Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-05-01 / 5. szám

ARCKÉPEK: Augusztinusz édesanyja Valahányszor egy kikötőből kifutó hajót látok, képzeletem Monika eszményi arcát rajzolja szemeim elé. A megbolygatott vizű tenger parti hullámverésé­nek csapkodó zajában az ő csendes zokogását is hallom. Látni vélem törékeny alakját, ahogy földbe­gyökerezett lábakkal a nedves parton áll, vállai az örök anya bánatának súlya alatt roskadoznak: el­szakadt fiától. Az észak-afrikai tengerparton könnyező Monika integetése több volt, mint bucsumondás. Sulyosbbi- totta fájdalmat az is, hogy nem mondhatott isten- hozzádot fiának. A türelmetlen Ágoston cselfogással, hamis ürüggyel lépett el uticsomagjával anyja mellől a parton és titokban, idő előtt szállt fel a hajóra. Önteltsége nem engedte, hogy végighallgassa anyjának óvó-intő, utolsó tanácsait. Évek óta fárasztotta és ingerelte már Monika unos-untalan őérette való imád­kozása. Reá pazarolt aggodalmaskodását és “asszonyos” tanácsait tehernek érezte. Nem akart utoljára is vitat­kozásba esni vele. Alig várta, hogy az egész megunt kontinens a hátamögött maradjon. A tenger másik oldalán Róma s benne egy uj világ várta. Mónikát azonban nem a megbántott és szenvedő anyai szív képében őrizte meg számunkra a halála óta eltelt, majdnem tizenhat hosszú évszázad. Fel­tűnik képzeletünkben szomorú arca is, de csak azért, hogy utána még jobban kiérezhessük azt a tiszta boldogságot, amely élete utolsó fejezetének történeté­ből felénk ragyog. ★ ★ ★ A nyugati civilizáció múltját még a világi tör­ténészek sem tudják megírni anélkül, hogy a Krisz­tus utáni negyedik század hippói püspökéről, a nagy Ágostonról meg ne emlékeznének. Klasszikus Írásait mestermüvekként tiszteli az egész kulturvilág. A MENNYBEMENETEL REMÉNYIK SÁNDOR VERSE Csak száll, csak száll, emelkedik. És önnön fényében ragyog, Alalta örvénylőnek már A mélységben a csillagok. Embernek szédül a feje, S borzong a gondolatra is: A csillagokra nézni — le! Ember az üdvösség izét Akkor érzi, ha fölveti Bus éjeken tekintetét, S kigyul a lelke csipkebokra. Ö — — a csillagokra. A 3-ik századtól kezdve a keresztyénség fokoza­tosan meglazult hitében és erkölcsében. A pogányok- kal való gyakori keveredésük vallásromboló hatásai már a keresztyénség központjában, Rómában is nyil­vánvalókká váltak. Ágoston volt az, aki elhivatott­ságának teljes tudatában, rendíthetetlen hitének nagy, átütő erejével, robusztus életenergiájának teljes szol- gálatbaállitásával és a Szentirás üzeneteivel hűségesen megegyező teológiai munkáinak tanításaival felrázta a keresztyénséget és egyidőre visszaemelte kezdeti magaslatára. Az ő munkájához tért vissza, mint forráshoz a későbbi hittudósok legjava, akik közül az Ágostoni-szellemet Kálvin János teológiája tükrözi legtisztábban. ★ ★ ★ Lincoln-hoz és Ruskin-hoz hasonlóan Augusztinusz is meggyőződéssel vallja Írásaiban: Amivé lettem, édesanyámnak köszönhetem. Örökszép vallomásaiból és a korjegyzetekből ismerjük azt a heroikus lelki és fizikai küzdelmet, amelyet Monika 17 esztendőn keresztül folytatott fiának megtérése érdekében. Monika keresztyén szülőktől származott. 333-ban született Numidia Tagasta nevű városában. Fiatalon ment férjhez. Ura, Patrícius, köztiszteletben álló, de pogány és nehéz természetű, indulatos férfi volt. Boldogtalanságát velük élő anyósának rosszakaratú bántalmai is tetézték. Imádkozása, keresztyén hite állandó gúnyolódás tárgyát képezte. Patrícius három gyermekük megkeresztelését is megtiltotta. Monika azonban soha nem szűnt meg reménykedni. A re­ménység művészete pedig a türelem. Szelídsége idő­vel urát és anyóság is átformálta. Legidősebb gyermekük, Augusztinusz, akaratos, ki­számíthatatlan, de rendkívül okos fiú volt. Madaura- ban, majd a tartomány legjobb iskolájában, Carthago- ban neveltették. A tudományokban nagyszerű ered­ményekkel előrehaladó fiatalember gyönge jellemű barátai hatására hamar elmerült a nagyváros könny­elmű szórakozásaiban, élvezeteiben. Monika könyör­gése nem hatott rá. A kétségbeesett, imádkozó anyá­nak püspökén kívül később Patrícius is támaszává lett, 370-ben megtért, megkeresztelkedett. Ágoston közben önálló iskolát nyitott Tagastában és a ke- resztyénségből kiszakadt, beteges dogmáju szektához, a manicheusokhoz csatlakozott. Monika életében ez az időszak volt a legnehezebb. Bánatát még gyásza is tetézte: leánya után férje is meghalt. A brilliáns agyú, de csalódott, zavart lelkű Ágos­ton 30 éves korában megunta Afrikát. Monika ekkor kisérte el a tengerig. A hajó eltűnt a messzi hori­zonton, búcsú nélkül távozó fia arcát azonban a tá­volság sem tudta eltakarni szemei elől. A következő két esztendő aggodalmai közt megtanulta, hogy a hivő türelme nem lehet tétlen, ellenkezőleg, össz­pontosított energiává kell válnia. Pénzzé tette földi javait és vele élő fiával, Navigius-sal elindult Ágoston letekint

Next

/
Thumbnails
Contents