Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 15 PAGODÁK ÁRNYÉKÁBAN Babos Sándor lelkipásztor misszionárius levelei Mandzsúriából ember, hogy az időjáráshoz és a körülményekhez alkalmazkodjon. A sárban úszni lehet. Most csináltattam gyapotból és kék vászonból egy kis derékalj félét, melyet utazáskor kell használnunk, ha több napra utazunk vidéken. Itt errefelé ugyanis mindenki magával kell cipelje az alvóholmiját is. A kinaiaknak van egy batyujuk, a hálórongyaik és a rajtuk lévő ruha. Ez az egész vagyonuk. Egy darab rongy alul, egy darab rongy felül, egy rongypárna és kész az ágy. IV. Találkozás más keresztyénekkel Résztvettem a kinai keresztyén egyház nagygyűlésén. Sok örömet és élményt nyújtott számomra. Nem is mindennapi látvány, amint ezek a másszinü és másnyelvü népek vallási problémákat vitatnak meg teljes meggyőződéssel. Más nemzetiségű misszionáriusokkal ismerkedtem meg. No meg sok lelki örömmel olvashattam a hazulról jött testvéri leveleket. Sajnos, én nem sokat Írhattam még. Molnár Máriával és Kunst Irénnel is kapcsolatba léptem és igy közelebb érezvén őket Peipinghez, mint Erdélyt, nem éreztem magam egyedül, sem honvágy nem férkőzött a telkembe. Meg is verte az Isten azt a misszionáriust, akinek a szivében honvágv kél. — Molnár Mária is boldogan irta, hogy Isten megőrizte annyi éveken át a honvágytól. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy elszakadtam Erdélytől, sőt! Itt tanulja meg az ember még jobban szeretni faját, népét, földjét és nyelvét. LIAOYANGBAN 1934, Pünkösd. A minap kint voltam egy bányatelepen. Nagyon kell vigyázzon itt az ember magára, hogy valami keleti nyavalyát ne kapjon. Fő, hogy az ember gyakran mosdjon és ügyeljen ételére, ruházatára, mindenre. Olyan jó karbolos szappant használunk, hogy “szagos lesz az utca, merre járunk”. Ha utazol, ruhádat ki kell teregessed, hogy az esetleges lakók elmehessenek. Mikor Peipingből Muk- denbe érkeztem, egy óriási tetüt találtam az ingem kezelőjén. Eféle majorság azért veszélyes, mert legtöbb csípése kiütéses tífuszt és halált okoz. Sok ringy-rongyot kell összegyüjtsön az TÁVOLBÓL Kis lak áll a nagy Duna mentében; Oh mi drága e lakocska nékem! Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor emlékszem reája. Bár maradtam volna benne végig! De az embert vágyai vezérlik; Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, S odahagytam őslakom s anyámat. Kinok égtek a szülőkebelben, Hogy búcsúmnak csókját ráleheltem; S kínja lángi el nem aluvának Jéggyöngyétől szeme harmatának. Mint ölelt át reszkető karával! Mint marasztott esdeklő szavával! Oh, ha akkor látok a világba: Nem marasztott volna tán hiába. Szép reményink hajnalcsillagánál A jövendő tündérkert gyanánt áll. S csak midőn a tömkelegbe lépünk, Venni észre gyászos tévedésünk. Engem is, hogy csillogó reményem Biztatott csak, minek elbeszélnem? S hogy mióta járom a világot, Bolygó lábam száz tövisre hágott. Szép hazámba ismerősök mennek; Jó anyámnak tőlök mit üzenjek? Szóljatok be, földiek, ha lészen Utazástok háza közelében. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a szerencse — Ah, ha tudná, mily nyomorban élek, Megrepedne a szive szegénynek! Pozson, 1843 május PETŐFI SÁNDOR
