Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-10-01 / 40. szám
<gf r AMERIKAI MAGYAR SZÓ October 1, 1953 AGYON LEHET-E HALLGATNI A VÁLSÁGOT? Irta: EöRSI BÉLA Amerika vezető újságjai állandóan figyelmeztetnek bennünket, hogy NEM lesz depresszió, NEM jön meg a 8—12 milliós munkanélküliség a közeljövőben és NEM fog összeomlani a hitelrendszerünk. Kissé hasonlít ez ahhoz, amikor az orvos biztosítja a családot, hogy a beteg még NEM fog meghalni e héten, vagyis beteg ugyan a paciens, de halála NEM várható a közeljövőben. Mindnyájan örömmel üdvözöljük tehát Fairless ur, a U. S. Corporation elnökét, (akinek jövőjét egy jó szerződés úgy is biztosítja), hogy újból biztosított bennünket és saját magát, — hogy NEM lesz gazdasági válság. Egy igen jó gyógyszert ajánlott ez alkalommal, vagyis azt, hogy ne beszéljünk róla, mint ahogy a rákbetegnél el- szoktuk titkolni a betegséget s nem beszélünk róla. A baj az, hogy sem a titkolódzás, sem a hangos, pánikszerű sugdolódzás már nem sokat segít ezen. Egyben azonban igaza van, ha tekintetbe vesszük, hogy az amerikai gazdasági élet hitelrendszerében egy vészkiál- tásszerü felrianás meggyorsítja a biztosan bekövetkezendő gazdasági összeroppanást. Az ok az, amit az angol gazdasági tudósok oly gyakran kiemelnek, hogy az amerikai gazdasági rendszer állandóan hisztérikus jelenségeket mutat, melyeket a gazdasági bizonytalanság érzésére vezetnek vissza. Ez azért van, mert mi mindent hi- teh’e alapítunk. Mondok például egy esetet. Egy általam ismert bútorkereskedőnek körülbelül 30,000 dollár tőkéje van. Igénybe vesz körülbelül még 30 ezer dollár áru hitelt és egy évben elad körülbelül 200 ezer dollár értékű bútort. A bútort részletekben fogják megfizetni, 1 avagy 2 év alatt. Természetesen 30 ezer dollár tőkével nem lehet 200 ezer dollár hitelt 1—2 évre adni, tehát a kereskedő valamelyik finanszírozó társaságnak adja át a szerződéseket, és a szegény munkás fizet körülbelül évi 17 százalék kamatot reá. Mi történik a legkisebb munkanélküliség esetén? A szegény munkás elsősorban a lakbérre és az élelmiszerre gondol és azt fizeti a megtakarított pénzéből és a munkanélküliségi segélyből. A többit, elhalasztja. A finanszírozó társaság visszaveszi a bútorokat, de annak értéke majdnem semmi, hiszen ki vásárol munkanélküliség idején használt bútort ? A bútorkereskedő a tönk szélén áll és nem fizet hitelezőinek. A gyárak tulajdonosainak sincs tartalékjuk, Így a bankokhoz szaladnak hitelért. A bank megijed és visszavonja a kistőkéseinek kiadott hitelt és erre a kis- tőkések helyzete menthetetlenné válik. Elkezdődik a pánikszerű eladás, mindenáron, ©Ívképpen, mint mikor színházban tűz üt ki és mindenki * vészkijárat felé tolong. Abban tehát igaza van Fairless elnök urnák: Amerikában a legkisebb fájdalomkitörés már óriási jajkiáltássá válik,- mert a gazdasági életünk NEM MEGFONTOLT hitelrendszerre van építve és az egyedélete olyannyira össze van forrva a másikkal, hogy a legkisebb gazdasági zökkenés már óriási megrázkódtatásra vezet. Pedig akárhogy titkoljuk is, a gazdasági válság küszöbén állunk. Okai a következők: 1) A washingtoni kormány a nagy és óriási ipar és bank közvetlen képviselőiből áll. A nagytőkének vannak céljai, amelyeket a kormányba jutása révén el tud érnni. Ez a munkabérek letörése, amelyet a nagytőke a munkásszervezetek letörése utján érhet el a legjobban. Egy jól irányított gazdasági visszaesés munkanélküliséget jelenthet és ez a munkás tartalékhadsereg e m e 1 k e dését idézi elő. Ily tartalék jelenléte ideális a nagytőke részére. 2) A nagytőkének érdeke, hogy a kisgyárak olcsóbban dolgozzanak neki (vagy egyáltalán ne létezzenek.) Ezt a gazdasági visszaesés előidézheti. A kisgyárak a gazdasági válság első fázisában rabszolgái lesznek a nagytőkének, mert a bankhitel azonnal megszűnik részükre a válság első napján. A nagytőke milliókat áldozott, hogy közvetlen képviselői a kormány élére kerüljenek. Minden bizonnyal ki fogják használni -ezt az elért, pozíciót. A gazdasági élet ideiglenes visszaesése következtében a mupkások és kistőkések veszítenek és a nagytőke nyer. Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg? Ez a gazdasági visszaesés tragédiája.— Ezt elő lehet idézni és ennek elkerülését meg lehet akadályozni, de nem lehet t.udni, mi lesz: javulás vagy egy igazi 30-as évekre emlékeztető válság. Ezt azonban nem látják a nagytőke képviselői. Az AFL-konvenció után RÖVIDEN Az 1,340,000 vasúti munkás 1952-ben 5,325,000,000 dollár fizetést kapott, csak 1 százalékkal többet, mint 1951-ben. Szegény vasutbárók mégis hányszor készültek tönkremenni, amig azt az 1 százaléknyi javítást a munkások kikényszeritették tőlük. ★ O’Hara kongresszusi képviselő Illinoisból a képviselőházban felolvasta 29 nagy vállalat nevét, amelyek egyenként több, mint 1 billió tőkével dolgoznak. Ez a lista, mondotta — magában foglalja a U. S. láthatatlan kormányát és túlnyomó többségben olajvállalatok szerepelnek rajta. ★ Egy deszkagyár tulajdonosa, aki károsulást jelentett be a biztositó társaságnál, mert a gyára leégett ugyanaznap, amikor bebiztosította, a következő választ kapta: Tisztelt uram, ön 10.30-kor vette ki biztosítási kötvényét és az ön tüze csak d. u. 3-kor tört ki. Kérjük a késedelem okáról minket azonnal értesíteni. Az American Federation of Labor St. Louisban lefolyt multheti konvencióját általában egyetlen mondatban összegezhetjük. A konvenció lényegében hadat üzent az Eisenhower-kor- mány belpolitikájának, de ugyanakkor támogatta a háborús külpolitikát. Az AFL vezetői minden próbálkozás és erőlködés ellenére is kénytelenek voltak megállapítani, hogy az Eisenhower kormánytól nem várhatnak a szakszervezetek semmi jót. A konvenció csúcspontja Durkin volt munkaügyi miniszter beszámolója volt, aki ismert dolgokról számolt be ugyan, de első kézből elmondta, hogy a Fehér Ház mint vonta vissza a Taft-Hartley törvény megváltoztatását célzó javaslat támogatását, a- mit előzőleg megígért. A beszámolóból az derült ki, hogy az Eisenhower kormány teljesen a nagyipart szolgálja s szemben áll a szervezett munkássággal. Mint másik cikkünkben beszámolunk, Eisenhower próbálgatása, hogy Nixon alelnök követségbe való küldésével kiengesztelje az AFL-t, teljesen csődöt mondott.. Durkin beszédét kommentálva George Meany, az AFL elnöke elmondta, hogy a lapokban megjelent vezércikkek majdnem egyhangúlag megegyeznek abban, hogy a “rendkívüli érdekeket” képviselő szakszervezeti vezetőknek nincs helye a kormányban. Ugyancsak idézte a Wall Street Jőurnalt, mely még Durkin lemondása előtt megírta a helyzetet, elmondva, hogy az Eisenhower kormány öt nagyiparos tagja erősen dolgozik a háttérben, hogy fnegbuktassák Durkin tervezetét. “Úgy látszik, Jhogy ebben az országban kétféle szabály létezik: teljesen más megítélés alá esik a munkásság és más megítélés alá a nagyipar,” hangoztatta Meany. Az AFL elnöke több más dologgal kapcsolatban is rámutatott a kormány osztályuralmi jellegére. Idézte a Gyáriparosok Országos Szövetségének jelentését, mely felsorolta mindazt, amit az Eisenhower kormány már végrehajtott a nagyipar szolgálatában, majd hozzátette: “A már elintézett dolgok listája nem olyan hosszú, mint azoké, melyeket még el kell intézni.” Ellentmondás Mindegyik ülésen, a szónokok, a határozati javaslatok, a jelentések ismertették, mint rombolja szét a jelenlegi kormány azokat az eredményeket, melyeket a munnkás- ságnak sikerült kivívnia a múltban s hogy semmibe veszi a nép szükségleteit, mint, az olcsó lakások, iskolák, kórházak építését, az adók és árak leszállítását, az életszínvonal emelését, miközben az ország természeti kincseit elajándékozza a nagyipar számára. Miközben azonban az AFL vezetői élesen támadták a kormány belpolitikáját, álláspontjuk egyáltalán nem változott a külpolitikával szem-! ben. A központi bizottság 350 oldalas jelentésének jórésze a háborús törekvést támogató állásfoglalás megismétlése volt. Sem a jelentés, sem Meany beszéde nem foglalkozik egyetlen mondatban sem Stevenson, volt demokrata elnökjelölt javaslatával, mely szerint a békéhez vezető tárgyalás ajtaját, nem szabad bezárni. Annak ellenére azonban, hogy a vezetők általában támogatták a külpolitikát, egyetlen, méghozzá fontos pontban összeütköztek azzal, így George Meany élesen elitéibe a nyugatnémet Adenauer kormány azon törekvését, hogy állami ellenőrzés alá akarja helyezni a szak- szervezeteket, büntetésül, a- miért résztvettek a politikai kampányban és vele szemben foglaltak állást. A kérdésben azonban szemmel láthatólag nincs egység az AFL vezetői között, mert Irving Brown, a szervezet európai ügynöke dicsérte Adenauert s a “demokrácia nagy győzelmének” nevezte újbóli megválasztását. Vele szemben azonban Henry Rutz, az AFL nyugatnémetországi embere azt hangoztatta, hogy az Adenauer kormány teljesen reakciós, fasiszta jellegű és elitélte John Foster Dulles külügyminisztert, amiért beavatkozott a német választásba. Úgy Irving Brown, mint Serafino Ranualdi, a szervezet délamerikai képviselője lehangoló képet festett a háborús törekvés szolgálatába állított országokról. Ryan hattyúdala Az AFL delegátusai majdnem egyhangúlag megszavazták a gengszterek ke- melyben mellét verve han- zében tartott dokkmunkás szervezet kizárását. Joseph Ryan azonban egy utolsó beszéddel akart elbúcsúzni, melyben mellét verve hangoztatta, hogy senki nem tet,t annyit a kommunisták ellen, mint ő, senki nem szerzett hozzá hasonlé érdemeket. Az AFL engedélyt adott egy uj szakszervezet felállítására, azonban a new yorki kikötőfront gengszterei háborúval fenyegetőznek. A konvenció utolsó aktusa a központi tanácsi megválasztása volt. Igen sok delegátus azt szerette volna, ha a régi öregemberek közül néhányat friss, fiatal erővel váltanak fel a központi vezetőségben, azonban Meany és társai ezt megakadályozták s a régi vezetőség jóformán minden változás nélkül helyén marad. Végeredményben a konvenció, mint előre látható volt, nem hozott semmi újat, a munkások számára. Ugyanazok a delegátusok, akik Nixon alelnököt kinevették, másnap megtapsolták John Foster Dullest, annyira, hogy Washingtonban arról beszélnek : Dullesnek kell megbékíteni az AFL vezetőit az Eisenhower kormánnyal. Ami a vezetőket illeti, akik egytől- egyig opportunnisták, ez igen könnyen meg is történhetik, azonban — s éppen ez a konvenció legfőbb eredménye, — a delegátusok és a tagság nagyrészében már nem fog sikerülni illúziókat kelteni. Az AFL vezetők azon javaslata, hogy erélyes politikai akcióval a reakció megbuktatására kell törekedni a következő választásban, az egész tagság helyeslésével találkozott s a vezetők számára könnyen öngyilkosságot jelenthetne az Eisenhower kormánnyal való lepaktálás. A konvenció a 30 órás munkahét követelése mellett, foglalt állást, azonban a Wall Street lapjainak jelentése szerint, a vezetők,, ebben a kérdésben máris kijátsszák a tagságot s egymás között úgy határoztak, hogy nem fogják erőszakolni a 30 órás munkahetet, sőt a béremelési követelést sem. linillllllliniliiuiimniiiniliunmiiiiiiiiiimiiiiiiiiniiiiiiif Határozati javaslat az IW0 elleni támadásról Az idei Labor Day alkalmával Detroitban testvéri találkozóra összejött amerikai I magyarok kiújult fájdalommal és megdöbbenéssel vettük fontolóra New York állam abbeli törekvését, hogy feloszlassa és ipegsemmisitse az IWO-t, a tesvéri betegsegély- zők e nagy családját, amelybe a Testvériség Bs. is beletartozik. A Testvériség Bs. megbecsült öröksége és szilárd gaz- I dasági támasza sok ezer amerikai magyarnak. Becsületes, dolgos amerikai magyarok három nemzedéke építette azt nagy és hasznos társadalmi szervezetté. Három emberöltő reményei, könnyei, örömei és látomásaiból épült naggyá. Miért akarják most elpusztítani ? Miért akarnak megfosztani bennünket és gyermekeinket három nemzedék szorgos munkájának gyümölcsétől? Nincs a világon senki aki ! a gyanú legcsekélyebb ámyé- j kát merte volna vetni bizto- * sitási működésének tisztázására, társadalmi működésének hasznosságára. Tagjainak százai szolgáltak becsülettel a hadseregben hazánk védelmében. Százak ajánlották fel legdrágább kincseiket, gyermekeiket Amerika védelmére, akik köziül oly sokan adták a legnagyobb áldozatot a haza oltárára, ifjú életüket. Ha odajutunk, hogy amerikai polgárok ezreinek és tízezreinek becsületes munkájának gyümölcsét a végrehajtó és bírósági hatalom ukázával meg lehet semmisíteni, akkor, úgy érezzük megkondult az amerikai szabadság halálharangja. Ezért fordulunk önhöz kormányzó ur, vessen véget az amerikai polgárok ezreinek jogai, emberi méltósága és magántulajdona ellen indított agresszív cselekedetnek és szüntesse be az IWO feloszlatására indított akciót. (Ezt a javaslatot egyhangúlag elfogadták és elküldték Dewey kormányzónak s Black Supreme Court bírónak.) 4