Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-08-01 / 8-9. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Őrségváltás Amerikai és diaszpóra magyar református életünknek az elveszített szülőfalu, szülőváros és atyai ház helyett, van egy otthona “póthona” és az Ligonier! A francia hangzású, angol katonatisztről elnevezett helységnév hallatára csodálatos módon megdobban az amerikai magyar reformátusok szíve, a diaszpóra magyaroké is, megdobban Nagymagyarország területén lakó magyar reformátusoké is: ott van az apám, anyám - vagy már csak a sírjuk -, fiam, lányom, unokáim. ., és hisszük, hogy megdobban a hivatalos egyház szíve is: drága idegenbeszakadt gyermekem.. ! Ligonier otthon, vagy legalább is annak varázsát hordozza. Kicsit hasonlít egy ősi kúriához, falusi házhoz, parókiához, iskolához, talán kastélyhoz és hegyen épített várhoz is. . . Van földje, erdeje, mezeje, rétje, bányája, gazdasága, iskolája, temploma, gyermek és öreg magyar árvák számára szállása — “Aggtelek" —, két ölelő, segítő karja. . . Kistemploma parányi harangjának szava talán le sem hangzik a völgybe, de gondolatnál sebesebben szárnyal az Atlanti és a Csendes Óceánig, Florida pálma- ligetei és észak havas mezői felé, s csodálatos módon, nem is fülét, hanem szívét üti meg az istenfélő magyar református embernek... A nyárvégi verőfényben felelős férfiak: pásztorok és presbiterek szent buzgósággal indulnak Ligonier felé nagy, boldog találkozásra, gyűlésre, tervezésre, erőgyűjtésre. . . Csodálatos forrás, kútfő, ahol az örökkévalóság vizéből meríthetünk... Milyen szegény lenne életünk Ligonier nélkül, és mennyivel gazdagabbá lehetnénk általa.. ! Mindenkor, de különösen ezekben az időkben tekintünk várakozással Ligonier felé. Az öreg gazda vállára esztendők terhe telepedett. Egy fél évszázadot töltött el aktív szolgálatban, az első vonalban. Keze görcsösen markolja még a kormányru- dat, látó szeme biztos partok felé tekint, s inig ősz hajára egyre hull a hó.., keresi már az új Árpádot, aki tovább vezesse népét az Ígéret földe felé. . . A ligonieri Bethlen Otthon, amerikai magyar református életünk diadémja, gazdát keres! A nagy kérdés: Ki lesz az új gazda.. ? Amikor ezzel a kérdéssel foglalkozunk, körülbelül így rajzolódik meg lelkűnkben a képe: Atya, aki nagy szeretettel öleli magához mindenik gyermekét, akiket a rohanó élet sokszor elidegenített egymástól. Úgy jöjjenek ide, haza, mintha sohasem lett volna egy rossz szó sem közöttük. Pásztor, itt és a végtelen magyar mezőn, aki a föld legvégső határáig is elmegy, hogy megkeresse, aki kiált, aki elveszett. Tanító és professzor, aki a Diadalmas Igére tanít itt és széjjel jártában. Orvos, aki gyógyírt tartogat halál ellen s balzsamot a kiújúló sebekre. Trombitás, aki biztos zengéssel odagyűjt, ahol a legnagyobb a veszedelem: ott legyen a vártán minden épkézláb református magyar minden nemzedéke. Hadvezér, a gonoszság ellen, aki Krisztus zászlaja alá gyűjti az Úr katonáit. Szolga, sokszor mondenki szolgája, de akinek mindenki tartozik... Király, korona és püspök, tallár nélkül, aki Ura országát építi e földön az örökkévalóságra, s aki csodálatos módon szolgálata útján uralkodik az Úr szétszórt magyar református népén. Valaki, aki gúlába hord, és szent fukarsággal megőriz minden magyar szót, betűt, emléket, hogy mindenki lássa: érdemes volt református magyarnak lenni. . ! Valaki, akinek szívében és kezében a letörött olajág kivirágzik. . . Ezt az új gazdát keresi Ligonier! Amikor éber szemmel és kutató kezekkel keresitek, ne felejtsétek el imádságra kulcsolni kezeiteket... Vitéz Ferenc
