Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-10-22 / 43. szám
uciooer zz, íyoó AMERIKAI MAGIAK SZÓ A béke ügyéért harcol a magyar filmművészet A Horthy-fasizmus Magyarországán a legjobb üzletek egyike a film volt, amelyet nagytőkések serege igyekezett bekapcsolni vállalkozásainak hálójába. Művészetről senki sem beszélt,, csak a lepénzelt “kritikusok” — annál több szó esett a haszonról. Jellemző, hogy egy-egy film forgatási ideje legfeljebb 14 nap volt, hogy a befektetett pénz minél gyorsabban megtérüljön, a lehető legnagyobb profittal tetézve. Ma a magyar filmművészet útja egyre feljebb ivei, s ez az ut összeforrott a nép ügyével, a békéért, a szocializmusért'vívott harcával. “A művész magasra tartott fáklya, amelynek fénye mutatja az utat forrón szeretett népének.” Egy békenagygyülé- sen jellemezte ezekkel a szavakkal művész és művészet hivatását, a legnagyobb magyar színművészek egyike, a nemrég elhunyt Somlay Artur. Igen, a mai magyar filmművészet is lobogó fáklya, s az ut, amelyet megvilágít,- a béke, az építés, a jövő útja. De a filmművészet legjava alkotásai nem kerülhetnek a nyugati népek elé. A Gyarmat a föld alatt-ot nem láthatja a francia bányász, a holland mérnök, a nyugati övezetet nem láthatja a milánói tudós és a londoni, gépgyári munkás, a Teljes gőzzel-t nem láthatja a nyugateurópai vasutas. Vájjon a “Dalolva szép az élet” — egy gyár énekkarának derűs története miért tjlos az j olasz, a francia, a belga, a holland munkás előtt? Mert j ezeknek a filmeknek minden' kockája a béke, a haladás ügyét szolgálja. — Lássuk, miről is mesélnek ezek a filmek. ■‘Az anyák millióinak megmentője” A “Semmelweis” cimü film az 1952. évi Karlovy-Vary-iJ filmfesztiválon elnyerte az | életrajz-filmek diját. Törté-; nelmi hitelességgel eleveníti j fel a haladó tudomány egyik I legnagyobb alakjának, a gyér! NYIRVASVÁRI ISKOLÁT KAPOTT Uj iskola avatását ünnepelte egy kis nyírségi község ; Nyirvasvári. A kis köz; I ség a régi Magyarország leg-; elmaradottabb, legmostohább! községei közé tartozott. Homokbuckáin jóformán nem termeltek mást, mint krump-; lit és kukoricát. Az analfabéták szárna itt országos vi- - szonylatban is ijesztő volt. A kétezerötszáz főnyi szegényparaszt lakosság mindössze 930 hold földet mondhatott magáénak, a község ‘földesurának’ viszont csak it,t, a falu határában — 2700 holdja volt. A falu házai főleg vályogból épültek, zsuptető- vel. De a görbehátu kis házak fölött empirestilusban j épült kastély emelkedett ... I Nyirvasvári most egyre gaz- j dagodó termelőszövetkezeti j község. És uj iskoláját ün-' nepli, amelyét kormányzatunk félmilliónyi költséggel — a volt kastélyból építtetett át. Régen a kastélynak harmincegy kisebb-nagobb szobája volt, az iskolának: kettő. Lukács Anna tanítónő — negyvenkilencedik éve él it,t a községben — elmondja, hogy azelőtt az ő osztályában 80-—90 kis elsős szorongott. “Lócákat raktunk az ablakok alá,, úgy ültek azon is a kicsik, mint dróton a verebek. Ha meg írni kellett, körülülték az én asztalomat is. De sokuknak csak az ablakpárkány jutott. Ott is írtak.” , A régi kis falusi iskolákkal nem sokat törődtek a “felettes hatóságok.” Lukács Anna még őriz egy régi fali olvasótáblát, amelyet saját pénzéből vásárolt —, mert az iskola semmiféle segítséget nem kapott az államtól. Nőtt a község, négytanter-j mes lett, az iskola. De a zsúfoltság igy sem szűnt meg. Tanulni akartak a nyirvasvári parasztok gyermekei, de félévszázad alatt mindössze csak két esetre emlékeznek vissza, amikor a községből valaki el tudott jutni az; egyetemig. A felszabadulás után —• amikor földet kaptak a ho-- mokbuckák szegény lakói — megváltozott a helyzet. A \ legmesszebb fekvő tanyáról is} beküldték a szülők a gyerekeket az iskolába. A szűk iskola még szükebb lett. Aztán j “megszállták” a kastélyt. A | volt szalonokban .— még a | nagy konyhában is — osztályok, sőt párhuzamos A és B osztályok tanultak. És jól tanultak. . . Most már minden év szeptemberében nagy sereg gyereket kisér az idős tanítónő és Korsós igazgató a nyírbátori állomásra: utaznak gimnáziumokba, technikumokba, a nagyobbak pedig egyetemekre, főiskolákra . .. Az idén 13 továbbtanuló diáktól búcsúzik az iskola. Mind dolgozó prasztok gyermekei. A “felettes hatóság” — most már a dolgozók állama — törődik a nyirvasvári is-1 kólával. A régi kastély zöld .zsalu-i gáterei már a fényes, nagy \ tantermekre vetnek árnyat, a kastély parkjának óriási; platánjai, fenjmi, tölgyei ut- cörőpaj tások sportpályáit — j a kézilabda, labdarugó- és utópályát — vigyázzák. Az egyetemes iskola emeletén van az úttörőszoba, itt vannak a szakkörök helyiségei, orvosi szoba, s a nevelők szobái. A földszinten a négy nagy tanterem. A nyolcadikosok osztályában már nem padok: szép, komoly barnára fényezett vadonatúj tanulóasztalok, székek állnak. Itt van a szertár is, gazdag felszereléssel, üvegszekrényekkel, kísérletező szerszámokkal. A nyirvasvári iskola ‘csak’ jgy üj iskola a megyében. Nem kivételes eset. Nemcsak Nyirvasváriban, hanem az ország sok-sok tanyáján, községében nyitották meg kapuikat a kis diákok előtt j az uj iskolák. mekágyi láz legyőzőjének, anyák és gyermekek milliói megmentőjének áldozatos életét. . . 1846 tele, Bécs. A császárváros szülészeti klinikáján éjt-nappallá téve dolgozik egy fiatal tanársegéd. Kutatja, mi a klinikán vadul gyilkoló gyermekágyi láz okozója. Tudja, hogy hazudnak azok a “tudósok”, akik ezt a betegséget atmoszférikus, kozmikus s egyéb éri eredetű okokkal magyarázzák. Évtizedekre visszamenően átvizsgálja a klinika és a szomszédos bábaképző halálozási naplóit. Felteszi a kérdést: a baj miért állt, meg a klinika falánál: miért nincs gyermekágyi láz a bábaképzőben? Rádöbben: maguk az orvosok azok, akik azzal, hogy boncolás után vizsgálva a szülőanyákat,'a hullaméreg fertőzését átviszik az anyák millióiba. Megtalálja a védekezés módját is. Semmelweis izig- vérig forradalmár, nemcsak a tudományban küzd merészen az újért, de 1848-ban együtt, harcol a bécsi barrikádokon a fölkelt néppel... A róla készült uj magyar film a béke művészetének kiemelkedő alkotása, mert, mint Semmelweis alakítója, Apáthy Imre színművész mondja: “Az emberiség jobb jövőjéért, szebb életéért, harcolni, a béke katonájának lenni nagy és hősi tett. Semmelweis, az életért harcoló tudós, erre példakép. A szocializmusért — a kultúráért A szocializmust épit.ő országban megváltozott & munka értelme: “becsület és dicsőség dolga” lett. A “Teljes gőzzel’* cimü film egy lap a magyar munkásosztály dicsőség-könyvéből. Főhőse, Pong- rácz mozdonyvezető nagy célt tűz maga elé: egyszerre vontatni 2,000 tonnát. ‘Lehetetlen” — mondják a maradiak. Az imperializmus ügynökei pedig, felismerve a kísérlet jelentőségét, bizonyítani akarják: lehetetlen. Kisiklatják Pongrácz vonatát, s a mozdonyvezető életével pecsételi meg hősi céljait. De helyét átveszi fiatal barátja, tanítványa: Szabó Sándor mozdonyvezető, ő viszi győzelemre azt, amit Pongrácz elkezdett. Az optimizmus, a vidámság filmje a “Dalolva szép az élet”, mely egy nagy gyár dalárdája körül kifejlődő bonyodalmakat meséli el. P.éz lyőző karnagy csak öregeket hajlandó a dalárdában megtűrni. Különben is, hol van az a fiatal, aki hajlandó lenne beállni a bus, öreg, idejét múlt nótákat brummo- gó énekkarba. Az ifjúmunkások Pestről hazahívják volt, munkatársukat: Nagy Pista zeneakadémistát, s megszervezik az “Uj Hang” énekkart, amely lelkesen készül az operaházi dalosversenyre. Réz karnagy szövetségesre lel a harcban (amelyben egyre inkább fölénybe kerül a néphez szóló igazi kultúra a reakciós álművészet ölött), Swing Toni mindenre kész lógós, lo- pós jampecben. Latabár Kálmán Kassuth-díjas művész remek alakításának főérdeme Szakiskola a Gyimes völgyében — Romániai riport — Milyen szép is ilyenkor a Gyimes völgye! Mintha a természet minden szépségét leszórta volna a Csíkszereda rajon e részére. A nap lassan mászik fel a hegyek fölé. A távoli kéklő hegyek ormán megjelent az első hó, de lent a völgyben a szorgalmas csángók földjeiken most aratják a zabot. A község végén a szérűn zug a cséplőgép, a zöld pázsitos udvarokon hosszú fehér vásznakat szárítanak az asszonyok. Esténként a hegyoldalban kigyulnak a pásztortüzek, de Gyimesfelsőfokon már vil- lanyvilágitás mellett ülnek a szobákban. Az idősebb asszonyok fonnak, az ifjak meg a férfiak a néptanácsnál gyülekeznek rádiót hallgatni. Átmeneti megoldás ez. A tavalyi önmegadóztatásból épített 800 férőhelyes, cseréppel fedett gyönyörű kulturházba most vezetik be a villanyt. Jókedv, vidámság járja pz oly sok nyomort látott Gyimes völgyét. Ha az örökzöld fenyőktől koszoruzott Gvimes-völgye s a környező festői szépségű hegyek'beszélni tudnának, de sok szenvedésről, könnyről beszélhetnének! 1940-ben a Horthy-rend- szer alatt gyorsiramu építkezés kezdődött Gyimesfelsőfokon. Kaszárnyákat építettek. Az építkezés rövid idő alatt elkészült* és azután még fokozottabban mint eddig—megkezdődött a gyimesi csángók kisemmizése. Földjeiket elvette az állam — kellett az erődök építésére. A férfiakat elvitték katonának, az asszonyok meg a lányok szabad prédái lettek a német és magyar tiszteknek. — Hej, de sok bajon mentem áL. abban az időben. . — sóhajt egy idősebb gyimesi csángó. Aztán az uj életről, a fel- szabadulás utáni időkről kezdünk beszélgetni. 1948- ban a kaszárnyákból iskolát csinált az állam. Az egyik Gheórghiu-Dej nevét viseli: fémipari szakiskola, amelybe az idén 102 növendék iratkozott be. A nagy istállókat és ágyuszineket átalakították asztalos- villanyszerelő- kovács, lakatos- és hegesztőmü- helyekké. De találunk itt műszerészt és egészségügyi felszereléseket gyártó részleget is. Az iskola tizezerkötetes könyvtárában az ablakon át , ut.áni napfény, mintha egy pillanatra az is megpihenne ■az ott sorakozó könyveken. A kultúrterem pirosbár sony függönye gyengén megmozdul. A kiváncsi szellő kacérkodik vele, amely a nyitott ajtón lopódzott be. A klubban a nyitott ajtón lopódzott be. A klubban pedig elmé- lyülten sakkoznak az ifjak. A hatalmas iskola mindén sarkában zengnek a hang- »szórók. ' A iskolának 26 szaktanára, 15 szakmestere és 11 kiképzője van, akik az ifjak nevelésével foglalkoznak. A nyár folyamán 416 tanuló tette le a mesteri vizsgát, különböző fémipari szakmákból. Az uj mestereket ' azonnal elhelyezték hazánk fejlődő iparában. Az iskola mellett épület- í állványok és hármas bolthaj- j tás bordái emelkednek a ma- 1 gasba. Nagy körülötte a sür- j gés- forgás. Tornatermet épi- ; tenek az iskola számára. — Még ebben az évben a j külső építkezést befejezzük j — mondja egy öszbecsavaro- dott hajú, keménykötésü kő- I műves. De építkeznek az is- ! kola többi részén is. Vasbe- j tonnái cserélik ki a fagerendákat és a fenyőfák helyett téglaoldalakat raknak. Az építkezés már vége felé jár. A piroscserepes épületekre büszkén tekintenek föl a gyimesi csángók. [ Az iskola udvarán gyönyö- i rü virágágyak diszlenek. A | sétányok mellett padok várják a jövő szakembereit. Az iskola magyar tagozatára 200 tanuló jár. Román- és magyar ifjak közös erővel tanulnak, hogy a szocializmus harcos építőivé váljanak. ★ Koloropszó veri fel az esteledő utca csendjét. Hajt- j ják haza a tehéncsordát. Sie- ! tősléptíi emberek igyekeznek ; haza a napi munkából. A szé- I rün megszűnik a cséplőgép egyenetes bugása, helyette az iskola villanytelepén zug fel a gén. Kigyulnak a vil- lanylámpák. i A magasban felragyognak ; a csillagok és mikor a hold elkezdi szokoU útját valahol fent a havason felbug egy pásztorkürt, majd hol itt, hol ott a hegyoldalakban kigyul- hak a pásztortüzek. Az iskola udvarán megszólal a lefekvést, jelző gong. Rövidesen csendbe borul minden. Bartos Endre. van abban, hogy a közönség viharos kacagással fogad szinte minden jelenetet, amig végül felcsattan a nézőtéren a taps, amely a dalosverse- nyen a sok kaland után győztes “Uj Hang” kórust kö- szöntj, s azt a szép életet, amely “dalolva még szebb...” Derűs ennek a filmnek nemcsak minden énekszáma, de minden kockája is. Ilyen film csak olyan országban születhetik, amelynek egész népe védelmezi és építi a békét, mert ez számára a még boldogabb jövő záloga. VESZPRÉM MEGYÉBEN A VASMEGYEI ACSÄD ÉS TELEKES község dolgozó parasztjai augusztus 330-án felavatják uj kulturotthonukat és az uj általános iskolák nyíltak meg Pécshelyen, Mihály- ; házán és Szentkállán. A !i- i téri zalaszegvári és nagytár- kánypusztai iskolát uj tantereméi bővitették. Veszp- ; rémben és Tapolcán még folyik két uj iskola építése. Taliándörögdön hattantermes j iskola épül. 9