Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)
1962-05-01 / 5. szám
reformátusok lapja 7 AZ ŰRHAJÓS Ha valaki valamiben az első, azt mindig megcsodálják az emberek. Így járt az az orosz főhadnagy, akit gyorsan őrnagynak léptettek elő. Mint annak idején Lindbergh neve az óceán átrepülésével, neki ez szerzett világhirnevet, hogy ő volt az első ember, aki kivül jutott az földnek vonzóköréből és körülrepülte a földet az űrben s aztán sikeresen visszaérkezett. Rövid egy év leforgása alatt aztán még négyen repültek a földünket boritó légtenger felé, egy orosz és három amerikai űrhajós. Legszenzációsabb volt John Glenn ezredes Űrrepülése, mivel azt a kezdetétől a végéig végignézhettük televiziós készülékünk mellett a szobánkban, sőt szivdobogását is lehetett hallani a rádió közvetítésével. Minket, mint egyéneket csak annyi érdekelhet, hogy ismerünk több olyan történetet a Szentirásból, mely szerint lelkek, akiket az Isten arra talált érdemesnek, felülemelkedhettek a sárgolyó minden akadályán és Isten megengedte nekik egy olyan világba való pillantást, ahová a mostani űrhajósok nem láthatottak be semmiféle műszerekkel. Ez utóbbi a léleknek szárnyalása, amihez nem kellenek billió dolláros kiadások, sem életek megkisértése, sem eszmei propagandák és semmiféle hideg-meleg háborús előkészületek, sőt világhatalmi törekvések sem. Éhez csak az szükséges, hogy higyjen az ember és mihamar egy elképzelhetetlen szebb országba lesz az érkezése. Még a mesék világánál is gyönyörűbb és ma- gasztosabb, mert nem emberi képzeleteknek színes látomásai és feltevései ezek, hanem ISTENTŐL örökölt valóságok! Némely ember állítja, a mostani tudomány eltéríti az ember tekintetét Istentől, anyagiassá válik és több hitelt ad ezeknek az emberi agyak által terveit és kiszámított tudományos sikereknek, mint az egész Bibliának, illetve abban foglalt megírásoknak. Ez csak felefelében igaz. Hisz Einstein, talán a világ legnagyobb koponyája volt, mikor hires számításait kihozta és ezen az alapon az atombontás megindulhatott, azt mondta: “Eddig jutottam, ami ezentúl van, azt már csak az Isten tudja.” Tehát a feltevésnek két iránya lehetséges. Valóban hitetlenné válhat az ember és a másik az, hogy a tudománynak eme hihetetlen fejlődése és isteni titkok megfejtése, még közelebb viszi az embert Istenhez. Mert azt mondják ezek a tudósok, mikor a kísérletek tömkelegében kutatnak, hogy lehetetlen az, hogy ekkora törvényszerűség és alapokon nyugvó természet, magától jött volna létre. Ezt valakinek alaposan meg kelletett terveznie! Sokan afelől is komolykodnak, éppen mai korban, mikor napról-napra valami ujjal “lepik” meg a tudósok az emberiséget, hogy Isten már nem kell az elkövetkezendő ifjúságnak. Mivel az emberi lét fenntartásához, a modern kor a maga eszközeivel úgy is hozzá tud járulni, hogy ebben nem kéri és nem szükségek Istennek segítségét. Ennek is fele-fele lehet igaz. Éppen az a csiszoltabb és tudományokban gazdag sikereket elért uj ifjúság, mikor a kísérleti telepeken és vegyi konyhákon unos- untalan kutat, akkor ebben kénytelen azzal is számolni, aki mindazt létrehozta. És minél magasabbra hág a tudomány csúcsán, annál közelebb kell éreznie magát az egyetemes világ alkotójához. És még sokáig kell az embernek fejlődnie ahoz, hogy magát Istennél nagyobbra tartja, hisz amit nap mind nap megfejt, csak icike-picike parány abból a megmérhetetlen sokaságból, amiből ez az egész világ létezik! Sem az elbizakodás, sem a meg nem győző- désből származott vakhit nem lényeges. De, ha a kettőt, tehát a természeti törvények megfejtését és titkok-titkának a megnyitását Istennel hozzuk kapcsolatba, akkor uj világ születik és szétoszlatja azt a vakhomályt, amit a mostani világ állít különbségként a bibliai, tehát a lelki és tudományos világ között. Nem bírok évszázados jóslásokat vagy jövendöléseket megtenni, de az tény, hogy a keresztyénség mindazt elvesztette, ami lényege volna. Nincs hite, reménysége és szeretete. De az az újvilág és modern tudománynak az embere, aki szinte a hitetlenségből a tudomány A viloját akkó szödik, Mikó röggel harmat fémlik, Mett ha ékkő le nem szödik, Gyönge széné éváltozik. Kriza János (1812-1875) “Vadrózsák” c. gyűjteményéből kertjének belsejéből, eszével a kutatások ezerféle utjain járva, fokonként nyert titkok megtalálásában végső fokon arra kell következtetnie, aki mindezt létre hozta. íme a körforgás. A hitetlenség uj alapokon hívővé fordul és hozza majd azt a generációt, tehát olyan ember típust, aki tudós is és Istent is hiszi! Ez az ember típus most van szülőben és nem Nyugaton, hanem Keleten, mert Nyugat ke- resztyénsége csőd szélén van már időtlen — idők óta. Tehát azok, akiket a tudás azt gondolta, ezzel szakíthatja el Istentől — rosszul
