Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-11-05 / 45. szám
November 5. 1953 AFRIKAI MAGYAk bz.0 A Ft. Monmouth-i kémhistória hátterében McCarthy szenátor legújabb hajszájában fel akarja ásni Julius Rosenberget sírjából és azon próbálkozik, ’ hogy a hisztéria fokozására és saját politikai céljainak szolgálatában uj tálalásban adjon be egy sokszor megcáfolt mesét. Hetek óta szerepel a szenátor neve a sajtóban Forth Monmoüthban történt, állítólagos “kémkedéssel” kapcsolatban, ami a hadsereg vizsgálata szerint soha nem történt meg, sőt az FBI vizsgálata szerint sem. McCarthy legújabb lépése az, hogy kihallgatásra citálta be David Greenglasst, aki a Rosenberg ügyben a kormány “fő tanúja” volt s akit 15 fegyházbüntetésre Ítéltek. Nyilván úgy gondolkodik a szenátor, hogy Greenglasst másodszor sem lesz nehéz betanítani, hogy ártatlan emberek eben “tanúként” lépjen fel. I. F. Stone, a kiváló publicista, Washingtonban megjelenő hetilapjában pontos: adatokkal leplezi le a leg-, újabb McCarthy felfedezést, I sőti tovább megy. annál. Miután hivatalos idézetekkel bebizonyítja, hogy az állítólagos Fort monmouthi kém- szervezet? soha nem létezett, ugyancsak hivatalos adatok idézésével elmondja, hogy igenis elloptak titkokat a hadsereg kutató intézetéből, olyan okiratokat, melyek a radar titkokat tartalmazták. Azonban -a radár titkok kiszivárgása nem a “kommunista” ügynökök munkája volt, mint, azt McCarthy hangoztatja, hanem az ország egyik iegnagyobb ipari társaságának az RCA-nek van igen nagy szerepe abban. E társaságnak köszönhető hogy a nácik már a második világháború előtt hozzájutottak a radar-titkokhoz és felhasználhatják azt az U. S. ellen. A cirkusz kezdete A Forth , Monmouth ban történt, állítólagos kémkedés meséjét először a McCar- thvzmus egyik fő szócsöve, a Chicago Tribune vetette fel 1952 januárjában. A hadsereg azonnal vizsgálatot folytatott le, melyről nyilatkozatot adott ki, leszegezve: “semmiféle bizonyíték nem merült fel arra, hogy bármi; íven felforgató elemek működnének a hivatalban.” A hadsereg megismételte a nyilatkozatot néhány héttel ezelőtt mikor McCarthy megindította az uj cirkuszt. Kiderül I. F. Stone részletes tanulmányából, hogy az Amerikaellenes Tevékenységeket Kutató Bizottság, sőt a McCarran Bizottság elfogadta a jelentést, megelégedett, azzal, annál is inkább, mert a vizsgálatban az FBI is részt vett. A hadsereg vizsgálata szerint a Forth Monmouth- ban dolgozó, nagyszámú polgári alkalmazott között egyetlen kommunista rokon- szenvezőt találtak, aki lemondott hivataláról s egy' másikat elbocsátottak, “de igen kevés kézzelfogható bi- zonyiték merült fel, hogy kémkedés, vagy felforgató tevékenység történt volna.” (Ez egyszerű nyelven azt jelenti, hogy nem volt semmi ilyen bizonyíték.—Szerk.) Kiderült, hogy az egész vizsgálat néhány elégedetlen hivatalnok és katonatiszt feljelentésére indult meg. Fajgyűlölet a háttérben A feljelentők, illetve panaszt emelők, mint Stpne alapos tanulmányából kitűnik, elégedetlenek voltak, mert zsidókkal együtt kellett dolgozniuk. A háborút megelőzőleg lehetőleg nem alkalmaztak zsidókat a hadsereg mérnöki osztályán, azonban a 30-as évek végén sokan kaptak állást s rangidősségi jogot nyertek. A nemzsidó és zsidó hivatalnokok között hűvös volt a kapcsolat, tele gyanakvással és féltékenységgel. Ebben a keretben dolgozott Julius Rosenberg is Fort Monmo- uthban 1942—45-ben, mint polgári specialista. A hivatal alkalmazottai között nem volt, társadalmi élet Fort Mon- mouthban s a zsidó mérnökök társadalmilag elkülönítve élt,ek, legfeljebb egymással barátkozhatnak. I Leírja Stone, hogy a McCarthy bizottság kihallgatásán a beidézett tanukat valóságos kínvallatásnak vetetté^ alá, zárt ajtók mögött." Egyik női t,amitől például azt kérdezték: nem gondoljá-e, hogy hasonló bánásmódot érdemel, mint amit Ethel Rosenberg kapott. Egyik férfi tanútól ezt, kérdezték: “Ha el akarta volna lopni a titkos aktákat, megtehette volna?” Mikor azt válaszolta: “Én nem akartam titkos aktákat ellapni,” McCarthy erőskö- dött: “De ha akarta volna...” Egyik tanút úgy látszik, annyira sikerült megijeszteni, hogy azt is letagadta, hogy ismerte Rosenberget, holott a valóságban ugyanazon autón jártak munkába. A vizsgálatból csak az derül ki, hogy McCarthy mindenáron uj “kémhistóriát” akar kovácsolni, ami eddig nem sikerült neki. Ezért most Greenglass kihallgatásával akar próbálkozni. A sikertelenség ellenére azonban már eddig elbocsátottak 27 alkalmazottat a Fort Monmouth-i laboratóriumból, mint “kockázatokat.” Mi történt 10 évvel ezelőtt Miközben McCarthy “kommunista kémekre” vadászik, akik nem léteznek, a valóság az, hogy már 10 évvel ezelőtt kiszivárgott, a radar-titok Fort Monmouthból, azonban McCarthy ezzel nem foglalkozik. Pedig a szenátus Munkaügyi Bizottsága 1950 júliusában foglalkozott a dologgal s mint I. F. Sfone elmondja, Drew Pearson volt a tanú, aki a következőket mondta el a bizottság előtt: A radart már a háború plőtt kifejlesztették a hadsereg Fort Monmoüthban lévő laboratóriumában. A fejleményeket olyan titokban tartották, mint ma az atombombát. A Radio Corporation of America RCA bizonyos alkalmazottainak azonban bejárása volt a hivatal-1 ba. 1936-ban William D. Hershberger, aki fontos szerepet vitt a radar kifejlesztésében s aki mint polgári alkalmazott működött a hadsereg szolgálatában, megvált hivatalától és az RCA szolgálatába lépett. Két évvel később az RCA kérvényt, intézett a szabadalmi hivatalhoz és magának követelte a radar kizárólagos szabadalmát. Ez már 1938-ban történt, miután Hitler 'elfoglalta Ausztriát. A hadsereg lépéseket tett, hogy megakadá- i lyozza a kérvény nyilvánosságra hozását, nehogy a titok az esetleges ellenség kezébe kerüljön, azonban nem tudta megakadályozni az RCA-t. hogy ne folyamodjon külföldi szabadalomért. Igv a! társaság megkapta a szabadalmat Ausztriában és New Zealandban, ahol nyilvánosságra is hozták azt s ugyancsak kérvényt adott be Németországban és Japánban, ahol azonban megtagadták I azt. Mikor azonban a háború , megindult, Németországnak is, Japánnak is volt radarja. A háború befejezése utáni a hadsereg értesítette a sza- ] badalmi hivatalt, hogy háti évi munkája fekszik a radarban. A hivatal azon a véle-} menyen volt, hogy a hadsereg jogosult a szabadalomhoz. Hirtelen azonban, — j mint Drew Pearson hangoz-! tatt,a, — a hadsereg elhal-! kult. 1946-ban az RCA megkapta a szabadalmat! Több-! személy állandó kapcsolatot, tartott, fenn az RCA és a hadsereg mérnöki kara között, akik mindkettőben dől- [ goztak, ezek között volt Hershberger, David Sarnoff, i aki jelenleg az RCA elnöke s! aki mint tábornok szolgált a mérnöki karban, valamint! Harry D. Newton őrnagy, azi RCA egyik alkalmazottja, aki" Fort, Monmoüthban is dolgozott. Pearson előadta, hogy 1946-ban, a háború után Newton visszatért Fort Mon-j mouthba és engedélyt kért,, hogy átnézze a radarral kapcsolatos, újabb, titkos aktákat. Itt közbeszólt, Douglas szenátor, megkérdezve, hogy Newton, mint polgári egyén jelent meg, vagy mint katona. Pearson válasza igy hangzott: — Igen, Newtpn őrnagy megpróbálta, hogy rábírjon egy James Enright nevű polgári alkalmazottat a titkos akták megmutatására, azonban Enright, jelentést tett a kémelháritó szol gáláinál, mely Newtont vagy két órán át faggatta. Nem hiszem, hogy engedélyt kapott, az akták áttanulmányozására, de azok titokzatos módon eltűntek. Pearson szerint szó volt arról, hogy a radar szabadalommal kapcsolatban eljárást indítanak az RCA ellen, azonban mikor Harry Ingles tá- i bornok, aki a hadsereg mérVALAMI KÉSZÜL... Irta: HOLLÓ JENŐ Vannak bizonyos tünetek,, melyek arra mutatnak, hogy egy nem túlságosan távoli időben valószinii, mégis megtörténik a követelt és várva-várt találkozó a nagyhatalmak * vezetői között. Más kérdés azonban, hogy ez a találkozó valóban meghozza-e a világzékét. Hogy valami készülőben van, az kitűnik a Wall Street Journal november 2-iki számának vezércikkéből. Az amerikai pénzvilág és nagyipar napilapja csatlakozik azokhoz, akik a nagyhatalmi legfőbb vezetők találkozását javasolják. Ez nem jelenti azt, hogy a Wall Street lapja a béketáborhoz csatlakozott volna. Ilyesmi eszeágában sincs. Mindössze az történik, hogy a lap szerkesztői felismerik a tényállást, hogy a Dulles-féle “merev” (háborús) politika eltávolítja az Egyesült Államoktól barátait s félnek, hogy a békét követelő népek nyomása s az érdekellentétek kiélesedése következtében a máris meglévő szakadék még inkább kiszélesedik. A Wall Street lapja azt hangoztatja, hogy talán még* sem kellene ragaszkodni ahhoz, hogy a Szovjetunió előre engedményeket tegyen, hogy belemenjen Nyugat-Németoi-- szág felfegyverzésébe s elfogadja a nyugati mintára javasolt osztrák békeszerződést, hanem minden előfeltétel nélkül meg kellene tartani az értekezletet, mégha nem is vezet eredményre. Sőt még ennél is tovább megy a lap s azt hangoztatja, hogy talán le kellene mondani Washington azon eltökélt szándékáról, hogy minden körülmények között felállítják az úgynevezett Európai Védelmi Haderőt, a németek bevonásával. (E haderő felállítását az U. S. nyu,- gateruóapi szövetségesei is ellenzik s semmiféle washingtoni nyomással nem lehetett annak elfogadását keresztül- hatjani sem a francia, sem az olasz parlamentben.) A Wall Street Journal javaslatának feltétlenül megvan a maga oka s mint fenntebb hangoztatták, ez elsősorban nem a valódi béke helyreállításának vágya. A vezércikk úgy kezdetén, mint végén kihangsúlyozza, hogy annak létrehozói nem nagyon biznak a nagyhatalmi vezetők találkozásának eredményességében. Akkor mégis, miért javasolja a találkozót?... A válasz egyszerű. Mindenekelőtt a világ népeit akarja “megnyugtatni”, melyek egyre inkább meggyőzödnek Dulles és társai szavaiból és tetteiből, hogy Washington nem akar tárgyalni a békéről, csak saját feltételei alapján, azaz ha a Szovjetunió teljesiti minden kívánságát és elfgogadja a diktálást. Londonban a múlt héten két befolyásos konzervatív lap vezércikkben szólította fel Churchillt* hogy tekintet nélkül az Egyesült Államokra és Eisenhower kijelentéseire, utazzon Moszkvába és kezdjen tárgyalást Molotovvál. Á hét végén már olyan hírek keringtek, hogy Churchill és Eden külügyminiszter együttesen készülnek Moszkvába, Ugyanakkor az U. S. vezetők által “biztosaknak” tartott országokban: Japánban, Délamerikában fokozódik a tiltakozás a Washingtont kiszolgáló politika ellefT, nembeszélve a nyugati kapitalista országok érdekellentéteiről, melyek á közgazdasági visszaesés jelentkezésével hatványozottan előtérbe lépnek. A depressziótól való félelem azonban nemcsak a nyugati szövetségesekre van hatással, de a Wall Street pénzügyi és ipari vezetőire is. Maga az a tény, hogy Stevenson volt demokrata elnökjelölt, aki éppenugy a pénzérdekeket képviseli, mint Eisenhower, világkörüli útja után a nagyhatalmi vezetők találkozását javasolta, már a Wall Street érdekeltségeiben mutatkozó hasadást hozta felszínre. Még ezt megelőzőleg Ernest Weir acélbáró, az acéltröszt harmadik társaságának elnöke béketárgyalásokat javasolt és a kereskedelmi kapcsolatok visszaállítását a szocialista orszát gokkal. Az UE szakszervezet képviselői előtt a Harvester társaság vezetői kijelentették, hogy igen' szívesen fogadnák a kereskedelmi kapcsolat helyreállítását Kínával, de ők maguk nem kezdeményezik azt. Ugyanazon a napon, mikor a Wall Street Journal vezércikke megjelent, az U. S. News and World Report vezető cikkében azt jelentette, hogy a kormány közgazdászai nyíltan beismerik, hogy az “enyhe visszaesés” már a küszöbön áll. A lap ugyan megnyugtatja a nagyiparosokat; hogy ne féljenek, mert a kormány a jelenlegi színvonalon tartja a fegyverkezést, a másik oldalon azonban beismeri, hogy az adó jövedelem nagy mértékben csökkenni fog s' a fegyverkezés csak az államadósság növelésével lesz fenntartható. Nem kell messze menni, hogy a Wall Street Journal javaslata mögött felfedezzük a rugókat, azonban mégis örömmel fogadjuk azt. Mert ez a találkozás kezdet lehet, a béke felé vezető, első komoly lépés s maga az a tény, hogy a Wall Street Journal javasolja azt vezércikkében, azt jelenti, hogy a Wall Street érdekeltségeinek legalább egy fontos része kezd ráébredni arra, hogy az Egyesült Államok uralkodó körei minden gazdagságuk és hatalmuk ellenére sem fordulhatnak örökké szembe a világ népeinek akaratával. ■ nmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiugimillllllHlliiiilliiiiillilllitliililtlHlllllliiiiljp nöki karának főnöke volt, i az RCA ellen. 1947-ben lemondott rangjá-j Az ügy aktái ma is ott ról, hogy fontos vezető állást j porosodnak. Hogy, hogy nem, vállaljon az RCA-nél, a had-1 sem Brownellt,, sem McCar- sereg elejtett minden vádat 1 thyt nem érdeklik azok. 3
