Reformátusok Lapja, 1963 (64. évfolyam, 1-9. szám)
1963-06-01 / 6. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA 1937: "Loránlffy Zsuzsámra." Regény. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1938: "Örök Társak." Regény. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1939: "Zrínyi Ilona." Regény. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1940: "Szabad Hazában." Regény Jósika Miklós életéről. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1940: "Az élet muzsikája." Az Appassionata uj kiadása. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1941:"Magvelők." Regény. Egy ref. lelkész család élete. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1942: "Érik a vetés." Regény. Az Alföld a szabadságharc idején. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1943: "Aratás." Regény. (Singer és Wolfner, Bpest.) 1944: “Álomvilágban élünk.” Novellák. (Singer és Wolfner, Bpest.) A háború alatt az egész kiadás megsemmisült a nyomdában. A különböző lapokban megjelent kisebb elbeszéléseinek és cikkeinek száma körülbelül ezerre tehető. Péter Erzsébet KÉKEDI EMLÉKEK 1955 őszén jutottam el először a Magyarország északkeleti határán lévő Kéked községbe. A Hernád fennsíkján, közvetlenül az 5-600 méter magasságig emelkedő vulkanikus zempléni hegyek lábánál meghúzódó kis falu, langyos-vasas vizű egyszerű, még a múlt század közepének hangulatát idéző kis fürdőtelepével. A község közepén áll a Mátyás király korabeli kastély. A község elsősorban geológiai és régészeti szempontból érdekelt. így tehát a kastélyt is szemügyre vettem és megdöbbentem annak elhanyagoldtságán. Tetőzete majdnem teljesen tönkrement. Még a földszinti szobák is beáztak. Visszafelé haladva, a szövetkezeti boltban nagy örömömre egy régi miskolci ismerősömet fedeztem fel, Fűzi bácsit. Ő volt a boltvezető. A viszontlátás örömére hosszasan elbeszélgettünk. Egyszerre őszhaju, szemüveges hölgy lépett be. Fűzi bácsi nagy tisztelettel köszöntötte. Valami posta, vagy autóbuszjárat iránt érdeklődött. Már nem emlékszem. Csakhamar eltávozott. Éreztem, hogy ez az idős hölgy nem a mindennapi emberek közül való. Elgondolkoztam. Fűzi bácsi észrevette figyelő arckifejezésemet s azonnal megmondta a távozó nevét: “Szentmihályiné Szabó Mária volt ez a hölgy. Doktor ur nem ismeri?” Persze, hogy ismertem, de személyesen nem. Kitűnő regényeiből fiatal koromban olvastam. Aztán több és több emlék tért vissza, elsősorban férjéről, aki abban az évben, amikor én a Felvidékről Miskolcra kerültem, az ottani főgimnáziumban még tanított. Emléke még ma is él Miskolcon. Mély tisztelettel és megbecsüléssel emlékeznek róla a 60 éves öreg diákok. Mindig a szegény, otthonról sovány kenyérrel elbocsátott diákokon tartotta szemét, sokszor bátran kiállt mellettük. Néhány nap múlva egyik terepjárásomról visszatérve, sétálni láttam őket. Megtudtam, hogy a kastély egyik igen rossz állapotban lévő helységében laknak. Ez igen lehangolt. Hiszen agyonáznak. Hidegre változott a késő-őszi idő és hazamentem Miskolcra. A következő évben családostul mentem Kékedre. Egyik napon megláttuk Mária nénit. -Férje, Pajti — ahogy hívta —4 beteg volt. Orvos csak a negyedik községben lakott. így kerültem aztán orvosi minőségemben közelebbi ismeretségbe velük. Csakhamar feleségem és gyermekeim is. Első érzésem csak fokozódott ismeretségünk további évei alatt. Mária néniben olyan mély emberi lelket ismertünk meg, amilyet még soha. Néhány év múlva a kastély tetőzetét a Műemlékek Orsz. Főfelügyelősége rendbehozatta. Végre megszűnt a vizcsorgás. Pajti bácsi ereje akkor már egyre hanyatlott. Kitűnő szellemi ereje alig. A hatalmas ember harcolt az elmúlás ellen. Illetve ketten harcoltak: ő és még jobban Mária néni. Eddig a nagy írónőt tiszteltük benne és a bölcset. Csakhamar ezen is magasan túlnőtt emberi nagysága. A nagyok a megpróbáltatásban a legnagyobbak. Ebben különböznek az átlag emberektől. Mindez szemünk előtt játszódott le. Pajti bácsit a természet törvénye végül is elvitte az élők sorából. A dombon levő kis temetőben talált végső nyugalomra, szépen faragott magyar fejfák és egyszerű keresztes hantok között. . . . Ha azt kérdeznék, Mária néni melyik regényét szeretem legjobban, nehezen tudnék válaszolni. “Emberé a munka, Istené az áldás” az egyik, “Szabad hazában” a másik. Utóbbi Jósika Miklós bárónak, a Jókait közvetlenül megelőző korszak nagy magyar Írójának életregénye: korának hatalmas társadalmi feszítőerővel, a bukott 48-as szabadságharccal, az emigrációval és egy jobb jövő Ígéretével. Talán az is befolyásol kissé a Józsika regény mellett, hogy a benne csak futólag feldolgozott népmesét, a “Bájvirág”-ot egy teljesebb kéziratban is olvastam. Mária néni fogalmazta át Jósika egykori eredeti kézirata nyomán mai nyelvünknek megfelelően. A legragyogóbb népmese a maga ősi elemeivel és fordulataival, amit valaha is olvastam, pedig sokat bíbelődtem ethnographiával és népköltészettel. Ami Mária néni “Bájvirág”-kéziratát illeti, Liszt utolérhetetlen átirataira kell gondolnom, amint egyszerű dallamokat pompába öltöztetve álomvilágba, vagy tüzbe sodorják hallgatóikat. Sajnos ebben a jobban feldolgozott formában nem ismerős, mert kiadatlan a magyar és az általános meseirodalom nagy kárára. Legalább is olyan színes filmet lehetne belőle alkotni, mint az “Oz”, vagy még különbet. (Dr. Saád Andor, 1963.)
