharcát. Közel száz esztendeig tartott még a nép elnyomása, — melyet csak az 1919-ik évi Tanácsköztársaság 133 napja szakított meg —, de az elnyomóknak egy pillanatra sem sikerült kiirtani a nép szivéből a márciusi eszméket. A magyar nép szipolyozói március 15-ének még az emlékétől is rettegtek és igyekeztek a forradalom és a szabadságharc történetét meghamisítani, “szelídre” mosdatni. Persze maguk sem bíztak túlságosan ennek eredményességében és igy jobbnak látták a csendőrszuronyok erejével fojtani el a nép szabadságvágyainak minden megnyilvánulását... 1945 tavaszán végre elnyerte a várva-várt szabadságot a magyar nép. Az ezt követő időben megvalósította az 1848-as forradalom követeléseit, elsők között a legdöntőbbet: a nagybirtok felosztását. Az alkotó, épitő munka dús eredményét hozó évei következtek, s Magyarország pár év alatt évtizedek mulasztását pótolta. A háború és az idegen megszállás elpusztította, romhalmazzá változtatta az országot, de a felszabadult nép tüneményes gyorsasággal újjáépítette. Kiváló és sokoldalú nagyipart teremtettek, hatalmas gyártelepeket építettek az ország úgyszólván minden részében. Uj városok, falvak,-tanyaközpontok sora nőtt ki a földből, uj mezőgazdasági kultúrákat honosítottak meg, mint például a rizst és a gyapotot. Magyarország egykori urai szerettek eldicse- kedni a magyar nemzet felsőbbrendűségével, szivét... “Eddigé oly keveset Írtam naplómba. Kegyet len fáradtság az ur rajtam, mig munka után it honig érek. De most... mi most történik, szive dobogtató, fényes és csodás, tollat ragadok, kiönteni szivem. . . Körülém a gyűrt, fáradott arcok mostan simulnak ki először, hogy érinté őket a pusztító gőz helyett a szabadság szellője... Mi vár ránk? Nem sejtém. De, hogy kik eddig tiporták a nép szabadságát, békén tűrjék a szabadság üdvrivaját — nem hihetem. Lehet, a fegyvereké lészen a szó! Akkor hát dörögjenek és védjék, mi oly nehéz vajúdás után született, mi oly nagy nekünk, fiatal szabadságunk. . . Sokan mostanság már azt merészelik suttogni, hogy elég volt előre haladni, mert dicsőül tündököl már a szabadság aranyos koronája. Versben adá választ nekik Petőfi. így igaz minden szava! “Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszán, Hogy már itt megállhatunk, mert itten Az Ígéretnek földje van. Hazugság, szemtelen hazugság, Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében éhen-szomjan Kétségbeesve tengenek . . . ” ★ Itt becsukódik Szegő Zsófi naplója. De a poros, sárgult papírlapok még mesélnek róla. Elmesélik hogy amikor 1848 egy szeptember eleji reggelén harangok kondultak s az utcára tóduló emberek között szájról-szájra járt az ország megtámadásának hire és amikor futótűzként terjedt Kossuth szava, Szegő Zsófi is a tettek emberei között volt. Kossuth fegyverre szólította nemzetét és ekkor Szegő Zsófi igy kiáltott a Goldberger- beliekhez: — Mit 'vártunk, bekövetkezett! Tépelődni nincs idő! Vagy letérdapliink a gazok korbácsa elé, vagy Kossuthtal megyünk! Asszonyok, ki elég erősnek érzi karját, jön Budára, bevehetetlenné erősíteni a szabadság várát!” Az öntöttvassal bélelt tölgyfakapuról leverték az óriási lakatot. Léptük már a macskaköves, szűk óbudai utcákon dobbant. Buda felé tartottak, oda, ahol Kossuth és Petőfi tartották a nemzeti lobogót. . . Goldberger ur azt irta egy levelében Szegő Zsófiról, hogy “Eleven ördög-lakozott e vad és fanatikus lányban, ki lázitotta s tüzelte a munkásnépet őfelsége és a tisztes munka ellen.” Erről az “eleven ördögről” tudjuk, hogy fegyvert osztott a nemzetőröknek, tiszteletet vívott ki lángoló erejével a káncépitők között, tudjuk róla, hogy vezetett egy asszony-műhelyt is, hol kötszert gyártottak a sebesülteknek... Az 1849-es esztendő derekától már csak egyetlen nyom utal Szegő Zsófira, egy dal mondja el, hogy neki is bujdokolnia kell azokkal együtt, akik a. magyar szabadságért véreztek. Ez a dal még sokáig őrizte eleven alakját. . . Gyimes György “kulturfölényével”; a valóságban azonban mindent elkövettek, hogy a dolgozó tömegeket tudatlanságban tartsák. A műveltséget is saját kiváltságuknak tartották, éppúgy, mint a vagyont, a jólétet. Ezen a téren is hétmérföldes léptekkel haladt előre 1954 óta a népi Magyarország. Iskolák, kulturházak, könyvtárak ezrei létesültek országszerte, s nehezen találni ma olyan embert — fiatalt vagy idősebbet —, aki ne tanulna, olvasna, művelődne. “...e nemzetnek, annak azon rétegeiben, mit népnek nevezünk, van elhatározás és lelkesedés minden áldozatra. . . Ezen nemzetben megvan az akarat és az erő, amellyel nem fog birni senki sem.” — így jellemezte 106 évvel ezelőtt Kossuth Lajos a magyar népet. . . 1945 óta ez a nép bebizonyította, hogy valóban van benne akarat és erő, hogy lelkesedéssel képes áldozatok vállalására is, ha az saját szebb jövője érdekében szükséges. Az eddig meghozott'áldozatoknak, a lelkes önfeláldozó munkának mindinkább beérnek gyümölcsei. A kormány programmjának következetes megvalósításával napról napra jobb* boldogabb lesz a dolgozó nép élete- 1954-ben már a nemzeti jövedelemnek 70 százalékát fordítják a lakosság szükségleteinek kielégítésére és a nemzet jövedelVne évről évre jelentősen emelkedik. Csupán ebben az évben 26,000 uj bölcsődei férőhely létesül, uj lakások ezreibe költöznek be a dolgozó családok, állami támogatással kertes, családi otthonok épülnek. A szabadságharcos elődök emlékének áldoz az- (Polytatás a 9-ik oldalon)
