Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 ^y^J'íctg/ifctrnaii lenni . . . Magyarnak lenni: tudod, mit jelent? Küzdelmet, fájót, végesvégtelent; Születni nagynak, bajban büszke hősnek, De döntő harcban nem elég erősnek; Úgy teremtődni erre a világra, Hogy mindig vessünk, de mindig hiába: Hogy amikor már érik a vetés, Akkor zúgjon rá irtó jégverés . . . Fölajzott vággyal, szomjan keseregve A szabadító Mózest várni egyre: Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat, Mely végzetünknek kövült átkául Ránk néz merően, irgalmatlanul S útukat állja zordan, hallgatag . . . Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk, Mely sírni késztő tréfát űz velünk S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni: Egymást vádoni, egymást marcangolni! — Majd fojtott kedvünk hogyha megdagad, Szilajnak lenni, mint a bércpatak. Nagy bánatoknak hangos lakziján Nagyot rikoltni: hajrá, húzd cigány! Háborgó vérrel kesergőn vigadni, Hogy minekünk, hajh, nem tud megvirradni, Hogy annyi szent hév, annyi őserő, Megsebzett sasként sírva nyögdelő, Miért nem röpülhet fönn a tiszta légben, Munkás szabadság édes gyönyörében, — Hogy miért teremtett bennünket a végzet Bús csonkaságnak, fájó töredéknek! . . . Tombolva inni hegyeink borát, Keserveinknek izzó mámorát S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal, Felbúgni tompa, lázadó haraggal — S mikor már szívünk majdnem megszakad: Nagy keservünkben, Bús szégyenünkben Falhoz vágni az üres poharat . . . — Én népem! Múltba, vagy jövőbe nézz: Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz! . . . De túl minden bún, minden szenvedésen, Önérzetünket nem feledve mégsem, Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, Magyarnak lenni büszke gyönyörűség. Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, Mely itt reszket a Kárpátok alatt: Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva: Viselni sorsunk, ahogy meg van írva: — Lelkűnkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét, Féltőn borulni minden magyar rögre S hozzátapadni örökkön — örökre! Sajó Sándor <J~Cusvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt e vers, élet, örökkön élő, Fogadd könnyektől harmatos dalom: Szívemnek már a gyász is röpke álom S az élet: győzelem az elmúláson. Husvét, örök legenda, drága zálog, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, Öröm: neked ma ablakom kitárom, Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! Egy régi husvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Én dalt jövendő husvétjára zsongok És neki szánok lombot és zenét. E zene túlzeng majd minden harangot S betölt e husvét majd minden reményt. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! Juhász Gyula KRISZTUS FELTÁMADOTT! T. Máté 28:5-6. L. I. Kor. 15:14. Kedves Testvéreim! Mindaz, amit a próféták hirdetek az ótestámen- tumban, a karácsonyban valóra válik: megszületik a Messiás, a Megváltó. Jézus életének, tanításának, szenvedésének és halálának a gyümölcse pedig a husvét, az Ő feltámadása. A husvétban az Ő feltámadását és a mi feltámadásunk drága ígéretét ünnepeljük. A keresztyén embernek ez a legörömteljesebb ünnepe. Tudja, hogy az ő Ura, Megváltója feltámadott, és azt is tudja, hogy ő is feltámad és élni fog örökké az ő Urával. Hiszem, hogy mindannyian, akik itt vagyunk, hiszünk a mi Urunk feltámadásában, és azt is hisszük, hogy Vele és Általa mi is feltámadunk. E húsvéti reggelen emlékezzünk vissza az első husvét hajnalára. Annál a reggelnél nem volt szebb, nem volt dicsőségesebb reggel e földön! Két szomorú asszony megy Krisztus sírjához. Az egyik az anyja, a másik Mária Magdaléna. Az egyik a fiát, a másik Mesterét siratja. Drága keneteket visznek, hogy bebalzsamozzák, hogy megóvják testét a pusztulástól. Jeruzsálemi asszonyok! Ti akarjátok ke- neteitekkel megóvni a Mestert a pusztulástól. . ? Nem tudjátok még, hogy Nála van, és Ő az igazi balzsam és orvosság a halál ellen? Feltámadott a halálból! Künönös, hogy ez a két asszony nem fél Krisztus sírjához menni! Amikor a tanítványok szétfutottak a Mester elfogatásakor, ez a két asszony ott volt Vele
