Reformátusok Lapja, 1972 (72. évfolyam, 1-7. szám)
1972-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Religious Paper Founded in 1900 OFFICIAL ORGAN OF THE CALVIN SYNOD — UNITED CHURCH OF CHRIST AMI SZABADOKKÁ TEHET János 8:32 A cikk címe politikai hangzású, ami elég arra, hogy ne is olvassuk tovább. Eleget hallottunk már a “szabadságról” versben, prózában, szónoklatban. A szó értelmének ott van jelentősége, s az arról való beszédnek időszerűsége, ahol nincs szabadság. Itt van! Úgy látják sokan, de a látszat csal, mert a szabadság akkor igazi, ha teljes, sokan csak félszabadságban élnek. Krisztus Urunk is erre utal, mikor a lélek “káráról” beszél, ami különösen ott következik be, ahol szabad lehetőség van a földi javak gyűjtésére, miközben a gyűjtők elfelejtkeznek lelkűkről. Az elfelejtett, elhanyagolt lélek azután könnyen sodródik bele a kísértő és a kísértések, meg a félelem hálójába. Szabadítsuk ki lelkünket! Induljunk el ezzel az elhatározással az Űjeszten- dőbe. Nem azért, mert ez vallásos és keresztyén cél, hanem inkább azért, mert ez elnémítja majd szívünkben a keserves panaszok hangját. Nagyhangú volt a panasz Izráel népének ajkán a pusztai vándorlás idején (II. Móz. 16). Ami furcsa, hiszen az egyiptomi fogságból jöttek. Testileg szabadok, de lelkileg még mindig foglyok voltak. A “húsos fazék” rabjai. Az volt a legfontosabb számukra. A teli gyomor, meg az anyagi jólét. Az volt az istenük. Imádkozó vezérüket, Mózest, azért küldte Isten vissza népéhez azzal a paranccsal, hogy szabadítsa ki lelkűket a földi javak imádásából, mert csak így láthatják meg szabadító Istenüknek dicsőségét reggel, nappal és este, a mannában és a kősziklából kibuggyanó vízforrásban, mindenben. Akkor majd megszűnik panaszuk és teljes lesz szabadságuk. Nekünk is, korunk emberiségének is, csak Isten dicsőségének a meglátása hozhatja el a teljes szabadságot. Csak az szabadíthatja ki lelkünket a panaszok és félelemek börtönéből. Lelki rabságunk fő oka az, hogy mi csak azt látjuk, amit nekünk kell tenni Isten dicsősége érdekében. Féljük az Istent. Tartsuk meg parancsolatait. Naponta keressük fel Őt imánkban, vasárnaponként templomában. Adakozzunk az Ő dicsőségére! Sokan mindezt megteszik, mégis a magukra-hagyatottság félelmében élnek, aminek oka, természetesen az, hogy nem látják Isten dicsőségét. Nem, amit Isten tesz, cselekszik naponta. Felhozza az Ö napját életünk egére akár jók, akár bűnösök vagyunk. Ezernyi csodával kiegészíti és teljessé teszi életünket minden nap. Ötőle jő minden jó és tökéletes áldása életünknek. Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. A Ő kegyelme elégséges minden szükségünk megszüntetésére. Isten szeretete nélkül nem lenne életünk. Ez az igazság. Örökkévaló és megváltoztathatatlan igazság, mely kiszabadíthatja lelkünket a félelem börtönéből.. Jézus erről az igazságról beszélt, mikor azt mondotta, hogy, aki megismeri azt, az szabadságot nyer, teljes szabadságot. A zsoltáríró ezt az igazságot hallotta ebben a mennyei kijelentésben: “Isten vagyok én, a te Istened. Nem feledlek el téged. Hívj segítségül a nyomorúság idején és én megszabadítalak” (Zsolt. 50:7,8,15). Baj, szenvedés, betegség, a fájdalmak számtalan változata. Ez a testi nyomorúság. Volt abból bőven a múlt esztendőben, s ne álltassuk magunk, lesz abból bőven az újban is. Mi azt gondoljuk, a testi nyomorúság a legnagyobb. Ha az ótestámentumi Jób azt gondolta volna, akkor öngyilkos lett volna, miután mindenét elveszítette, még egésszégét is. De nem hagyta, hogy lelkét az Istenben való kételkedés rabul ejtse. Sőt hite még erősebb lett, hogy “Aki életét megsebezte, majd sebeit be is kötözi”. Pál apostol “tövissel a testében” élte le életét, de a fájdalom egy pillanatra sem tudta legyöngíteni hitét abban, hogy Isten kegyelme mindenre ad erőt. Erőt minden teher és minden nyomorúság elhordozására. Ez a hit s az abban levő örök igazság az, ami megóvhat bennünket is a legnagyobb csapástól, a lelki nyomorúságtól, ami nem más, mint hitünknek elvesztése. Ezért figyelmeztet Jézus Krisztus számtalanszor így: “Higyjetek, bízzatok Istenben . . . s hitetek majd megtart titeket”. Ne csak őrizzük meg, tehát, hanem tegyük még erősebbé Istenben, az Ő megszabadító kegyelmében hitünket, akkor 1972 a teljes szabadság esztendeje lesz számunkra. Marsaiké József
