Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
26 REFORMÁTUSOK LAPJA után. Mire a viszontagságos, hosszú tengeri ut után elcsigázottan megérkeztek Rómába, Ágoston már Milánóban lakott. A már idősödő asszony gondolkozás nélkül, szilárd elszántsággal nekivágott a 4-ik század primitiv, veszélyes utain keresztül szelni az ismeretlen Appenin hegységet, hogy fiához jusson. Milánói életükből részletesen ismerjük Monika Ambrosius püspöknél tett látogatását, Ágoston megtérésének csodálatos körülményeit és megkeresztel- kedését. Tudjuk, hogy feladta iskoláját és 6 hónapig imádkozva, visszavonultan élt anyjával, öccsével és 2 hűséges tanítványával Cassiacum-ban. 387-ben indultak haza, Afrikában kívánta hirdetni az evangéliumot. Ágoston mesteri formába öntött müvének, a “Vallomások”-nak legmélyebb részei közé tartozik, ahol leírja édesanyja halálát. A Tiber folyó környékén jártak, amikor Monika lázas beteg lett. Gyermekei tudtak régi vágyáról, hogy Patrícius mellett szeretne majd pihenni. A szenvedésekben hitbeli nagykorúságra jutott 56 éves boldog Monika azonban már nem igy érzett: “Istenhez sehonnan sincs messze”, vallotta utolsó hetén, “nem félek, hogy a feltámadás reggelén nem fogja tudni, hol keressen.” Olaszországban, Ostiá-ban temette el két fia, velük volt Adeodatus, Ágostonnak Carthago-ban született, 15 éves törvénytelen fia is. “Valami végtelen nagy bánat ömlött el a szivemen, ahogy lecsuktam szemeit”, Írja könyvében a megtért fiú. A viszontlátás bizonyosságával vált meg a drága sirhalomtól . . . Életének minden további percében az Isten dicsőségéért munkálkodott. Péter Erzsébet KÍNAI ANYA-SZERETET Bár a kínai családi élet a férfiak körül forog, azért az édes anyának is fontos a szerepe. Ismeretes, hogy Kínában a fiú gyermek a kedvelt és “áldott” az az aszony, ki fiú gyermeket szül, mert a család neve a fiun keresztül marad fenn az utókor számára és csak a fiú gyermek végezhet áldozati szertartást a szülők halála után a temetésen. Az anya a “szülő anyja” a férfiaknak is, ő a “táplálója” a jövő nemzedéknek, ő a “gondviselője” a család jólétének, ő a “védője” nemcsak a családi tűzhelynek, de a gyermekeknek is. Nem rabszolgája, de anyaságának tiszta tudatában ott van gyermeke mellett utolsó lehelletéig. A kínai édes anya addig táplálja gyermekét, ameddig csak lehet. Sokszor láttunk kínai anyát, hogy amig egyik emlőjén újszülöttjét táplálta, a másikon nagyobbik egy, két vagy három éves gyermeke is életet szívott még tőle. Az aztán más kérdés, hogy egészséges dolog-é ez, a mi felfogásunk szerint nem, de kifejezi az anya odaadását, ragaszkodását gyermekével szemben. A legelső falat a gyermeké s a legutolsó is az övé, ha arra kerül a sor. Hogy csak egy esetet említsek ottani emlékeinkből — a második világháború után, a megszállások, menekülés, nyomorúság, éhínség alkalmával egy anya eladta fiát egy kis zsák rizsért. Nem azért, hogy neki legyen mit ennie egy pár napig, hanem azért, hogy fiának legyen biztosítva a fedél a feje fölött és a mindennapi étele is. Innen van az, hogy a kínai ember az ősök tisztelete mellett az édes anyát igen magas helyre emeli és megbecsüli. Az anya dicsérete a fiú gyermekek számával növekszik. Tekintélye ilyenkor nagyra nő nemcsak a férje, de a család többi tagja és a rokonság előtt is. Szava lehet és szava van a dolgok intézésében. Ha a férj elhal a család kormányzása az ő kezébe esik s tartja is a gyeplőt, még akkor is, ha férfiúvá lett fiai asszonyt hoznak a házhoz. Az étkezésnél a szülők az elsők, ők ülnek az asztal körül először és azután jön a család többi tagja. Ebben a szokásban benne van a gyermekek megbecsülése, szeretete és maradék nélküli tisztelete a szülőkkel szemben. Az anya tiszteletben tartását semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy “pu shih jen”-nek, nem- embernek-nek (vagyis állatnak) nevezi azt, aki nem becsüli meg a szüleit, vagy nem gondoskodik róluk öreg korukban. Az erkölcsi létra legalacsonyabb fokára helyezi azt, aki az anyját megbántja. Boldog az az anya, akinek fiú gyermeke van, azért is, mert annak tudatában él, hogy halála után, a temetése napján, naplementekor, lesz aki lelkének megmutassa a Mennybe vezető utat, mondván: “Anyám, arra Nyugatra van a Mennyország!” Évekkel ezelőtt egy megható és igaz történet kelt szárnyra egy fiatal kínai fiúról. Egy külföldi, aki Kínában járt éppen világot látni, arra lett figyelmes, hogy az utcán egy nagyobbacska fiú meggörnyedve cipel a hátán egy asszonyt. Eleinte mérgelődött magában, hogy az öreg asszony hurcoltatja magát a vézna, gyenge kinézésű fiúval. Közelebb érve hozzájuk látta, hogy az asszony vak és nyomorék. Megkérdezte a fiútól: “Nem nehéz?” “Nem” — felelte a gyermek — “hiszen ő az édes anyám!” Kínában nemcsak egy nap egy esztendőben, de minden nap “Anyák napja” van. Babos Sándorné A MAGYAR PARASZT ESZE Az öreg gróf Károlyi István Becs főúri köreiben egyszer azt állította, hogy nincs okosabb a magyar parasztnál, mert az mindenre túl talpraesett feleletet adni. Hivatkozott épp a császárvárosban járó vásárhelyi jobbágyaira. Fogadás történt és próbát tettek. Az alföldi gazdáknak megmutogatták Becs minden kincsét, látnivalóját, s aztán a legokosabbtól megkérdezték: — Mondja meg, mennyire becsüli azt, amit látott? A paraszt elgondolkozott, aztán kisvártatva igy felelt: — Azt már bajos megmondani, de azt hiszem, megérhet annyit, mint nálunk egy májusi jó országos eső! Mindenki felkiáltott, hogy a gróf megnyerte a fogadást.
