Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-02-01 / 2. szám
4 REFORMÁTUSOK LAPJA keresztyén élettapasztalatoknak még az ABC- jét sem ismerik. Ezek a keresztyén élet- tapasztalatok akkor alakulnak ki bennünk, amikor a Szentlélek vezetése mellett átharcoljuk a bünbánat, a megtérés és újjászületés viharzásait, amikor megtanulunk imádkozni és személyes kapcsolatban lenni az élő Istennel, amikor megtapasztaljuk az imádság meghallgatását . . . Egyszóval, keresztyén múltjának kell annak lennie, aki meg tudja érteni a predesti- náció tanitását. Mert ez a tanítás úgy világosodik meg bennünk, mint a keresztyén élet- tapasztalatok összefoglalása. A hit visszatekintése Amikor az ember végiggondolja az élet útját, amit megfutott, az eseményeket, amelyek befolyással voltak lelkének belső alakulásaira vagy életének külső menetére, a megpróbáltatásokat, a küzdelmeket és az örömöket, amelyeket átélt, a barátságokat, az alkalmakat, amelyekben a lelkét megérintette valami az örökkévalóságból; amikor mindezt végig gondolja, akkor tudja csak megállapítani: valaki vezetett, valaki vigyázott reám, valaki hajtotta életem vitorlái mögött a szeleket . . . Ismertem embert, aki 20 éve feküdt már akkor a betegágyon, azt mondotta, hogy áldja az Istent, mert itt a betegágyon hajlott oda a szive Krisztushoz és találta meg a boldogságot. Ennek az embernek a szivében angyalok énekeltek, amikor az ajkán reszketett a bizonyságtevés: “Érzem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett.” Ismertem embereket és magam is ilyen vagyok, akik elmondhatjá: milyen jók voltak a kételyeim, most világosabban látom az igazságot; jók voltak az elcsüggedéseim, most elevenebben érzem, hogy az Isten gondot visel. Visszaemlékszem sok alkalomra, amikor az Isten az utolsó pillanatban belenyúlt az életembe, segitett, mikor már reménytelen volt a helyzet. Máskép történt valami, mint ahogy én akartam, zúgolódtam, panaszkodtam s évek múltán rájöttem, hogy milyen rossz lett volna, ha úgy történt volna, ahogy én óhajtottam. Hálát adok az Istennek — mondja sok lélek, akinek vannak az Istennel való viszonyában élettapasztalatai. Aki idáig eljut, az meg tudja érteni a predestinációt, mert az már átélte és éli annak igazságát. A predestináció — élet Azt akarom ezzel mondani, hogy a predestináció tanához élettel és nem bölcselkedéssel kell közelíteni. Magyarázd meg a kis gyermeknek, aki még sohase evett cukrot, hogy milyen édes a cukor. Sohase érti meg. De ha adsz szájába egy szem cukrot, többé nincs szüksége magyarázatra. Aki ott áldogál egy magas hegy lábánál, az sohase tudja kiokoskodni, hogy ott fenn milyen panoráma tárul a szemlélő elé. Fel kell mászni a hegytetőre. Aki az ut kezdetén van, vagy aki otthon maradt, hiába veszi elő a legjobb útikalauzokat, sohase fogja megszerezni azokat az élményeket, amiket az utas megszerez Baedeker nélkül is. Az ősz táján egy barátommal együtt utaztam vonaton. Egymással szemben ültünk és beszélgettünk. Mikor már kifogytunk a háború, a politika és a napi élet nyomorúságainak a kérdéseiből, nézegettünk kifelé az ablakon. Milyen csúnya, sáros falu — jegyzi meg a barátom. — Milyen gyönyörű kertek vannak benne — mondom én. — Honnan tudod, jártál már ebben a faluban? — kérdi csodálkozva a barátom. — Nem jártam én soha, de látom — feleltem. — Nohát, nagy a fantáziád, nincs itt semmi kert . . . Kisült, hogy a nézeteltérésnek a magyarázata abban van, hogy ő a menetirányban ült, én pedig a visszaülésen. Természetes, hogy nem láthatta azt, amit én láttam. így vagyunk a predestinációval is. Csak a visszaülésen láthatjuk meg annak igazságát. Valahol azt olvastam, hogy az örökkévalóságba egy diadalkapun át érkezünk meg. A kapura ez van felirva: Jövel! Mikor aztán megérkezünk és visszanézünk, a kapu belső oldalán ezt a felírást olvashatjuk: Isten hozott! (Folytatás a következő számban) AZ U. C. HERALD TÁRSSZERKESZTŐJE MEGHALT Dr. Andrew V. McCracken, a United Church Herald társszerkesztője január 16-án szivszél- hüdés következtében 65 éves korában bronx- villei otthonában meghalt. Lelkészi képesítését a Union Theological Seminary-ban, Ph. D. diplomáját a chicagói egyetemen szerezte. Tizenegy évig volt lelkipásztor, 1942-től pedig a kongregacionalista The Missionary Herald szerkesztője lett, 1958-tól pedig a United Church Herald társszerkesztője. A másik társszerkesztő, a volt E. and R. részéről Dr. Theodore C. Braun, kinek hivatala St. Louisban van. Dr. McCracken szerkesztői törekvése az volt, hogy lapját magas intellektuális síkon tartsa s hogy cikkeivel az egyetemet végzett egyháztagokhoz szóljon. Temetése a West Center Congregational Church, Bronxville, N. Y.-ból történt január 19-én.