Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
18 REFORMÁTUSOK LAPJA Egyszerű történet nagyon. Majdnem olyan egyszerű, mint Dickens regényei. Azokban sincs semmi, csak az élet örök melódiája, amely egy költő lelkén szűrődik át és amelyet lehetetlen megindultság nélkül hallgatni. Lehetetlen megunni, mint ahogyan nem lehet megunni a napfényt, a tavaszi szellőt, az akácok illatát. A témák, a tárgyak, az emberek, az események önmagukban mind egyformán szürkék és színtelenek. Attól szépülnek meg, ragyognak ki, ha költő néz rájuk. Szeretem ezt a debreceni regényt. Nekem ünnepnap volt, amikor elolvastam.” (Kivonat, Ujidők, 1935.) RÓNAI MÁRIA: Szenlmihályiné Szabó Mária életútja. “A mesét suttogó erdők, a tarka virágos rétek gyermeke a finomarcu, gyöngédlelkü Szabó Mária. Ma, élete delén, ezer gond nyomasztó terhe alatt is virágnyilást idéz a mosolya, töretlen tisztaságú fény sugárzik a szeméből és nem fáradt el simogató keze abban sem, hogy másokat tartson, segitsen. Sokszor tűnődtem, mikor egyéniségére, életsorsára és írásaira gondoltam: milyen jelzővel lehetne illetni ezt a kivételes asszonyt? S most, mikor szemben ülök vele, egyszerre világos lett előttem, hogy legjobban illik rá: ő a mezők lilioma.” (Kivonat.) DR. BICZÓ FERENC: Szabó Mária. “Szeretnénk, ha mindenki, aki nekünk kedves és féltett, hasonlítana Szabó Mária nőalakjaihoz. Mert olyan “okos leányokra” van szüksége most minden magyar családnak. A XX. sz. rideg, kíméletlen szeme előtt felnövő leány ifjúság egyéniségét, önállóságot, munka- szeretet, megbízhatóságot tanulhat Szabó Mária hősnőitől.” (Kivonat a kaposvári Leányliceum 1927-28-as közös értesítőjéből.) KORODI LAJOSNÉ: “A “Lorántffy Zzuzsánna” volt az első könyv, amit Szentmihályiné Szabó Máriától olvastam. Olyan volt számomra, mint egy finom ékszer. A jellemábrázolás és az emberi sorsok ragyogó színein mindenütt áttetszik a hit, a szeretet és az igazlelküség aranyötvözete . . . Aztán jött az “Emberé a munka, Istené az áldás” és sorba a többi könyvei. Ünnep volt számomra egynek-egynek a megszerzése. Végre, évtizedek elteltével alkalom nyílott számomra, hogy személyesen is megismerhessem. Amikor megláttam ezüst haj koronával övezett derűs arcát, fiatalosan fénylő szemeit, egyszerre megértettem, hogy ez az asszony csak igy írhatott!” (Levélrészlet, 1963.) FODOR GYULA: Emberé a munka. Istené az áldás. “Szentmihályiné Szabó Mária monumentális uj regényét az irodalmi kritika legjelesebbjei olyan megbecsülésben részesítették, amely ritkaság irodalmi életünkben. Szentmihályiné regénye nem izgalmas regény. Nem “lélekzetelállitóan” érdekfeszitő. Nincs benne egyetlen rablógyilkosság sem, nem lőnek le senkit, a rendőrségnek semmi dolga sem akad a regény 1100 oldalán. Házasságtörésre nem kerül benne sor. Alakjai közül egyetlenegy sem pathológiás jelenség. A hős nem érdekes. Már a regény elején megnősül. Res- teljük leírni: szereti a feleségét. Közel ezer oldalon keresztül! Mindhalálig. Egyremásra születnek gyermekeik. Felnőnek, szembekerülnek az élettel, megvívják a maguk harcát, családot alapítanak. Nincsenek köztük sem szélhámosok, sem gavallérok; sőt párbajhősök, leányszöktetők, érdekes duhajok sem. Egészség, tisztaság, erő és harmónia árad ebből a regényből: a debreceni hires Szabó-féle bolt történetéből. Az a hang, amelyet Szentmihályiné megütött, ugyanabból a hangforrsából fakad, mint Bach, Haydn, Mozart zenéi és Dickens szavai. Hivő, tiszta, mély és alázatos lélekből. Ihletés hang, mindenről megfeledkve figyelünk rá, felüdit. Soká visszhangzik a lelkűnkben.” (Kivonat, Ujidők, 1936.) SZENTMIHÁLYI ANDRÁS: (Nem sokkal Amerikába érkezésem után egy rövid megemlékezést Írtam az írónővel való első találkozásomról. A cikk Európába is eljutott, s teljesen véletlenül Dr. Szent- mihályi Gyula fia kezébe is, akinek addig nemcsak a címéről, de még a pontos nevéről sem volt tudomásom. Cikkemre azonnal reagált. Az itteni idézet ebből a leveléből való. — H. J. A.) “Köszönetét szeretnék mondani azért a szivfáj- ditó örömért, amit tegnap szerzett nekem, talán az első igazi örömért négy esztendős otthontalanságom- ban . . . Tegnap a hivatali szobám asztalán egy magyar lapot találtam, “Reformátusok Lapja”, 1949 szept. 15. Eddig még nem láttam soha, egy itt élő magyar barátom hozta. Nem volt még felvágva s ahogy a közepén kinyitottam, mostohaanyám neve világított felém. A Maga cikke, Nagytiszteletü Asz- szony. Nem akartam hinni a szememnek. Különös érzés volt, meghatottsággal vegyes fájó boldogság volt. S ezt az érzést akarom most megköszönni. Nem tudom mit jelent az amerikai magyarok számára Mária néni neve, hiszen azoknak jelent igazán sokat, akik ismerik, akik együtt voltak vele, ha pár percig is . . . Olvasva ezt a másfél hasábot olyan tisztán látom magam előtt, mint még soha az elmúlt öt esztendő alatt. Hallom a hangját, a jólismert kifejezéseit s ezt köszönöm most Magának. Ez a másfél hasáb a Maga emberismeretének, pszichológiai- és Íráskészségének fényes bizonyítéka. Kár, hogy csak másfél hasáb volt.” (Kivonat. Frankfurt- Main, Ny.-Németország, 1949. XI. 14.) LEVÉLRÉSZLETEK: 1945: . . Utunk kellemes volt, meredek, magas hegyen át jöttünk haza, de a színes erdő, a mérhetetlen csend és balzsamos illat olyan könnyűvé tette ezt az utat! Jó volt tudni, hogy jóságos páromat meglephetem s rövidíthetem várakozása óráit. Ő is nagyon megörült, mikor hallotta, milyen jó emberekkel hozott össze a Gondviselés . . . Éreztettétek, hogy nekem, a mai kor sok hajótöröttje egyikének milyen sckat jelentett az, hogy végre magamat adhattam s megbecsülést kaptam szegénységem, kifosztottságom ellenére is. Valahogy éppen ez hiányzott már nekem az utóbbi időben: minden oldalon érdekembereket kellett látnom s jól esett megtalálnom a magamformákat, akik kizárólag az embert keresik . . . Köszönetét mondok ezért nektek.” — “Most 11 fokos hideg szobában élünk s bizony az utolsó nedves, hideg két hét nagyon elgyötört, mert féltettem szegény uramat. Nagy baj, hogy cipőnk talpa is éppen őszre szakadt le, különben már nem fáznánk: elmentem volna tüzrevalóért, mint a többi koldus-asszony. Ma végre kisütött a nap, igy talán pár nap múlva felmehetek az erdőbe, nem huzza le cipőm felső részét a
