Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)

1963-06-01 / 6. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

27

AMERIKAI MAGYAR NÉPDALOK

Ahoz, hogy valaki elhagyja hazáját — 50 esztendővel ezelőtti időre gondolok — bátorság és nagy lelkierő kellett. Mindakettő meg volt magyar fiainkban és leányainkban. Tudjuk, csak a szülőfalut elhagyni, elszakadni az édesanyától, mily lelki fájdalmat és megrázkódtatást jelent. Ők ezeket a megrázkódtatásokat átélték, de a keserű szájiz megmaradt ebben a nótában:

Mikor kezdtem a kufferom pakolni. Édesanyám akkor kezdett siratni.

Édesanyám ne sirass, köszönöm a nevelést. Lehajoltam s megcsókoltam a kezét.

Ha elindult az a gőzös hadd menjen.

Én utánam senki ne keseregjen.

Aki pedig én utánam kesereg.

Az áldja meg, aki engem teremtett.

A faluképét, a szülőiházat, az elöregedő édesanyát, apát el nem felejtő itt férfiúvá és szonnyá lett gyermek, sokszor hazagondol. Minden emlék még mindig eleven erővel fűzi oda s vágyik haza, menynyire igaza van ennek az énekszövegnek, mit itt hallottam Franklin (N. J.-ben) énekelni özv. Kovács Józsefnélól:

Az én falum nem oly hires.

Nincs is abban nevezetes semmi,

A házak is ócska-kopott,

Minlahogy a falun szokott lenni.

Mikor kijöttem belőle.

Azt hittem, hogy elfelejtem könnyen.

De azóta, de sok éjjel Hullatom a falumért könnyem.

Mikorra sikerült egy kis pénzt összekuporgatni a nagy család mellett s végre hazamenni látogatóba, óh hánnyal történt meg az, hogy akinek a kedvéért ment, már nem találta életben. Hűen tükrözi vissza ezt az ének másodk versszaka:

Visszatértem kisfalumba,

Leküzdtem a vágyam.

Idegenek birják már a Gólyafészkes, nádfedeles házam:

A kis lócát sem tanáltam,

A nagy fát is kivágták mellőle.

Aki azon ülni szokott.

Kint nyugszik a csendes temetőbe'.

Uj hazát, környezetet, szokásokat megszokni nehéz, az asszimiláció lassan megy, ezért hazai légkört teremt magának minden nagyobb magyar település, az uj talajba igyekszik átplántáni az otthoni szokásokat, miket magával hozott. S ez nem válik szégyenére az angolok és más nemzetiségek előtt, mert egy keresztelő és lakodalom nagy esemény az említettek előtt, nem szólva a magyar asszonyok kiváló főztjéről. Azok a lakodalmas szokások, amik odahaza megvoltak, itt is éltek tovább, nagy baj, hogy az öregek már nagy részét elfelejtették, igy ezt nem örökíthetem meg, talán majd akad más valaki. A mennyasszonytánc dal szövegét itt közlöm:

Megkötötték nékem a koszorút.

Zöldlevele a kötőmbe hullott;

Hullj le, hullj le koszorúm levele.

Úgy sem teszlek többet a fejemre.

Meg kell emlékeznem arról is, hogy itt volt a magyar bányászoknak fuvószenekara, karmestere — Bendes István, ki az első világháború előtti magyar katonazenekarban játszott, a zenekar 30 tagból állt s oly kiváló volt, hogy amikor a Sussex County egy ünnepélyt tartott 40 zenekar és még az amerikai katonai zenekar elől is a franklini magyar bányászzenekar nyerte el az első dijat! Játszottak ünnepélyeken, esküvőköon, temetéseken, magyar hazafias ünnepen. A Kossuth-nóták akkordjait visszahangoztak egykor Franklin utcái! Egy ilyen pattogó Ütemű Kossuth dal szövegét bemutatom:

Kerepesi temető

Kossuth Lajos sírja benn a legelső.

Sírja mellett négy huszár.

Kivont karddal, de feszesen áll.

Köztük van az én babám.

Három aranycsillag van a gallérján.

Kerepesi temető

Kossuth Lajos sírja benn a legelső.

Sírja előtt négy szép lány Olyan, mint a legszebb virágszáll.

Köztük van az én babám.

Három aranygyűrű ragyog az ujján.

Ezt a dalt Kovács György Dudar-i (Dunántúl) atyánkfiától hallottam, ki visszaemlékezve fiatalkorára még egy másik franklini bányászdalt is megismertetett velem:

Ha bemegyek Makraihoz, rávágok az asztalra. Azt kérdi a Makrainé sör köl e vagy pálinka? Nem köl nékem sem a söre, sem bora.

Szép lány kéne, ha vóna!

Lányom is van kökény szemű,

Plézi legény számára.

Tudott dolog, hogy honfoglaló magyarjainkat az otthoni szegénység, az uj csábítása, a meggazdagodás vágya hozta ki, hűen tükrözi ezt ez a dalszöveg, melyet Faragó György idős, 77 éves testvéremtől hallottam:

Hallottam Amerikáról sok jókat beszélni. Boldog, akii a szerencse jól el szokott érni. Engemet is tanált a sors, de a jó elkerül. Boldogtalan az életem, én vagyok egyedül.

Nem okozhatok én senkit, magam vagyok oka. Nem hozott engemet ide senki kézenfogva:

Sem az biró, sem az jegyző, sem a világ nyelve. Csak ez az átkozott pénzvágy miatt jöttem ide.

Bizony sokakat a pénzvágy, az újvilág ígérete hozott el ide Amerikába. Voltak sokan, akik megtalálták a szerencsét: hírnévre, gazdagságra tettek szert. Akire csak egy kicsit mosolygott a szerencse, az is vitte valamire s ma öregedő napjaiban nyugodtan, békességben él. Gyermekeik pedig az amerikai életben épitőleg vezetőszerepet visznek sok helyütt.

Franklin, N. J.

MAKÁR JÁNOS