Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)

1953-11-05 / 45. szám

Mit jelentenek a választási eredmények? New York népe 1 millió 21,000 szavazattal a demokrata | Robert F. Wagnert választotta meg polgármesternek. A li- j berális párt jelöltje Hallej' 468,000, és az American Labor j Párt jelöltje, McAvoy 55,000 szavazatot kapott. E három jelöltet nagy általánosságban a munkásság által támo- j gatott jelölteknek lehet nevezni. Ezekkel szemben a repub- Ijkánus párt jelöltje, Riegelmann 661,000. szavazatot kapott. Amerika legnagyobb városának népe tehát több mint T0 százalékos arányban szavazott bizalmatlanságot Wall Street kedvenc pártjának s ezen keresztül az Eisenhower- kormány­nak és a Dewey-féle állami adminisztrációnak, amelj'ek erő­teljesen támogatták Riegelman jelöltségét. De New York államon kívül is megszaporodtak a jelek arra nézve, hogy a nép máris megelégelte az uj hooveriz- must, az Eisenhower-Dulles politikát, annak minden vele­járójával, a megélhetés drágulásával és a hisztéria fokozá­sával egyetemben. New Jersej'ben tiz év óta első Ízben választottak demo­krata jelöltet kormányzónak, Robert B. Meyner személyé­ben. Az ottani hatodik kongresszusi kerületben, ahol azelőtt még sohasem sikerült egjr demokratának választást nyerni, most ép ez történt meg. Clevelandon, Buffaloban és New Havénben szintén kibuktak a republikánus jelöltek. A keddi választások jelentősége, amennyire ezt igy a választások utáni első órákban fel tudjuk mérni az, hogy Amerika népe, gyors ütemben ábrándul ki a republikánus pártból, ha ugyan voltak illúzióik eltekintve Eisenhower sze­mélyes népszerűségétől. Talán még ennél is fontosabb az az uj fejlemény, hogy a szervezett' munkásság céltudatosan Vetette magát a választásokba és ennek megfelelőleg jelölt­jei CSAKNEM MINDENÜTT gj'őztek. Ez a kulcsa nem csak annak, hogy 19'54-ben és 1956-ban a nép megbuktat­hassa a nagytőke nyílt jelöltjeit, hanem annak is, hogy re­ményei ne vesszenek el a kétpárti móka sülyesztőjében és a demokrata párt olyan jelölteket állítson akik .komolyan veszik a népnek tett Ígéreteiket. Az American Labor Party, mint mindig, az idei válasz­tásokban is komoly tényező volt. A párt kitartó munkájának eredménye volt, hogy a fő pártok jelöltjei kénytelenek vol­tak központi kérdéssé tenni a viteldijak emelését. És ez volt az a fájó pont, amellyel a nép kibuktatta úgy Impellitterít, mint Riegelmant, a nép zsebében vájkáló nagyüzleti érde­keltségek közvetlen ügynökeit. Az ALP-re adott 62,000 szavazat (Schützer, a városi ellenőr jelölt több szavazatot kapott, mint a párt polgármes­terjelöltje) azt bizonyítja, hogy a newyorki munkásság leg- öntudatosabbjai rendületlenül állnak strázsájukon. E tény jelentősége az elkövetkező időkben rohamosan nőni fog. Mert New York és ami azt illeti az egész Amerika munkás­sága még mindig délibábokat hajszol, amikor Wall Street; egyik vagy másik pártjára szavaz. És ez a délibáb előbb utóbb, talán hamarabb mint sokan gondolják, szerte fog foszlani. \ ol. II. No. 45. Thursday, Nov. 5, 1953 New \ork, N. Y. Egyes szánt ara .5 cent Published Weekly by the Hungarian Word Inc., 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. * Entered aa Second Class Matter Dec. 31. 19X2 at the Po» Office of New York. N. Y. under the Act of Veret, ?. JStA r Veszélyben Amerika szabadsaga! Az amerikai presbitériánus egyház is megkongatja a vészharangot a fenyegetett szabadságjogokért! A presbiteriánus (refor­mátus) egj'ház országos ta­nácsa e héten levelet intézett az egyház minden közösségé­hez, figyelmeztetve a ve­szélyre, hogy a “kommuniz­mus” elleni harc jegyében meg akarják semmisiteni az ország demokratikus hagyo­mányait. A levél személyes tárgya­lást javasol az U. S. és a Szovjetunió vezetői között a “negat.iv fanatizmus” és a rendőrmódszerek helyett, me­lyeket, a ‘kommunizmus’ ellen alkalmaznak és egy egészen uj politikát, mely figyelembe veszi az általános emberi szükségleteket s az ennek kö­vetkeztében történő forra­dalmi változásokat a világ­ban. Leszegezi' a levél, hogy a Kongresszus egyes bizottsá­gai valóságos inkvizíciót ho­nosítanak meg az országban és árulónak bélyegezik meg azokat, akik ellenvéleményt mernek hangoztatni. Eliféli a levél az egyre in­kább mindennapivá váló gya­korlatot, hogy férfiakat és nőket elitéinek “volt kom­munista” besúgók tanúskodá­sa alapján s elitéli az ugyan­csak általános tényt, hogy vezető helyet elfoglaló hiva­talnokok meghamisítják az igazságot. A levél, melyet az összes presbiteriánus egyházközsé­gek templomaiban fel fognak olvasni és amelyről külön kópiát küldtek Eisenhower el­nöknek és a kormány tagjai­nak, részleteiben a követke­zőket mondja, “Annak hangoztatásával, hogy az amerikai társadalmi formát közvetlen megsemmi­sítéssel fenyegeti egy sátáni összeesküvés, veszedelmes fejlemények történnek ma­napság nemzeti életünkben. A nyugtalanság és gyanakvás légkörében pusztító támadá­sokat intéznek az alapvető, IWO-tagok tiltakozó gyűlése Tömeggyülést tartanak az In­ternational Workers Order new­yorki kötvénytulajdonosai, hogy az IWO-t fenyegető felszámolás ellen tiltakozzanak november hó 16-án, hétfőn este fél 8 órakor a St. Nicholas Arénában. Az IWO-kötvénytulajdonosok FIGYELEM, NEW YORK! A lapépitő brigádok most vasárnap, november 8-án foly­tatják munkájukat. Az előző esti bankettre való tekintettel a gyülekezés egy órával később, 11.30-kor lesz. New York példája lelkesitőleg hat az egész országra. Szeretettel kér­jük fel lapunk legjobb barátait, áldozzanak egy-két órát e nagyfontosságu munkára. Gyülekezés a bronxi Magyar Házban emberi jogok ellen. Egyes kongresszusi kihallgatások ar­ra mutatnak, hogy az inkvi­zíció megvalósítása van fo­lyamatban. Ez az inkvizíció, mely a középkori Spanyolor­szág és a modern totalitárius országok bíróságainak min­táját követi, megsemmisí­téssel fenyegeti a gondolat­szabadságot. “Ott tartunk, hogy az árulás és ellenvélemény fo­galmát összezavarják, azono­sítják. Behatolnak a magán- vélemény, a lelküsmeret szen­télyébe, ahova egyedül Isten­nek van joga belépni. A gon­dolatokkal s könyvekkel szem­beni amerikaellenes viselke­dések általános gyakorlattá válnak. Olyan támadásokat intéznek becsületes és társa­dalmi lelkiismereteí tanúsító egyének ellen, melyek telje­sen ellentében állnak az ame­rikai hagyománnyal. Különö­sen ellentétlcn állnak a re­formátus villás hagyomá­nyaival, m, 'yek fő forrásai voltak azoknak a szabadsá­goknak, melyeket az Egye­sült Államok népe élvez.” Az igazság elvetése “Minden igaz vallás és igaz kultúra közös alapja az igazsághoz való hűség. Sok országos vezetőnk mély ideá­lizmusa ellenére, vezető egyé­nek az igazságot hatásosan elnémítják s letaszítják a trónról, melyet amerikai ha­gyományunkban elfoglalt. Az ellenséges lelkiállapot, me­lyet ‘hideg háború’ néven is­merünk, melyben hazánk és más nemzetek vesznek részt, valamint egyes csoportok az egyes országokban különös jelenségeket és baljóslatú sze­mélyiségeket hoznak fel­színre. “A háborúzás ezen mód­szerében igen gyakran a ha­zugságot alkalmazzák az igazság helyett, ha azt érté­kesebbnek tartják a propa­ganda szempontjából. A pro­paganda érdekében az igaz­ságot készakarva elferdítik, vagy elhallgatják. A dema­gógok, akik a propagandára támaszkodnak, egyre na­gyobb szerepet játszanak or- szágos életünkben. Az uj fi­lozófia tétele az, hogy ha az igazság ‘segítheti’ ellensé­geinket, el kell nyomni azt, így az igazság rabláncon van a szabadok hazájában. Ugyan­akkor és ugyanazon oknál fogva a nagy szavak, mint ‘szeretet’, ‘béke’, ‘igazság’, ‘emberségesség’ és mindazon eszmék és elvek, melyek ezek­kel kapcsolatosak, gyanúsak­ká válnak.” A továbbiakban hangsú­lyozza a levél, hogy a reak- ció minden erőfeszítése eile­FOLYIK A LAPÉPITÉSI KAMPÁNY H YORKBAN Lelkes és fáradhatatlan new yorki lapépitő gárdánk a múlt vasárnap, immár har­madjára vonult ki szervezet­ten 11 brigádban, hogy la­punknak uj előfizetőket sze­rezzen, az elmaradottakkal pedig megujittassá az előfi­zetést. , Bár az eredmények vissza­tükrözik azokat a nehézsége­ket, amelyekkel nemcsak mi, hanem a haladás minden szószólója szemben találja magát, a nap végeztével mégis 7 uj előfizetésed és 21 értékes megújítással gyara­podott lapunk. Ezek a vasárnapi látogatá­sok, amellett, hogy értékes uj előfizetésekkel és meguji- tásosal gyarapítják lapunkat, hasznos személyi kapcsolato­kat létesítenek legaktívabb építőink és olvasótáborunk között. Valamennyi építőnk egybehangzóan jeienti ki a napi munka végeztével, hogy semmiért sem adják azokat az élményeket, tapasztalato­kat, amelyeket a látogatások alkalmával szereztek. Tervbe van véve egy kerekasztal konferencia a tapasztalatok kicserélésére. Miamiból \ három uj előfizetést kül- j dött, az ottani lapbizotság. s South Bendről is érkezett 1 be uj előfizetés, még pedig » régi jó barátunktól és lap- ! építőnktől, Hugvik Istvántól- 1 o tttJIMIIIIIMUMIfMIMIIIIIIllimilMIIMIIIOtlIHIIIIIIIIIllOMIIir A hadi kiadások f «, még mindig növekednek, — i, jelentette W. K. McNeil, a vé­delmi minisztérium költségveté- * si vezetője. Wilson védelmi mi- " niszter megnyugtatta a nagy- I1 ipart, hogy nem lesznek na­gyobb változások a katonai 1 megrendelésekben. e nére sem lehet megállítani az emberi haladást. “Az eszmék előretörését nem lehet megállítani. Uj erők lépnek az e.őtérbe, me­lyek ideje elérkezett. Nem lehet őket, visszaszorítani és az igazságtalanságokat meg fogják szüntetni. A mi vilá­gunkban például a feudaliz­mus minden erői pusztulásra vannak Ítélve. Ugyancsak pusztulásra van itéive az im­perializmus minden változa­ta- Az igazi feladat az, hogy megoldjuk a problémákat, amiket ez a két elévült társa­dalmi forma jelent, olyan alapon, hogy az átmenet ai uj, jobb társadalmi rend felé fokozatos és konstruktiv le­gyen. “őszintén fel kell ismer­nünk, hogy a napjainkban mutatkozó forradalmi erők nagy részben Isten ítéletét jelentik az emberi önzéssel, nemtörődömséggel és a má­sik ember iránti feledékeny- séggel szemben. Ez nem je­lenti azt, nogy ezek az er helyesek, azonban arra kény­szerít bennünket, hogy gon­dolkozzunk fölöttük s keres­sük a módszert melynek se­gítségével az előretörő erőket a teremtő gondolat és munka útjára terelhetjük. A törté­nelem világosan tudomá­sunkra adja, hogy minden vallási, politikai, vagy társa­dalmi rendszerben, mely el­veti az egyszerű nép érde­keit, a végén forradalom kö­vetkezik be.” Őszinte tárgyalást A protestáns egyház orszá­gos tanácsa tárgyalást java­sol a Szovjetunió vezetőivel az ellentétek elintézésére s a béke helyreállítására. Eigj'ei- méztet azonban arra, hogy ezekbe a tárgyalásokba a bé­ke őszinte akarásával kell be­lemenni. “Tartózkodjunk at­tól a cinikus viselkedéstől, melyet bizonj'os hivatalos kö­rök tanúsítanak, azt hangoz­tatva, hogy hiábavaló re­mény tárgyalással próbálkoz­ni, az emberiséget kettévá­lasztó nagyobb ellentétek el­intézésére. Az emberi ellen­tétekben a tárgyalást semmi­vel nem lehet helyettesíteni s Isten útja a közvetlen személyes tárgyalás volt, kez­dettől fogva.” E levéllel a presbitériánus egyház országos tanácsa csatlakozik a világ és a/. Egj'esült Államok egyre nö­vekvő táborához, mely szem­befordul a háborús uszitók- kal, akik ugyanakkor, a “kommunizmus” elleni harc cégére alatt meg akarják semmisiteni az emberi s..a- badságjogokat, és a demokra­tikus hagyományokat. védelmi bizottsága ezúton kéri nyomatékosan, hogy a newyorki ckötvényesek és általában a polgárjogok hivei minél nagyobb számmal jelenjenek meg ezen a rendkívül fontos tömeggyülésen. A Chrysler társaság bejelentette, hogy 1,000 mun­kást elbocsát detroiti tankgyá­rából, melyben összesen 3,400 munkás dolgozott.

Next

/
Thumbnails
Contents