Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Makár János: A ZSINATPRESBITERI EGYHÁZKORMÁNYZAT (4. rész) A presbitérium Ahol munkám van, ahol áldozok és dolgozok, szavam van, jogom van. Jajcsak ezt rosszra ne használjuk fel. Mert vannak ám presbitériumok, kik kálvinista nyakasságukat arra használják fel, hogy csak azért is ne úgy legyen, mint a papunk akarja. Vagy egyenesen megmondják a lelkipásztornak: itt volt már 10 évig, el is mehetne! Az elődje is csak 10 évig volt! Ez önkényeskedés. Presbiter iális egyházi életünknek ilyen formája helytelen, mert a presbitérium és egy-két presbiter nem pápa, hogy igy intézkedjen a gyülekezet akarata ellenére. Testvéri megértéssel intézzünk mindent. És ha nem megy, nem jutunk dűlőre, van felettes egyházhatóságunk, mint Kanizsai Pálfi János idejében a zsinat, ma itt az Egyházkerületi Tanács vagy Püspöki Tanács, hol a világiak és egyháziak a tanácsosok és bírák, forduljunk azokhoz. De fel- sőbbséget el kell ismerni, miként az Államnál is, úgy az Egyháznál is. A zsinat-presbiteri egyházkormányzat nem hagyott kitermelődni kiskirálypapokat és kiskirálygyülekezeteket. A szuperintendenciába (kerületbe) tartozó gyülekezetek és papok engedelmességgel tartoztak a synodnak, zsinatnak, hova a népképviseleti elv alapján zsinatba küldettek világiak és papok egyformán. A te tested alkatrészei is engedelmeskednek a fejnek, mely az idegrendszeren át küldi utasításait a tagoknak. Igaz-e? SALAMON ÍTÉLETE KRÓNIKÁS: Történi pedig réges-régen. Bölcs Salamon idejében, (ami nem oly ritka eset) hogy két asszony összeveszett. Mind a kettő kapta magát — kiabálván az igazát, fennen szólva és nem félve — fölment a király elébe. I. ASSZONY: Uram, király, bölcs Salamon! Roskasztó nagy a bánatom: Lakótársam, ez a személy . . . SALAMON: Asszony, csak igazat beszélj! II. ASSZONY: Igen, uram, jó királyom, éltem kezedbe ajánlom! Egy szálláson együtt lakunk, egy a közös nagy panaszunk. SALAMON: Nem érdekel tere-fere! Mi bajotok? Elő vele! I. ASSZONY: Felséges Ur! Ez a személy lusta, lomha, mindig henyél. Alákerült kis porontya ma éjszaka . . . s agyonnyomta. IRTA: HEGYI FÜSTÖS ISTVÁN II. ASSZONY: Nem hallgatsz te szégyentelen! Hiszen él az én gyermekem! Ki megfulladt: a te fiad . . . I. ASSZONY: Hazudsz, hazudsz, szégyeld magad! SALAMON: Kié hát az élő gyerek? I. ASSZONY: Az az enyém: képe kerek, haja barna, mint az enyém és csak felém repes szegény! II. ASSZONY: Nem igaz, a tied sovány, véznaképü, kis halovány. Nem gondoztad csemetédet! I. ASSZONY: Elcserélted! II. ASSZONY: Elcserélted! SALAMON: Pöröltetek már eleget, most én mondok ítéletet: (ide hozzám a gyereket) igaza van mindkettőnek, mind a két pereskedőnek. (Fő hóhérom, gyere, öld meg!) Éles karddal ketté szeled, mindkettő kap fél gyereket! HÓHÉR: Elvágom, hogy meg se moccan — de keresztbe, avagy hosszan? I. ASSZONY: így is, úgy is célirányos, igy is, úgy is igazságos. II. ASSZONY: Sem igy, sem úgy ne vágd félbe, hadd maradjon inkább élve! Jaj, csak éljen: neki adom — igy kisebb lesz a bánatom . . . SALAMON: Törvényt mondok, Ítéletet: ENNEK adjuk a gyermeket. Ö az igaz anya — ime: Elárulta őt a szive!
