Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-02-25 / 8. szám
.8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 25, 1954 36 hajdúnánási ház története Bajor Nagy Ernő riportja A Hajdú-megyei Tanács tervosztályán kérdezte meg tőlem az osztályvezető helyettes: — Nem hallott még a hajdúnánási harminchat házról ? — Harminchat uj ház épült a városban? Kiderült, hogy nem. Többéves ház valamennyi. Nagyobb, szebb épület számtalan emelkedett ezen az őszön a Hajdúságban. De annak a 36-nak a históriája olyan, hogy az újságírónak hirt kell adnia róla, ha akarja, ha nem. ★ A múlt év nyarán megérkeztek az 1952—53-as gazdasági év vetéstervei Hajdú megyébe. Amikor a rizsvetés kijelölésére került a sor, az előadók úgy találták: — Hajdunánson is vállalhatnának a termelőszövetkezetek háromszázötven holdat. Ezt Debrecenben gondolták ki, a hajdunánsiak máskép vélekedtek. — Szó sem lehet róla — tiltakozott Jóna Lajos, a Haladás akkori elnöke. Mintha csak összebeszéltek yolna, ugyanígy ellene volt a dolognak valamennyi csoport tagsága. Érvük is volt elegendő. A rizshez sok viz kell. A tagság nem ismeri a rizstermesztést. A rizstele pék elkészítése sok pénzbe kerül. Az aszályos év pedig megdézsmálta a tsz-ek jövedelmét. És ki vállalja felelősséggel a munkák irányítását? Sokszor hajnali négyig eltartottak az ilyen vitázó közgyűlések. Az ősz is eljött, mire végül hat termelőszövetkezet vállalta, hogy eke nem járta szikes területen rizstelepet létesit. A legfőbb érv, amely miatt megváltoztak a vélemények, az a bejelentés volt, hogy lehet ide vizet hozni, mégpedig az épülő Tiszántúli Főcsatorna melletti ideiglenes csator iában, a huszonöt kilométer távolságra lévő Ti- szalöktől. Ez volt a legfontosabb dolog, hiszen a rizsnek azon a tájon holdanként 8,000 köbméter vízre van szüksége. Ha pedig, azt biztosították, a jó terméshez is van már reménység. A Mezőgazdasági Vízépítő Vállalat sztálinyecei, sáncolóekéi még az ősz végén hozzákezdtek a jizstelepek elkészítéséhez. Szakadt áz eső, de a munka haladt. Csak éppen a tagság nem igen vett részt benne. Jóformán senkinek sem volt gumicsizmái áa és az őszi latyak eszi a cipőt, ruhát is. És ki teszi tönkre lábbelijét, ruházatát a bizony- tálanért ? Hetekbe telt amig a pártszervezeteknek sikerült annyira megmozgatniok a szövetkezeteket, hogy biztosítottnak látszott: a tavaszra elkészülnek a rizstelepek. A tavasz nemcsak meleget hozott, hanem jobb munkakedvet is. Addigra nekifeküdt a nép az újfajta munkának és áprilisban hozzáláttak a vetéshez. 350 holdon került földbe Nánáson a rizs. Április végére jelentették a megyének: elkészültünk. A jelentés nagy riadalmat keltett, mert nem sokkal előtte közölték az illetékes vállalatok: nem lehet Tiszalöktől vezetni az ideiglenes csatornát. Ha a Keleti Főcsatorna mellett egy másik csatornát is ásnak, ez megakadályozza magának a főcsatornának az elkészítését. Nem lehet vizet adni a nánási rizstelepeknek. Nem akadt ember, aki a nánásiak tudomására merte volna hozni ezt a hirt. A szövetkezeteknek holdankint 1,200 forintjukba került a rizstelep megépítése. Az aszályos év után ez a hatalmas adósság és a rengeteg kárbaveszett munka egyszeriben tönkreteszi mind a hat csoportot. Pedig hát tönkreteszi, mert viz nincs. A vetés pedig már befejeződött. Még szerencse, hogy olyan nagy esők járnak arrafelé, legalább kisarjad a rizs. Hadd lássák a szerencsétlen nánásiak, milyen is Jett volna az a növény, amiből anyagi helyzetük jobbrafordulását várták. A Megyei Tanács tervosztályán nem volt ember, aki aznap éjszaka aludni tudott volna. Másnapra értekezletet hívtak össze a Tanácsnál. Ott voltak a kultúrmérnöki hivatal emberei, az országos Tervhivatal egyik munkatársa, a megyei tervosztály vezetői. Viz kéne és a jelek szerint csak varázsolni lehet. Aztán egyszercsak megszólalt Felszegi Béla mérnök: — Van egy megoldás. Visszafelé kell folyatni a Tisza vizét. A megfáradt emberek úgy néztek rá, mintha eszelőssé vált volna. Visszafelé folyatni a Tisza vizét. . . De a mérnök elmondta, hogyan képzeli a dolgot. A tiszakeszi—alsóréti szivattyú-rendszerektől a Selypes-patakon, a Szandalikon kereszti!1! a tirimpói-duzzasztó alatt a Hoi'tobágv-folyóba vezethetik a Tisza vizét. A megduzzasztott Horto- bágvból Bagotánál egy 15 km-es uj csatornával a Keleti-Főcsatornába juttathatják a Keszinél átemelt Tisza vizét — a Keleti-Főcsatornán át meg visszafolynék Hajdúnánásig. — Mekkora ez a távolság? — hökkentek meg a többiek. Egy pillantás a térképre, s máris látták: ez legalább 80 kilométer. A mérnök kifejtette, hogy három helyen kell uj szivattyúkat beállítani. Az újonnan épült csatorna felett több helyen van szükség, betonhidra, hogy ne bénuljon meg a forgalom a két part között. A többiek hallgatták és néhány perc alatt átlátták, hogy a terv reális, sehonnan sem juttathatnak vizet Hajdúnánásra, csak Tiszakeszitől. Most már csak a felsőbb szervek engedélye szükséges, hiszen nem két krajcár egy ilyen munka. Hajdúnánáson közben forróvá vált a levegő. Az emberek várták a vizet és a viz sehol. Ha csak azt a néhány millimétert nem mondjuk annak, ami eső formájában az utolsó napokban lehullott. De zuhoghatna éjel-nappal, akkor is hol Vagyunk még a holdankénti 8,000 köbméter víztől ! A Tiszántúlnak ezen a vidékén a rizs tény észideje alatt nem hullik több csapadék, 200— 250 milliméternél. Nem egy termelőszövetkezeti paraszt rázta dühösen öklét az elnökre, a vezetőkre: — Tönkretettek bennünket azzal az átkozott rizzsel! Mig Hajdúnánásán növekedett az elkeseredés, Debrecenben gyorsan kidolgozták a tervet. Hiszen napok alatt kell vizet teremteniük, nincs idő a késedelemre. Csak egy aláírás hiányzik á Földművelésügyi Minisztériumból" és indulhat a munka ... A minisztériumban, ahonnan a jóváhagyást remélték, egyik miniszterhelyettes igy szólt a terv hallatára: —- Ez olyan bonyolult dolog, hogy hagyjuk az egészet. Nem tudunk a nánási rizs miatt ennyi energiát, pénzt áldozni. Debrecenben csendes kétségbeeséssel fogadták a határozatot. Maguk között is szinte félve mondták: akkor egyszerre hat csoport, 800 parasztember ment tönkre Nánáson. Másnap Barczi Gyula, a megyei pártbizottság titkára hivatta Szabó Istvánt, a tervosztály vezé- tőjét s azt mondotta: — Mi nem hagyjuk cserben azokat, akik a mi szavunkra fogtak az újhoz. Azt hiszem, egyetért velünk. Bármire van szükség, számíthat a megyebizottság segítségére. Azt beszélik, hogy Szabó István, ez a mindig komoly ember, aki akkoriban napokig nem aludt, fütyörészve kezdett a munkához. Mert most már lesz viz Nánáson. Az eső még mentette a rizst, de ugyanakkor nehezítette a csatornaásás munkáját. Sebaj! At Párt utasítására minden talajkotrógép erre a szakaszra ment Észak-Hajdúból. Napok alatt 200 ezer köbméter földet kellett megmozgatniok, hogy a Hajduböszörmény-Pród határrészén elkészüljön a négy méter mély, öt méter széles vízcsatorna. A kubikusok versenyeztek az idővel: hiszen bármelyik nap vége lehet az esőzésnek és akkor végük a nánási szövetkezeteknek is. Néhány nap alatt öt helyen építették betonhidat, az uj csatorna fölé. Közben felszerelték az uj szivattyúkat, amelyek segítenek majd a viz átemelésében. Tirimpóhidnál, Bagotánál, Pródnál készültek a szivattyú-állomások. Nagy Sándor, az Öntözési Vállalat" hajdúnánási telepvezetője és Tímár bácsi, a főgépész, éjjel-nappali munkával autómotorokat szereltek át úgy, hogy azok szivattyúzásra alkalmasak legyenek. Ha hajszoltan is, de ment a dolog a terveknél is gyorsabban. Május 4-re elkészült az uj csatorna és a ridegen hangzó K-4-Főcsatorna nevet kapta. Aznap megkezdődött a Keleti-Főcsatorna feltöltése a Tiszakeszitől érkező Tisza-vizzel. — Győztünk — sóhajtottak fel, akik ott voltak. — Győztünk, nem hiába vártak a nánásiak. Hiába vártak. A Keleti-Főcsatornában eddig is viz állott. A szikes földekről behúzódott szó- dás talajvíz, amit nem semlegesített a ráeresztett Tiszaviz sem. Ezt pedig nem lehet a rizsföldekre bocsátani, egy-kettőre kipusztitja a növényt. Tehát van viz és még sincs viz. Mit lehet itt tenni ? A szakemberek egyetlen dolgot tudtak tanácsolni. Ki kell szívatni a körülbelül egymillió köbméter vizet a Keleti-Főcsatornából és azután beengedni a jó Tiszavizet. Minden leszerelhető szivattyút azonnal a Keleti-Főcsatorna Pród-Hajdunánási szakaszához szállították. Megindult a talajvíz éjjel-nappali szivattyúzása, Hajdúnánáson pedig vagy harminc család bejelentette: otthagyják a szövetkezetét, nem lesznek bolondok tovább dolgozni. A rizzsel csak tönkremehetnek. Éjjel-nappal jártak a szivattyúk és nem fogyott el a csatornából a viz. Talán már egymillió köbméternél több vizet is kiemeltek és alig látszott meg a szinten. A nagy esőzések miatt újra és újra beáramlott a talajvíz, ugyanolyan szóda- tartalmu talajvíz, mint amilyent kiszivattyúztak. Bele kell ebbe örülni!. . . Valakinek az az ötlete támadt: vegyék ki a szódát a vízből. — Jó tréfa — nevetett keserűen mindenki — kivenni a szódát. Arany Sándor professzor, a debreceni talajvizsgáló laboratórium vezetője nem találta tréfának a dolgot. Megvizsgálta a szódás vizet és megállapította, hogy gipsszel semlegesíteni lehet a vízbe jutott káros nátriumsókat. Életmentő megoldás. Azt érezték, hogy lidércnyomás múlt el róluk. Aztán amikor megkérdezték a professzort, hogy hány mázsa gipsz szükséges, az kurtán válaszolt:-— Vagy hetven vagon. Bár ne mondta volna. Hiszen annyi gipsz nincs is a világon. Mindenki belefehéredett ebbe az adatba. De rájöttek, hogy ha nem is hetven, de jó néhány vagon gipsz ott van a bödönháti állomáson. Csak érte kell menni. Hiába mentek érte. Amint az ottaniak mondták, talájjavítási célokra utalták.ki és a minisztérium engedélye nélkül senki sem nyúlhat hozzá. És kitudódott az is, hogy a “minisztérium” nem is minisztériumot jelent, hanem kettőt. Egyszerre volt beleszólása a dologba a Földművelésügyi Minisztériumnak és az Állami Gazdaságok és Erdők minisztériumának. Felhívták hát telefonon a földművelésügyit. Mig a központ kapcsolt, azon töprengtek, hogy melyik előadót kérjék a telefonhoz. Aztán amikor nem remélt gyorsasággal jelentkezett a föld- müvelésügy, hirtelen elhatározással magát a minisztert kérték. A következő pillanatban már Erdei Ferenc miniszterrel beszéltek. Félpercnyi magyarázat után megkapták az engedélyt a gips^z felhasználására, sőt a miniszter közölte: intézkedik, hogy a gyárból közvetlenül is szállítsanak soronkivül gipszet Hajdúnánásra, mert az még mindig egyszerűbb, mintha Bödönhátról teherautókkal, vontatókkal fuvaroz- gatják át Nánásra ezt a rettentő mennyiséget. Ugyanilyen rövid utón és határozottan adott segítséget Hegedűs András, a másik illetékes miniszter is. Egy hátig a környék minden vontatója és teherautója gipszet szállított Bödönhátról Hajdúnánásra. Nyomukat szállongó fehér por jelezte, mintha cukorral hintették volna meg a hortobágyi utak tavaszi sarát. De sebaj, csak ott legyen Végre az a gipsz és jöhessen a viz. A viz 80 kilométeres útja pedig nemcsak hosz- szu volt, hanem bonyolult is. Négy helyen kellett az alacsonyabb szintű folyókból, csatornákból magasabb szintű folyókba, csatornákba átemelni. Hetven centiméterrel kellett megduzzasztani a Keleti-Főcsatorna vizét ahhoz, hogy Hajdúnánásnál egy centiméterrel emelkedjék a szint, Tisza- keszinél 50 ezer köbméter vizet kellett kiszivatjr- tyuzni a Tiszából. Dózsa bácsi, az öreg gátőr, akit megbíztak azzal, hogy figyelje és mérje az emelkedést, napokig csak azt jelentette: — Nem nő ez egy jottányit sem. . Egy hétbe telt, amig az újonnan ásott csatorna, a K-4-es megtelt vizzel.'Május 8-a volt. De addigra már úgy látszott, hogy Hajdúnánáson nem lesz termelőszövetkezeti tag, aki még egyszer beteszi lábát a rizsföldekre. Nincs az a nehéz helyzet, amelyben, ha sok ember töri a fejét a megoldáson, ne támadna valakinek mentő-ötlete. Lassan jön a viz? Iideigle- lenesen megoldjuk úgy, hogy a Keleti-Főcsatorna északi szakaszából, Tiszavasváritól szivattyúzunk (Folytatás a 10-ik oldalon)
