Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1971-04-01 / 4. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Vigyázz! Tartsd meg! Erősítsd meg! (Bevezető szavak a Kálvin Egyházkerület 1971-ik évi gyűlésére) Atyák és Testvérek! Amióta egyházkerületi gyűlésre járok, mindig azt hallottam, hogy “történelmi időket élünk” és “meg kell menteni az egyházkerületet.” Sokszor meg­mosolyogtuk ezeket a kifejezéseket, és nem láttuk elég “történelmi”-nek az időket, és nem láttuk tisz­tán, miért kell “megmentenünk” egyházkerületünket, Sionunk eme utolsó magyar református bástyáját. Idők múltával egyre jobban kell látnunk, hogy va­lóban “történelmi időket” élünk, és valóban “meg kell menteni” egyházkerületünket, de elsősorban sa­ját magunk bátortalanságától, kétségeskedésétől, ki- csinyhitűségétől, és ugyanakor az általános protes­tantizmus és általános keresztyénség elszíntelenítő törekvésétől. Hogy “szolgálatunkat betölthessük,” ezen a szintén “történelmi időben” és gyűlésen számot kell vetnünk magunkkal, s törvényvédte bástyáink­ban nem takaródéra fújni a kürtöt, hanem “cél­egyenest előre” kell törekednünk Urunk zászlaja alatt az ige és anyaszentegyházunk jelmondatával: “Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8:34). Őrhelyünkön először is magunkra kell ismer­nünk: I. Kik vagyunk? Erre a kérdésre nem azért kell felelnünk, hogy elsősorban mások is megtudják — szomorú, hogy eddig mindig csak bemutatkoznunk kellett—, most azért kell felelnünk erre a kérdésre, hogy öntudatosak legyünk! Vagyunk, először is, keresztyének, akik megis­merkedtünk az egyház keleti és nyugati ágával, vé­gül a reformációban magával az Úr Jézus Krisztus­sal. Magyarok vagyunk, akik a keresztyénség ért és a keresztyénségfő/ halálos sebeket kaptunk, és sebe­ink most is véreznek, s ezeket nem emberi kéz gyó­gyítja ... Nagy nemzeti tragédiánk idején, a mohácsi síkon, holtan maradtunk, de a reformáció éltető szele megelevenítette a “szétszórt csontokat,” s a magyar keresztyénségből kinőtt a magyar protestan­tizmus, mely Kálvin tanítása hatására a magyar gé­niusz a református egyházban kristályosodott ki, s erősödött meg Róma és Bécs ellentüzében, s lett magyar vallássá. Mi, amerikai magyar reformátusok ennek az anyaszentegyháznak, mint szülőanyának, vagyunk gyermekei, akik itt, az új hazában, a semmiből al­kottunk új világot a magunk számára. Az is igaz, hogy kezdetben innen és hazulról is kaptunk segítsé­get, de az is igaz, hogy a kapott segítséget több­szörösen fizettük vissza és ma is fizetjük! Nagy elődünk, Budai Parméniusz István 1583. augusztus 6-án ez új hazába érkezett, s ő volt az első reformá­tus lelkész Amerika földjén, megelőzve minden más nemzetet. Vallásszabadságunk okmánya, a tordai or­Jelenések 3:2, 11. szággyűlés határozata, mint ilyen, első a világon!, valamint ennek a honnak az Alkotmánya, s Krisztus vére és a mi vérünk hullása a két hazáért és a két hazában a pecsét, mely bizonyítja, hogy mi sza­badon követhetjük meggyőződésünk szerint Krisz­tust, s ezen örökölt és szerzett jogunkat tőlünk sem jelen, sem jövendő denomináció semmiképpen el nem veheti! Ezt mi adhatjuk csak fel, ha elveszítjük identitásunkat és hitünket! II. Második kérdésünk: Magyar református ke­resztyén voltunknak mi a tartalma, vagy közelebb­ről: Mi a mi örökségünk? Az örökség szent leiét. A szentírás ezt mondja: “Tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.” Sokat vitatott az örökség kérdése, van-e??? Gondoljuk, hogy Isten keresztyénségünk ezer éve és a reformáció közel félezredében ne adott volna nekünk semmit? Akkor nem mondaná: “Tarsd meg,” s mint üres cserépedényt, már réges- régen szétzúzott volna e világ hatalma. A keresztyénség, itt közelebbről a magyar kál- vinizmus, a magyar földön, szívekben és elmékben csodálatosan kiteljesedett! Olyan sajátságos tartalma, fajsúlya, zamata, illata és ereje van, akárcsak a magyar bornak, búzának és gyümölcsnek! A magyar nép lelkisége mélysége, karaktere, látása, bölcsessége, történelmi háttere a komponens, mely Isten kegyelmi ígéretével egzisztenciálisan találkozva véres százado­kon át kivirágzott és öltött testet a magyar kálvi- nizmusban. Sajátos magyar kálvinizmusunk vérünkön szerzett és őrzött kincsünk, és azért olyan drága nekünk! “Tartsd meg, ami nálad van .. .” Mi is ez a mi kincsünk? Magyar református népünk templomszeretete, tanítási rendszere és tar­talma, komoly vallásossága, bölcsessége, lelkesedése, bizodalma Istenben, élete az örökkévalóságban, li­turgiája, kormányzati rendszere, egysége, szabadság- szeretete, honszeretete, önfeláldozása .., sorolhatnám még! A világ protestantizmusában nekünk volt teljes háromfokú oktatásunk, a sajtó egykor magyar re­formátus nagyhatalom volt, sajátos kegyességünk, vallásosságunk, igei látásunk, Istenért lelkesedésünk, Istennel, élettel, halállal való megbékélésünk saját­ságos! A protestantizmus és a kálvinizmus minden országban darabokra törött, nálunk maradt meg egynek — kár, hogy az új hazában eltékozoltuk ezt az örökséget! Az egyházi szolgálat nálunk a legmél- tóságteljesebb, kormányzati rendszerünk nemes öt­vözet, s szabadság- és honszeretetünk itteni bizonyí­téka a 48-as szabadságharcot követő időkben a pol­gárháború idején az Unió oldalán a sok tábornok, tiszt és közlegény!

Next

/
Thumbnails
Contents