Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 21 LEVENTEVILÁG PATAKON AVAGY SZALAY GYURKA ESETE A SÁNTA CSŐSSZEL Hogy miért jelentkezett minden pataki teológus a trócuni éleslövészetre? Annak az a magyarázata, hogy ki volt adva a dékáni rendeletben miszerint az otthonmaradó akadémikusoknak pedig tanrend szerinti rendes előadások fognak tartatni. így biztositva lett először is az, hogy mindenki kiment a kötelező leventekiképzés által előirt ugyancsak kötelező egyszeri (és mindenkori) éleslövészetre. Másodszor: biztositva lett a professzoroknak a titkon áhitott egynapos vakáció. Sőt harmadszor: Tö- mösközyné nagyságos asszonynak is kevesebb lett a konviktusban a munkája. Reggel, az éleslövészeti reggelen, mindenki megkapta becsomagolva a napi prófuntot, darab szalonnával és az állomás melletti Furmintban gyártott gyümölcsizzel. Hozzá egy darab lekváros rácsos sütemény és alma. Mi kell egyéb? Legtöbben azonmód sorbaállás alatt egyszerre megettek mindent, köztük Szalay Gyurka is (minek cipeljem a kezemben?), de volt, aki mégis csak gondolt a hosszú napra. Elindult a tarka menet, ki hátizsákkal a vállán, ki aktatáskával vagy staneclivel a kezében, volt aki dagadtra tömte a két zsebét, egyik rövid, a másik hosszú nadrágban, vagy briccseszben, egyik szöges bakkancsban, a másik lakkcipőben, hajadonfővel, kalapban, micisapkában, vagy kölcsönzött katonacsákóval, ki kemény fehérgallérral és fekete nyakkendővel, ki angyalföldi trikóban, de mind egyöntetűen torkunk- szakadtából fujtuk az öreg nótát: Keresik a nem lelik a Keresztelő levelemet, Sem a biró, sem a jegyző Nem találja a nevemet . . . Nemhogy a biró meg a jegyző, de még a keresztelő lelkész se tudta volna kitalálni, hogy kik mennek itt masírozva egy akarattal. Az utolsó házsor után abbamaradt a menetelő ének, aminek több oka van. Például az, hogy a hang a házak között összeszoritva sokkal jobban zengett, mint kint a határban, aztán meg, ami fontosabb: a lakók, gyerekek mind kijöttek az ütemes énekre s bámulták az énekkel (s egyedül csak azzal) uniformizált elszánt csapatot. Azok, akik megették a napi adagot és igv szabadon lógott a kezük, megjárták: nekik kellett cipelni a puskákat, akarom mondani a gyalogsági fegyvereket, melyeket a császári és királyi K. U. K. hadseregben úgy hívtak, hogy repetirkarabinermuszterfünfundnájncig. — Mire ezt megtanulta a borsodi baka, addigra eltelt a három esztendő a hadseregben! Másfél órai gyaloglás után kiértünk a trócuni sváb szőlők között ásító nagy kőbányába, ahol le kellett folynia a hivatalos őszi éleslövészeti hadgyakorlatnak. Két önként jelentkezőt, akik nem akartak durrogni, puskával, szuronnyal és rohamsisakkal fejükön kiküldtek a bánya fölé jó messzire őrnek, hogy semmi halandó ne merjen arra járni, mert ki tudja, hogy merre fog szállni a golyó, ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg?! Szalay Gyurka volt az egyik vállalkozó s nevét ismét jól jegyezzük meg, mert tulajdonképpen ő a történet főhőse. Amikor a kinti őrök elhelyezkedtek, megkezdődött a puffogtatás. Ment egész nap a délutáni lefújásig. Volt olyan kishitű lélek, aki még a lövészek mögött is az árokba húzta magát, merthát a tizes sorozat közül hátha valamelyik visszafelé sül el? A mesterlövész címet a kétdioptriás Sebestyén Sándorka nyerte el, akiről pedig mindenki tudta, hogy akkor is leveszi a szemüvegét, amikor közelről meg akart valakit ismerni. Az elsőséget úgy nyerte el, hogy a három egyszerre lövő közül őt a középre tették s a két szélső tiszteletes-levente, akik jó céllövők voltak, titokban megbeszélték, hogy Sanyika céltáblájába eresztik a fele-fele sorozatot. Nagy volt a meglepetés az eredmény kihirdetésekor, hogy az ő találata a legmagasabb. Egyedül a parancsnokló leventevezető sejtett valami suskust a dologban, mivel egy golyóval több becsapódás volt a céltáblán, u. i. dioptriás Sándorunk a 10 közül egyet véletlenül a saját táblájába lőtt. Azonban nem lett diszkvalifikálva. Készültünk a céllövő bajnoknak, mint a nap hősének a megünneplésére s minden rendben lett volna, ha . . . ha . . . valami más nem történt volna a szőlőgerezdek között, ami aztán megfordította a nap menetét. Említettem volt, hogy Szalay Gyurka kiment strázsának a szőlőhegybe szuronyos puskával és lavórnagyságu rohamsisakkal a fején. Az történt, hogy őrünket igen megkísértette a vízmosásos árokban levő őrhelyéből a nem messze kandikáló piros szőlő. Október közepe volt, békés ökörnyálak úsztak a levegőben. Gyurka ült a vártán s neki is kicsordult a nyála a szép szőlőfürtök láttán. Hisz reggel evett utoljára! Az éleslövészeti hadgyakorlatot lefújó kürtharsonára ő is felkelt, bevetette magát a svábok szőlőjébe s ami legalkalma
