Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-08-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Kecskeméthy László: AZ IMÁDKOZÁS ÉS A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG Talán legjobb lesz részletesen elmondani a dolgot azok kedvéért, akik nem fedezték fel ezt a fontos ügyet az angol nyelvű újságok hasábjain. Én pedig azért merek Írni róla, mert azok, akik elolvasták az “Irgalmasságot akarok” című könyvem utolsó fejezetét, az “Egyház és Állam” viszonyáról, joggal gondolhatják rólam, hogy bizonyos fokig szakértő lehetek e kérdésben. Ehhez hozzájárul még az a tény is, hogy a Constitutio első kiegészítő pontját szóról szóra megtanultam. — Ami még több, a Yale egyetemen tudós professzorok társaságában boncolgattuk is annak a jelentőségét. Ily felkészültséggel most már nyilván leírhatom, hogy mi is történt az amerikai kultur élet berkeiben az Ur 1962-ik évében. Csak most robbant ki, pedig már 1951-ben elsült az ágyú. Ebben az évben New York állam legfelsőbb nevelési tanácsa a következő imát irta az iskolák használatára: “Mindenható Isten, mi elismerjük, hogy életünk tőled függ, azért kérjük áldásodat magunkra, szüléinkre, tanítóinkra és hazánkra.” Az ima felekezet feletti akart lenni, azért nem említik a Krisztus nevét és még az Amen-t se. Csak egy kis “áj tatosságot” akartak beengedni azokba az iskolákba, amelyek netalán tán éreznék annak a szükségét, vagy hasznát. Hét év elteltével, 1958 augusztus havában a New Hyde Park-i iskola elfogadta az ima használatát. Egy zsidó rabbit is megkérdeztek a dolog felől és ő úgy nyilatkozott, hogy el se tudja képzelni, hogy valaki is megbotránkozhatna ennek a kis imának az elmondása miatt. — De bizony, hogy tévedett a tudós rabbi és mind mások: mert Róth Lőrinc, aki már évekkel azelőtt hátat fordított a zsinagógának, meg a rabbinak is, panaszt emelt az ellen, hogy az ő kisfia jelenlétében a tanító és az osztálytársai imádkozzanak. Beperelte az iskolát. — 1959-ben az alsó fokú és a fellebbezési biróságok helyeselték az imát. Ez év júniusában azonban a legfelsőbb bíróság felborította mind a két Ítéletet és Róthnak adott igazat. Az ország színe java, még egy zsidó rabbi is felhorkant. Szenátorok felbőszültek és újabb vallási törvényjavaslat beterjesztését Ígérték. Az elnök is megdöbbent, de pár nap múlva azt mondta, hogy nyugodjunk bele a végzésbe. Ez azonban nem megy olyan könnyen, mert sokan úgy vélekednek, hogy ha nem imádkozhatunk nyilvánosan, akkor épen olyanok vagyunk, mint a hitetlen kommunisták. Ilyet pedig nem szívesen engedünk magunkra fogni. Előttem a kifejezett vélemények fontosabbak, mint a bírói döntés: elárulják azt, hogy mily sokan előbb nyilatkoznak, mint gondolkoznak; hogy mily sokan nem értik az alkotmány idevágó részét; hogy mily sokan nem értik a felsőbb bíróság döntésének értelmét. Lőrinc polgártársunk tudta, mit csinált, igy nekünk is tudnunk kell, hogy mi is történt és legfőképpen azt, hogy mi is történhetik ezek után. Kecskeméthy László Az Alkotmány azt mondja: “Kongresszus nem hozhat semmiféle törvényt egy vallás alapítására nézve, vagy pedig azért, hogy megtiltsa annak szabad gyakorlását.” — Black Hugó biró ur a következő alátámasztást adta a bíróság határozatának: “. . . a kormánynak az nem tartozik a feladatai közé, hogy imádságot szerkesszen elmondás végett a lakosság bármely csoportja részére.” “A kormány tekintélye, hatalma és pénzbeli támogatása” bármely vallásos megmozdulás mögött hajlamos arra, hogy a kisebbségeket is vallási gyakorlatra kényszerítse. Egy másik főbíró, Douglas William pedig azon a véleményen van, hogy Isten nevére való minden utalás — hazafias célzattal, törvény ellenes. A főbirák közül csak egyedül Stewart Potter nem tudja megérteni, hogy hogyan lesz egy egyszerű “imából”, amit csak az mond, aki akarja egy “vallás”. Elemezzük csak egy kissé ezeket a dolgokat magyar szemmel. A felsőbb bíróság feladata az, hogy a Constitutio-ra őrködjék, illetve hogy megállapítsa egy-egy törvénynek vagy bírói döntésnek az alkotmánnyal való
