Reformátusok Lapja, 1968 (68. évfolyam, 8-12. szám)
1968-08-01 / 8-9. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 3 Beköszöntő Kedves Olvasóim! Megifjodott szívvel, megújult reménységgel, ünnepi köntösben jövök ismét hozzátok, én, a magyar református betű, és köszöntelek benneteket, kedves olvasóim! Drágák vagytok számomra, és tudom, ti is vártok engem. Ha valaki nem ismerne még, bemutatkozom: Születtem őseim szívében és keze nyomán, ott, ahol az emberiség bölcsője ringott. Ükapáim jelentését tudósok fejtegetik, s azt mondják, évezredek távlatában is megőriztem ősi jellegemet. Mikor jó atyáink sebes paripáikon útra keltek, velük jöttem én is drága óhazánkba. Történészek bizonyítják, hogy az elfogadott dátumnál sokkal előbb jöttem. A nyugathoz való asszimilációban majdnem elpusztultam; szívek és ajkak adtak tovább illatos berkekben az ifjabb nemzedéknek. Elrejtettebb, ősi templomok némelyikében megmaradtam. Reámtaláltak, megismertek és rovásírásnak, székely írásnak, vagy csak magyar írásnak neveztek. A Kárpát-medencében új világ kezdődött. Idegenek nem ismertek, a miéink sem túlságosan. Jámboréletű szerzetesek újfajta betűt hoztak, s azt rajzolták féltő szeretettel latin szövegekben. Akadt olyan is, aki szavakat, vagy egész szöveget jegyzett le magyarul. Énekekben éltem még. Csöndes alkonyatkor az egyik barát megjegyezte, mikor a kézimalmot hajtó, merengő lány ajkáról szárnyrakeltem: “íme, a magyarok szimfóniája. . .” Ebben az időben még nagyobbára szentszövegben éltem féltveőrzött kódexekben, vagy hőstetteket örökítettem meg, adományt jelző dokumentum voltam becses kutyabőrön, nemesi levélen. Mátyás király idejében lettem igazán valakivé! Csodálatos szépségű és gazdagságú könyvekbe írtak jó Budában. Voltam művészi iniciálé, színes betűkkel róttak drága pergamenre. Akkor már világi tudományban is járatos voltam. Hazánk büszkesége lettem, s így vagyok és maradok a nagyvilág csodálata. Közöttetek voltam már, de még nem jutottam el hozzátok. Jött a reformáció. A wittembergi barát széttörte bilincseimet, a genfi géniusz rendszerre tanított, kibontotta szárnyaimat, s elindított “semper reformari.” Gut- tenberg önálló, mozgó s mindenkor új mondanivalót hordozó egyeddé formált. Professzorokká, doktorokká nőtt peregrinus diákok hazahoztak, itthon rajzoltak, faragtak, nyomtattak és terjesztettek. így lettem református és magyar. így jutottam el hozzátok. Sylvester János bibliafordítása előszavában így beszél: “Az ki zsidóul és görögül és végre diákul Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul. . .” Templomainkban tiszteletes és tudós lelkipásztorok már magyarul prédikáltak. Áldott emlékű oskolames- terck megismertettek engem atyáitokkal. Híres iskoláink professzorai már a szent és a világi tudományokban tanítottak. Azóta, több, mint 450 esztendeje, együtt jártunk, éltünk a hazában és a két ikertestvérben: a templomban és az iskolában. Azóta hányszor voltam buzdító szó számotokra küzdő-könyörgő egyházunk pásztorai ajkán, örömöt, vagy mélységes bánatot kifejező ének a zsoltároskönyvben, buzgó, szent imádság nagy megpróbáltatások idején bitvallók, gályarabok s magyar református népünk ajakán. . ? Egykor azt tartották, hogy én, a magyar református betű, nagyhatalom voltam, mikor az országban majdnem minden nyomda református kézben volt. Szent köntösömből ezért hatalommal kivetkőztettek, s én, aki az Ige hordozója voltam, eszköz lettem földi hatalmak, érdekek, pártok kezében, sőt olyan sokszor még az enyéim ellen fordítottak. A mai időben már istentagadást is végeztetnek velem! A múlt század vége felé, amikor több magyar hagyta el az országot, mint amennyi bejött honfoglaláskor, én is veletek jöttem Amerikába az imádságos- és az énekeskönyvben. Szeretteitekkel levelezésetekben én vittem és hoztam üdvözletét, tartottam a kapcsolatot és megosztottam sok-sok örömöt és szomorúságot. . . Bátor prédikátorok elindultak az elszéledt nyáj után. Babiloni vizek mellett prédikáltak az édes otthonról és a visszaváró Atyáról. Vasárnapi, szombati és nyári iskolákban oktatták gyermekeiteket az Igére és a magyar betűre. Áldott lelkű tiszteletes asszonyok, jaj, menynyit fáradtak, hogy belőlem ismeret és szinesszámyú dallam lehessen. . . Majd megszülettem, itt, Amerikában, nyomtatásban is. Lettem katekizmus, énekeskönyv, imádság, színdarab, kalendárium és újság! így neveztek akkor: Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. Megjelentem 1900-ban. Azóta eltelt 68 esztendő. Ez is nehéz volt, akárcsak a tiétek! Majd egyszer elmondom történetemet. Most megköszönöm azoknak, akik elindítottak, szerkesztettek, olvastak, és azoknak is, akik hűségesen beküldték előfizetésemet. Sok-sok megpróbáltatás után megint itt vagyok, eljöttem hozzátok, és megyek a világon szétszórt magyar református népünkhöz, és hiszem, hogy haza is eljutok. Ma én vagyok a legrégibb magyar református lap itt Amerikában, az egész világon, beleértve az óhazát is. . . Itt vagyok, mert szeretlek benneteket, és itt lehetek szabad, református, magyar. Arany kötél szeretnék lenni, mely öszszefogja még az oldott kévét és a kévéből kihulló kalászokat. Szeretnék testvéri, békéltető szó lenni a közelgő alkonyon. Szeretnék hozni szeretetet, imádságot, békességet, boldogságot, segítséget, reménységet, halál ellen orvosságot, nektek, kedves olvasóim. Szeretnék hűséges társatok lenni az esti verőfényben is, és az maradok, aki voltam: igaz, hűséges, református, magyar. Hozok igazságot szeretettel, megbékélést boldogsággal, csöndes estét, illatos vasárnap délutánt meg
