Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-01-01 / 1. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 9 CsiPKEBOKO R — Köszönöm a felvilágosítást — mondotta a király és jelezte, hogy a kihallgatásnak vége. ORTH GYŐZŐ ROVATA Ki szedheti össze? A király vendégül látta gárdatisztjeit és élvezte azoknak szellemes, színvonalas és mégis keresetlenül őszinte társalgását. Éppen egy nagyobb csoport vette körül, a társalgás különösen élénk volt, amikor szinte átmenet nélkül, hirtelen csend lett. Az uralkodó önkénytelenül megfordult. Egyik kedvenc tisztje közeledett a csoporthoz, katonásan tisztelgett és már tovább is állott. A társalgás, mintegy gombnyomásra újra megindult. Azon az éjszakán nem tudta elfelejteni ezt a jelenetet. Először arra gondolt, hogy tisztjeinek fagyos viselkedését kedvencével szemben, az irigység váltotta ki. De érezte, hogy valami egészen más ok rejtőzik a dolog mögött. Elhatározta, hogy utánajár az ügynek. Másnap maga elé idézte a királyi testőrség parancsnokát. Elmondotta neki, hogy mi történt a fogadáson és kérte a parancsnokot, hogy legjobb tudása szerint próbáljon magyarázatot találni a különös esetr.e — Felség — kezdte mondókáját a parancsnok — nehéz feladat elé méltóztatott állítani. Nem szívesen mondok véleményt tisztjeim viselkedéséről, de miután Felséged kívánsága számomra parancs, igy kénytelen vagyok nyilatkozni. Szinte kimondanom is nehéz, de a Felséged által nagyrabecsült fiatal gárdatiszt katonához nem méltó módon viselkedik. — Mit követett el? — kérdezte idegesen a király. — Nehéz volna azt mondani, hogy valami törvénybe ütközőt követett volna el! — felelt a kérdezett. — Hát akkor mi lehetett az oka annak, hogy tiszttársai hirtelen elhallgattak, amikor a főhadnagy ur feléjük közeledett? — Felséges Uram, a főhadnagy urnák van egy gyengesége. Könnyelműen kezeli a szavakat. Nem áll benne a szó és ami a legkellemetlenebb tiszttársairól itt is ott is véleményt nyilvánít. Nehezemre esik, ismétlem ilyesmit mondani katonaemberről, de a főhadnagy ur szereti a pletykát! * * * Behivatta adjutánsát és maga elé idéztette a szóbanforgó gárdatisztet. Közölte vele, hogy a következő nap reggelén szeretne kilovagolni és kérte tisztjét, hogy kisérje el. Szinte látszott az arcán, hogy természetesnek vette ezt a kitüntetést, de annál jobban csodálkozott, amikor a király még hozzátette: — És hozzon magával egy libatollal jól megtömött párnát. Másnap reggelig törhette a fejét, hogy mit akarhat a király a párnával, de a szokott helyen, párnával a nyereg mellett, várta felséges urát. Mikor az megérkezett és lóra szálltak, a kötelező formaságokon kívül egy szó sem esett közöttük. Mikor már messze jártak a királyi palotától, egy hatalmas pusztasághoz értek, ahol a szél ugyancsak kergette az ördögszekereket. Amikor már jól bent jártak a puszta közepében a király megállította lovát és leszállt a lóról. A gárdatiszt követte a Felség példáját. — Most pedig Főhadnagy ur, vegye elő a párnát, nyissa ki annak száját és a tollakat szórja ki a szélbe! A megszólított engedelmeskedett a parancsnak és hamarosan úgy vitte a szél a pelyheket, mint télen a havat. Nem sok időbe tellett, alig maradt itt ott belőle hírmondónak valami. — Parancsolom — szólt most szigorúan a nagyur — hogy a szétszórt tollakat szedje össze a Főhadnagy ur, de mind egy szálig! Ha csak egy híja lesz is, életével fog lakolni, amiért a parancsot nem teljesítette! A fiatal katona térdre esett uralkodója előtt: — Felség, küldjön a csatába, az életemet feláldozom Felségedért, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a tollakat képtelen vagyok összeszedni! — Elismerem — folytatta a király — de azt meg Önnek kell belátnia, hogy amiképpen lehetetlen a szelek szárnyán szétszóródott tollakat összeszedni, éppen olyan lehetetlen azokat a szavakat, véleményeket és szóbeszédeket is összeszedni, amiket Főhadnagy ur olyan könnyelműen kimond! Most gyulladt világosság a gárdatiszt agyában és bűnösségét nem tagadva esedezett kegyelemért: — Uram, Királyom, belátom vétkességemet és kérem Felséged bocsánatát. ígérem, hogy a szavakkal ezentúl fegyelmezetten fogok bánni és ezeknek a tollaknak a példázatát elfelejteni soha sem fogom!
