Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-12-01 / 12. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA sanda, történelmi kálvinista gyanúval néztem a G. H. mindenki által respektált fejére. — Csukamájolajat — mondta az őrnagy úr, és noha hangjában még benne rezgett a kálvinista ember kételkedése mindennel szemben, ami “Rómából jött"' — de már készen volt arra, bogy a dolgokat a G. H. szemszögéből ítélje meg, éppen úgy mint amikor árpadarát osztottak a tábor lakóinak, és ő kimutatta, hogy mennyi kalória volt benne. (Mások szerint az őrnagy úr felesége, aki éppen olyan buzgón járt a katolikus templomba, mint férje a reformátusba — tartott előzetes magyarázatot a csukamájolajról.) — Igen, csukamájolajat, és higyje el, tiszteletes úr, ennél fontosabb karácsonyi ajándékot nem is kaphattunk volna. . . Nem mondom, kissé leforrázva mentem haza. Csukamájolaj? Különös egy karácsonyi ajándék. Eszembe jutott a skót, aki minden kanál csukamájolajért, amit a kisfia nagynehezen lenyelt, egy pennyt adott neki. Mikor elfogyott a csukamájolaj az összegyűlt pénzből egy újabb üveg csukamájolajat vett. A feleségem már nem vette tréfára a dolgot. — Tudod, hogv az őrnagy úrnak igaza van? Nézd, mennyi zsiradékot kapunk tíz napra? Két dekát? És hol vannak a vitaminok? Zöldfélét nem kapunk, a krumpli fagyottan érkezik... a fűrészporban ineghem- pergett kenyérben pedig, azt mondják, hogy csak a liszt hiányzik belőle ... — Közbevágtam: — És az sem elég. — Feleségein folytatta: — Hát nem. Éppen az előbb kínáltam Mártának az utolsó szeletet, mert hát ő a legnagyobb, maholnap tízéves, neki van legnagyobb szüksége rája és nem fogadta el. “Nem vagyok éhes,’" mondta, és csak arra kérem a jó Istent, hogy bocsássa meg ezt a valótlanságot neki, hisz kopogott a szeme az éhségtől, de tudta, hogy az édesapja, még nem evett. .. — Na és mire jó a csukamájolaj? kérdeztem minden meggyőződés nélkül, hiszen nagyon is jól tudtam, hogy milyen fontos volt egy olyan világban, amelyben a gyermekek fogain nem fejlődött ki a zománc . . . vitaminok hiánya miatt. ☆ Soha se gondoltam volna, hogy Jókai Mór “Melyiket a kilenc közül’" regényét magam is át fogom élni abban a tekintetben, hogy karácsonyfának egy zöld fenyőágat avattunk fel, és azt körülvéve énekeltük “Az Istennek szent angyala..." És boldogok voltunk, hogy együtt voltunk. . . annak a drága kis angyalnak az arcképe is ott volt a fenyőágon és mi éreztük, hogy ő is ott van velünk. .. Éreztük, hogy nincs nagyobb boldogság, mint egvütt lenni és egymást szeretni.,. És az asztalon ott volt a kenyér mellett a pápa ajándéka, a csukamájolaj, amely mint régen, olajjal kenték fel a királyt Izráelben, — úgy koronázta meg a fekete tábori kenyeret. .. Mert a kenyeret a csukamájolajba mártottuk, megsóztuk és úgy ettük, mint régen a zsíros kenyeret. . . Különös karácsonyi ajándék volt a pápa ajándéka, de szent ajándék volt, mert nem tett különbséget ember és ember között, vallás és vallás között, - mindenkinek kijárt, mint aliogv ettől kezdve mindenki részesült a Lutheránus Világszövetség, a Mennoniták, a Quakerek csomagjaiban is, megmentve nemcsak a fejlődő fiatal életeket, hanem a hitüket is ABBAN AZ AT\ ÁBAN, AKI mindenkihez elküldte örök szerelmét, kegyelmét az O SZENT FIÁBAN, karácsony éjszakáján. . . azokhoz is, akik védett meleg fészekből kukucsálnak ki a világba és azokhoz is.., vagy azokhoz talán még inkább? - akik kiestek a fészekből. . . Ortli Győző Világba szóródott szegény magyarok — Karácsonyi ének I ilápba szóródott szegény magyaroknak ugyan ki is izmi s az üres maroknak? Karácsony estéjén ki váltja meg őket. ki lát játékosan díszített fenyőket? AV várj részvétet, ne. a farkastól soha a rókának s kígyónak sem szánalom dolga. De áldja őt. kiért Krisztus megszületett és meg is szenvedett, a védő szeretet. tldja s védje őket. vándor magyarokat, ne vonjad meg. földi, tőlük a karodat, í gy ölelil meg őket. oly ragaszkodással, mint aki sóhajt vádi a sóhajtozással. S a szív cseréjében a sóhaj öröm lesz, a rongyból köpönyeg, a derű beszédes. I bősz szél megijed onnan erejétől, a csillag tílmol kap a jó delejétől. I ilágba szóródott szegény magyaroknak, amíg dühök s jaj jók vakon kavarognak, legyen üdvösségük s ne legyen sorompó) útjukban, fényi tő gonosz, békét rontó. Reményi József
