Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)

1963-06-01 / 6. szám

16

REFORMÁTUSOK LAPJA

azonnal rá mutat ezeknek a terveknek a gyakorlati jelentőségére is. Tehát nincsen lelki rokonságban sem olyan “elvontsággal”, mint amilyet a vele egy- időben feltűnt Sárközi György lehelletkönnyü — s Babits szavaival — “bűnbeesés-előtti költészete” (19) foglal magába, sem az olyan mü-világba zárkózó eszmekörrel, amilyet pld. annak a más taájak szépsége után sóvárgó félvak poétának az életmunkája is mutat, aki “egy európai-debreceni mitológiát próbált magaköré hálózni”. (20) Szentmihályiné Szabó Mária komoly hittel alátámasztott idealizmusa messze áll az ilyen önönmagát körülbástyázó lelkibeállitott- ságtól, akárcsak a debreceni kereskedő-őse mintájára által formába öntött Szabó Lajos (21) életfilozófiája.

Spontán őszintesége is erre mutat. Beszédmodora kellemes és közvetlen: pátosz, keserű hang, fölényesség, vagy szarkasztikum sohasem ködösíti. Átlátszó. Mindent érdekesen és zamatosán, de ugyanakkor olyan egyszerűen fejez ki, hogy szavait szószerint kell értelmezni. Nem patetikus, sima és folyékony társalgó. Szeret beszélgetni. Feltűnő vonása, bár érzelmi beállítottságával könnyen igazolható, hogy véletlenül sem esik hangos tréfálkozásba, humorizálásba. Észrevehető jellegzetesség nála az is, hogy beszédtárgya annál élesebben körülvonalazott, minél több egyéni hangulat-emlék fűződik hozzá. A mondanivaló súlyát azonban még ilyen esetekben sem próbálja fémjelzett nevének erejével alátámasztani, sőt még gesztikulá- ciókkal sem. Egyedül szavainak az értékére bízza a hatást . . .

A mások élete iránti mély érdeklődés Szentmihályiné Szabó Mária természetének a leghamarabb felismerhető alapvonása. Társaságban nem élénk, de feltűnően figyelmes és gyakran előáll kérdésekkel. Ugyanakkor óvakodik is az önkéntes tanácsadástól. Nem feszélyezettségből, vagy bátortalanságból, hanem azért, mert mindenkiben tiszteli az embert: előzékeny és tartózkodó. Viszont senkit sem utasít vissza, aki kifejezetten hozzá fordul tanácsért. Rokonszenve sajátos módon mindenkire kiterjed, s annyira azonosítani tudja magát másokkal, hogy még a tőle idegen problémákba is mélyen beleérez . Emellett óvatos, tudja, hogy mindenki számára mást jelent ugyanaz a szó, muzsika, ölelés, vagy tragédia. A kandallóparázs pattogó izzása sem súg sohasem ugyanazt két embernek, s hogy mit súg? “Attól függ, ki vagy” — mondja- a költő. Önmagunkból lehetetlen kivetkőznünk. Szentmihályiné Szabó Mária felelősségérzése ezért a különböző szempontokat logikus mérlegelés alá is teszi, mielőtt útmutatással próbálna kisegíteni valakit. Egy mélyebbre hatoló kutatás ezen kívül még azt is leleplezi tanácsairól, hogy szavainak igazi aranyfedezetét minden esetben a belőle kisugárzó bibliai igazságok alkotják. Vagyis, mások iránti őszinteségének és jóakaratának a bázisa: önmagával szemben gyakorolt hűsége.

Szentmihályiné Szabó Mária szereti az embereket, de nem mindenütt érzi jól magát. Ahol gúnyos, pornográf, vagy gyűlölködő hang uralkodik, oda ő nem tartozik. Nemhogy gyűlölni, még haragudni sem tud, akárcsak Mécs László, vagy az erdélyi hegyek nagy szerelmese, Áprily Lajos. “Én gyűlöletre nem születtem”, visszhangozza lelke az ő Antigone-jának a szavait (22) és ismételgeti vele együtt sokszor hangosan is: “mikor lesz embernek reménye — testvért szeretni emberül?”

Regényeinek a háttere nem véletlenül magyar.

Hazafisága mély gyökerű, nem cifra sujtások viselése, amit hol magára tűz, hol levesz, mint egy kokárdát. A vérében van: hitével, életösztönével elelegyedve. Ugyanezt mondhatjuk földszeretetéről és férje iránti szerelméről is. A földdel való kétkezi összeismerkedése szinte reveláció volt számára. Élete programot, irói vénája pedig indítást kapott a munka tiszteletétől. Férjéhez is sajátos, összetett és mély szerelem fűzi: tüze nemcsak világitó, de melegítő is, mert parazsainak egy részét intellektuális barátság szítja. Ez jelenti Szentmihályiné Szabó Mária számára a' gazdagságot és ez a gazdagság-érzés nevelt ki benne egy olyan határtalan optimizmust, amelyik szinte már a hernyóban is csak a lepkét képes látni. 1962-es találkozásunk egyik legmélyebb élménye számomra

abból eredt, hogy személyén keresztül megéreztem: az ember szeretetének és lelki egyensúlyának nem feltétlenül jelent határt egy temető. Szentmihályiné Szabó Máriában nyoma sincs a nemrég szintén özvegyi sorsra jutott Pearl Buck keserű, szkeptikus

iróniájából. Valószínűnek tartom, hogy még inkább becézgeti, marasztalgatja is gyászából táplálkozó fájdalmát, mert ezáltal fizikailag is közel tudja érezni

magához a drága halottat. Érzéseit nem zavarrá változtatja, hanem tisztítja, szublimálja a bánat, mint valami Bach-muzsika. S mert hisz az örökkévalóságban, nem érezheti társát “megsemmisülve”, s nem mondhatja róla: “Dolgoknak kezdel lenni rokona.” (23) Ez a mély hit tisztázza Szentmihályiné Szabó Mária egyéniségének ezt az oldalát. Hitén keresztül értjük meg, hogy romantikussága nem hőfokot, hanem egy ritka mély lelki beállítottságot jelent.

írónőnknek, mint embernek a bemutatását azáltal tudom legkifejezőbben összefoglalni, hogy elibénk állítom alakját, bizonyságul Pope-nak arra a kijelentésére, hogy “semmi sem méltóságosabb a nemes egyszerűségnél.”

Aratás

Az élet értelmének a kikutatása minden művész fantáziáját foglalkoztatja. Miért érdemes élni? Remé- nyik Sándor szerénysége már egy olyan pillanattal is hajlandó beérni, amelyikben valami fennséges csúcsra sikerült kapaszkodnia, ahonnan “végtelen a panoráma”. (24) Ortega Y Gasset ezzel szemben azt tanítja, hogy a horizont mindig tágulhat előttünk: “Ha megmerevedik és megszilárdul, átléptük az aggkort.”

Az örökifjú lelkületű Szentmihályiné Szabó Mária történetei azt hirdetik, hogy mivel a jelen is állandóan változik és ujit, a holnaptól is remélhetünk újat. Nem egy “Tündérfok”, hanem sok-sok tündérfok együtt teszi széppé és érdemessé az életet.

Életmunkájának legnagyobb tanítását abban látom, hogy felfedezte az emberi törekvésben rejlő szépséget. A tökéletessé válás óhaja felemelő érzés ugyan, de könnyen reménytelenségbe hal bennünk, ha nem találunk “érdemes” és “nagy” perceket magában a tökéletesség felé haladásunknak a küzdelmeiben. Megkapó erővel mutatja be történeteiben, hogy ezeknek a ritka perceknek az elérése rajtunk is múlhat, nemcsak ajándékul kaphatjuk őket. Mosolyt, szeretetet kell elvetnünk az ut folyamán, mert csak úgy bizhatunk az “aratásban”. Viszont minden olyan perc, amelyikből nem hiányzott a mi jóra való törek-