Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-02-06 / 6. szám
i tui uai^ Uf ±UiH> AMERIKAI MAGYAR SZÓ A Hétvégi levél || írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. A TITKOS HÁBORÚ Mll.llltllllll.llltlllll....Hill.... “Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölrseségév-h pröi ne dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával.' — (jer. u.zo.; Isten látja lelkemet: semmiféle gyönyörűséget sem találok fogadott hazám kormányának, politikai és gazdasági rendszerének gyakori kritizálásában. Ellenkezőleg: igazi örömet az szerezne nekem, ha úgy erezném, hogy kritikus Írások helyett dicshimnuszokat kellene Írnom kormányzatunk nagyszerű, bölcs és üdvös vonalvezetéséről. Tessék elhinni : ez sokkal könnyebb és élvezetesebb feladat volna számomra, mint állandóan ostorozni, birálgatni az adminisztráció ama lépéseit, amelyek az én meggyőződésem szerint helytelenek, károsak úgy a mi népünk, mint sok más népnek a szempontjából. Mert tévedés ne essék: én végtelenül szeretem ezt az országot. Hogy ez nemcsak üres frázis, azt nem nehéz bebizonyítani. Amikor — a legmélyebb depresszió idején — otthagytam meglehetősen szilárd és tisztességes jövedelmet biztositó állásomat és saját elhatározásomból kijöttem ide a nagy bizonytalanságba, még a legrosszabbmáju ellenségem sem foghatta volna rám, hogy ennek az elhatározásnak a pénzcsinálás vágya volt a rugója.. . Ilyesmire abban az időben nem igen adódott alkalom — kivált a zöldfülű bevándorló számára... Nem is azért kellett kijönnöm ide — mint ahogy egy pár jólismert urnák —, mert az óhazai bűnügyi hatóságokkal gyűlt volna meg a bajom. S noha abban az időben a nyílt fasizmus kezdett az óhazában mindjobban elterjedni, nekem személy szerint semmiféle összeütközésem nem támadt a politikai hatóságokkal sem. Mi vonzott tehát ide Amerikába? Semmi más, mint az, hogy a hire után ítélve ez az ország volt a világ legdemokratikusabb országa. Nyilvánvaló, hogy aki otthagyja szülőhazáját és szeretteit, hogy — nem csekély anyagi áldozatok árán — letelepedjék egy olyan idegen országban, amely pont akkor gazdasági szempontból nem volt valami vonzó és sokatigérő Eldorádó, azt e lépésben elsősorban érzelmi motívumok vezérlik. Ám ez a szeretet nem szól a folytonosan változó kormánynak, szenátusnak, kongresszusnak, hanem magának az országnak és népének, valamint annak a szellemnek, amelynek e zaz ország a megszületését és bámulatos fejlődését köszönheti. Nyugodt szívvel merem állítani, hogy szülőhazámat legalább annyira szerettem, mint bármely más fia Magyar- országnak, holott a böllérbicskás Horthy Miklós lovasadmirálist szivem mélyéből utáltam és az esküdt ellenségeim sem mernék állítani, hogy Bethlen István miniszterelnökért túlságosan rajongtam volna. Ha idejegyezném, hogy az akkori magyarországi parlamentről és közigazgatási apparátusról mi volt a véleményem, attól tartok, hogy ez a fehér papír belepirulna. Vagyis az akkori magyar kormányt lelkem mélyéből megvetettem, de ugyanakkor teljes szívvel szerettem szülőhazámat és annak derék népét. Ebben a kijelentésben nincs semmiféle ellentmondás, akár szülőhazánkra, akár pedig fogadott hazánkra alkalmazzuk. Tehát amikor én fogadott hazám kormányának a fogyatékosságait, tévedéseit és ballépéseit toliam hegyére szúrom és kíméletlenül kritizálom, az távolról sem jelenti azt, hogy nem szeretem ezt az országot és népét: sokkal inkább jelenti azt, hogy ujhazám iránti őszinte szeretet Vezérel ebbeli tevékenységemben, mert minden vágyam az — és ezt talán javamra lehet Írni, inkább mint rovásomra —, hogy ez az ország olyan legyen, amilyennek hittem, amikor elhatároztam, hogy hazámmá fogadom: azaz a legtiszteletreméltóbb, leghaladóbb, legdemokratikusabb országa a világnak! Bűnömül róható-e fel az a vágyam, hogy ennek az országnak olyan kormánya legyen, amely nem az erejénél és gazdagságánál fogva, hanem erényei, bölcsessége, körültekintő és békés politikája következtében teszi magát érdemessé a többi országok tiszteletére, ragaszkodására és barátságára ? Vétek-e azt kívánni, hogy a világ többi népei azért húzódjanak közelebb hozzánk, mert a példánkat üdvösnek és követendőnek találják? Nem volna-e az átlagos amerikai sokkal büszkébb az állampolgárságára, ha azt látná, hogy a világ egy része azért követi Washington irányvonalát, mert azt vitathatatlanul jónak, helyesnek és tisztességesnek tartja, ahelyett, hogy azért kullogna kelletlenül utána, mert fél Washington erejétől és megtorlásától? Nem szívesebben látná-e az átlagos állampolgár, ha a világ többi népei meghíznának a mi kormányunkban, ahelyett, hogy minden lépését a legnagyobb gyanakvással mérlegelik? Röviden: a jó amerikai állampolgár — velem együtt — azt szeretné, ha a világ többi népei feltekintenének reánk, mint példaképükre és elismernék, hogy a vezetésre alkalmasok és képesek vagyunk. Ennek — sajnos — pont az ellenkezőjét látjuk. Valljuk meg — hiszen még a kormány legbuzgóbb sajtólakájai is (Folytatás a 6-ik oldalon) Robert Cook nemrég megjelent könyvében azt javasolja, hogy a ma élő emberiség létszámát 2.2 miliárdról szorítsák le ‘700 millióra, mert szerinte csak ennyi embert lehet élelmezni a világ élelmiszerkészletéből. Hogy milyen eszközökkel óhajtja ezt a célját elérni, vagyis az emberiség nagyobb részét kiirtani, arról is cinikus nyíltsággal beszélt, Robert Cook. Két módszert javasolt az emberiség tömeges kiirtására: a “természetes” módszereket. Természetes módszereknek nevezi a háborúkat, a járványokat, amelyeket, különösen alkalmasnak és kívánatosnak tart minél több ember elpusztítására. Mesterséges módszerekként ajánlja a születésszabályozás, a sterilizáció kötelező elrendelését, a fogamzást megakadályozó szerek propagálását. Természetesen ez az emberbőrbe bujt vadállat elsősorban az átlala “alsóbbren- dünek” minősített, fajoknak, kínaiaknak, indiaiaknak, európai népeknek, mindenféle fajhoz tartozó munkást,öme- geknek a kiirtását óhajtja. Ezért hagy megelégedéssel irta le könyvében, hogy TCi- nában a múlt évszázadban 100 millió ember halt éhen, hogy 1875 és 1900 között Indiában 24 millió embert, szedett áldozatul az éhség és hogy még 1945-ben is 5 millió halottja volt az éhségjárványnak. Robert Cook azt állítja, hogy: “a legnagyobb tragédia, ami ma Kihát érheti, a halálozási arányszám csökkenése. Az emberiség szempontjából az éhínség Kínában nemcsak kívánatos, de egyenesen szükséges.” , Egy kannibál számvetése Robert Cook most ismét hallatott magáról. A nyugatnémet, és svájci lapok ismerték Cooknak Hamburgban német nyelven megjelent könyvét, amelynek sokat eláruló cime igv hangzik: “Wer wird morgen leben?” (Ki él holnap?) Cook e könyvében is megismétli kannibáli téziseit az emberiség tömeges kiirtásának szükségességéről. Persze, úgy, mint, a többi áltudós, igyekszik az emberevés imperialista filozófiáját tudományos mezbe öltöztetni. Ezért ő is, mint a többi neo- malthusianus, az emberiség szaporodásáról szóló számokkal igyekszik csalárd módon bűvészkedni, imperialista gazdáinak kedveskedni, s az emberiség legnagyobb ellenségeit,. a háborús gyujtógátokat, mint az emberiség megmentéit magasztalni. Azt állítja a többi között, hogy az emberiség naponként 68 ezei fővel szaporodik és 200 év múlva, számit,ásai szerint, az emberiség eléri az 50 billiós számot. Ezt a fejlődést — szerint« — mindenképpen meg kel akadályozni. A “mindénkép pen” alatt természetesen : háborúk és járványok “tér mészetes” módszereit és a születésszabályozás, sterilizáció “mesterséges” eszközeit érti. Nem más ez a gonosz követelés, mint a háborús gyújtogatok gyalázatos igazolása. Cook azt állítja, hogy a ma élő emberiség többség« nem rendelkezik a minimális létfeltételekkel. Mélyen hall gat azonban arról, hogy kilokozzák az emberek többsé gének nyomorúságát. Kilokozták a régebbi kínai, in diai éhínségeket. Mélyen hallgat arról is Cook, hogj amig nem is olyan réger Csang Káj-sek korrupt rend szerének uralma idején Kiná ban az éhség rendszeresei szedte áldozatait, addig a Kínai Népköztársaság örökn számüzt.e területéről . az éh séget. Kínában ma évről évre emelkedik a terméshozam szabályozzák azokat a folyókat, amelyek régen zabolát lanul idézhettek elő vészes árvizeket. Ma; a Kínai Nép- köztársaság már nemcsak a saját lakosságát t.urtja el sa ját mezőgazdaságából, hanem immár második ízben nagy mennyiségű rizst küldhetett az indiai éhezők számái’a. Imperialista Portoricóban ‘ideológia’ Ha igaz, hogy a földkerek ségen élő emberek többségé nek élete a létminimum alatt van, akkor ezért elsősorban i monopolkapitalista rendszer, az imperializmus a felelős, a mely őrült fegyverkezési ver senybe kezdett, erre kényszeríti rá csatlósait, a függi helyzetben lévő országokat és ezzel leszorítja a dolgoz« tömegek életszínvonalát a létminimum alá. Cook, mint i népszaporodás legújabb ijesz tő, veszedelmes bizonyítékát Portprico esetét emliti meg: “halálos veszedelemnek” ne vezi a csecsemőhalandósáj, csökkenését Portoricóban. — Képmutató módon azt állítja hogy a csecsemőhalandóság visszaesése következtében ka tasztrőfális mértékben rósz- szabbodtak Portoricóban i létfeltételek. Tehát nem i Portoricót gyarmatostó im perialisták éhbérrendszer« okozza a portoricói dolgozók nak valóban pokoli nyomom ságát, hanem szerinte az í körülmény, hogy a csecsemő halandóság csökkent. Le is vonja ennek a hazug állításnak következményeit, mert ezt Írja: Meg kell akadályoznunk az emberi élet-: színvonalnak minden észreve-1 hető megjavítását a földkerekség nagy részén mindaddig, amig ezeken a területe ken élő emberek száma ki- amelyet el lehet tartani a lét minimum mértéke szerint.” íme, az imperializmus so kát hangoztatott “jóléti” politikája, a maga brutális valóságában. E tanítás értelmében tudatosan kell leszorítani az emberiség többségének életszínvonalát. Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy az életlehetőségek javuljanak. Tehát a csecsemő- halandóság növekedését kell előmozdítani, a betegeket nem kórházakban kell elhelyezni, hanem minél gyorsab-l ban át, kell őket segíteni '& másvilágra. Hogy mennyire nem mi magyarázzuk bele ezeket az elrettentő szörnyűségeket Cook könyvébe, az kiderül Cooknak egy minapi sajtónyilatkozatából, amelyet egy világhírű útról való visszatérése után tett. Tiltakozott például az ellen, hogy Indiában kórházakban ápolják a tüdőbajosokat, hogy uj kórházakat építsenek, mert ez szerinte India élelmezési helyzetének további romlására vezetne. A béketábor példája Ezzel az imperialista gyakorlattal szemben mit látunk a Szovjetunióban és a népi demokráciákban? G. M. Malenkov, a XIX. pártkongresz- szuson monumentális számokban világította meg, hogy milyen rohamosan növekszik a Szovjetunió ipari és mező- gazdasági termelése és ami ezzel egyet jelent, a tömegek életszínvonala. A pártkongresszus viharos lelkesedéssel tapsolta meg Malenkovnak azt a bejelentését, hogy a Szovjetunió lakossága számának tiszta növekedése az elmúlt három év alatt 9,500,- 000 fő volt. Ez a hatalma» népességnövekedés azonban nem okoz a legkisebb gondot sem a Szovjetunióban az ellátás terén. 1952-ben a gabonatermés 8 milliárd pud (1 púd 16.38 kiló) volt, emellett a legfontosabb tápnövény, a búza termése 1940-hez viszonyítva 48 százalékkal növekedett. — A gabona-problémát tehát, amely egykkor a legégetőbb és legkomolyabb probléma volt, sikeresen megoldottuk, végérvényesen és visszavonhatatlanul megoldottuk — mondott# G. M. Malenkov. A Szovjetunióban nem az emberiség kiirtására, hanem a lakosság létszámának növelésére törekszenek. Ott nem siránkoznak a gyermekhalandóság csökkenésén, mert a gyermekek a legnagyobb örömet jelentik az államnak, szülőknek egyaránt. Az orvosok száma 80 százalékkal növekedett meg a Szovjetunióban. Az egészségvédelemmel kapcsolatos kiadások 1940-től 1951-ig 11.2 milliárd rubelról 26.4 milliárd rubelra növekedtek. Hasonló örvendetes számokat közölt december 15-i országgyűlési beszédében a magyar nép vezetp je, Rákosi Mátyás, aki a többi között ezeket mondotta a magyar népesség kedvező helyzetéről: “Az ezer főre jutó természetes szaporodás 1952- ben 47 százalékkal volt, magasabb, mint 1938-ban. Hazánk lakossága most már meghaladja a 9,500.000 főt. Az ezer lakosra eső házasság- kötések száma 20 százalékkal nagyobb ,mint 1938-ban. A csecsemőhalandóság 1952-ben majdnem fele annak, mint- 1938-ban volt. A gömőkórtj amelyet hajdan “magyar bé(Foly tatás az 5-ik oldalon!
