Reformátusok Lapja, 1970 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1970-12-01 / 12. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Szépen megköszöntem a reánkvaló gondolását és azt is mondtam, hogy mivel síkos az út s az idő is estefelé halad, majd karácsony után elmegyünk a kalácsért. “Szó sincs róla” — tiltakozott Jolánka néni — “azt én akarom elvinni, még pedig ma este.” “De Jolánka néni ... — már kezd esteledni és az út is síkos ...” — próbáltam lebeszélni tervéről. “Ne is tessék beszélni ... — nem sokára ott leszek tiszteletes úréknál!” — vágta el Jolánka néni minden további beszélgetésnek az útját Munkám közben már el is felejtkeztem erről a beszélgetésről, hiszen sok idő telt el már azóta, de amikor az iroda ablakán keresztül Jolánka néni alakja tűnt fel az utcán, amint jött fájós lábával és sok munkába meghajlott hátával, nagy óvatossággal a síkos járdán, csomaggal a kezében, könny gyűlt a szemembe, mert negyvenéves paposkodásom alatt ilyent még nem láttam és nem éreztem. — Másfél óráig jött hozzánk a házától, ebben a zimankós időben, ácsorogva autóbusz megállóknál és átszállóknál, mert hát ő úgy érezte, hogy a papja asztalán kalács legyen karácsonykor, úgy régi magyar módra. Egy kis beszélgetés után aztán felszedelőzkö- dött, hogy hazafelé induljon. Szégyeltem, hogy a rossz autónkkal nem tudtam vállalni, hogy hazaviszem a veszélyes, síkos útakon. — Nem is engedte volna. “Majd csak hazajutok valahogy, — mondotta — ne tessék értem aggódni.” Elköszöntünk tőle. A vaskorlátba fogózva lassan lement a síkos lépcsőn az udvarra, majd az utcára. Fátyolos szemmel kísértük meggömyedt alakját, amint a leszálló estben ment a sarki autóbusz megálló felé és eltűnt előlünk. Az a karácsonyi kalács életem legszebb prédikációja számomra és a legszebb átélése a karácsonyi örömüzenetnek. Ez a karácsonyi ünnep életünk legszeretettel- teljesebb karácsonya volt. S a kalács a legmelegebb kalács. Babos Sándor Cigányok karácsonya A bekecsalji hegyek oldalában úgy húzódnak meg a tiszta székely lakosságú falvak, mint csirkék anyjuk tolla között. Még télen a Bekecs tetejéről lehet látni őket, azonban nyáron csak gyakorlott szem veszi észre azokat. Olyan erdőfoltoknak látszanak messziről, mintha szigetek lennének egy zöld tenger hullámai között. Mikor Nagyköves új lelkészt kapott, a fiatal pápák feltűnt, hogy hatalmas gyülekezetében mintegy száz feketebőrű ember is van. Bizony cigányok voltak azok, de szép téglaházakban laktak, s volt közöttük földműves és iparos is. Ruhájuk is mindig tiszta volt vasárnapokon, és csak abban különbözött a székelyek uniformisától, hogy barna gyapjúból készült a harisnyájuk (szárhoz feszülő nadrág), és az asszonyok öltözete színesebb, rikítóbb volt mint a falusiaké. A feketebőrű kolóniának vezetőjét hercegnek titulálták, és ha az ő gyermekei házasodtak, vagy férjhezmentek, nem csak a fél falu volt ott a mulatságon, hanem a pap, tanító és az egész elöljáróság. Nem is volt baj soha velük. Ha egy-egy serdülő cigánylegényke nem akart iskolába menni, amikor zöld ruhába öltöződtek a küküllőmenti füzek, vagy ősszel messze szálló darvak hívták idegenbe az örök nomádok megszelídített gyermekét, az igazgató úr, négy fegyveres leventét küldött utána, és azok ingyen iskolához szállították az erdélyi hippit. Már nyakig benne volt a második világháborúban az egész világ, amikor az öreg herceg meghalt, és az egész falu jelenlétében eltemette a fiatal lelkész .. . Ott, a falu felett, volt a parókia, a nagy őrhely, ahonnan évszázadokon keresztül figyelte népét a néző. A papilakon felül pedig a temető volt. így mindkét falunak, az élőknek és holtaknak szívéig látott a lelkész. A cigányherceg temetése után feltűnt neki, hogy annak özvegye mindig ott van a temetőben, és hol dalol, hol sír, hol veszekedik, volt szerelmével, aki kényelmesen elnyújtóztatva alszik olyan mélyen, hogy pihenését még a háború sem zavarhatja. Az idegen szavakból a faluig hallatszott az amore szó, amit ha a székely hallott, fejcsóválva kérdezte meg, vajon miért gyászolja olyan nagyon a hercegasszony az öreg Mórét. Aztán egyszer elment a hercegné a lelkészhez és elpanaszolta, hogy valami baj van a férjével, mert lelke nem tud megnyugodni. A pap imádkozott mindkettőjükért. Aztán megkérdezte, hogy miként lett református a cigány falu, és hogyan lehet, hogy olyan szorgalmasak, tiszták és becsületesek mindnyájan? Messze révedő tekintettel kezdte el a beszédet a hercegné és francia, spanyol, román szavakkal tarkított magyarázatából egy érdekes, titokzatos rege bontakozott ki... A cigányoknak van egy országhatárokon túl és felül terjedő ősi szövetsége, és örök kapcsolatban vannak egymással a világ minden táján. Országhatárokat nem ismerő titkos útaikon ezer évek óta, a legnagyobb határzárak és háborúk dacára oda mennek, ahová vándor szívük kívánságai viszik őket. Népük országútja ott kanyarog, ahová fehér ember még eltévedni sem tud. Búvópatakok medrében, hegyek sziklái között, Duna nádasaiban, az Alpok hókoronái alatt, a Pyreneusoktól a tengerekig juthatnak.
