Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)

1963-06-01 / 6. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

15

Ez azonban korántsem vonja maga után azt, hogy a stílusa kondenzált volna. Erősen hiszem, hogy többek között nagy amerikai toll- és kortársa, a magyarság által is jól ismert Willa Cather is képes volna akár felényi helyen összeilleszteni ugyanannyi mondanivalót.

Szentmihályiné Szabó Máriával szinte szaladni látszik a toll. Éppen ezért külön is kiemelendő és becsülendő stílusában az, hogy nem lelünk nála művészetének értékére veszélyt jelenthető túlkapásokra. Sohasem válik érzelgőssé és sohasem használ olyan tekervényes kifejezőmódot, amely, mint valami tarka, vagy szemkápráztató színfal elvonhatná a figyelő érdeklődését a tárgyról és a főhősről. Hasonlóképpen értékes stílusának még az a féltő ügyelésre mutató jellegzetessége is, hogy nem tűzdeli tele mondatait értelemzavart-szülő, vagy erőszak által összekovácsolt jelzőkkel. Kerül mindent, ami a harmóniát rontaná. Nem szeret semmit, ami férceit, vagy imitáci: csak valódi ékszereket használ.

Szentmihályiné Szabó Mária bőven-körüliró-stilusa, érzésem szerint, az egyéni adottság mellett még azzal is magyarázható, hogy lelkiismerete megnyugtatására a legteljesebb közérthetőségre törekszik. Ugyanerre következtethetünk még két másik sajátosságából is: sohasem absztrakt és sohasem hagyja a problémákat megoldatlanul.

História est magislra vitae

Az iró korának, a történelem pedig — mint a fejeim is mondja — az életnek a tanítómestere. Bizonyára ezért is veszi anyagát annyi művész a múltból. Szentmihályiné Szabó Mária egész rendkívüli módon tudja magát messzi évszázadokba vissza- érezni. Tradiciószeretete rendkívüli. Ebből származik, hogy az óriási türelmet és energiát megkívánó, végnélkülinek tetsző aprólékos kutatómunkák mindig szellemi gyönyörűséget jelentettek a számára. Ezen a téren és ebből a szempontból Gulácsy Irénhez, idegennyelvü kortársai közül pedig Elinor Wylie-hez (16) tudnám leghamarabb hasonlítani. Ismeretes, hogy Lorántffy-ról szóló könyvei előtt egy egész esztendőn át tanulmányozta kizárólag magát a családi levelezést és azután jött még mellé a többi történelmi adat. “Heteken keresztül bejártam az Iparművészeti Múzeumba” — árulja el életrajzi feljegyzéseiben -— “hogy olyan bútorokat, ruhákat, háztartási tárgyakat és fegyvereket láthassak, amilyeneket I. Rákóczy Györgyék használtak.”

Minden történelmi regénynek a megírása kockázattal jár, mert benne egy képzelt világot és a történelmi valóságot kell az írónak összeegyeztetnie. Különösen vigyáznia kell olyankor, amikor a rendelkezésére álló adathalmaz ellentétes szemléletű tételei között Ítélkezni kényszerül, hogy ne hamisítson. Meg kell éreznie mikor kell segítségül hívnia és mikor kell még erőszak árán is kordában tartania a saját fantáziáját. Szentmihályiné Szabó Mária történelmi regényeinek megjelenésük idején tapasztalt óriási sikere arra mutat, hogy szerencsésen sikerült megoldania ezeket a nehézségeket. Az olvasók megérezték az írónak a tárgya iránti tiszteletét s igy bízni mertek abban, hogy a történeten túl egy becsületes korrajz ismeretével is gazdagabbak lesznek.

Szentmihályiné Szabó Mária annyira plasztikus tud lenni, hogy képzeletszülte eseményeiben is loyális a történelemhez. Ezt pedig jóindulatú és szerény

magatartásról tanúskodik. — Vagy az ő szavaival: “Talán soha nem voltam olyan alázatos életemben, mint mikor Lorántffy Zsuzsánna életét próbáltam közelebb hozni a ma asszonyaihoz.” (17)

. . tüze még nagy, mint egy alkonyat,

s valamit súg. Mit? Attól függ, ki vagy."

(Szabó Lőrinc: Kandalló előtt)

Minden tanulmányíró és kritikus tisztában van azzal, hogy — bizonyos mértékben — interpretálja is a művészi munkát, amikor bemutatja. Ez elkerülhetetlen. Nem elegendő tehát részéről a személytelenségre törekvő jószándék, hanem bőven módot kell nyújtania az olvasóknak egyéni véleményük kialakítására. Ezért olyan fontos számára a tárgynak több oldalról és különböző szempontokból való analizálása.

Szentmihályiné Szabó Mária munkáit edddig tárgyi, esztétikai, műfaji és stilisztikai oldalakról igyekeztem nagyvonásokban felrajzolni. Mielőtt túllépném a boncolgatást, s az eddigiek egybevetése alapján megpróbálnám kihámozni, hogy miben rejlik művészetének igazi lényege, még egy utolsó mozaik kockát szeretnék illeszteni az eddigi képhez. Az Írónő emberi arcát.

Igazság szerint sohasem szabad, hogy az alkotás mögötti személy befolyásolja ítéletünket munkájának kiértékelésekor. Megismerése azonban segít a műalkotás megértésében, ami nélkül véleményt nem formálhatunk.

Az alacsony termetű és törékeny alkatú Szentmihályiné Szabó Mária egyénisége magában hordozza regényhősnői mtndegyikének a jellegzetességeit. Ezért harmonikus. “Aki eltölt vele pár percet, nem felejti el”, írtam róla közel másfél évtizeddel ezelőtt. Ma is ugyanilyen varázserővel hat környezetére. Mélykék szemeinek meleg tekintete akkor is beszédes, amikor különben egy szót sem szól. Olyan, mint tiszta vizű hegyi patak: vonzó, áttetsző, üde. Őszinteségre és mélységre mutat.

Az előző vizsgálódások során a legtöbb esetben nőirókkal hasonlítottam össze. Nem véletlenül. Szentmihályiné Szabó Mária művészete és személyisége annyira magán viseli a feminin jelleget, hogy fontosnak éreztem kiemelni. Érdekes és érdemes volna egyszer tüzetesen összehasonlítani nemcsak honfitársaival, de az idegennyelvü írónőknek az ő korosztályába tartozó csoportjával is (18), mert általa még világosabban kitűnne, hogy mennyire a gyermekkori miliő és a közvetlen környezetének geográfiai és történelmi adottságai gyúrták ilyen sajátos egyéniséggé. Valószínűnek tartom, hogy Berde Máriá kiegyensúlyozott nőiességével áll legközelebbi rokonságban, s ez sem véletlen, hiszen ő is erdélyi és református papi családból származik s csupán egy esztendővel fiatalabb Szentmihályiné Szabó Máriánál.

Egyéniségének két legnemesebb alapvonása, a szerénység és az egyszerűség mellé én harmadiknak mindig odaérzem idealizmusát is. Ezt a szót legalább annyiszor halljuk félremagyarázni, mint az előző kettőt. Szentmihályiné Szabó Mária idealizmusa mesz- sze áll a bámuló gyermek szappanbuborékokat kergető ábrándozásától. Szívesen és sűrűn beszél önmagáról és életéről, s szavai ilyenkor elárulják, hogy nagyonis ismeri a valóságot. Még akkor sem ábrán- doz, amikor a jövőt említi, hanem terveket sző és