Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-11-01 / 9. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 megépítik fiaid a régi romokat ... Dr. Haller István elnök jelentése az Amerikai Magyar Református Presbiter Szövetség 1962 szeptember 2 és 3-án Ligonierban tartott évi gyűlésén I. RÉSZ “Elfujta a szél!” és nincsen talán egy nép sem, amelyiken úgy betelt volna Ézsaiás prófétai szava, mint mirajtunk, de nincsen talán egy nép sem, amit úgy vigasztalna a prófétai szó, mint bennünket, magyarokat. Vajha figyel- meztél volna parancsolataimra, olyan volna a Te békességed, mint tenger habjai. Egy rövid szempillantásig elhagytalak, de nagy irgalmassággal egybegyüj telek: busulásom fölbuzdultá- ban elrejtem orcámat egy pillantásig előled, de örök irgalmassággal könyörülök rajtad — ezt mondja a Megváltó Urad! Vigasztaljátok! szóljatok Jeruzsálem szivéhez, hogy bűne megbocsáttatott s a pusztában készitsetek az Urnák utat, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek és megjelenik az Urnák dicsősége. “Elfujta a szél!” és az elmúlt második világháború vérzivatara után, mint a késői magyar Mayflower egyik utasa, családommal együtt én is partra szálltam Amerika áldott szabad földjén, hogy uj életadta körülmények között életlehetőséget teremtve, meghódolva Isten akaratának, az én életemben is uj élet és uj föld következzék el: . . . megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod és neveztetel a romlás építőjének, ösvények megujitójának. Testvéreim! Szeretek emlékeimben tallózni, amelyekből sokszor erőt, biztató kitartást nyerek és csodával határos reménységet. Amerikába érkeztem után, 16 évvel ezelőtt gyárban dolgoztam, mint csiszoló. Ebben az időben Cleveland egyes főbb útvonalain még villamosok jártak. Egy korai, borús reggelen a gyár felé igyekeztem. A nap, mint a csábos szép-asszony mosolya, át-áttört a felhőkön. Szürke, álmos hangulat ülte meg a hosszú villamoskocsit. Körülöttem a napi robotnak elébe néző emberek ültek. Tekintetük semmitmondó, semmit sem váró, unott volt. Az egyik megállónál csinos fiatal-asszony szállt fel, karjában egy édes szőke kis fiúcskával. Nagy nehezen helyet szorítottak nekik. És most következett el a csoda. A gyermek mosolygott, apró keze ide-oda járt, gügyögött, beszélt a maga módján, tapsolgatott, arcocskáját a kibúvó nap felé forditotta, nevetgélt, örült a kicsi életének ... és egyszerre megmozdult a kocsi, az utasok hada. Érdeklődve, felélénkülve nézegettek a parányi emberpalánta felé, lassan mosoly kelt az arcukon, felengedett a szürkeség, az egymásmelleit ülők, már beszélgetni kezdtek, nem voltak már vad idegenek egymás számára, az élet szépségeit keresték egymás mondanivalóiban, már nem látták napi óráik jelentéktelenségét, a napi munkának csak robotját, valahogy egymás barátaivá váltak, meghitt munkatársaivá az életnek, mosolyogtak, derűssé vált körülöttük az élet s mindazt a csodát egy ártatlan tiszta gyermek édes mosolya varázsolta elő. Az anya és gyermeke azután leszálltak. De a mosoly, az áldott mosoly, a visszatért életderü, a hit az emberi életünk munkájában diadalmas fényében továbbra is ott ragyogott! S amint ott üldögéltem bizonyára mosoly játszott az én orcámon is. Hallgattam érdeklődéssel a zakatoló villamosban a megélénkült beszélgetést, a felszabadult lélek kitárását s eszembe jutott, hogy kétezer esztendővel ezelőtt a sziklás Júdeábán egy férfi és egy asz- szony ereszkedett alá. Az asszony fáradtan AJÁNLÁS Ne haragudj: a rét deres volt, A havasok nagyon lilák; Az erdő óriás vörös folt. Ne haragudj: nem volt virág. De puszta kézzel mégse jöttem. Hol a halál nagyon zenél Sziromtalan csokrot kötöttem. Piros boglya, piros levél. S most add a lelked: karcsú váza Mely issza még a nyár borát, A hervadás vörös varázsa Most ráborítja bíborát. ÁPRILY LAJOS vonszolta testét, várta az ő idejét, amikor a könny és öröm a vér szent liturgiájában megszületik egy uj élet, az élet csodája. És ez a születés volt a világtörténelemnek a legnagyobb eseménye! Akkor parányi mécsvilág, ma biborfényével mindent beborító óriási északi fény! És egy gyermek derült mosolya, mely hatalmasabb ma, mint tegnap volt és hóditóbb lesz holnap, mint ma! Mi mindent elkövettek, hogy ez áldott életadó mosoly eltűnjék. Mi mindent elkövettek, hogy ez a gyermek naggyá ne nőhessék. Heródes, Pilátus, Nero, a nép
