Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-08-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Muraközy Gyula: BOLDOGOK A SIRÓK Bibliaolvasás: János 14:12-19; 16:6-7. Amikor most néhány igehirdetési alkalommal keressük a boldog és örvendező keresztyén életnek az útját, ime odaérünk a Gene- záreti tó partjához, ahol a mi Urunk a Hegyi Beszédet mondja. Ezt a hegyet a Szentirás a Sinai hegyhez hasonlitja. Az elsőn a törvény adatott, itt a kegyelem szava hallatszik. Ez az ige szól most hozzánk: “Boldogok, akik sirnak, mert ők megvigasztaltatnak.” Ebből az igéből legelőször azt vegyük elő, ami a legvilágosabb mindnyájunk számára. “Akik sirnak . . Az egész teremtett világ nyög és fohászkodik — mondja a Szentirás. Az egész teremtett világ legjellemzőbb vonása az, hogy sir. Az élőlények is. Amikor Ezékiás, az ótestamentumi király a maga szol rongásairól emlékezik, azt mondja: “Sirtam, mint a fecske és a daru, és nyögtem, mint a galamb.” Az ember, amikor megszületik, sir. És hogyha a Biblia világa fölé hajolunk, ebből a világból rengeteg sok ember siró panasza hallatszik elő. Ha Isten a világ fölé hajol — akár most — ebből a sok zajból, átokból, áldásból, énekből, amelyik felhatol hozzá, a leghangosabb az emberi panasz és sirás. Sokféle oka van annak, néhányat meg is látunk, ha futólag megnézzük néhány bibliai személy életét. Nagyon fájdalmas, amikor a szülő sir. Amikor Jákobnak hirül viszik, hogy a fia meghalt, azt mondja: nem akar vigasztalást bevenni és igy zokog “Sírva megyek fiam után a sírba.” Megrendítő, amikor Dávid meghallja, hogy az ellene lázadt és az életére törő fiú, Absolon meghalt a csatában. Az öreg király magábaroskadt: “Én fiam, Absolon, kedves, szerelmes fiam, bárcsak én haltam volna meg helyetted, kedves fiam, szerelmes fiam!” Az anya fájdalma, a bethlehemi gyermekgyilkosság után olvassuk az anyai szív fájdalmát: “Ráchel siratja a maga gyermekeit és nem akar vigasztalást bevenni, mivelhogy nincsenek.” Éppen ilyen mély sokszor a gyermek sírása. Amikor József hajol a meghalt öreg édesapja fölé, csókolgatva az arcát — mondja a Szentirás. A férj, a hitvestárs fájdalma ugyanolyan mély, csak csendesebb. Ábrahám megáll az ő hü társa halottaságya mellett, aki annyi utón vele járt és csendesen, de mély gyásszal olyan sirt készít a számára, Alapige: “Boldogok, akik sirnak, mert ők megvigasztaltatnak,’' (Máté 5:1-2, 4.) amelyik még ma is megvan. Van ennél mélyebb sirás a Bibliában? Ó, van ennél még mélyebb. Amikor Jób, aki a családjának élt, elveszített mindent, tehetetlenül és nyomorultan s úgy látja, elvesztette az élete értelmét, vagy amikor Jerémiás, aki a népének élt és prédikálja a népnek, hogy egyetlen módon van szabadulás a számára a végső pusztulástól, ha a babilóniai király előtt meghódol s a nép kicsufolja és hazaárulásnak kiáltja ki és úgy látja, hogy elvesztette életének a célját. Jób is, Jerémiás is életüknek egy sötét percében igy kiáltanak fel: átkozott az a nap, amelyiken születtem, az a nap, amelyiken hirül vitték az én apámnak, hogy fiú gyermeke született. — Van-é ennél mélyebb sir ás a Bibliában? Még ennél is van. Egy bűnös, nyilvánvalóan parázna asszony jő elő és a názáreti Ur Jézus lábaihoz borul és könnyeivel mossa meg a lábait s hajával törli meg a lábait. Ez a bünbánatnak a sírása. Azt lehetne mondani, hogy az egész evangélium nem más, mint válasz a siró ember panaszára, egy nagy vigasztalás és felhangzik ime a hegyi beszédben ez a csodálatos szó: boldogok, akik sirnak. Ez a szó, hogy “boldogok” Jézus arám nyelven mondta. Ezt a szót az evangéliumban Máté egy olyan görög szóval fordította, amit valamikor a régi görögök úgy mondottak és használtak, hogy boldog az, aki gazdag, akinek birtoka, kincse, hatalma van. Később ők is kiábrándultak ebből a gonddolatból s a szó egy másik jelentést kapott. Amikor Máté használja, már ezt jelenti: boldog az, akinek valami nagy, belső lelki kincse van. Amin az idő foga nem fog. Valami elmulhatatlan kincs van a lelkében. Azt jelenti ez, hogy Isten a fájdalmat használja fel arra, hogy meggazdagitson. És amikor az Ur Jézus búcsúzik a tanítványaitól, ezt a képet mondja nekik: jobb néktek, hogy én elmenjek, hogy elküldjem a szabaditót. Én elmegyek és ismét látni fogtok engem. Az a két különös tanítás van ebben, hogy a fájdalomban vagy mindent elveszítünk és teljesen nyomorultakká leszünk, vagy pedig valamit elvesztünk, és valakit vagy valamit kapunk helyette hit által. A másik pedig az: valakit vagy valamit elvesztünk és még csodálatosabb: ezt a valakit vagy valamit más formában, engedelmesség által visszakapjuk.
