Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-11-05 / 45. szám
? AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 5, 1953 A FSÄfsÖift PAP-lHHKáSOK I vannak téve annak, hogy ezért letartóztatják. Hovatovább I arrafelé már csak a*.t se nézik meg, mit olvas valaki, az olf* 4-ík pní kimúlása 1943-ban Godin abbé, szegény családból származó fiatal. francia pap, aki valóban komolyan vette a kereszténységet, Jézus tanításait, levelet intézett Suhard, párisi biboros-ér- sekhez. A levél a kereszténység és a francia proletáriátus j kapcsolatainak leírását tartalmazta s rámutatott az okokra, i amiért a katolikus egyház elveszítette a francia munkás-1 tömegeket. Az érsek, mint később leírta, a levél átolvasása j után egész éjjel nem tudott aludni és gondolkodott: mikénti lehetne megoldani a problémát. A levelet hosszas tanácskozások követték s végül kidolgoztak egy tervet, hogy az egyszerű papságot ismét közel- j hozzák a munkástömegekhez. Godin abbé javasolta, ho^v-1 állítsanak fel egy missziót, melynek az legyen feladata, hogy külön kiképzésben részesítsék azokat a fiatal papokat, akiket kiküldenek a munkások közé. Ezeknek a papoknak ugyanazt az életet kell élniük, mint a munkásoknak. Godin abbé 1944-ben gázmérgezés következtében meghalt, azonban tervét megvalósította a francia katolikus egyház, mely egyre veszedelmesebb méretekben kezdte elveszíteni híveit. Körülbelül 100 fiatal pap kiment a munkások közé, munkát vállalt a gyárakban s ugyanazt az életet élte, illetve éli most is. Céljuk az volt, hogy a munkástömegeket, melyek a szocializmus felé fordultak, visszavezessék az anyaszentegyházhoz s eltávolítsák az egyházi vezetők által ellenségesnek minősített szocializmustól. A munkáspapok kiküldetése egyre fokozottabb méreteket öltött, párhuzamosan a Washingtonnal szövetséges Vatikán politikájával. A dolog azonban nem úgy ütött ki, ahogy a katolikus érsekek és püspökök várták. 1952 májusában, mikor Ridg- way tábornok Párisba érkezett, hogy átvegye az Atlanti Haderő főparancsnokságát, Párisban nagy tüntetést rendeztek ellene. A francia kormány rendőrséget vezényelt ki a tüntetők ellen, azzal a paranccsal, hogy tartóztassák le a vezetőket és agitátorokat. A letartóztatdttak között két munkáspap volt. Az ezévi augusztusi nagy sztrájk alkalmából öt francia munkáspap éleshangu nyilatkozatot adott ki, kritizálva a ikeresztényszocialista szakszervezetet, mely elrendelte, hogy tagjai térjenek vissza a munkába. Az öt pap kijelentette a ^nyilatkozatban, hogy a kommunista vezetés alatt álló szak- szervezeti“ szó vétség' az egyetlen szakszervezet, mely hűségesen szolgálja és védi a munkások érdekeit. A francia munkáspapok a munkások mellé álltak, lélekben és tettekben azonosítják magukat a munkásokkal. Ahelyett, hogy visszavezették volna őket a hierarchikus anyá- szentegyházba, megismerték a munkások életét és felismerték az egyház szerepét az uralkodó kapitalizmus szolgálatában. A munkáspapok nagyrésze egyenesen marxista lett. Természetes, hogy a Vatikán és a francia főpapság mindezt nem nézhette nyugodtan. Suhard, párisi érsek, aki elfogadta a munkáspapok kiküldetésére irányuló javaslatot, tnár meghalt. Utóda kezdettől fogva ellenezte azt, de már nem tehetett ellene semmit. A múlt hónapban aztán levél érkezett Rómából minden francia érsekhez, püspökhöz és szemináriumi vezetőhöz, felszólítva azokat, hogy szüntessék be a munkáspapok kiképzésére irányuló működést. A Vatikán külön nunciust küldött Párisba, hogy megvizsgálja a helyzetet s nyilván megbízta, hogy személyesen vizsgáljon felül minden munkáspapot. Nem valószínű, hogy ezeket a munkáspapokat felfüggesztik, vagy kizárják az egyházból, mely amugyis erősen az ár ellen harcol és egészen bizonyos, hogy újabb tömegeket távolitana el az erélyes intézkedéssel. Franciaországban ugyanis, a Gallup-intézet tanulmánya i szerint a lakosság 20 százaléka nincs megkeresztelve s a | megkeresztelt felnőttek 32 százaléka teljesen megszüntette a vallás gyakorlását. KÖNYVÉGETÉS HÁROM VILÁGRÉSZBEN Dél-Afrikában, Johannesburgban, történt, hogy egy embert, valószínűleg egy bennszülöttet, aki autóbuszára várva a megállónál egy könyvet olvasott, mint “felforgatót” letartóztattak. A sarkon posztoló rendőr ugyanis sasszemeivel észrevette, hogy a könyv cime: “Ha majd Maian távozik” (“When Maian Goes”). Az illetőt Motszamai Mfó-nak hívják, egy aranybányában dolgozik, mint jóléti munkás, amint kiderült letartóztatása után az őrszobán, ahol előállították, megmotozták, elvették leveleit és irományait, majd levitték a börtönbe. A rendőrkapitány elolvasta az irományokat és átlapozta a könyvet is, melyet Mfó aznap vásárolt magának. Kiderült, hogy fasiszta könyv, mely arról szólt, hogy milyen n.^gy csapás lenne az országra nézve, ha Maian fasiszta miniszterelnök elhagyná helyét. Pedig az csak áldás lenne! Mert miféle ország az, ahol rendőrök, a “kultúra” őrei, megfigyelik, ki milyen könyvet vesz magának, ki milyen könyvet olvas, vagyis ahol csak otthonába bezárkózva olvashatnak emberek nekik tetsző könyveket, mert ha utcán vagy autóbuszon olvasnak, ki! vasás puszta ténye már börtönbe juttathatja az. illetőt. De nehogy ..azt gondolja valaki, hogy ilyesmi csak Dél- Afrikában, Maian sötét uralma alatt történhetik meg! Ilyesmi folyik sokkal civilizáltabb világrészekben is, mondjuk a nyugati féltekén. Vermontban, Shaftsbury nevű községében eltávolították az iskolai könyvtárakból a “Vermont, a Zöldhegy-állam története” (“Vermont, a History of the Green Mountain State”) cimii könyvet, amelyet az állami nevelési bizottság felügyelete alatt készítettek. A könyvről megállapították, hogy “felforgató.” Annak a személynek vagy csoportnak .kilétét, amely ézt a rideg eljárást szorgalmazta, nem árulták el. Doris Bahan kisasszony, a háromtagú iskolabi- zotság elnöke, az istenért, se hajlandó elárulni a község népének, hova tűntek a könyvek. A könyv tulajdonképpeni szerzője Edmund Fuller tanár, akit az állami közoktatási bizottság kért fel a mü megírására, hogy ezzel helyettesítsék az állam történetéről szóló, régi könyvet, amelyet még 1880-ban írtak és minden iskolában használtak. 1941-ben adták meg az engedélyt és utaltak ki két évvel később 20 ezer dollárt a könyv megírására a Vermont állami képviselőház intézkedése alapján. A könyvet megjelenése után eladták az iskolai körzeteknek. Bahan kisasszony egyébként beismerte azt is, hogy sem ő, sem az iskolabizottság másik két tagja sem olvasta. A könyvek cenzúrája tehát már olyan szigorú, hogy még állami megbízatásból, állami kölségvetésen kinyomtatott és állami ellenőrzés alatt el sem olvasott könyvekre is lesújtanak és a feljelentő nevét titokban tartják. Ha valaki, kétellyel telve, arra hivatkozna, hogy ilyesmi csak a vermonti hegyek között, egy Isten háta mögött megbúvó falvacskában történhetik meg, annak megnyugtatására .közöljük még az alábbiakat is: Mint ismeretes, az év elején egy sereg könyvet “kitisztogattak” az USA németországi információs szolgálati könyvtáraiból. Most jelentik Berlinből, hogy bár a State Department beismerte, hogy számos könyv eltávolításánál tévedés történt és kitiltásukat visszavonták, ezeket a könyveket még ennek ellenére sem helyezték vissza a könyvtárak polcaira. A németországi amerikai főbiztos ismét rendeletet bocsátott' ki, hogy az eredetileg eltávolításra Ítélt összes könyvet kitiltják. Ezek között van Walter Duranty egy könyve és Dashiell Hammett több detektivregénye, valamint negyvenhárom más szerző müvei. Hogy miért nem kegyelmezett meg a németországi főbiztosi hivatal a megkegyelmezett könyveknek, arra nézve itt van a hivatal szócsövének a nyilatkozata: az “orosz mézesheteknek” vége( vagyis már nem tekintjük szövetségeseknek a szovjetet, mint Roosevelt elnök és a második világháború idején), és ezek a könyvek “többé már nem követik külpolitikai vonalunkat.” Ez azt jelenti, hogy a “szabad” országok Íróinak olyan detektivregényeket kell írniuk ezután, amelyek a Wall Street külpolitikai vonalvezetését követik. Elég, hacsak tévedésből is belesodródik egy iró vagy egy könyv a politikai hajszába, az elvakult boszorkánylüldözésbe, már az is elégséges ok, hogy a Wall Street szellemiségének szakértői befogott orral, elfordított fejjel, a könyv csücskét óvatosan két ujjal felcsippentve kezeljék. Hovatovább a gyanúsak listájára kerül az is, aki ilyen könyvet olvasott vagy akár csak hallott is róla... Ezt a “gondolatszabadságot” Ígéri a Wall Street a világnak. Ez az imperializmus szellemi “vezérsége.” Lecke bizonyos magyar protestáns lelkészek számára Amint a “Magyar Szó” már jelentette, múlt hét végén tartotta négynapos tanulmánykonferenciáját Krisztus amerikai egyháza nemzeti tanácsának nemzetközi igazság és jóindulat-ügyosztálya. A konferencián résztvevő 400 delegátus harminc protestáns vallásfelekezetet képviselt. Angus Dun washingtoni episzkopális püspök mondotta a megnyitó beszédet, amelynek a maccarthizmus ellen szóló részleteit a múlt héten már ismertettük, a kiváló-pap azonban részletesen foglalkozott a Szovjetunióval való békés együttélés kérdésével is. Ennek “minimális alapját” abban a meghatározásban foglalta össze, hogy “mindkét részről el kell ismerni azt, hogy a béke jobb, mint fegyveres összeütközés, amikor is a háború kölcsönös megsemmitést jelent.” Hangsúlyozta azt is, hogy “a Szovjetunióval való megtérés” nem jelenti azt, hogy “erkölcsileg beleegyezünk” a szovjet felfogásba. Ez az együttélés azonban, hangoztatta a püspök, amelynek célja “a jelenlegi feszültségek csökkentése” volna, “feltétlenül” kizárja, hogy országunk “közvetlenül szítson lázadásokat” a Szovjetunióban és a szovjettel együttműködő államokban. Beszédének más részében Angus Dun püspök védte a gondolat- és véleményszabadságot, vagyis a többségi felfo(Folytatás a 15-ik oldalon) Volt, a múltban a kiilpoiti- kának egy pontja, melyet úgy hirdettek, mint az altru-, izmus, .az önzetlenség mintaképét. Az úgynevezett Négy Pont Programm volt, ez, ami a valóságban soha nem vojt sem önzetlen, sem altruista. Most már ez is teljes kimúlás utján van. Eredetileg azért nevezték el Négy Pont programmnak, mert, Truman 1949 január 20-án tartott beszédében, negyedik pont volt az elnök által javasolt listán, azon lépések között, melyek “szükségesek a kommunizmus elleni harcban.” A program- mot újdonságnak szánták, annyiban, hogy abban nem a fegyverkezés fokozásáról volt szó, hanem a fejlődésben hátramaradt népek megsegítéséről. Mikor Truman elindította a programmot, már kezdett lehiggadni a Marshall-terv Hogyan lehetne egyensúlyt teremteni egy bizonytalan világban iránti lelkesedés s uj csalétekre vöt szükség a szak- szervezetek és a liberális csoportok felsorakoztatására a külpolitika mögött. A Négy Pont nem sok segélyt juttatott az elmaradt népek számára. Négy éven keresztül mindössze 339 millió dollárt fordítottak rá, miközben több mint 100 milli- árdot költöttek fegyverkezésekre a katonai programmok- ra, itthon, mint külföldön. Mégis a látszólag nagylelkű segélyprogramm jó csaléteknek bizonyult, a CIO vezetők és az Americans for Democratic Action, valamint hasonló csoportok kedvenc érve lett a Truman-féle külpolitika mellett. Most az Eisenhower kormány elhatározta, hogy megszünteti a cukros mázt,, amivel e programmot igyekeztek bevonni. Mint a New Y"ork Times beszámolt róla egy Washingtonbó keltezett cikksorozatban, a programra “rohamos méretekben Amerika hideg háborús politikájának eszközéyé változik át.” Mint a Times jelentette, a Négy Pont programra ezentúl integrális részévé lesz “az általános, kölcsönös se- gélyprogrammnak.” Kifejti a lap, hogy az elmaradt te(Folytatás a 12-ik oldalon)
