Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
14 REFORMÁTUSOK LAPJA Ágica mellett Veronika, Szabó Lajos (4), Szent- miklóssy Márta, Széchy László (5), Irén (6), Erzsébet, Magda (7) és sorba a többi főhős is mind jóságra, tisztaságra és istenfélelemre törekszik regényeiben. Az olvasó azon kapja rajta magát, hogy tultekintve a betűkön magába merül. Gondolkozni kezd, de világért sem “álmodozni”, mint Csatho Kálmán és a hozzá hasonló Írók szentimentális könyvalakjai fölött tenné, akik végeredeményben úgyis mindig becsapták, mert csalimadár módjára kivezették a saját életéből egy délibáb-világba, ahol az olvasott szavakat még szajkómódra is csak úgy tudta elismételgetni, ha az ő cipőjükbe képzelte bele magát. Szentmihályiné Szabó Mária könyveinek a nevelőértéke éppen abban rejlik, hogy az olvasó hiába teszi le a végénél, a történet folytatódik, kiszivárog a lapokból és átfolyik a nagy életbe, amelyikhez az ő sorsa is szervesen hozzátartozik. Nem tud hiábavaló ábrándozásba, szappanbuborék-szerü illúziókba esni, mert az iró kézzelfogható közelségbe csalta regényhőseihez s igy cselekedeteiket is valóságosnak, nem pedig álomszerűnek érzi. Példaadásuk nem megy ki a fejéből, nyugtalanítja, majd a regényből felismert uj lehetőségek tudatában terveket kezd szőni egyéni életének a szépítésére. Nem a könyv szereplőinek az életét kívánja tehát utánozni, hanem az önmagáét kitelj esiteni. Szentmihályiné Szabó Mária történeteinek morális erejét nagyban fokozza az a mód, hogy az események sohasem bűnös kalandokba merészkedő karakterek köré fűződnek. Rosszindulatú szereplői, mint pld. az esztéta lelkű vak férj, Széchy László sógora is (£), mindig mellékfigurák s létjoguk egyedüli alapja az az Írói szándék, hogy a jóra törekvő főhős ereje őmellettük mégjobban feltűnjék. Az, hogy nevelői szempontból milyen nagy értékű ez az intuitive helyes meseszövés, a pszichológusoknak azzal a tapasztalatokon alapuló megállapításával is könnyen lemérhető, hogy a bizonytalan erkölcsi érzékű olvasó annyira intenzív élvezetre talál a téves utón járó főhős kalandjainak a leírásaiban, hogy ha még jön is utánuk olyan fejezet, amelyik az emberi és isteni igazságszolgáltatást, vagy a sarkonért bűnös mea culpázását tartalmazza, az már nem képes kellő hatást gyakorolni reá. Sokkal valószínűbb, hogy virtust kap tőle végigjátszani az olvasott kalandokat, márcsak annak bebizonyítására is, hogy a büntetést ő, egy kicsit nagyobb ügyesség latbavetésével, el fogja kerülni. Könnyen felidézhet ilyen hatást a temérdek detektív regény és “funny paper” mellett még olyan kiváló mestermü is, mint akár Flaubert Madame Bovary-ja. Közelebbi példa: mindannyian érezhetjük azt a romboló hatást, amelyet egy másik regényfigura, Margaret Mitchell egoista és a lélek finomságai iránt érzéketlen Charlet O’Hara-ja (9) végzett az E. St. Millay-k és Virginia Woolf-ok által amugyis évtizedek óta túlzásba ferdített, emancipációs hóbortban szenvedő női társadalomban. Szentmihályiné Szabó Mária és a hozzá hasonló moralista “best seller”-ek közkedveltsége időről-időre igazolja világszerte, hogy az emberek igenis tömegesen vágynak a tiszta életpéldák követésére. Szeretném felhozni itt legalább azt az egy irót, aki szerintem a mi Szentmihályinénkkal oly sokban hasonlatos: az amerikai Bess Aldrich-ot. Hősies energiájú és “nőies” asszonyai, köztük a magyarság szivébe is régen beköltözött Abbie Deal-ja (10) igazi testvérpárja Szentmihályiné Szabó Mária Ágicájának és Veronikájának. A “tiszta látóhatár” Szentmihályiné Szabó Mária művészetében kettős irányú: horizentális és vertikális. Ebből következik, hogy nemcsak morális, de nyíltan gyakorolt szociális érzésének az alapja is sokkal több, mint humanizmus: isteni igazságosság iránti tisztelet. Ilyen alapon érez egyet a kisemberrel, a szenvedővel és a szegénnyel. Ismeri és átérzi mind a fizikai, mind a lelki terhek nyomásában rejlő veszélyeket. Kiutnak a minden irányban jóságra törekvést ajánlja. (11) Könyveinek üzenete magyarázatul szolgálhat Milton egyik legbölcsebb intésére: “Hogy boldog vagy, köszönjed Istennek: Ha az maradsz, köszönd saját magadnak.” (12) Boldog azonban senki sem lehet bölcsesség nélkül . . . S van a jóságnál nagyobb bölcsesség . . . ? Színfalak nélkül Szentmihályiné Szabó Mária idealista és romantikus. A kettő természetesen gyönyörűen megfér egymással a művészetben. Veszélyes annyiban lehet, különösen az irodalomban, hogy túlzás esetén vagy szentimentálizmusba, vagy csakis féligazságokat képviselhető egyoldalúságba fullasztja a könyv mondanivalóját. (13) Mivel nyilvánvaló, hogy Szentmihályiné Szabó Mária életszemlélete is inkább érzelmi, mint intellektuális, mégjobban tudjuk értékelni az epizódok cselekményeinek a felépítésében tapasztalható mértékletességet és logikus vonalvezetést, mondatszövéseiben pedig azt a tudatos szerkesztésre utaló motívumot, hogy bár temérdek jelzőt használ, beékelésükkor nem a szavak kiválogatására ügyel elsősorban, hanem az értelem súlypontjának az elhelyezésére. Szentmihályiné Szabó Mária kezdettől fogva expresszionista. Sohasem tud közömbös maradni anyagjával szemben. Annál is inkább, mert a tárgyakat és a hátteret csak illusztrációnak, s a nagyobb perspektívában rejlő mélyebb megértési erő előhívásának a céljából használja. Igazi segédeszközei: a fogalmak. Az ember a poézis első tárgya, mondja Csokonai; Szentmihályiné Szabó Mária is az alany, a lélek szempontjából vizsgálja a cselekményt s annak inditó- erejét: gondolatokká kristzályositja a hitet, vagy emóciót s aztán ezt a gondolatot önti a szerinte legmegfelelőbb formába. Művészeti iránya ezért nem hasonló pld. az angolok nagy Jane Austen-jáéhoz, aki készakarva kerülte az emócióra való támaszkodást, hogy objektívabb maradhasson, vagy az élő amerikai irodalomban Anne Porter művészetéhez, aki még Austennál is sokkal kimértebb és passzívabb. Mind a ketten kétségtelenül elsőrangú művészek, esztétikai szépérzékünket legtöbbször ki is elégítik. Másoldalról: hőseikből hiányzik az a mágikus erő, amivel az olvasók szivéhez tudnának férkőzni. Igaz, egyikük életfilozófiája sem ezt tűzte ki számukra művészi feladatul. Szentmihályiné Szabó Mária ismeri azt a lélektani szabályt, hogy nem a kirívó egoisták, kapzsi opportunisták, vagy más “különcök” az igazi egyéniségek. Pontosan megfordítva: ők az átlátszók, a legkönnyebben körvonalazható karikatúra-anyagok. “Nem a rendkívüliben fejti ki a regény sajátos varázsát” — Írja róla Gulácsy Irén is (14) — “hanem a hétköznapok egyszerű csodájában.” Regényei tehát nem érdekfeszitő kalandoknak egymásrahalmozásától sűrű, hanem az egyes epizódok aprólékos ábrázolásától. (15)
