Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
28 REFORMÁTUSOK LAPJA A MAI VILÁGBAN . . ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőittessünk.” (Róma 8:17.) A mai világban bizalmatlanul fogad mindent az ember. Mindent jól megnéz, megvizsgál, mielőtt elfogadja. Ugyanúgy meg kell néznünk, hogy milyen világból jött a hivő ember s milyen világ az, amely fogadja, vagyis milyen világban él jelenleg. Az első hivők pogány s mégis egy vallásossággal áthatott világban éltek. Igaz, az evangélium megjelenése nagy arculcsapást jelentett e pogány kor számára, isteneivel együtt. A mai hivők viszont olyan világban taáláják magukat, mely nagy részben vallástalannak nevezhető és amelyben a Krisztus mellett való választást közömbösséggel kezelik. Érdekes azonban, hogy ma sokkal inkább kifejezésre jut a szenvedés, úgy mint a bűn következménye, még akkor is, ha nem mindig emberi kezek közül kerül hozzánk, vagy ezáltal többszöröződik meg. Igaz, az első századoktól kezdve, vagy még azelőtt is, mindig volt szenvedés, szegénység, betegség, fájdalom, harc, gyűlölet és halál, így volt ez Pál apostol napjaiban is s igy van ez most is. Az ember szükségében századokon keresztül folyamodott isteneihez, kikkel úgy gondolta mindenütt találkozhat: a vizben, a szélben, a felhőkben, a fákban, az állatokban. A napnak, a holdnak, csillagoknak meg volt a maguk titokzatossága. Démonok, ördögök, istenek és angyalok realitások voltak. A hitnek ez a pályája az utolsó századokban megtört. A természet beszámolt titkairól. Minden titokzatosság elvesztette kényszerítő hatalmát. Átlátszóvá és világossá lett minden. Régebben a felhőket az ember csak alulról szemlélte, ma már föléjük emelkedik s lenézi őket, s ez nagy különbség. Az ember ismeri a dolgokat, egészen az égitestekig, összetételüket, kémiai kötésüket, pályáikat s távolságaikat. S a dolgok megüresedtek attól a perctől kezdve, ahogy az ember számokban és formulákban felfogja őket. A testhez itt van az orvos, a lélekhez a pszichiáter, a társadalomhoz a gazdaság és jogtudomány. A szeretet csak arra való, hogy kényszeritsen egy megfelelő állapotban tartani egy fajtát, egy népet vagy egy családot. A halál kémiai folyamat, melyet az ember meg- könnyithet egy injekcióval. A világ istenlenné, a-religiozussá lett. így tehát az u. n. vallásos érzület eltűnt, egyenesbe jön az ember Isten nélkül is. Tipikus, hogy az emberiség mégsem örül egyöntetűen afelett. Nem hiszünk többet borszorkányokban és szellemekben — de többé Istenben sem. Minden túl észszerű, túl hideg, túl dologias lett. A varázserő eltűnt, a világ formulákban és számokban felaprózódott. Vagy talán igy inkább megérti a világ a szenvedés és elhagyatottság legmélyebb értelmét? De nézzük csak a Bibliát, melyhez divatszerek és eszmék nem jutottak fel, mert az utolsó évek statisztikája szerint a könyvek között (regényeket kivéve) a legtöbbet adtak el belőle a világon. (1. Észak-Amerika, 2. Japán.) De mégis, hiába minden számadat, használatával valami hiba van, valami eltűnik, kifolyik az ember keze közül. Ah, de ha már ilyen világban élünk, beszéljünk csak egy szuper-keresztyénségről, mely mindenek felett áll: a világ, a keresztyének, az egyház felett. — ? — Melyben a különbözőségei eltűnnek, s a keresztyénség végre, mint egység nyilatkoztatja ki magát. Figyelem! Ez a szó: szuper, azt jelenti: felett. Tehát keresztyénség felettiségéről van szó, egy isteni tiszteletről, mely az egyszerű felett áll? Van ilyen egyáltalán? Ne áltassuk magunkat. Ezt a szót, hogy keresztyén, legelőször Antiochiában használták, ahol a tanítványokat, akik Jézusban hittek, nevezték igy. (Ap. Csel. 11:26.) A keresztyénség, s igy a keresztyén tan, nem emberek által találtatott ki. Emberek formulázhatják, de a tartalom nem ember gondolataiból született meg. A keresztyén tan nem szubjektiv. Nem csinálhat belőle az ember azt, amit akar. A tan a bibliából ered, melyben magát Isten kinyilatkoztatja. A kérdés tehát akkor az, hogy a keresztyénség még mindig olyan jó? Minden rendben van nála? Különbséget kell tudnunk tenni a keresztyének, a keresztyén tan és a keresztyén igazságok között. A keresztyének nem mindig a legjobb emberek. Ezt ők maguk ismerik el legelőször, de a keresztyén tan és a keresztyén istentisztelet értékének ehhez semmi köze. Ebben az istentiszteletben Krisztus neve nem egy üres név csak. O az Isten Fia. Mindnyájunk Szabaditója, akik Benne hiszünk. S Ő osztozik az emberiség gyötrelmeiben, a hivők az Ő gyötrelmeiben, s mindnyájan egymáshoz közelednek a szenvedésben. A ma világában élünk. A szenvedésnek van egy kapcsolata Krisztus és az Övéi között. Mert a szenvedés sokkal inkább mélyebbre megy az elhagyatottságban, a nihilizmusban. De mert részesei, örököstársai vagyunk az Ő szenvedésének, van tehát szolidaritás a világ általános szenvedéseivel. A teremtettség nyög, sóhajtozik, mi is vele együtt, de ebben már, mint hivők, nem vagyunk elhagyatva. S ismeretlen gyönyörűség perspektivái nyilatkoznak meg előttünk, az a világ, melyben az Ur titokzatossága jelen van. Mely világban élet,
