Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 DR. NAGY BARNA 1909 ■ 1969 Lapzártakor vettük a hírt, hogy Dr. Nagy Barna, a Sárospataki Református Teológia volt tanára és igazgatója, a Budapesti Református Teológia volt tanára, Református Egyházunk páratlan tudósa és munkása folyó év szeptember 17-én szívroham következtében meghalt. Sárospatakon a református temetőben helyezték nyugalomra volt professzortársai és diáktársai között. Művei és Református Egyházunk híven megőrzik emlékét. “...és a szívem is elhagyott engem.” Zsoltárok 40:13. “Elesett a mi fejünknek koronája ...” Jeremiás Siralmai 5:16. Kossuth levele Arad városához október 6-tal kapcsolatban “Az ősök keresztet iktattak államcímerébe a vérrel szerzett magyar hazának, mely ma is ország, de — fájdalom! — nem állam. Arad pedig a magyar Golgota. Legyen a honszabadság mártírjainak halálával megszentelt földjének minden porszeme termékeny honsze- retetben, miszerint a polgár-erények törekvése által igazoltassák a magyar szabadság diadalában, a mint a hit kitűzése által igazolva lett a keresztény vallás diadalában, hogy a kereszt a feltámadás jelvénye. Ámen.” Kossuth Lajos A gAlyarabok szobra Mik vagyunk? Kutyák? Mért? Eretnekek? Kis szobor állt a Nagytemplom megett: a Gályarabok! — Hősök! Mennyi gyász! És mintha az a titkos Nyomozás, a távoli, az Inkvizíció, az iszonyúnak hitt központi szó engem vert volna őseim helyett vasra, kínpadra, olyan rémület markolt szívembe. Fürkész gondolat, ott kezdtem álmodni álmaidat, ott csatáztam veled (s mily naivan!), fekete Róma! Gyanú s ami van emberség bennem, mind abból fakadt, hogy sirattam áldozataidat; mert hiszek benned, jóság, türelem, hiszek benned, isteni értelem, — hiszek benned, szabadság, szeretet, s hiszem, hogy győztök, tiszta fegyverek. Szabó Lőrinc ÁCS GEDEON VERSE Veress Sándor: A magyar emigrátio a keleten. I, 223-5 Az ősz borong, hon, síkjaid felett, Elszállanak zarándok darvaid; Kémli szemem, de nem találja fel A légi vándorok csoportjait. E bús vidék felé nem jönnek ők, A száműzöttnek hírt nem mondanak, Az őszi szél, az őszi fellegek Nem a szép hon felől szállonganak. Csak néha jő kibujdosó magyar, Atszökve a határ veszélyeit; Szeretve látjuk őt, de könny között, Látása minket könnyre keserít. Nem hozza kedvesink üdvözletét, Nem hozza, mit szívünk óhajtana, öröm hírét, hogy végre újólag Virágozásnak indult a haza! Halált beszél! hősek végnapjait, Bitót, osztrák bakók gúnykacaját, Szól rabbilincsről, melyet szabadok Lábára a trónnak kegyelme ád. Elmondja, a jobbak vészek között, Erdők homályin mint lappanganak, Míg vérebek szagiáinak nyomain Az üldözött vad bujdosásinak. Elmondja a zsarlás ezer nemét, A szenvedő nép tenger kínjait, S a gyász szavaknak minden egyike Vérző szívünkön új sebet szakít. Az átok, ínség, óh e nemzeten! Meddig marad még érdemetlenül? E gyötrelem, e kín az üldözők Fejére vissza, haj! mikor kerül? Jövend-e kor, midőn a szent jogok S a nyomva volt népeknek Istene Büntetni kél, s előtte porba húll A szent szabadság minden ellene? Jövend-e kor, midőn a nemzetek Egy hálaáldozatra gyűljenek, S öröm tüzet, az összetöretett Trónok hasábiból gerjesszenek? Jövend-e kor, midőn feledve lesz A fájdalom, melyet kiszenvedénk; Mondhatjuk-e még: hála neked ég, Él nemzetünk, miénk a hon, miénk!
