Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
I 2 REFORMÁTUSOK LAPJA Elmélkedés nagypénteken “És kivivék öt, hogy megfeszítsék.” Márk 15:20. Ki vitte ki Jézust? Az a néhány római katona, aki száz és száz halálraítéltet éppen olyan fagyos nyugalommal hajszolt az utolsó úton, mint a názáreti Királyt? Ki vitte Jézust, hogy megfeszítsék; a főpapok gonosz tanácsa? Kik a saját hatalmukat remegve féltették Tőle, akik ebben a halálos párbajban felülkerekedni látszottak? Ki vitte Jézust halálba? Pilátus, aki a maga bíbor tógáját féltette, mert csak úgy menthette volna meg Őt, ha azzal takarja be a tajtékzó tömeg szitkai elől? Talán helytartói méltóságába került volna, ha nem adja halálra. Elbotlott volna dicsőségének útján egy nyomorult, üresen maradt fatörzsben, amit nem engedett bitófának felállítani? Ki vitte halálra Jézust? Oh, ha csak ezek: elvakultak, gyávák, gonoszok, akkor nyugodtan nézhetném a fájdalmak útján végigvonuló menetet. De amikor a keresztje alatt roskadozó Jézus elgyötört arcát, vérző testét, kimondhatatlan szenvedését látom, akkor elhallgat a vádolás a lelkemben. Jézust a bűn vite halálra, Jézust a bűnös ember feszítette meg, az Ő szenvedésének én is oka vagyok, én is öntöztem a fát, amelyből a keresztjét faragták. Én is formáltam azt a világot, amelyben Őneki meg kellett halnia. Én érettem is és én miattam is. Ezért van annyi közöm ehhez a naphoz, ezért sújt le, azért vádol: gonosz és bűnös ember vagyok, megmérem az én bűneimet Jézus szenvedéseinek mélységében. Megismerem magamat az Ő homályosodé szemeinek a tükrében. Amilyen nagy a szeretete, olyan nagy az én bűnöm. Ha kisebb lett volna a vétkem, kevesebb szenvedéssel megválthatott volna, de olyan irtózatos erejű volt a bűn én bennem is, hogy Isten Fiának meg kellett halnia érte. Kivivék Őt . . . Amikor azonban mélyebben nézem az evangéliumot, úgy látom, hogy Ő maga ment. Akkor fogták el, amikor Ő akarta, azért ment Jeruzsálembe, hogy meghaljon. Angyalok légiói szánhattak volna le hozzá, állhatták volna mennyei testőrségek védelmére. A hóhér kezéből kihullhatott volna a fejsze, amellyel szöget vert a csontjai közé, az őrizők arcukat eltakarva rémülten borultak volna térdre. De Jézus úgy akarta, hogy Ő megfeszíttessék. Nemcsak én vittem Őt, hanem vitte Őt az irántam való megrendítő szeretet ereje. Ez a szeretet — most látom — nagyobb volt mint az én bűnöm. Ez a szeretet legyőzte az én bűnömet, ez a szeretet magához kapcsolt, ez a szeretet birtokába vesz engem. Leborulok a keresztje elé. Én Megváltó Krisztusom. Képek: Ezredéves emlékmű, Budapest, íját ajzó szkíta harcos, IV. sz. (Ermitázs). László Gyula: Hunor és Magyar nyomában. * Millenium Memorial, Budapest— Scythian warrior. HÚSVÉTI IMÁDSÁG Imádlak Téged, életnek Királya, szabadító Úr, imádlak Téged én Istenem, akihez remegve és félelemmel nézek föl, mert örök dicsőséged ismét körülvett Téged. Imádlak és magasztallak Téged, aki előtt leborul a múlandóság, aki elvetted a halálnak a félelmét mitőlünk, aki a bűnnek az erejét megtörted, aki az első embernek boldog békességét kínálod a Te meg- váltottaidnak. Meglátom és megvallom Előtted, hogy az én életemből hiányzott a húsvéti bizonyosság. Minden napon új nyugtalanságot adott a múlandóság, amely látható világomat darabonként ragadta el tőlem. Megálltam, szinte a kétségbeesés szikláit hordozva gyönge vállaimon, sírok mélysége mellett és amikor legkedvesebbjeimet eltemettem, azt hittem, ezzel minden öröm kialudt, ezzel minden szál megszakadt közöttünk, ezzel a halál győzött szeretetünk és boldogságunk fölött. Félelemmel néztem a holnapok felé. Mindig azt próbáltam védeni és oltalmazni, ami múlandó volt és nem vettem észre, hogy Általad belső emberemben, megváltott és bűntől megszabadított énemben föléje emeltél engem is a halál erejének. Én Uram, bocsásd meg minden kishitűségemet, űzz el minden árnyékot a lelkemből. Mutasd meg Magadat énnekem, amennyire földi ember megláthat Téged. Adj nekem megrendíthetetlen bizonyosságot a Te feltámadásodban. Segíts arra, hogy én az életnek útján járjak. Tégy diadalmassá minden bűneim fölött. Adj erőt, hogy a kétségbeesésnek és a szenvedésnek sötét gondolataival szemben győzelmes legyek. Világítsd meg földi életpályámat, emeld tekintetemet Magad felé. Járja át szívemet a boldog honvágy, az édes reménység, hogy egyszer azon az úton, amelyet Te készítettél számunkra, én is haza érjek. Várjam türelemmel, amíg a Te dicsőségednek fényében minden kérdésem megvilágosodik, minden titok megszűnik. Imádlak Téged én Krisztusom, mert erőt adtál nekem. Kiolthatatlan reménységet gyújtottál a szívemben. A siralmakat ajkamon elnémítottad. A halál félelmét elvetted. A gyásznak és a válásnak szörnyűségeit megenyhítetted. Légy örök Királyom, életben és örökkévalóságban. Ámen. Muraközy Gyula: A Sionnak hegyén . . . 1961. REFORMÁTUSOK LAPJA Hungarian Reformed Religious Paper Official Organ of the Calvin Synod — United Church of Christ March, 1971_____________________________Volume 71, No- 3 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DR. JOHN BUTOSI, Synod President Editor: REV. FRANCIS VITÉZ 493 Amboy Ave., Perth Amboy, N.J. 08861 Phone: (201) 826-3513 Subscription—Előfizetés: évi $3.50 yearly. Printed by Standard Press, New Brunswick, N. J. Second class postage paid at New Brunswick, N. J. 08901 Send Form 3579 to Reformátusok Lapja, Circulation Department, New Parker Photo Offset Printing Co., 163 Albany Street, New Brunswick, New Jersey 08901
