Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-08-13 / 33. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 13, 1953 11.:, .a;; ■ .a:,-''A propaganda nem szünteti meg a világ népeinek éhségét Ha valaki végigolvassa az Egyesült Nemzetek Társadalmi és Közgazdasági Tanácsa legutóbbi ülésének jelentését, egyszerre nevetségessé válik előtte a keletnémetországi “éhezők” táplálásáról hangoztatott washingtoni propaganda. Sajnos ezt a jelentést csak igen kevesen olvassák el s minthogy az újságok számára nem szolgáltat háborús propaganda-anyagot, de nyomatékosan aláhúzza a világbéke szükségét, azok legnagyobbrésze teljesen elsiklik fölötte. Mióta csak a második világháború befejeződött, az Egyesült Nemzetek Társadalmi és Közgazdasági Tanácsa minden évben foglalkozott az úgynevezett hátramaradt országok helyzetével. Néhány évvel ezelőtt a Truman-kormány létrehozta az úgynevezett Point Four programot, melynek behirdetett célja az lett volna, hogy javítson az elmaradt népek helyzetén s csökkentse az éhséget a világban. Egyes területeken tagadhatalanul történt némi javulás az elmúlt években, azonban a UN Társadalmi és Közgazdasági Tanács genfi ülésén elhangzott beszédekből kitűnik, hogy a Point Four program nem segítette a hátramaradt területeket. Ahelyett, hogy azokban javult volna a helyzet, még szegé-; nyebben lettek, mint a múltban voltak. A nyersanyagok íö-j lőtt, melyeket ezek a hátramarádott gyarmati, vagy félgyarmati népek termelnek, nem ők maguk rendelkeznek, hanem ! néhány kiváltságos ország .profitérdekei. Mig a világ országainak mindössze 10 százaléka van abban a helyzetben, hogy többé kevésbbé kielégítse lakosainak minimális napi szükségletét, az összes országok 90 százalékában a helyzet semmivel sem jobb, mint a 30-as években volt. Több szónok megállapította Genfben, hogy a kommunizmusnak nincs szüksége semmiféle propagandára, nem kell, hogy forradalomra biztassa ezeket a népeket, mert a nyomor külső biztatás nélkül is elvégzi ezt a munkát. A hátramaradt és gyar- ítiati népek önmaguktól is javítani akarnak helyzetükön. (Ez1 a. törekvés az, amit a Dulles-politika “kommunista támadásnak” nevez.) Természetesen ez nem szorítkozik csupán a föld isten- Kátamögötti területeire, melyeket hivatalosan hátramaradottaknak nyilvánítottak, de olyan országokra is, melyek a fejtett Nyugathoz tartoznak. Miközben például Genfben az elmaradt területek megsegítéséről tárgyaltak, a Vigorelü kép-; viselő vezetése alatt álló olasz parlamenti bizottság ^Rómában nyilvánosságra hozta jelentését. Kiderül abból, hogy az ország 11,592,000 családja közül 1,357,000, tehát 11.2 százalék a legnagyobb nyomorban él, “az élet legalacsonyabb fokán tengődik.” Az ország lakosságának negyedrészének nincs megfelelő lakása, 92,000 család barakokban, vagy barlangok- oan kénytelen élni s 869,000 család, azaz az összes családok J és fél százaléka soha nem jut húshoz és cukorhoz. Mindez izonban még semmiség ahhoz, amit Franco Spanyolországá- :Ó1 mutatna ki egy hasonló vizsgálat. ■segítség helyett fegyverek Annakidején, mikor Truman elnök behirdette a Point rour orogramot, nagyarányú segítséget ígérve az elmaradt őrületek számára, a tisztánlátók azonnal kijelentették, hogy i hidegháborús amerikai politika mellett az ígéret csak pa- nron marad, vagy azt a célt szolgálja, hogy “technikai se- fitséggel” a profitérdekek méginkább kizsákmányolják e te- i ■ületeket. Voltak azonban az egész világon úgynevezett libe- ■ális elemek, akik szószerint vették az Ígéretet. Az azóta ; űmult négy év ezek számára hozta a legnagyobb kiábrándulást. Az úgynevezett Point Four program helyett a pénzt atombombák és egyéb fegyverek termelésére fordították, amivel nem segítettek a világ népeinek éhségén. Azonban nem is erről volt szó. A Wall Street bankárainak álmát soha nem zavarta meg az a tudat, hogy Afrikában, vagy Ázsiában milliók nyomorognak, miközben az ő vagyonukat növeli azok verejtéke. A Point Four program bejelentésének célja propaganda volt, “barátok szerzése” s nem a nyomorgó népek életének fölemelése, mintahogy ugyanazt a célt szolgálják a nyugat-Berlinben osztogatott “ingyen-csomagok.” Ami az elmaradt területeket illeti, a propaganda csődöt mondott velük szemben. Nem sikerült őket beállítani a kommunizmus elleni háborús vonalba, sőt semmiféle vonalba azok mindenekfölött azt akarják, hogy elegendő táplálékot kapjanak, de a jelek szerint arra a meggyőződésre jutottak, hogy ezt hiába várják a nyugati, kapitalista országoktól. A UN mégis segített Hála az Egyesült Nemzetek Társadalmi és Közgazda- sági tanácsának, mégis történt egyes területeken némi haladás, ami elsősorban a UN kebelében működő egészségügyi szervezetnek és Gyermekvédelmi Alapnak köszönhető. Ezek az intézmények szakembereket küldtek ki az elmaradt területekre, segítették a bennszülött egészségügyi és gyermek- védelmi intézmények létesítését, természetesen igen korlátolt alapon, miután csak igen kevés pénz állt rendelkezésükre. A genfi tanácskozáson a Szovjetunió képviselője bejelentette, hogy országa ebben az évben 1 millió dollárral járu hozzá az elmaradt területek technikai megsegítését célzó UN alaphoz. A bejelentés váratlanul érte a nyugati, különösen a U. S. delegátusokat, akik soha nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy kritizálják a Szovjetuniót, melynek elsősorban a háborúban lerombolt, saját területeit kellett újjáépítenie. A newyorki lapokat megzavarta a Szovjetunió bejelentése, hogy ezentúl aktivan hozzá akar járulni az elmaradt területek segítéséhez s szemmel láthatólag nem örülnek neki. Az Egyesült Nemzeteknek “óvatosaknak kell lenniük a vörös pénz elfoadásában”, hangoztatták, mert “az emberbaráti aktus csak a békeoffenzivá egy része.” Ami pedig az Egyesült Államokat illeti, “hálásan” fogadja a szovjet aktust, de “igen szkeptikusan.” * Az ember megrémül a torz, veszélyesen paranoiás logikától, ami az ilyen kitételek mögött van. Mintha már az emberiség ellen elkövetett bűn volna pénzt felajánlani arra a célra, hogy azt az elmaradt népek életének megjavítására használják fel, a béke jegyében. Ez nem igazi emberbarátság. Az “igazi emberbarátság” az, hogy az igazán nyomorgók megsegítése helyett, a világ leggazdagabb, rengeteg fölösleges élelmiszerrel rendelkező országa Nyugat-Berlinbe- küldjön néhány hajórakományt s hogy azt szovjetellenes, végső fokon, háborús uszítás céljaira használják fel. Munkáselbocsátások a Harvester üzemekben Az International Harvester Company .már megkezdte a munkások nagyarányú elbocsátását üzemeiben. Május és ju, nius hónapokban a társaság I üzemeiből elbocsátottak 6,500 I munkást s szeptember 1-ig, a I bejelentés szerint további 2,800 | munkást bocsátanak el. Az el- j bocsátások oka az, hogy a me- | zőgazdasági gépek vásárlásában máris hatalmas visszaesés ma- I tatkozik. i 1,339 ki lakó Itatási eljárás egyetlen héten Shioagoban Augusztus 1-én a Kongresszus rendelkezése értelmében megszűnt az országos lakbérellenőrzés. Az első héten egyedül Chicagóban 1,339 lakó ellen kértek kilakoltatá- si végzést, akik nem akarják, illetve nem tudják megfizetni a horribilis lakbéremeléseket. Ez azonban csupán a kezdet s a városi bíróságok 1,000 kilakoltatási végzésre számítanak az elkövetkező hetek mindegyikében. A lakbérellenőrzés megszüntetése azt jelenti a városban, hogy 650,000 család lakbérét felemelik. A lakbér- emelés 10 százaléktól 4—500 százalékig terjed. Az Illinois- állami törvény értelmében még azok is kötelesek augusztus 1-től 10 százalékos lakbéremelést fizetni, akik ellen a háztulajdonosok kilakoltatási eljárást indítottak, mert nem akarják megfizetni a magasabb lakbéremelést, amit kértek. A város nyomornegyedeinek lakói azok, kiket leginkább sújt az általános lak- béremelést, elsősorban az eL szigetelt néger lakónegyedet, melynek szégyenletes állapotban lévő házai fehér ingatlan- tulajdonosok birtokában vannak, akik a múltban is a leg- embertelenebbül zsarolták lakóikat s ezt most még fokozottabb mértékben megtehetik, hála a törvényhozás gondoskodásának. liiiiiiiiiitimmiiimifiitiiHi iiiimimniiiiiiiimisti USSR kártérítést követel A Szovjetunió 1,861,450 dollár kártérítést követel az Egyesült Államoktól egy szovjet utasszállító repülőgépért, amit a vád szerint egy amerikai gép jnlius 27-én kínai terület, Mandzsúria fölött lelőtt, a fegyverszünet aláírása után. Washington azt hangoztatja, hogy a gépet, melynek minden utasa elpusztult, északkoreai terület fölött lőtték le. BETTY SMITH: FELHŐKARCOLÓK ÁRNYÉKÁBAN (Regény egy amerikai csalán 'letérői) Copyright 1952 Harper Bros E regény eredeti rime: A Tree Grows In Brooklyn. Fordította Kilényi Mária Harper Bros. engedélyével közöljük. Délre véget ért a mulatság. Francié unta iár a kényelmetlen maskarát. Álarca összezsu- örodott, hiszen csak olcsó, vékony, erősen kike- rényitett anyagból készült, amit egy formára uzva kiszárítottak. Egy fiú elszedte tőle a "ombitát s kettétörte a térdén. A kislány talál- ozott az öccsével: Neely orrából csöpögött a Ír. Összeverekedett egy kisfiúval, aki el akarta rnni tőle a kosarát. Neely nem volt hajlandó egmondani, melyik került ki győztesen a verebesből, azonban a fiú kosara is a karján lógott magáé mellett. Otthon finom ünnepi ebéd vár- a gyerekeket: dinsztelt hús, házilag gyúrt etélttel. A délután azzal telt el, hogy a papa ■erekkori emlékeiről mesélt, hogyan mászkált utcán kisfiú korában a Hálaadó Ünnepen. Egyik esztendőben Hálaadő Ünnepen tórát, hogy Francié előre megfontolt szándékkal zudott. Ezt még sosem tette. A hazugság ki- rült s Francié elhatározta, hogy irő lesz. A Hálaadó Ünnep előtti napon beszéd- és értelemgyakorlat volt az osztályban. A tanítónő kiválasztott négy kislányt. Elszavaltak egy verset a Hálaadásról. A kislányok az ünnep egy-egy szimbólumát tartották a kezükben. Egyik száraz buzakalászt, a másik egy pulykalábat, ami az egész pulykát jelentette, a harmadik kislány egy kosárka almát, a negyedik öt cent ára sülttököt, ami akkora volt mint egy kis tányér. A beszéd- és értelemgyakorlat után a pulykalábat és a kalászt bedobták a szemétkosárba. A tanítónő félretette a kosárka almát, hogy majd hazaviszi. Megkérdezte a gyerekeket: ki akarja a kis darabka sülttököt? Harminc gyerek szájából csörgött a nyál; harminc kis kéz rándult meg, fel akart emelkedni a levegőbe, de senki sem mozdult. Sok szegény gyerek volt az osztályban, legtöbbnek korgott a gyomra, de túl büszkék voltak, semminthogy ételt fogadjanak el jótékonyságból. Minthogy nem jelentkezett senki, a tanítónő utasítást adott, hogy dobják be a sülttököt is a szemétkosárba. Francié nem bírta nézni: kidobják azt a gyönyörű darab sülttököt! Soha életében nem evett ilyet. S micsoda eledel ez! Az úttörők, az indián harcosok eledele! Az életét adná érte, ha .megkóstolhatná. Szemvillanás alatt kitalált egy hazugságot. Föl tartotta a kezét. — örülök, hogy mégis jelentkezik valaki — mondta a tanítónő. — Nem magamnak kérem — vágta ki Francié büszkén.— Ismerek egy nagyon szegény családot, azoknak adom. — Nagyon helyes — mondta a tanítónő. — A Hálaadó Ünnep szelleméhez méltó cselekedet. Francié hazament az. iskolából. Útközben megette a sülttököt. Bántotta a gyereket a lelkiismeret vagy a csemege ize volt szokatlan: a sülttök bizony nem ízlett neki. Szappanize volt. Következő hétfőn a tanítónő találkozott Franie- vel a folyosón, az osztály előtt s megkérdezte tőle, hogy örült-e az a szegény család a sölttök- nek ? — Nagyon Ízlett nekik — mondta Francié. Látta, hogy a tanítónő érdeklődéssel hallgatja s erre kicifrázta a mesét. — Két kis lányuk van. A kislányok aranyszőkék. És fürtös a hajuk. És nagy kék szemük van. — És. .. ? — biztatta a tanító a gyereket. — És... és... ikertestvérek. — Roppant érdekes! Franciét megszállta az ihlet. — Az egyik kislányt Pamelának hívják, a másikat Camillá- nak. (Ezeket a neveket adta egykor Francié nemlétező babáinak.) — És nagyon-nagyon szegények — sugalmazta a tanítónő. — Ó, igen. Nagyon szegények. Három napja egy falatot sem ettek. A doktor bácsi azt mondta, éhenhaltak volna, ha nem hozom nekik a sülttököt. — Olyan kicsi volt az a sülttök — mondta a tanítónő szelíden — s mégis megmentett két gyereket az éhenhalástól... ? (Folytatjuk)
