Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-04-01 / 4. szám
10 REFORMÁTUSOK LAPJA Ságban.” (Ján. 4:20-24.) Pál apostol pedig kimondja világosan: “Az Isten temploma ti vagytok.” Vagyis amit az Ótestámentum temploma jelképezett, az Krisztusban és az ő egyházában beteljesedett. (Ján 2:19; II. Kor. 6:16.) Isten szentséges jelenléte Krisztusban lakozott, s amit Aggeus a második házról jövendölt, a Krisztus egyházában lett valósággá: Isten Lelke itt töltetett ki és vett állandó lakozást. (Aggeus 2:5; Ján. 14:16; Ap. Csel. 2:33.) Az egyház lényege szerint nem egy épület, hanem a szent gyülekezet, az uj szövetség népe, mennyei tűzzel keresztelt, a Lélek birtokosa, Isten akaratának ismerője, jelenlétének bizonysága. Szent nép, hogy hirdesse annak hatalmas dolgait, aki kihívta . . . Ez az uj templom igazi szépsége és igei értelme. Mint ahogy a II. Helvét Hitvallás mondja: “A templomok igazi ékessége nem az elefántcsont, nem az arany és drágakövek, hanem azoknak egyszerűsége, kegyessége és erényei, akik a templomban forgolódnak.” (XXII:5.) Azért, mikor templomot szentelünk, akkor nem annyira egy épületet különböztetünk meg az egyházi használatra, hanem elsősorban egy gyülekezet felé ismételjük: “Szentek legyetek, mert szent a ti Uratok!” (I. Thess. 4:3, 7, 8; Ján. 17:17; Róm. 12:1; Ef. 5:5; Zsid. 12:14.) Szent egy gyülekezet nem akkor, amikor felszentelt templomban él, hanem amikor Isten szolgálatára adja magát; nem akkor, amikor torka szakadtából énekli: “Szent ez a hely, szent itt minden” — hanem amikor komolyan veszi a folytatását: “Szentelj meg Ur Isten bennünket!” Szent az, aki elszakad a romlott világtól, s teljesen a szent Isten szolgálatára adja magát. Szent lesz az Egyház akkor, amikor az Ige világosságánál megismeri bűneit, megutálja és megtagadja pogány, érzéki, szemérmetlen énjét, s minden erejével belefogód- zik a Krisztus ujjáteremtő erejébe, hogy szentté váljék a szó, a csók, az irótoll, a szerszám, az egész élet . . . Igen, ez a mi magyar református gyülekezetünk nagy feladata. Uj templomok, uj egyházi keretek, bármennyire fontosak legyenek is ezek, önmagukban nem biztosítják ezt a belső megújulást. Ehhez az élő Jézus bevonulása szükséges, mert csak Ő, az ő Lelke teheti szentté egyházainkat! Uj templomban uj életet csak Ő ad! ★ ★ ★ Ti, woodbridgei testvéreim, mindig szerettétek a templomot. Mindjárt gyülekezetté alakulástok után a “templom vágya . . . minden más gondolatot háttérbe szorított.” 55 évvel ezelőtt fel is szenteltétek az első templomot. Most megépítettétek a második házat — csendben, zaj nélkül, mint a Salamon templomát. (I. Kir. 6:7.) Annak a jele ez, hogy nem a világ szerint, hanem Isten akarata szerint kívántok élni az uj hajlékban. — Adja Isten kegyelmét erre néktek, nekünk, mindnyájunknak! FELTÁMADÁS Magot, mit földbe vet a gazda, Csirára kelti rothadás, Ha nem hullott tövisbe, gazba, Felnő, mint sokszemü kalász. Az Isten képe diszlik rajta, Mikor puhított rögbe tér, S alázattal fejét lehajtja, Mikor zeng, mint világ-kenyér. Temetkezik az őszi hernyó, Színes álmodó titka mély, Begubózza, mi rothandó, S mint tavasz-pille szárnyra kél. Tűzben ég el a vénhedt főnix, A haldokló hattyú dalol, Szép uj életre bújnak ők is A pernyévé vált hamv alól. Elvettetik múlandó testem, Termő erővé porlik el, Lelki testet ölt a keservben, Mikor templomából kikel. Mig Krisztus ezt meg nem mutatta Misáját magán győzelmesen, Komor kétség zuhant utamra, Mi lesz, ha végkép elesem? Hitem Krisztus leikébe nyújtom, S olyan világos most nekem: Az összeomlott testi utón Ragyog fel szabad szellemem. Szent forrásához visszatérve Uj élet lesz a meghalás, Nem alszik ki lángoló fénye, Ezt zúgja a Feltámadás. SZABÓ LÁSZLÓ
