Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-03-01 / 3. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 5 minden dolgában? Miért van az, hogy sokunk csak akkor megy templomba, mikor semmi más program nincs; bibliaórára vagy egyházi gyűlésre, ha egy kis időd engedi? Van éppen Bibliánk otthon, de mily ritkán tudakozzuk és tápláljuk vele magunkat az örök életre! Adakozunk Isten országa céljaira, de a feles­legből és nem a tizedből; az Ő dicsőségére, de jaj, ha nevünket nem Írják ki. Elvben elismered a mindennapi család-áhitat fontos­ságát, de gyakorlatban talán sose kerül rá sor, mert reggel rohanni kell a munkába, este pedig vagy a TV köt le vagy pedig az ágy húz le. Legtöbbünknek nincs kifogása a vasárnapi iskola ellen. De azért nem mennénk el gyermekeinkkel s még kevésbbé vállalnánk el tanítást. A tetszetős szólam hamar kibugy- gyan ajkunkon: én hiszek Istenben és meg­adom, ami Neki dukál — de őszintén mondva az igazság igy hangzanék: majd ha lesz időm, majd ha a teméntelen kiadás után marad va­lami pénz, majd ha a vendégek elmennek, majd ha a sportszezonnak vége lesz, majd ha hűvösebb vagy melegebb lesz ... és igy tovább. A Máté 22:l-14-ben leirt királyi menyegző párhuzámos példázata mutatja a szomorú véget. Sokan, kik bár hivatalosak voltak, örökre el­mulasztották életük egyetlen nagy alkalmát: a menyegző minden kitüntető áldását-örömét. Nem azért, mintha Istennek kifogása lenne, ha valaki ingatlant vesz, igavonó barmot vá­sárol avagy megházasodik. Ilyen és hasonló cselekedet magában véve sose rossz. Elveszít­jük életünket, sőt magát Istenünket és Atyán­kat, mikor a múlandó földi javakat summázó,, testet-lelket rabszolgává tevő, értékeket csere­berélő csalfa bölcsességünk háttérben hagyja, vagy egyenest kiszorítja Őt, akitől minden jó adomány és tökéletes ajándék alászáll. Keve­sen vannak, kik ezt szándékosan és vakmerő konoksággal tennék. De sokan esnek a Mam­mon csapdájába, ki könnyen és főfegyvere­képpen felejteti az Igét: “Mit használ az em­bernek, ha az egész világot megnyeri, lelké­ben pedig kárt vall?” (Márk 8:36.) Sajnos, ezt megértetnünk sokkal nehezebb mint hitet­lenség vagy cégéres bűnök ellen prédikálnunk. Mily hamar elhallgat a vita és abba marad a kérlelődés, ha valaki azzal érvel, hogy ő igen elfoglalt. Örüljön az egyház, legyen hálás az ég, hogy kap a maradék időből, erőből, pénzből ... De nincs az a sikerdus élet, mely a maga minden gazdagságával és befolyásával a Bárány menyegzői ruháját meg­vásárolhatná. Igaza van Rudyard Kiplingnek: “A man may be festooned with the whole haberdashery of success, and go to his grave a castaway.” A menyegzői ruhát csak a megváltó Krisz­tus ajándékozhatja. De akik egész életükkel, örömükkel vagy bánatukkal, szegénységükkel vagy gazdagságukkal, családjukkal, egyházukkal Neki adják magukat, azoknak cserébe adja életének, halálának és feltámadásának drága javait. Testvérem, Jézus gazdagsága és szép­sége készen áll számodra is. Ha elfogadod, csak örömmel és hálával fogsz ráeszmélni el­hívásod csodás és kedves titkára: bármily kicsi vagy is, részt vehetsz az Ur Jézus arcának és dicsőségének világoltatásában és lélekmentő, é’etet gazdagító programjában. Dániel próféta látomása a te boldog bizonyságod is lesz: “Akik sokakat az igazságra visznek, miként a cs'llagck örökkön örökké fényleni fognak.” (Dániel 12:3b.) EGYSÉG KRISZTUSBAN Szigethy Béla alelnök, később megválasztott elnök bevezető áhítata az Amerikai Magyar Református l.elkészegyesület 1961 szeptemberi konferenciáján Ligonier, Pa.-ban “Hogy ők is egyek legyenek mibennünk.” (János 17:21) “Alleluja . . . Dicsőség az Istennek!” Szóval ennyire egyszerű az ember életé­nek kérdése, hogy reá igy feleljen: “Az ember fő és legmagasabb célja az, hogy dicsőítse Istent és teljesen benne örvendezzen mind­örökké.” (The Westminster Catechism, Q. 1.) Minket tehát ma legelsősorban az gyűjtött össze, hogy mivel mindnyájan Isten dicsőségé­nek szolgálatát tekintjük életünk céljának, azért abban a keretben, amit Isten drága ajándékának ismerünk és vallunk, magyar­ságunkban igyekezzünk dicsőíteni Istent mind­addig, amig az számunkra lehetséges. Mai együttlétünk alapja tehát az Istenben való egység és amennyiben nem az, annyiban nem is maradandó, illetve nem örökértékü egység. Tehát nem akármilyen egységről be­szélünk, hanem arról, amely közöttünk a Jé­zus fegyelmező szeretetében, világépitést céizó önfeláldozásában, harcos békességében és a kölcsönösségen alapuló, igazságos irgalmában kinyilatkozott Istenben jött, jön vagy jöhet létre. Mi tehát mindenek előtt a Jézusban megjelent Útban, Igazságban és Életben vol­tunk, vagyunk vagy lehetünk egyek.

Next

/
Thumbnails
Contents