Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1952-11-21 / 5. szám

8

BETTY §MITH:

FELHŐKARCOLÓK

ÁRNYÉKÁBAN

(Regény egy amerikai család életéröl)

Copyright 1952 Harper Bros.

E regény eredeti elme: A Tree Grows in Brooklyn. Fordította Kilényi Mária Harper Bros. engedélyével közöljük.

(5)

Franciénak volt egy kedves játéka; elképzel- • te, hogy mindenki a kedvenc háziállatára hasonlít, a háziállat meg a gazdájára. Brookiynban akkortájt a kis,fehér pudlikutyák divatoztak. Különösen az asszonyok kedvelték. Francié megfigyelése szerint minden nő, aki pudlikutyát tart, kicsi, vastag, fehér és piszkos, a szeme csipás, mint a púd né. Miss Tymmore, a kicsi, jókedvű, csipogó vén kisasszony, aki mamát zongorázni tanítja, pont olyan, mint a kanárija, amelynek kalitkája’ a konyhában lóg. Ha Frank egy napon átváltozna lóvá, úgy nézne ki, mint Bob. Francié nem látta a Willie bácsi lovát, de elképzelte, milyen, tudta, hogy a Drummer éppen olyan, mint a Willie bácsi. Alaesonytestü, sovány, fekete, nyugtalanszemü s nagyon kivillog a szemeíehér- je. És épp olyan nyafogós, mint a gazdája.

Kint az utcán vagy egy tucat gyerkőc lógott a vaskapun és nézte, hogyan mossák a lovat. Más ló ugyanis nem volt a kornyéken. A kislány nem látta a' gyerekeket, csak a hangjukat hallotta. Beszélgettek. Rémtörténeteket meséltek a jámbor állatról.

— Most milyen csöndes — mondta az egyik fiú. — És milyen engedelmes. De csak tetteti

'magát. A kocsist lesi. Ha nem néz oda, megharapja. Agyon fogja rúgni.

— Öhöm — mondta egy másik fiú, — Láttam, tegnap eltiport egy kisgyereket.

A harmadik fiúnak jó ötlete támadt. — Láttam, amikor rácsinált egy öregasszonyra. Az öregasszony a járdán ült, almát árult. Az almákra is rácsinált — lódított hozzá utólag.

— Ellenzőt tettek rá. Nem látja, milyen kicsik vagyunk. Ha tudná, milyen kicsik vagyunk agyontiporna.

— Azért van az ellenző? Hogy ne tudja, milyen kicsik vagyunk?

— Olyan kicsik vagyunk, mint a borsó.

— Ejha!

A fiuk persze csak locsogtak a levegőbe. Mindegyik tudta magáról, hogy hazudik. De elhitte a többinek, amit azok a lóról meséltek. Lassanként beleuntak az áidogálásba, eleget nézték a jámbor, csöndes állatot. Egyik gyerek fölemelt egy követ. Megdobta vele a lovat. Eltalálta: Bob bőre ráncba szaladt, ahol a kő érte. A fiuk vacogtak az izgalomtól: no, most mindjárt megbokrosodik. f rank fölnézett és szelíden igy szólt hozzájuk:

— Hagyjátok abba. A ló nem bántott titeket.

— Nem ám!? — kiáltotta az egyik fiú méltatlankodva.

~ Nem bijzony — felelte Frank.

•5- —- Le vagy. . . —- vágott vissza erre a legirisehbik gyerek.

Frank végigcsorgatta a vizet a ló farán. vMost is csöndesen mondta: — Menjetek innen, vagy összetöröm a csontotokat!

— Szeretném látni!

— Na, mindjárt megláthatod! — Frank hirtelen lehajolt, kirántott egy laza kőkockát a kövezetből. Megindította, mintha el akarná hajítani. A fiuk eliramodtak. Sértődöttten üvöltöttek hátra:

— Szabad országban élünk! Mi?

'— Ühüm. Tietek az utca?

— Megmondlak a nagybácsimnak. Rendőr.

— Takarodjatok — mondta erre Frank közönyösen. Gondosan visszarakta a meglazult kő- i..,jCí a heivere.

A nagyobbacska fiuk elunták a játékot, esörnesen eiódolagtak. De a kicsinyek csakhamar visszaszivárogtak a kerítés elé. Érdekelte őket,

’ hogyan eteti meg Frank a lovat; azt figyelték.

Frank lemosta a lovat s amikor ezzel elkészült, a fa alá állította, hogy árnyékban legyen a feje. Nyakába akasztotta a megtömött zabos- tarisznyát, majd a kocsihoz ment, azt kezdte mosni. Fütvörészett munkaközben. — “Te vagy az én kis babám” — ezt fütyülte. Mint valami jeladásra, Frar.cie-ék lakása alatt Flossie Gaddis egyszerre csak kidugta a fejét az ablakon.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

— Halló, halló — szólt le hangosan.

Frank jól tudta, ki szólítja. Jó darabig várt.

— Hulló — felelte nagysokára. Föl sem* nézett. Átment a kocsi másik oldalára, Floss oda nenf látott. De a lányt nem lehetett egykönnyen lerázni. A makacs hang oda is követte.

—Végeztél?— kérdezte Flossie vidáman.

— Ühüm. Nemsokára.'

— Hallod-e Frank! Szombat este van. Mulatni mégy? Kivel? Hova? — Semmi válasz. — Csak nem akarod elhitetni velem, hogy egy ilyen .csinos fiatalembernek ne volna valakije? — QsÖnd. — A Shamrock Clubban ma este nagy muri lesz.

— Hm? — kérdezte a fiatalember közönyösen/

— Igen, igen. Kaptam egy jegyet. Ketten mehetnek vele. Egy fiú meg egy lány.

— Sajnálom. Nem érek rá.

— Otthon maradsz? A mamádat szórakoztatod! . ’

— Lehet.

— Eh, menj a fenébe! — kiáltotta Flossie s bevágta az ablakot. Frank megkönnyebülten sóhajtott fel. No, ezt elintézte.

Francié megsajnálta a lányt. Flossie még mindig nem adta fel a reményt, hogy meghódítsa a fiút, pedig mindig ő huzia a rövidebbet. Flossie fut a férfiak után, de azok fütyülnek rá. Sőt: menekülnek előle. Sissy, a Francié nénikéje is fut a férfiak után. De őutána is futnak a férfiak. Sissy s a férfiak valahol íeleuton találkoznak.

Az a különbség a két nő között, hogy Flossie ki van éhezve a férfiakra, Sissy egészséges és kívánja őket. S mekkora különbség ez!

III.

Papa öt órakor jött haza. A fogorvos lovát meg a kocsit már bezárták az istállóba. Francié kiolvasta a könyvet, megette a nápolyit s most azt figyelte, milyen halóványan süti a késő délutáni nap a kerítés kitöredezett palánkjait. Pillanatig arcához szorította a napsugár-melengette, szélfutta párnát, aztán rakta csak vissza az ágyába. Papa kedvenc románcát dalolva jött haza; a “Molly Malone”-t énekelte. Mindig ezt énekli, mikor feljön a lépcsőn; erről tudják otthon, hogy hazaérkezett.

Dublin hej, nagy város,

Hol minden lány páros.

Ott éldegélt árván

Kis Mollym, a drágám.. ,

Mielőtt a papa a következő sorház ért, Francié már nyitotta az ajtót és boldogan rámosoly- gott.

— Hol van anyuka? — kérdezte az apja. Mindig ez az első kérdése, amikor hazajön.

— Színházba ment SissyveL

— Ejnye! — mondta a papa csalódottan. Mindig ilyen csalódott, ha nem találja otthon a feleségét. — Ma este Klommernál dolgozom — folytatta. — Nagy gsküvői vacsora lesz. — Kabátja ujjával lekefélte keménykalapját, úgy akasztotta a fogasra.

—- Felszolgálsz vagy énekelsz? — kérdezte a kislány.

— Felszolgálok meg énekelek Is. Kimosták a kötényeimet?

— Can egy tiszta, csak nincs kivasalva. Rögtön kivasalom.

A kislány két szék támlájára fektette keresztbe a vasalódeszkát, majd begyújtotta a vasalót. Megkereste a vastag, gyűrött, négyszögletes vászonkötényt, (cérnaszalagok voltak rávarrva) és befröcskölte. Miközben a vas .betüze- < sedett, fölmelegitette a kávét és kitöltött egy csészével. A papa kiitta a kávét s megette hozzá a cukroskiflit, melyet az ő részére félretettek. A papa nagyon boldog volt. Este munkába megy és olyan szép az idő.

— Gyönyörű nap van ma. Kész ajándék.

— Igen, papa.

— Remek ez a forró kávé! Mitt ittak az emberek, mielőtt ezt felfedezték?

— Szeretem a-szagát.

— Hol vetted ezt a kiflit?

— A Kinklernél. Miért kérded?

— Egyre jobban izlik.

— Maradt egy darabka zsidókenyér is.

— Remek! — Johnny a kenyérszelet után nyúlt, megforgatta. A kenyérdarabon rajta volt a szakszervezeti címke. — Jó kenyér, a szervezett pékek jó kenyeret sütnek. — Letépte a bélyeget. Eszébejutott valami. — Rajta van a szakszervezeti címke a kötényemen?

— Itt van ni, rá van. varrva a szegélyre. Kivasalom.

November 21, 1952

— Ez a jelvény olyan, mint egy ékszer — magyarázta.— Mintha rózsát viselnék a gomblyukamban. Nézd csak ezt a szakszervezeti jelvényt. — A kopott, zöld-fehér gomb-, a pincérszakszervezet jelvénye, a gomblyukába volt erő- sitve. Kifényesítette a ruhája ujjával. — Mielőtt beléptem a szakszervezetbe, azt fizetett nekem a főnök, ami eszébe jutott. Némelyik kocsmáros nem is adott fizetést. Azt mondta, megélek a borravalóból. Olyan helyeim is voltak, ahol nekem kellett fizetnem, hogy dolgozhassak. Azt mondta* a vendéglős, hogy sokra megy föl nála a borravaló, fizetni kell a pincérsgégért. Később beléptem a szakszervezetbe. Anyu sajnálta a tagdijat. Nincs igaza. A szakszervezet csak olyan munkahelyekre közvetít, ahol a főnök fizet, bármennyi is a borravaló. Szervezkedni kellene minden szakmában.

— Igen, papa, — Francié már nagyban vasalt. Szerette hallgatni a .papát.

Franciénak eszébejutott a szakszervezet. Egyizben járt már ott, bevitte a papának a kötényt meg a villamospénzt, amivel munkába megy. A papa férfiakkal üldögélt. Akkor is a szmokingját hordta. Nincs más öltönye. Fekete keményakalpja hetykén hátra volt csapva. Szivarozott. Megpillantotta az ajtóban a kislányt: rögtön levette kalapját s eldobta a szivart.

— A leányom — mondta büszkén. A pincérek a rongyos, soványka gyermekre emelték szemüket, majd összenéztek. Másféle emberek voltak, mint a papa. Hétközben állandó helyük volt, szombat este pedig alkalmi munkával még külön is kerestek. Johnnynak nem volt állandó állása. Estéket dolgozott, hol itt, hol ott.

— Tudjátok, fiuk — mondta — két szép gyerekem van otthon. És micsoda feleségem! Higyjétek el, nem érdemiem meg őket.

— Sose busulj '— mondta az egyik barátja s megveregette a vállát.

Francie véletlenül meghallotta, hogy két férfi, akik odébb álltak, az apjáról beszélget.

— Figyeld csak. hogy beszél ez az ipse a feleségéről meg a gyerekeiről. Hát remek. Fura egy ipse. A fizetést hazaviszi a feleségének, a borravalót pedig megtartja. Italra. Francos egy megállapodása van McGarrityvei: a ‘.vendéglősnek odaadja a borravalót, McGarrity pedig ellátja őt itallal. Azt se tudja a szerencsétlen," hogy ' Mc Garrity tartozik-e neki, vagy ő; McGarritynak. A fickónak ugylátszik beválik ez a rendszer, minden be van szopva. — A két férfi továbbment.

Francia szive megsajdult. De azután látta, hogy a papát sokán állják körül, szeretik őt, mosolyognak rá, nevetnek a mondásain s érdeklődve hallgatják a beszédét. Francié nagy fájdalma megenyhült. Hát persze, a papát mindenki szereti.

Igen, Johnny Nolant mindenki szerette. Gyönyörűen énekelt, szebbnél-szebb dalokat tudott. Amióta a világ áll, szeretik a jó énékest. Különösen az írek. Johnnyt pincértársai valóban szerették. És szerették a munkaadói is. A felesége, a gyermekei is. Jókedvű volt még ebben az időben, fiatal, csinos. Abban az időben felesége szivében nem gyűlt fel még keserüségv Gyermekei nem tudták, hogy szégvélniök kellene az apjukat.

Francié nem akart arra a napra gondolni, amikor a szakszervezetben járt. Az apjára figyelt. A papa emlékeiről beszélt:

— Nézz rám. Ki vagyok én? Senki. — Nyugodtan rágyújtott egy ötcentes szivarra. — Otthon kifogyott a krumpli, a családom erre áthajózott Írországból az újvilágba. Egy ismerősünknek hajózási vállalata volt, azt mondta, átviszi az apámat Amerikába — munkát szerez neki. Azt mondta, a hajójegyét majd' megfizeti odakint a béréből. így hát apám meg anyám átjöttek Amerikába.

— Apám olyan volt, mint én — folytatta. Nem maradt meg soká egy helyen. — A papa egy ideig csöndben szívta szivarját.

Francié nyugodtan vasalt. Tudta, az apja most hangosan gondolkodik. Nem fontos, hogy a gyérek megértse. De jól esett neki, hogy valaki hallgatja. Minden szombaton ezeket a dolgokat mondja. Mindig ugyanazt. Hétköznap, amikor iszik, csak hazajön, alig beszél. De ma szombat van. Szombaton beszélni szokott.

Az én szüleim nem tudtak sem Írni,' sem olvasni. Én csak hat osztályt végeztem. Az öregem meghalt, kivettek az iskolából. Muszáj volt. Gyerekek, ti szerencsések vagytok. Azon leszek, hogy kijárjátok az iskolát.-— Igen, papa.

— Folytatjuk —