Reformátusok Lapja, 1969 (69. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA Gróf Teleki Blanka emléke Az újvilágban élő és régi hazájuk történelme iránt érdeklődő magyar honfitársaik lelkében szeretné felidézni e sorok írója gróf Teleki Blanka emlékét. A gondolatot ehhez a szahadságeszméiért bebörtönzött nagy magyar honleány egyik különös képzőművészeti alkotásának felfedezése adta a szerzőnek. 1964 tavaszán akadtam nyomára Teleki Blankának egyik önportréjára, melyről tanulmányaim során kiderült, hogy azt kufsteini várfogságának utolsó idejében készítette, ahova az 1948-49-es szabadságharc elnyomása után a Magyarországon dühöngő és a “Bresciai Hiénának” nevezett Haynau irányításával működő önkényuralom juttatta. A kis szobor a bírái előtt méltóságteljesen álló Teleki Blankát ábrázolja. Azt, hogy ez a szobor valóban Teleki Blanka alkotása, a szobor talpazatára báró Vay Mariska által rótt sorok bizonyítják. Teleki Blanka, akinek nevét Magyarországon több középfokú leányiskola viseli, Erdélyban született 1806- ban. Édesanyja gr. Brunszvik Sarolta volt, a magyar kisdedóvó intézetek megalapítójának, gr. Brunszvik Te- réznek kisebbik húga. Telekiné serdülő leány korában személyesen ismerte Beethovent, aki benső barátságban volt nővéreivel és bátyjával. Zongoraszonátái közül az Appassionátát Brunszvik Ferencnek, az Op. 78-at Brunszvik Teréznek és az ugyancsak kivételesen híres “Mondschein szonátát” a Brunszvik testvérek unokahúgának, Giuiletta Guicciardinak ajánlotta. A Brunszvik család korának felvilágosult főuraihoz tartozott. Ez az örökség fokozott mértékben bontakozott ki a már Erdélyban született és magyarrá vált Teleki Blankában. Már fiatal lány korában rájött arra, hogy miért nincsenek a magyarországi főuraknak és különösen a főrangú nőknek igényei a magyar irodalommal szemben, miért árulnak el ijesztő tudatlanságot nemzetük töténelme iránt és miért közömbösek minden közérdekű problémával szemben. Teleki Blanka írásaiban bátran hangoztatta ezeknek a tényeknek az okát. A magyar főrangú családok leánygyermekei vagy alig, vagy csak igen kevéssé beszélik anyanyelvűket. Társalgási nyelvük német és francia. így nevelik őket idegen ajkú nevelőnők, nevelők úgy otthonukban, mint az akkor meglévő leánynevelő intézetekben. Hazájuk történelmét nem tanítják, arról fogalmuk sincs. Népüktől teljesen elszigetelten élnek. Erdélyben e tekintetben jobb a helyzet, mint a nyugati országrészekben. Anyját korán elveszti és apja további nevelését Pesten élő nagynénjére, Brunszvik Terézre bízza. Itt ismerkedik meg a szabadságharcot megelőző nemzeti reformtörekvésekkel és maga is részt vállal azokban. A főúri leányok részére Pesten internátussal egybekötött nevelőintézetet alapít 1846-ban, melynek célja a leányoknak magyar, nemzeti szellemben való nevelése, mégpedig anyanyelvükön, de nem hanyagolva el az idegen nyelvek tanulását sem. További célja a gyakorlati élet- szemlélet, gyakorlati ismeretek megszerzése és a nemzet történelmének alapos megismerése. Az intézet tanárai között szerepelnek az Erdély védelmében később hősi halált halt Vasvári Pál, a természettudós Ilanák szerzetes és a történettudós Horváth István is. Közvetlen munkatársa Lövei Klára volt, aki megosztotta vele a rabság keserű kenyerét is és elkísérte halálos ágyáig. Teleki Blanka Budapesten képzőművészeti tanulmányokat is folytatott, ebben mestere a magyar szobrászat úttörője, Ferenczy István volt. Külföldi utazásai során Münchenben és Párizsban folytatja képzőművészeti tanulmányait és Párizsban ismerkedik meg korának több forradalmi írójával, akik között Michelet gyakorolt rá nagy hatást. (Folytatás a következő számban).
