Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA mocskolták a magyar nevet, ezért kell nekünk, ahogy Petőfi mondotta: “Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot!” Ehhez pedig sok imádság, könny, izzadság, ember- feletti munka kell, de lehetséges, és meg tudjuk tenni, mert máskor is megtettük már! Ha ki-ki csak egy porszemet is hoz, a magyarság piramisa megépül, de ezt nagyon mélyen kell kezdeni. A fenyő, jegenye, tölgy is mélyen kezdi, de túlnövi nemcsak a gyomot, hanem magát az erdő többi fáit is! Diaszpórában ne az legyen az észrevétel, hogy “milyen kevesen vagyunk”, hanem, hogy “mit tehetünk egyesült erővel?” A napokban kis kerek gombok feliratait olvasgattam. Mindenféle “power” — volt rajta, de tait olvasgattam. Mindenféle “power” volt rajta, de ilyen, lehet-e? Amerikai magyarságunk tud-e a közös múlt és jövendő pólusai között erőt kifejteni az egyházban és egyesületeiben? Kiöregedett-e a magyarság? Azt szeretném mondani inkább a nóta költővel: “Csak most születtem, úgy érzem én.. !” Nem csak a múlté, hanem elsősorban a jövendőé vagyunk! A jövendő pedig tettre kész, igaz, hűséges, fennkölt, küzdő egyedeket kíván. A jövendőt, és benne a magyarok jövendőjét is, nem karba tett kézzel kell várni, hanem inunkszakadtáig küzdeni érte.. ! így tették ezt jó atyáink, így tegyük mi is! Minden magyart, sokszor akarata ellenére is, összeköt egy közös “megszentelt fájdalom”- a haza. Ezeréves kincsünk ez. A kormányzatok és határok változhattak, de a haza mindig édes volt, szeretett és áldott... Minden más lehetett, de a haza nem volt sohasem mostoha. A haza, jóllehet árva volt, de mindig szeretett, mindig ápolt, mindig adott, mindig áldozott, mindig áldott és mindig vérzett... Sokszor azért is, mert nemcsak mások, hanem a gyermekei is bántották... Újév napján, otthon és távol, gondoljatok erre az édesanyára is... Ne csak azt érezd, hogy hullnak érte “fiúi könnyeid. .,” hanem dobogjon érte fiúi szíved, tervezzen fiúi agyad és cselekedjen érte fiúi karod.. ! Lehet, és lesz még boldog új esztendő, “víg esztendő” és áldc--t jövendő, ha tizenöt millió fiúi szív együtt fog dohogni, ennyi agy és mégegyszer ennyi kéz együtt fog küzdeni érte.. ! És ezt kezdheted már most, újév első reggelén, úgy, hogy forróbban csókolod meg szeretteidet, ;szorosabban öleled meg barátaidat, erősebben szorítod meg magyar ismerőseid kezét, s akiket eddig elkerültél, azoknak is boldog újesztendőt kívánsz... Ebben a csókban, ölelésben, kézszorításban és köszöntésben már a boldogabb líj esztendő és ígéretes magyar jövendő egyre erősödő ritmusát hallod. . . Sursum cor- da! — Fel a szívekkel! Adjon Isten áldott, boldog újesztendőt.. ! Vitéz Ferenc Ki van jelölve a helyed Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, vak, elhagyott azért van, hogy vezesd, azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak mások vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. (Az irgalmat kínok fakasztják, s mélység felett van csak magasság.) Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd, hogy mennyi szeretet van benned! Megmutattad már néha legalább? Enyhült s szépült-e tőled a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt Ott is, ahol eddig minden tiszta volt? Mi vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Valahol rég (siess, keresd!) ki van jelölve a helyed, s csak ott leszel az, aminek Isten rendelt. Másként rideg, céltalan lesz az életed, mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el, gyógyszer, amely kárba veszett, s mit sohsem kap meg a beteg, rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan, cserép, miben nincsen virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ . . ! Bódás János ☆ Teveled az Isten Az Istenhez gyönge szódat emeled: Teveled lesz akkor az Isten. Elvesztetted szegény, kóbor magadat: Ha szabad: segítsen az Isten. Perc-barátok kedve már elköltözött : Búk között itt lesz tán az Isten. E szép élet nem sok örömet hozott: Gondolkozott azonban az Isten. Az Istenhez gyönge szódat emeled: Teveled lesz akkor az Isten. Ady Endre
