Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-07-16 / 29. szám
Jul v 16, 1953 AiuLmnm mjui i mv o/,u Levél két kisfiúhoz Kedves Michael és Robert, Napok óta reátok gondolok, j Fájdalmas gondolatok ezek. I Fájdalmasak? Amint leírtam a szót, vissza is hőköltem tőle. A ti fájdalmatok mellett, édes fiaim, ma a világban minden más szenvedés elenyészik. Még-, is el kell mondanom, micsoda gyötrelem nekünk is, férfiaknak apáknak, elképzelni a ti kicsiny és didergő lelketek kínjait. Azért Írok nektek ilyen messziről, ismeretlenül, hogy tudjátok: a mi hazánkban is minden szülő és minden gyermek megpróbálja megosztani a ti fájdalmatokat. Ezt a levelet talá el sem olvassátok. De biztosan elteszi nektek nagyanyátok, az egyetlen ember, akinek fájdalma a tiétekhez mérhető. Vagy elteszi és majd lefordítja nektek a csodálatraméltó Emanuel Bloch, születtek barátja és ügyvédje, a kard, amely az ő bilincsbevert kezük helyett három éven át vívott és vív ma is. Ez a levél odakerül a többihez, hiszen biztosan tudom, hogy nem százával, de ezrével kapjátok most naponta. Vedd kezedbe bármelyik levelet, Robert: megérezhe- titek benne dobogni az emberiség szivét. Mig én irok nektek itt a gépen, azalatt a másik szobában az én Michaelem és Róbertéra, az én két fiam hajol a papír fölé. Nektek Írnak. Ha este fiaim álmát figyelem, arra, gondolok, hogyan alusztok ti? Az én két fiam oly hasonló hozzatok, korban is, a kis er- nyős sapkájuk viselésében is. Azt hiszem, ma minden apa a világon, a ti arcotok vonásait keresi fiainak szemén és orcá- ján.Azt hiszem, ma nincs édesanya a földön, aki meg ne cirógatná a ti arcotokat is, Michael es Robert, amidőn gyermekei homlokából kisimítja a kisfiús, mindig rakoncátlan hajfürtöket. A szülői csókból, amit alvó fiaink homlokára lehelünk, jut nektek is, Rosenberg-árvák, az egész emberiség árvái, ti. Aludjatok jól .. Van-e álmotok? Viszontlátjátok-e Daddyt és Mom- in yt, az egész világ Júliusát és Ethelét, akiket 'emberi nagyságukért, szülői gyengédségükért, j elleniük gyémántszilárdságáért és gyémántnál is fénylőbb tisztaságáért úgy tisztelünk, mint saját nemzetünk hőseit. De nektek, persze, édes kicsinyeim, egyszerűen Daddy és Mommy voltak, apuka és anyuka — a legnagyobbak, a legpotolhatat- lanabbak a föld kerekén. El- I mentek tőletek és hogyan mentek el! Mit érezhették Michael, kedves, okos tízéves fejeddel, amikor junius 19-én este a televízióban két sportjelenet között meghallottad azt a hirt és megláttad a vetítőfelületen édesanyád és édesapád arcképét? Szó le nem írhatja, szív be nem fogadhatja azt a gyermeki megrendülést, amely rajtad átfutott: ma éjjel beültették őket abba a székbe... Tudtad jól, miről van szó. Gyermek még úgy nem ismerkedett a halál fogalmával, mint te, Michael. Amikor május végén meglátogattad szüléidét a Sing-Sing börtönben, sokat kérdezősködtél. Jó apád — külön cellában voltak szüleid — erről később levelet irt édesanyádnak: "Drága szerelmem, Michael ittjártakor megkérdezte tőlem, hogyan hal meg az ember? Elmagyaráztam, ahogyan tudtam. Erre megkérdezte, van-e yilla- mos&zék ebben a börtönben és Csohány Gabriella (Budapest): KÉT ÁRVA A kicsi kérdi: Mama hol van? — Messzire ment el kisfiam. — És holnap reggel visszajön? Nerd, holnap nem jön vissza még — És apa mért nem jön haza? Messzi van ö is kisfiam. — És holnap reggel visszajön? Nem, ő sem jöhet vissza még — — A nagyobb gyerek szeme ég. . . Tán nem is jönnek haza már . . — A nagyobb gyerek csendben áll. — És jönnek a reggelek, és átvirrasztott éjszakák, a kicsi alig érti még s csak'apát, anyát követel — Mindent tud már a nagyfiú, de ha őt kérdi, — nem felel. i És jönnek napok, éjszakák, és döntenek a gyilkosok, a világ forrong, kiabál, tiltakoznak az emberek a kicsi alig érti még, de a nagyobb már úgy remeg, mint esőben a tengerek. ... Ők mennek elöl, legelöl, és mögöttük megy tizezer födetlen fővel gyászoló, s mögöttük százszor százezer — Mindent tud már a kisfiú, és reszket, mint egy kismadár, és tudja jól a nagyfiú, hogy sosem jönnek haza mar... — Vedd karjaidba nagyvilág, s vigasztald apró sziveik, ahány anya a földön él, anyjukká legyen mindenik, ahány apa a földön, jár, apjukká legyen mindenik ... én mit tehettem egyebei, azt válaszoltam neki: van. Erre sorja kikérdezett, milyen lépeseket tettünk, milyen kérvényeket nyújtottunk be. Elmondtam neki. Ekkor azt kérdezte, mi történik, ha végül is veszítünk és halál vár ránk? Megpróbáltam megnyugtatni, bizalmat önteni beie, de láttam, hogy szegény gyerek iszonyúan aggódik, sehogyan sem találja a helyét.” Talán éppen aznap, amikor e keserves látogatásról hazamentéi, Michael, Írtad meg leveledet az Egyesült Államok elnökének. "Kérem szépen, ne hagyjon engem az öcsémmel anyuka és apuka nélkül. Ök mindig na- gyan jók voltak hozzánk. Na- gyan szeretjük őket . .” Száz és százmillió szülő a világon se- hogysem • érti, hogyan maradhatott egy apa érzéketlen erre a levélre... Tudjátok, Michael és Robert, azért is nagyon tiszteltük és tiszteljük szüléiteket és azért álltok ti is olyan közel mind- ennyiünk szivéhez, mert a boldog család melege sugárzott szüléitek minden szavából, leveléből, egész lényéből. Majd ha nagy leszel, Michael, még nagyobb, hiszen most is már komoly férfi vagy, te is elolvasod a levelet, amelyet édesapád 1953 januárjában irt Bloch ügyvédnek: “Ma délután eljöttek az én drága kis gyermekeim és két órára ismét azt mondhattam: családom van. Láttam az én kis Robbie-m szemében a bizakodást, hogy minden jóra fordul. Azután játszottunk egy kicsit és közben éreztem azt az édes és forró gyengédséget, amely bennünket összefűz. Az ablak rácsain keresztül együtt nézegettük a Hudson-folyó sirályait és a vontatóhajókat. - Azután ^Jlétuécji (evél írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. rajzolt nekem és én is rajzoltam neki, de közben-közben fel-felugrott, megcsókolt és kis karjaival a nyakamba kapaszkodott. Az én kicsi fiam együtt örült a papájával. Sajnos, Michael nyugtalan és szomorú volt és én megértettem, milyen gond nyomja szivét. Hosszasan beszélgettem vele. Megígértem neki, hogy nemsokára együtt sakkozunk. Remélem, hogy egy napon meg tudom tartani Ígéretemet.” Ez volt az egyetlen ígéret, amelyet édesapád nem tudott megtartani. De kevés gyermek van a világon, akinek szülei olyan örökséget hagytak volna hátra, mint nektek, Michael és Robert. Minden nép a földkerekségen harcolt megmentésükért, minden nép a földkerekségen a béke és a szabadság tántoríthatatlan hőseit tiszteli bennük. De nem kisebb ennél az az emberi örökség, amit szüleited példájából tanulhattok, Michael és Robert és amit a ti szüléitek példájából én is tani tok az én fiaimnak. A ti szüléitek uj magasságokba emelték a becsület fogalmát. E tündöklő, szent becsület örökösei ti vagytok. Az a gyengéd szeretet, amely szüléiteket összefűzte, mindörökre példakép marad minden szülőnek és minden házastársaknak. Ha felnőttök Michael és Robert, találjatok olyan társat, gyöngéd és szilárd embert magatok mellé, mint a ti/édesanyátok volt. Mire ti felnőttök, talán több lesz belőlük Amerikában is. A ti örökségtek a léleknek az az állandó derűje, amely a ti szüléitekből sugárzott. Amikor a tavasszal egy amerikai lap, a Newsday néhány kihívó, embertelen kérdéssel próbálta megzavarni szüléitek egyensúlyát, azt is megkérdezte, igaz-e, hogy Hetvenöt cent fejenként — egy országért Amint az előrelátható volt, a szovjet kormány felháborodottan visszautasitorta Washington ama ‘‘nemeslelkü” ajánlatát, hogy az “ínséges” keletnémetországi nép megsegítésére hajlandó 15,000,000 dollár értékű élelmiszert ingyen átengedni. A Szovjetkormány — nagyon helyesen — a következő két okot hozta fel állásfoglalásának alapjául: 1. Az ajánlat sértő a keletnémet köztársaságra nézve, amelynek tudvalévőleg alkotmányos utón létrejött kormánya van; az ajánlatot tehát nem a Szovjethez, hanem a népköz- társaság kormányához illet volna addresszálni. 2. A “gavalléros” adomány felajánlása nem egyéb, mint túlságosan átlátszó propaganda-művelet, amely egyáltalán nem szolgálja a keletnémet nép igazi érdekeit és egyetlen célja az, hogy további zavarokat okozzon. Amit Molotov jegyzéke magábanfoglalhatott volna, de jobbnak látta kihagyni, igy hangzott volna: “Ha ti washingtoni jótétlelkek valóban oly mély szimpátiával viseltettek a keletnémet népi köztársaság ‘éhező’ milliói iránt, mint azt szeretnétek velők elhitetni, akkor nem egy 15-milliós ajánlattal állottatok volna elő, ami voltaképpen semmivel sem több, mint amikor egy járókelő egy nickelt vagy egy dime-ot dob az utcai kéregető kalapjába, hanem egy kissé impozánsabb mennyiségű eleséget kínáltatok volna fel, ami valamicskével több, mint egy csepp a tengerben ... Ha a keletnémet népesség lélekszámát húszmillióra becsüljük, akkor a ti ‘nagylelkű’ adományotok pontosan 75 cent értékű élelmiszert képvisel minden egyes ‘éhező’ száj részére. "Vagyis: egy szerény ebédet vagy vacsorát. Hogy ez az egy ebéd vagy vacsora eljusson minden egyes ‘koplaló’ szájhoz, olyan hatalmas apparátust kellene mozgásba hozni, hogy maguk a szállítási és szétosztási költségek az eredeti érték többszörösére rúgnának; arról nem is beszélve, hogy millió és millió munkaóra menne veszendőbe csak azért, mert millióknak kellene szükségképpen sorbaállniok a 75- centes ‘lukullusi lakoma’ elnyeréséért. “Ha viszont ezt a félfoghegyre való eleséget kizárólag a berliniek között osztanák szét, az egész mennyiség a legjobb esetben is csak egy párnapi jóllakást jelentene a fővárosiak számára, de ugyanakkor a vidéki lakosság jogosan felháborodna afelett, hogy őket kihagyták a ‘pazar’ juttatásokból. Vagyis: Berlinben a ti ‘könyöradományotok’ csak pillanatnyi enyhülést jelentene, egyebütt viszont elégedetlenkedést szülne... “Hát nem szégyenlitek ilyen csúf, mindenki számára világosan átlátszó, alacsonyrendü intenciókra valló,' olcsó ajánlattal előállni — többnapos elnöki és kabineti tanácskozás után??!! S ha már ilyen nevetségesen fukar adományt mertetek felkínálni (amikor számlálatlan billiókat szórtok szét a világ mindnégy tája felé gyilkoló és pusztító szerszámokra!), nem tudtátok felérni ésszel, hogy a legkorlátoltabb német is elég intelligens ahhoz, hogy ennek a naiv gesztusnak az igazi rugóját behunyt szemmel is felismerje és megvetéssel elutasítsa ? ?!! “Amit ti washingtoni ‘emberbarátok’ ügyes, raffinált propagandafegyvernek szántatok, ilyenformán — amint azt hamarosan meglátjátok — visszafelé sült el, mert ez a fajta ‘jótékonyság’ minden félig-meddig önérzetes németnek felforralja a vérét és ha valaha is volt némi illúziója az amerikai kormány humanitáriánus érzelmei felől, ezt az illúziót ez a csufságos, inzultusszámbamenő, olcsó trükk egycsapás- ra elosztotta és ahelyett, hogy — amint ti kispekuláltátok — hálával és rokonszenvvel fordulna felétek, még jobban megvet benneteket, mint valaha és most azon töri a fejét: vájjon a cinizmustok, amely propaganda-tőkét akar kovácsolni magának egy nép állítólagos éhinségéröl, tultesz-e azon a bornirtságon, amely nem képes meglátni, hogy egy 75-centes vacsorával vagy ebéddel egy németnek vagy egy hottentottának a lelkét mégsem lehet megvásárolni...” «mill it iiiim ni III iimMillllllillll linn IIIIIIIIIIHIIIIIII műn 11111111111111111II ...............I min min..............imimiilB a börtönben énekelni szoktak? Édesapátok és édesanyátok igy válaszolt: “Igaz, énekelünk, gyakran énekelünk. Ifjúságunk dalait daloljuk és minden nép népdalait.” Ha nagyon sajog a szivetek, Michael és Robert, mint most az enyém is; ha feltörő könnyeitekkel küzdtök, mint nem tagadom, én is most, akkor hunyjátok be a szemeteket és hallani fogjátok Julius és Ethel Rosenberg éneket a legyőzhetetlen élet dallamát. Mi az, ami erőt adott a ti szüléiteknek, hogy páratlan méltósággal és önuralommal viseljék-sorsukat? Ez az erő, mely , vértanuságuk óta fokozottan | árad a világ minden becsületes ! embere felé, a tiétek is, drága kis fiaim. Ez az erő: a hit a békében és a szabadságban, a hit az igaz ügyben, a ti fiatal életek utján is őrzőként fog mel- lttetek állni. Segitsen fájldal- matok elviselésében az, hogy az emberek most és jövőre, jövőre és egy évtized múlva, azon is túl újra meg újra kérdezik: mi van a Rosenberg-fiukkal? íme, a ti fiatal, fejlődő életetek máris összekötő erő a világ tisztességes emberei között, rátok gondolnak, rátok gondolunk (Folytatás a 15-ik oldalon)
